7-8 évesek meséi

A Tekergő Meseösvény Egyesület meseíró pályázatára érkezett mesék, amiket 7-8 éves gyerekek írtak

Tekergő ösvény

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy berbécs meg egy róka, akik nagy barátságban éltek egy erdőben. De nem akármilyen erdőben ám, mert hogy az a hír járta ezt az erdőt, hogy aki az ösvényére téved,az bizony rosszul jár, mert nagyon szeret ez az ösvény tekeregni és sohasem lehet tudni, hogy az ember hol tér magához, akarom mondani, hogy az Óperenciás tengeren ,vagy az Üveghegyeken túl.

Egy szép délutáni napon,miközben a berbécs délutáni szunyókálását végezte,a róka egyet gondolt s elindult az erdőben sétálni. No, azt igencsak rosszul tette, mert éppen ott tekergett az a hírhedt ösvény és ssssssssssss.. és már nem volt sem róka sem ösvény, úgy eltűntek, mint a kámfor…

S hej, de bánta a róka a meggondolatlanságát,mert hát az útja nem volt éppen gyönyörűség, és vidámság. Minél távolabbra kerültek az erdőtől egyre csúnyább és borzasztóbb dolgokat látott. Először egy szörny ijesztettem meg egy bokorból, aztán egy másik településen mindenki gyászban volt és az asszonyok sírtak, nem tudni miért, a hetvenhetedik városban pedig nagy volt a felfordulás: hatalmas tüzek égtek mindenütt, nagy volt a riadalom, kiáltozások, a rémület volt mindenki arcán.

No csak ez kellett a rókának, el kezdett szaladni vissza felé az ösvényen és láss csodát,az ösvény is vissza felé vette az útját mint egy rák. Már éppen esett volna le a lábáról a sok futás miatt, amikor megpillantotta a rókát.

Volt nagy öröm, összeölelkeztek,és a róka megfogadta, hogy többé sohasem megy a tekergő ösvény közelébe. Azóta együtt mennek mindenhová, csendben , békességben élnek. Holnap legyenek a ti vendégeitek.

Bartalis Angéla – Edina

Csíkvacsárcsi

2017.


A tekergő ösvény

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy vándorlegény. Elhatározta ez a legény, hogy elindul világot látni. Gondolkozott, hogy merre menjen. Menjen a tengerre? Vagy menjen a hegyekbe? Esetleg az erdőbe? Végül eldöntötte, hogy elindul egy tekergő ösvényen.

Batyuba kötött egy kenyeret, mellé tett egy kulacs vizet, vállára vette a batyut, fejére a kalapját, és elindult. Ment, mendegélt addig, amíg besötétedett, akkor beért egy erdőbe, s nézelődött, hogy hol tölthetné az éjszakát. Meglátott a távolban egy tisztáson egy várat. Megnézte az ajtaját, de nem látott ott semmilyen őrt. Azt gondolta, hogy elhagyatott az a vár, és elhatározta, hogy bemegy, megnézi, hogy mi van ott bent. Amikor bement, meglátott egy sárkányt, amint horkolt az ágyban. Nagyon megijedt, és ki akart futni, de az ajtó bezáródott mögötte. Mit volt mit tenni? Elbújt a sárkány palotájában azt remélve, hogy amikor felkel a sárkány, kinyitja az ajtót. De amikor felkelt a sárkány, nem nyitotta ki az ajtót, így hát nagy üggyel-bajjal felmászott az ablakba, és kiszökött. Körbejárta a várat keresve az ösvényt, s amikor megtalálta, ment tovább.

Ment, ment, mendegélt, és egyszer csak nagyon megéhezett, mert a batyuba kötött kenyere és a vize már rég elfogyott. Ekkor meglátott egy óriási asztalt, rajta egy óriási kenyeret. Kínkeservvel felmászott az asztalra és elkezdett lakmározni a kenyérből. Éppen felfalta a kenyeret, amikor megjelent a kenyér gazdája: egy óriás. Amikor észrevette az óriás, hogy a vándorlegény megette a kenyerét, dühbe gurult. Rárontott a vándorlegényre, és azzal fenyegette, hogy eltapossa. Lótott-futott és valahogy megszabadult az óriástól.

Ment tovább a tekergő ösvényen, és egyszer csak odaért egy barlanghoz. Mivel fáradt volt, és ott nem zavarta a világosság, lefeküdt, és azonnal elnyomta az álom. Arra ébredt, hogy amíg aludt, lelopták a lábáról a cipőt. Csinált magának fűzfalevelekből egy pár cipőt. Igaz, kényelmetlen volt, de amíg megtalálja a saját cipőjét, jó lesz.

Ment, mendegélt tovább a tekergő ösvényen. Az ösvény egyre meredekebb volt, és felvezetett egy nagy hegyre. Eldöntötte a vándorlegény, hogy megmássza ezt a hegyet. Amikor felért a hegycsúcsra, olyan erősen fújt a szél, hogy majd’ lefújta őt a hegyről. Erősen kellett kapaszkodjon a fákba. Úgy ment tovább, hogy mindig fákba kapaszkodott. Gondolkozott, hogy hogy jusson le a hegyről. Egyszer csak az ösvény egy csúszdában folytatódott. Fentről nem is látszott, hogy hová fog érkezni a csúszda alján. Elhatározta, hogy lecsúszik a csúszdán. Észrevette, hogy a csúszda is ugyanolyan tekergő, mint az ösvény. Sokáig csúszott, egészen addig, amíg megérkezett egy tengerpartra.
Nagyon csodálkozott, mert életében először látta a tengert. Gondolta, egyet fürdik. Mivel nem volt fürdőruhája, ruhásan fürdött, csak a fűzfalevélből készült cipőt rúgta le a lábáról. Fürdés közben észrevette, hogy a parton ott van a saját, régi cipője. Erősen csodálkozott, hogy az hogy került oda. Kiment a partra, felvette a cipőjét, és elindult a kikötőbe. Éppen készült kifutni a tengerre egy hajó. Mivel még sosem hajózott, gondolta, kipróbálja ezt is. A tengeri út nem tekergőzött, hanem egyenesen vezetett egyik kikötőből a másikba.

Mikor kiszállt a hajóból, csodálkozva vette észre, hogy éppen hazaért. Volt nagy öröm, mindenkinek boldogan mesélte, hogy a tekergő ösvény elvezette őt egy sárkány palotájába, egy óriáshoz, egy barlangba, ahol ellopták a cipőjét, majd felvezette a hegyekbe, le a tengerhez, és végül haza. Milyen jó, hogy ilyen tekergő volt ez az ösvény!

Itt a vége, fuss el véle, csapjon meg az ostor vége.

Beke Ákos

Zabola

2017.


A tekergő ösvény kalandja

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy tekergő ösvény. Nagyon magányos és szomorú volt, mert nem sétált senki rajta.

-Miért nem sétál rajtam senki? Mi a baj velem ? Szeleburdi vagyok? Túl keskeny vagyok? Vagy talán nagyon kanyargós? Mi lehet a baj?- gondolta magában.

Egész nyáron ezen búslakodott. Beköszöntött az ősz. Elkezdtek hullani a falevelek. Úgy érezte, hogy mostmár nem magányos. Melege lett. Kezdte joobban érezni magát, hisz egy puha takaró borította be. Mély álomba merült. Álmában vidám gyereksereg szaladgált rajta. A gyerekeknek ez azért volt izgalmas, mert szeleburdi , keskeny és kanyargós volt.

Megébredt álmából , s többet nem érezte magát gazdátlannak, eltévedtnek.

Boda Zsuzsa- Fanni

2017.


A tekergő ösvény

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer három testvér: Liza, Fanni és Luca. Nagyon kedves és barátságos lányok voltak. Mindhárman szerettek erdőbe járni.

Egyik napon az erőben sétálgatva megláttak egy fát, de nem egy közönséges fa volt, hanem egy olyan különleges, amit még emberi szem nem látott. Képzeljétek, egy – egy levele aranyszínű volt, de ez még nem minden, piros almák voltak rajta.

– Lányok, nézzétek! – kiáltotta Fanni.

A fa kérgébe a következő felirat volt vésve: „Aki a fa terméséből eszik, ért az állatok nyelvén és meglátja azt, amit más nem.” A lányok éhesek voltak, hiszen már jó ideje annak, hogy az ebédet megették. Liza levett egy almát a fáról és háromfelé törte, majd odanyújtotta testvéreinek. Miután jóízűen megették nem vettek észre semmi változást. Nem történt semmi. Tovább mentek és egyszer csak megláttak egy kaput. Odaértek, és a kapu elkezdett hozzájuk beszélni.

– Sziasztok, ti voltatok azok, akik ettek az almából?!

A lányok csodálkozva néztek a kapura, ami hozzájuk beszélt.

– Igen, mi voltunk- válaszoltak remegő hangon kórusban.

Ekkor a kapu szó nélkül kinyílt és intett, hogy menjenek át a másik oldalra.

Amikor átlépték a kapu bejáratát, három ösvényt láttak maguk előtt, ami már első látásra is tekergett.

– Na, most melyik ösvényt válasszuk? – kérdezte Luca.

– Válasszuk a jobb oldalit! –mondta határozottan Liza, mivel Ő volt a legvakmerőbb.

Ahogy végig néztek az ösvényeken, tényleg a jobb oldali ösvényt találták a legjobbnak.

– Hát útra fel, Induljunk! – szólt Liza bátran.

Óvatosan lépkedve elindultak az ösvény felé. Az ösvény tele volt virágokkal, nyulakkal, pillangókkal. Szép volt minden. Miközben mentek egyre beljebb, közben dúdolgattak.

– Itt minden olyan káprázatos – mondta Luca.

Ahogy mentek tovább, észrevettek egy nagy követ, melyek az oldalára oda volt vésve: „Ki ez ösvényt járja, a rejtvényeket megtalálja, s aki ezeket megfejti, a kapu őt elengedi.”
A lányok most jöttek rá, hogy fogságba estek, a „Tekergő ösvény” fogságába. Gondolkodni kezdtek, de kis idő múlva Fanni megszólalt:

– Nincs mit tennünk, vágjunk bele!

– Én nagyon félek – mondta Luca – haza akarok menni!

Liza átkarolta Lucát és ezt mondta neki:

– Ne félj Luca, nincs mitől félni, együtt maradunk.

Elindultak, és már jó ideje mentek, amikor észrevették, hogy ugyan azt az utat teszik meg már sokadszor.

– Csak körbe – körbe járunk, hogy jutunk ki innen?!

Amint így tanakodtak, egy kismadarat pillantottak meg, aki a fészkéből kiesve keservesen csipogott. A három lány kicsit sem tétovázva egymás vállára álltak és visszaemelték a kicsi madarat a fészekbe az anyukája mellé.

– Kövessetek – mondta a madármama – Hálám jeléül elvezetlek titeket a rejtvényekhez. A többi már csak rajtatok múlik.

Azzal repülni kezdett és rászállt egy bokorra, aminek a közepébe egy papírt találtak, amelyen ez állt: „Erdő mélyén, bokor alján, elrejtőzve bólogat, hogy könnyebben rátaláljunk, illatával hívogat.”

A lányok egy ideig töprengtek, de akkor hirtelen Luca, a legkisebb kislány felkiáltott:

– Én tudom a megoldást, itt van előttünk – ez az Ibolya!!!

A madár újból elindult és az ibolyákat követte. Egy fal állta útjukat, melyre a következő kérdés volt vésve: „Tegnap volt, holnap lesz…”

Ezen nem kellett sokat gondolkodniuk, hiszen Fanni tudta a megoldást

– Tudom, ez a MA!

Amikor kimondták a megfejtést kinyílt előttük a fal, és ők izgatottan folytatták útjukat, amíg egyszer csak Luca hirtelen nagyot esett.

– Áú! – kiáltott fel. – Megbotlottam… nézzétek, találtam valamit!

Ekkor egy kötelet láttak kifeszítve, aminek a végén egy kisegér volt megkötözve.

– Szabadítsuk ki szegénykét – kérte Fanni.

Miután nagy nehezen megmentették szegény kis egeret, a kisegér megszólalt:

– Nagyon köszönöm, hogy megmentettétek az életemet, az utolsó rejtvényt nyújtom át nektek, hogy újra szabadok lehessetek.

Egy falevelet nyújtott át, amin ez állt: „Nem is kerek, nem is kocka, ha megfejted átmehetsz alatta.”

– Ez a kapu! – kiáltották szinte egyszerre.

Ekkor hirtelen megjelent a kapu, kinyílt és ők újra ott lehettek kedvenc erdejükben, a furcsa fa előtt, melynek egy-egy levele arany, és pirosak rajta az almák.

A lányok felismerték, hogy hol vannak és könnyen kitaláltak az erdőből. Hátra sem fordulva siettek haza szüleikhez.

Ha a rejtvények el nem fogytak volna, a tekergő ösvény tovább tekergett volna, az én mesém is tovább tartott volna.

Vége

Bunda Olívia

Szany, 2017.09.29.


Az eltévedt királyleány

Volt egyszer, hol nem volt, hetedhét országon is túl, ahol a kurta farkú malac túr, Tekergő falván, volt egy királyság.

Ebben a királyságban uralkodott egy öreg király. A királynak pedig volt egy gyönyörűségesen szép leánya, a neve Lilien.

Lilien hercegnő egy napon, elment sétálni a kastély mögötti erdőbe. Ebben az erdőben volt egy nagyon-nagyon tekergő ösvény. Ahogy sétált a hercegnő az erdőben, egyszer csak arra lett figyelmes, hogy eltévedt.

Miután eltöltött három éjjelt, és három nappalt, étlen- szomjan, meghallotta, hogy valaki közeledik. Elkezdett kiabálni Lilien hercegnő: ‘ Segítség, segítség!’

Ezt meghallotta a szomszéd király fia, és a hercegnő segítségére sietett.

– Te mit keresel itt? – kérdezte a királyfi.

– Eltévedtem! –válaszolt, aggodalmas hangon a királyleány.

– Gyere, hazavezetlek innen.

Még félúton sem jártak, amikor megláttak egy négyfejű sárkányt. A királyfi nem tétovázott egy percig sem, előrántotta kardját, – nyisz- nyasz, és lepotyogtak a sárkányfejek.

Ahogy tovább folytatták útjukat, megláttak egy manót, aki jajveszékelve kért segítséget tőlük.

– Miben segíthetünk?

– Belegabalyodtam egy csapdába. Segítsetek rajtam! – a királyfi segített neki, hogy kiszabaduljon.
– Jó tettért, jót várj! – Mit kértek cserébe?

– Vezess ki minket innen!

– Gyertek, már is indulhatunk!

A manó kivezette Lilien hercegnőt és a királyfit a tekergő ösvényből, ők pedig megköszönték a manó a segítségét, és a kastély fele vették az irányt.

Nagy öröm volt az öreg királynak, hogy az egyetlen lánya hazatért, és ezért a királyleány kezét a hercegnek adta, fele királyságával együtt. Három hétig tartó lakodalmat csaptak, ettek, ittak, mulattak.

Itt a vége, fuss el véle, csapjon meg az ostor vége!

Dezső Sára

 


A farkas és a bárány

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy farkas, aki magányosan élt a hegyekben.

Egyszer nagyon megéhezett. Gondolta, eszik egy bárányt. Kiment hát a mezőre és meg is látott egy szépen legelésző egyedüli báránykát. Odament hozzá és mondta neki:

– Most megeszlek, mert nagyon éhes vagyok.

A bárány nem ijedt meg és nem szaladt el, hanem így felelt:

– Rendben van, de először ki kell állnod egy próbát! Ússz át a közeli vízesés alatt!

A farkas nem tudott úszni, és akármennyire is éhes volt, mivel nem tudta a próbát teljesíteni, inkább bánatosan, korgó gyomorral hazakullogott.

Elekes András


A tekergő ösvény

Volt egyszer egy ösvény. Csak egy sima ösvénynek tűnt, de kiderült róla, hogy nem az.
A felnőttek folyton csak róla áradoztak, hogy: kanyargós, elterelő, széles, keskeny, csúszós, dombos meg egyesen. Ezért én is kíváncsi lettem.

Egy verőfényes délután úgy döntöttem utána járok, hogy saját szememmel lássam.
Elindultam az ösvényen, semmi különös nem volt rajta. Mentem, mendegéltem és közben egy gyönyörű lepkét láttam. Annyira gyönyörű volt és olyan szépen röpködött, mintha csalogatott volna, így hát utána eredtem. Ekkor vettem észre, hogy az ösvény szélét csodabokor nőtte be. A bokorban szebbnél szebb madárkák énekeltek. Még meg is simogathattam őket, nem repültek el. Elbúcsúztam a madárkáktól, s tovább haladtam. Ahogy mentem,egy bicikliútra jutottam. Sokan bicikliztek rajta. Az ösvény szélén várt a kedvenc biciklim. Felültem rá,s olyan gyorsan mentem, mintha repültem volna. Egy újabb tekergős részre jutottam, ahol sok gyerek játszott. Leszálltam a biciklimről,s játszani kezdem a gyerekekkel. A játszótér csokiból és cukorkából volt építve. Mindent meg lehetett kóstolni, s amit letörtünk, az azonnal vissza is nőtt. Nekem úgy tűnt,mintha egy kis város lett volna. Azon tűnődtem, vajon hova vezethet még ez az út.

Tovább is mentem volna, de meghallottam anyukám hívogató hangját, amint engem szólítgatott. Haza kellett mennem,anyukám a kapuban várt. Otthon elmeséltem mi mindent láttam. A testvérem is kíváncsivá vált, s eldöntöttük, hogy egyszer majd ketten újra felfedezzük rejtélyeit.

Fazekas Fanni


A tekergő ösvény

Egy napon elmentem apukámmal az erdőbe hóvirágot szedni.

Arrafele láttunk sok őzikét és vaddisznót. Az ösvény nagyon tekergős volt. Én sok hóvirágot találtam, hat csokorral szedtem. Apukám gombát is talált , aztán elindultunk haza. Sok vadállatot láttunk a tekergő ösvényen. Mikor hazaértünk vittem hóvirágot mamámnak. Aztán vittem gombát nénémnek. Anyukám otthon a maradék gombát megsütötte. Másnap jött bátyám a lovakkal és mentünk az erdőre fáért, a tekergő ösvényen mentünk ismét. Sok fát vágtunk ki.

Nagyon tetszett a kirándulás a tekergő ösvényen.

Fazekas Bence-Botond


A csizmadia fiai

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény csizmadia. Annak a csizmadiának volt két fia. Mind a kettő olyan falánk volt, hogy egy pillanat alatt befaltak egy disznót. Egy nap az öreg ember meghalt, a két fiúra hagyta a boltját. De a gyermekei eladták apjuk műhelyét, hogy legyen pénzük lovakra. Meg is vettek egy tejfehér paripát egy egy színfekete lovat.

Egyszer azt mondja az egyik fiú:
– Édes öcsém, el kéne menjünk országot-világot látni! El is indultak.
Egy napon rátértek egy olyan ösvényre, ami úgy eltekergett, hogy a két fiú még tíz nap után sem talált ki belőle. A 11. napon egy háromfejű sárkány szökött eléjük:
„Höööpp! Ti, kis falánkok, ismerlek benneteket! Én is szeretek ám enni! Küzdjünk meg! Ha én nyerek, ideadjátok a két szép paripát, és titeket is felfallak. Ha ti nyertek, kivezetlek ebből a tekeredő övényből.” A háromfejű sárkány dömörgött egy kicsit, aztán azt kiáltotta: „Kard ki kard!” A két fiú kirántotta kardját a hüvelyéből s nagy hirtelen levágta a sárkány két fejét. A sárkány könyörögni kezdett az életéért: „ Hagyjátok meg az egyetlen fejemet, megmutatom a kiutat!” A fiúk meghagyták s a sárkány kivezette őket a labirintusból. Elváláskor a két fiú adott egy kulacsot a sárkánynak, ami finom borral volt tele. A sárkány boldogan elrepült.
A fiúk ismét útnak indultak. Nemsokára egy palotához értek. Abban a palotában élt a város királya, aki egy nagyon kedves ember volt. Épp azon a napon hirdette ki, amikor a fiúk a városba értek, hogy annak adja a leányait akik fel tudnak szökni olyan magasra, amilyen magas a templomtorony csillaga. És akkor a két fiú hozzálátott a két paripa edzéséhez. Minden nap edzették őket, keményen dolgoztatták az ugratáshoz.

Egy nap az Isten jött galamb formájában, hozta magával fiát, Jézust.
„Ti két kis falánk-mondotta-ti fogjátok elnyerni a két kisebbik királylány szerelmét. A harmadik bosszút áll majd, de ne féljetek, én mindig mellettetek leszek!” Azzal eltűntek.
Úgy történt, ahogy az Isten megjósolta. A két fiú megkapta a két kicsi királylány kezét, mert ők ugrattak legmagasabbra lovaikkal. A fehér ló gazdája épített maguknak egy fehér palotát,a fekete ló gazdája egy fekete palotát. Akkor békében éltek….
de egy napon a legnagyobb királylány megsokallta, hogy őt senki sem veszi el. Hadsereget toborozott, de akkorát, hogy a két várhadsereg összetéve nem volt akkora. Megpróbálták letámadni a két várat, de a fekete és a fehér hadsereg összefogott. Folyt a harc javában, foly hosszan, de végül a nagyobbik királylány visszavonulást parancsolt a sereg meg is állt és visszavonult, mert már csak egy ép embere maradt.
A többiek szinte mind megmaradtak a másik két hadseregből, mert edzettek voltak.
A királylány emberei viszont eljátszották a felkészülési időt.
Végül, hogy több harc ne legyen, az az egyetlen ép harcos feleségül vette a királylányt, s így mindenki boldogan élt, míg meg nem halt.
Így volt, mese volt, vége volt.

Fekete Magor


A meseerdő

Volt egy házikó, benne élt egy öregapó két fiával, Derék Jánossal és Pityi Palkóval. Egy viharos éjszakán az öregapó meghalt. A két testvér bánatában elindult szerencsét próbálni. Elértek egy kacskaringós útra, ott az egyik balra, másik jobbra ment. A nagyobbik testvér elindult a bal irányba és kővé vált. A kisebbik testvér sírt- rítt, hogy mi lesz vele. Elért egy erdő közepébe egy színekben pompázó fához. A fa alatt három tündér feküdt. A fán aranycseppek folytak le. Pityi Palkó egy üvegbe gyűjtött három cseppet, de ahogy cseppek beleestek, zengett az üveg és vele az erdő. Erre felébredtek a tündérek. Amikor meglátta Palkó elkezdett futni, futott, amíg csak bírta a lába. Futott, míg ki nem ért a kacskarigós útra, ott meglátta a testvérét és rácseppentette az aranycseppeket.

Azon nyomban visszaváltozott és boldogan éltek és csodálták a szép világot.

Ferencz Dávid


Az időutazás

Élt egyszer egy kisfiú, akit Dávidnak hivtak. Az apukája feltaló volt és készített egy időutazó gépet, amelynek dinó tojás formája volt. Ennek az időutazó gépnek a segítségével elutaztak a Dinoszauruszok korszakába.

Dávid és apukája egy barlangban találtak otthont maguknak. Minden nap csodálták a dinoszauruszok életmódját. Sok mindent láttak és tapasztaltak. Dávid kedvenc dinói a Herrerasaurus , a Coelophysis és a Plateosaurus voltak.

Egyik reggel, amikor épp élelem keresésére indultak, szembejött velük egy Rex nevű dinoszaurusz, aminek három kis dinója volt. Rex dinó anyuka nagyon féltette a gyerekeit. Dávidnak első látásra nagyon megtetszettek a kis dinók és rögtön felajánlotta a segítségét a gyerekek gondozásában. Rex előbb hallani sem akart erről, de amikor látta, hogy a gyerekei szívesen játszanak Dáviddal, beleegyezett. Dávid igy betekintést nyerhetett a kis dinók életébe.

Egy szokásos hétköznapi reggelen, amikor Rex anyuka elment megkeresni a mindennapi betevő falatot, Dávid vigyázott a három kis játékos élőlényre. Kedvenc játékuk a dinó tojás alakú időutazó gép gurítása volt. Amint egymásnak lökdösték, véletlenül belegurult az óceánba. A dinók kétségbeesetten sírtak. Dávid lelket öntött beléjük és megvigasztalta őket. Arra a következtetésre jutott Dávid és az apukája , hogy ezen a helyen jól meglesznek nélküle is.

Ott maradnak, távol a város zajától, az autók zúgásától, a számítógépek világától, azon a helyen , ahol csend van és nyugalom. Dávid szerint az elveszett játék helyett egy nagyobb ajándékot kapott a kis dinóktól azt, hogy azután örökre együtt élnek a dinók birodalmában.

Gál Ervin


Az eltűnt alvóka

Volt egyszer, hol nem volt egy kisfiú. Pár hónapos volt, amikor a rokonság meglátogatta, mindenki eljött, többek között Lívi óvó néni is, aki két bábot, egy kisfiú babát és egy kisleány babát ajándékozott a kislegénynek. A kisfiú minden nap azokkal játszott, mindig vele voltak, még azokkal is aludt. Néha a nagytestvérét, vagy az édesapját kérte meg, hogy bábozzon vele.

Telt-múlt az idő, a kisfiút óvodába adták a szülei. A későbbiekben ott is kellett aludnia az oviban. A napok mindig nehézkesen indultak, sokszor sírdogálva ültek a padon, könnyek között, hisz a kisfiúnak hiányzott az anyukája, és a fiúbabát mindig magával vitte, az mindig ott volt vele, talán erőt adott a napi nehézségek, anya-apa nélküli időszakok elviseléséhez.

Egy nap a kisfiú az ovi udvarán a kisház körül játszott, úgy belemerült a játékba, hogy a kisházban felejtette a babáját. Csak akkor tűnt fel neki, amikor este le szerette volna csukni a szemét, és a kedvenc alvókája nem volt mellette. Ekkor könnyek szöktek a szemébe. Vissza akart gyorsan futni az oviba, de késő volt, az akkor már bezárt. Másnap korán elindultak édesapjával az óvodába, a fiú nagyon izgult, aggódott, hogy meglesz-e a baba? Az óvodában első útja a faházhoz vezetett, de a baba nem volt ott. A kisfiú nagyon elszomorodott, folyton sírdogált, semmi nem tudta pótolni, hiányzott a kedves, hű társa.

Eljött a karácsony. A kisfiú azt gondolta, a Jézuska talán visszahozza a kis kedvencét, de nem! Hozott neki a Jézuska sok mindent, a fiú örült is szinte mindennek, de a lelkében mégis volt egy hatalmas űr, amit a baba hiánya okozott. A téli szünet után újra elkezdődött az ovi. Teltek-múltak a hetek, egy nap az óvó néni odahívta magához a kisfiút, ő mit sem sejtve odament, és legnagyobb meglepetésére az óvó néni kezében ott volt az alvóka! Tiszta sár és piszok volt, nem csoda hisz egész téli szünetben ott volt a baba valahol az óvoda udvarán. Mindez a fiút nem érdekelte, a babát akkor is magához ölelte. Az érzés csodálatos volt, meglelni, magához ölelni, ismét rátalálni!
A fiú felcseperedett, iskolás lett. Az alvókát még ekkor is mindig magával vitte az iskolába, mindig ott volt a táskája egyik szegletében, hogy szerencsét hozzon neki. Évek teltek el így.

Negyedikes lett, ekkor a szülei figyelmeztették:
– Most már negyedikes nagyfiú lettél, nem kellene már plüssfigurákkal járni az iskolába!
Bár a fiú tudta, hogy szüleinek igaza van, nem akarta kidobni a babát, nehéz volt megválni tőle, ezért fogta, becsomagolta, és felvitte a padlásra.

Úgy gondolta, hogy ha majd felnőtt lesz és családot alapít, gyermekei lesznek, meg fogja nekik mutatni a babát, de még azt a kis történetét is el fogja nekik mesélni, amely az ő lelkének nagyon nehéz volt, hogy ők is megtanulják, nagyon kell vigyázni arra, amit szeretünk! Hiszen ha van valamije az embernek, amit nagyon szeret, azt természetesnek veszi, de ha elveszik, az nagyon tud fájni és hiányozni.

A Jóisten mindig segít, tekergős úton, de mindenkinek az életében hozhat olyat, amiért nagyon áhítozik! Csak nagyon kell akarni!

Galambos Richárd


Tekergő ösvény

Réges-régen, egy erdő mellett élt egy szegény ember a két fiával. Egy napon az ember úgy döntött, elküldi a nagyobbik fiát szerencsét próbálni.
– Menj el, fiam és járj szerencsével!- szólt az apa.
– Adja Isten, hogy úgy legyen, édesapám! – válaszolt a jóravaló, dolgos legény.

A fiú vette a tarisznyáját és útnak indult. Amint ment, mendegélt, találkozott egy öregemberrel, aki az erdőben elsüllyedt egy szekér fával lovastól. Látván, hogy bajba esett, a legény rögtön kisegítette, aztán a fát is megigazította, hogy tovább mehessen.
Az öregember nagyon hálás volt, ezért viszonzásul így szólt:
– Fogadd el, kérlek, tőlem ezt a sípot és ha valaha segítségre lesz szükséged, fújj bele és a paripám rögtön melletted terem.

A legény elvette a sípot, megköszönte és útnak eredt. Útközben jó szívvel segített emberen, állaton.
Sok nap után elérkezett egy kastélyhoz. Ott megtudta, hogy a király kihírdettette: „Annak adom az egyik lányom és fele királyságom, aki megtalálja a lányom elveszett kis sárga kendőjét, amit a szél elfújt messzire.”

Igazság szerint a királykisasszony nagyon ragaszkodott a kis kendőhöz, de ő dobta ki a toronyból, mert már nagyon régen szeretett volna férjhez menni egy ügyes, legényhez.
A kendőt sokan keresték, sok ifjú nemes legény, meg szegény legény is, de senki- nek sem sikerült megtalálni a kendőt.

A legény, mikor meghallotta ezt, nagyon megörvendett. Elővette a sípot, belefújt, s rögtön mellette termett a betyár paripa. Felült a hátára. A ló szét sem nézett, akkorát ugrott, hogy az erdő széli legmagasabb fa legfelső ágára akadt sárga kendőt a legény elérte, s levette. Azzal visszatértek a kastélyhoz. Azonnal a király elé sietettek.
A király nagyon örvendett a fiúnak és az adott szavát be is tartotta, neki adta a leányát és fele királyságát.

A legény nagyon boldog volt. Rögtön hazasietett az édesapjához az örömhírrel.
A szegényember megörült fia szerencséjének. Másnap útnak indította a kisebbik fiát is. Az elindult, de alig ment, mendegélt, s közben irigykedett a nagy testvérére, de dolgozni nem akart, mert nem volt dolgos fajta.

Ő is meglátta az erdőben az öregembert is, a lovát is, a fástól elsüllyedt szekeret is, de elfordította az arcát, nem segített. Látott sok bajba jutott embert, állatot, de nem állt meg segíteni, csak ment előre. Jobbra, balra nézelődött, kereste a szerencsét, de nem lelt semmit. Nem talált se palotára, se jóságra, se szerencsére.

Sok hét után hazatérve, mit sem mondott, csak azt, hogy ő egy tekergő ösvényre talált az erdőben, és azon kívül senkit és semmit nem talált.

Gombos Hannah


A Mókus és az Út nagy kalandja

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Mókuska. Ez a Mókuska elindult egy nagyon hosszú Úton. Ment, ment, ment, egyszer csak megállt. Az Út hozzászólt:
– Te Mókuska! Nem fáradtak még el a lábaid?

A Mókus azt felelte:
– Oh dehogyis, mért is lennének fáradtak az én aprócska kis lábaim?

Az Út ismét hozzászólt:
– Hát jól van…Pedig ezt a padot neked készítettem.

A Mókus gyorsan odaszaladt a padhoz, és hamar lecsüccsent. Az Út megint szólt:
– Na látod, hogy fáradt vagy?

A Mókus megpihent, utána tovább indult. Miközben ment, ment és ment, találkozott jó nagy kanyarokkal. Az Út figyelmeztette a Mókust, hogy ne nagyon szóljon az erdőlakókhoz. A Mókus nem értette, ezért megkérdezte:
– Miért ne szólhatnék hozzájuk? Tán féltessz engem, hogy megharapnak?

Az Út ezt felelte:
– Oh dehogyis! Ez valamivel jobb helyzet, ugyanis nem szeretném, hogy elárulják neked a meglepetést.

– Hát jól van, akkor nem szólok hozzá egy állathoz sem – Felelte a Mókus.
Ismét elindult a Mókus. Ment, ment és ment, amíg egy parkhoz nem ért. Ebben a parkban talált rá a nagy meglepetésre, mely nem volt más, mint egy újabb nagyon hosszú Út.
A Mókus nagyon fáradt volt, így lefeküdt a parkban egy órát pihenni. Aztán tovább, és tovább, és tovább ment , míg talált egy folyót. A folyó partján megtalálta a barátait, akik nagy örömmel fogadták őt.

A Mókus barátai átadták a nagy meglepetést. A meglepetés pedig egy gyönyörűszép nyaklánc és egy karkötő volt.

A jóbarátok az Útat is megajándekozták, mert padot készített a Mókusnak, hogy megpihenhessen. Az ő ajándéka pedig sok sok virágmag volt, melyet elszórhat végig maga mellé, így mindig szép és illatos lesz.

A Mókus és az Út nagyon jó barátok lettek, és még ma is élnek, ha meg nem haltak. (Jó persze, az Út nem halhat meg akáhogy…)

Kaló Eszter,

I. osztályos tanuló az Apáczai Csere János Líceumból


Tekergő ösvény

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis róka. Egy reggelen elindult egy ismeretlen ösvényen, nem ismerte az utat, csak szaladgált, játszadozott a napfényben. Az úton csak kóborolt, tekergett, mint egy tekergő kígyó.. Teljesen idegen ösvény volt ez számára. Csak ment, mendegélt, egyszer csak egy ismeretlen személlyel találkozott. Nagyon megijedt, remegni kezdett, mondta magában jaj-jaj, mi lesz velem. Ráköszönt az ismeretlen: szia, ki vagy te?
Remegve válaszolt- Én vagyok a picike róka és te ki va-vagy?
-Én vagyok a szökdécselő nyuszika.
Mondja a kis róka : segítesz nekem kijutni innen, nem tudom hol vagyok, azt sem tudom merre menjek.
– Persze, gyere utánam- mondja a nyuszika.
Ketten folytatták útjukat. Egyszer csak találkoztak egy kis medveboccsal. Nagyon megijedt a kisnyúl, a róka már nem félt. A nyuszi elbújt egy bokorba.
-ne felj tőlem, nem bántalak-mondta a medvebocs.-még kicsi vagyok.
Hmm, az jó! Mondja a kisnyúl. Segítesz nekünk kijutni az ösvényből? -kerdi a nyuszi.
Erre a róka azt feleli: nem azt mondtad, hogy te segítesz nekem kijutni???
Azt mondtam, de elfelejtettem a kiutat- hajtotta le a fejét a nyuszi.
Gyertek, kivezetlek! -mondja a kicsi medvebocs.
-És különben téged hogy hívnak- kerdezik tőle.
– Medvecskének-válaszolja , ezt az ösvényt pedig úgy hívják, hogy tekergő ösvény, azért mert itt rengeteg állat elvesztődött.
-Jaj de jó, hogy te tudod az utat!
A kis róka hátrafordul es azt kérdi nyuszitól – Aakkor mehetünk?
-Igen, IGEN, Mehetünk – válaszol a nyuszi.
Mentek hárman ugrálva, vidáman. így hamar kiértek a tekergő ösvényből.
Odaértek egy virágokkal teli rétre. Mendegélés közben a medvebocs kérdezte, hogyha hallottak a vaddisznó szülinapi partyjáról?
Igen, tudjuk, de sajnos nem érünk már el- búslakodott a kis róka.
-Elérünk, ne aggódjatok, én gyors vagyok- mondja nyuszi.
-Te gyors vagy, de mi lassúbbak vagyunk mint te- mondja a medve meg a róka.
Jól van, menjünk, elérünk ígérem, mert megvárnak. Fontosak vagyunk számára.
Jó nyuszi, köszi a biztatást.
Beérnek a sűrű rengetegbe. Odaérnek a szülinapi party helyére, ahol nincs senki, ott van hagyva a torta szanaszét. Felnéznek az égre es látnak egy narancssárga felhőt. A medve felkiált- látjátok ott azt a narancssárga felhőt? Menjünk közelebb.
Egy nagy tűz volt, mindenki futott amerre látott. Eloltották a tüzet az állatok, végre felköszöntöttek az összesen a vaddisznót, akinek boldog szülinapot énekeltek
Itt a vége, fuss el véle.

 

Keresztes Edina

Apáczai Csere János első osztályos diákja


Az irigy nyúl

Volt egyszer egy kicsi nyúl, Tapsinak hívták. Kedves kis jószág volt, mosolygós, segítőkész, barátságos. De bizony, volt egy nagyon rossz tulajdonsága. Ez a nyulacska irigy volt.
Történt egyszer, hogy hazafelé tartva az iskolából egy szép nagy répát talált az úton.
– Juhé, de szép répa, hazaviszem. Hogy fog örülni az anyukám! – azzal zsebre tette.
Ahogy ballagott tovább hazafelé, egyre rosszabb kedve lett.
– Ha odaadom az anyukámnak, akkor ő szétosztja a testvéreim között. Nekem alig marad egy falatka.

Töprengett, töprengett, végül úgy döntött, nem adja oda a répát, hanem elrejti otthon, és amikor egyedül lesz, akkor eszi meg.
Így is tett. Amikor hazaért, szépen, gondosan elásta a kertbe.

Telt, múlt az idő. Egy vasárnap aztán mindenkinek dolga akadt valahol, és végre Tapsi otthon maradt egyedül. Gondolta, itt a jó alkalom, most nyugodtan megeszi a répáját.
Kiment a kertbe, ásott, ásott, keresett, kutatott, de bizony a répát sehol nem találta.
Este hazaérkezett a család. Az anyukája nagyon elcsodálkozott:
– Nahát, milyen szépen fölástad a kertet! Milyen szorgalmas, kedves gyerek vagy!
Tapsi elpirult. Nagyon szégyellte magát.
– Vetünk bele répamagot, és jövőre sok, sok répánk lesz – folytatta a mamája.
A kis nyúl nem bírta tovább, pityeregni kezdett, és nagy szipogva elmesélte, miért is ásta föl a kertet.

A mamája nagyot nevetett:
– Látod, te kis buksi, sajnáltad a répát a testvéreidtől, de így te sem ettél belőle egy falatot sem! Réges régen megették a rovarok, bogarak, kukacok azt a répát, azért nem találtad.
Tapsi még jobban elszégyellte magát, bocsánatot kért a testvérkéitől és megfogadta, hogy soha többé nem lesz irigy. De legalábbis próbálkozni fog. Reméljük, sikerül neki!

Kolozsvári Anna


A tekergő autó

Egyszer volt hol nem volt, volt egy tekergő autó, amelyik mindig tekergett. Az egyik nap a kisautó egy hosszú útra indult, hogy barátokat kapjon magának.
Korán reggel elindult az útra, ment, ment, nagyon sokat, ameddig besötétedett és még egy barátot sem talált, de egyszer látott két csillogó szemet ls megállt. Odaközeledik hozzá, és mit látott, egy kis rókát és megkérdezte, hogy – Barát leszel-e velem?- az pedig azt mondta, hogy –Igen.
Felült a kis róka az autóra és mentek tovább, tovább, ameddig az út szélén láttak egy kacsát, megáltak és felvették az autóba. Megkérdezték, hogy miért olyan szomorú? Ő pedig azt válaszolta, hogy a kis kacsáit nem találja. Ekkor a tekergő autó meg a kis róka azt határozták, hogy segíteni fognak.
Gyorsan elindultak a kis kacsák keresésére, mert már késő este volt, fújt a szél és hullott a hó. De egyből láttak egy mozgó bokrot és megálltak. Kiszáll a kis róka, odamegy, benéz a bokor mögé és mit lát?, a négy kicsi kacsát. Hamar ölbe kapja őket és odaviszi a anyjukhoz.
Nagyon boldog lett a kis kacsa, hogy megtalálta agyermeikeit. Visszavitték a kacsákat az otthonukba és elbúcsúztak töllük és folytatták is az útjukat.
De a sok utazás miatt nagyon fáradtak voltak és szállást kerestek az erdő mélyén és pedig hol kaptak, a mackómamánál. Befogadta őket egész reggelig, megpihentek és reggel folytatták utazásukat mind ketten, mint két jó barát és még ma is barangolnak, ha meg nem haltak.
Itt a vége fuss el véle.

Kovács Árpád Denis


Az öregember

Egyszer volt, hol nem volt volt egyszer egy öregember. Az eldöntötte , hogy útrakél.

Ment mendegélt, egyszer csak elért egy tekergő ösvényhez. Annak két útja volt: az egyik út folytatódott a másik pedig nem. Ment az öregember a folytatódó úton, mire a végére ért , ott volt egy barlang. Bement, hogy lássa. Hát abban bizony még egy tekergő ösvény volt , ami rossz útra vezetett. Ment az öregember a tekergő ösvényen és szemben találta magát egy medvével. Nem tudta mitévő legyen, ezért elővette a puskáját és meglőtte a medvét. Folytatta útját a tekergő ösvényen.

Ha a medvét meg nem lőtte volna, az én mesém is tovább tartott volna.

Kozma Dávid -Miklós


A félelmetes ösvény

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy Anna nevezetű kislány.
Egyszer azt gondolta elmegy kirándulni az erdőbe. Ment mendegélt, egyszer csak látott egy félelmetes , hosszú, tekergő ösvényt. Gondolta, megnézi közelebbről is. Nem rémült meg tőle. Ment ment , s beért az ösvénybe, követte útját, s találkozott egy fiúval.
-Szia! Engem Samunak hívnak.
-Szia! Engem Annának.
-Te hova mész?
-Nem tudom! Te?
-Én sem tudom merre tartok, csak a tekergő ösvényt követem- mondta.
-Menjünk együtt végig rajta!
-Jól van!
Mentek, mendegéltek, egyszer csak egy reccsenést hallottak. Nagyon megrémültek. Elkezdtek szaladni. Letértek a tekergő ösvényről. Gyorsan futottak, találkoztak egy morcos medvével.
-Ti mit kerestek itt?
-Haza szeretnénk menni, eltévedtünk! Letértünk a tekergő ösvényről!
-Menjünk együtt! Veletek tarthatok?
-Rendben van! Gyere velünk!
Amint együtt haladtak tovább , egy gyönyörű hangra lettek figyelmesek. Gondolták megnézik honnan származik, de hirtelen valaki énekelni kezdett. Egy igazi tündér volt. A medve az énektől megijjedt és elszaladt. Samu és Anna segítséget kértek a tündértől aki elvezette őket az ösvényre, onnan pedig haza.
Most is élnek ha meg nem haltak, s szívesen emlékeznek vissza a tekergő ösvényen történt találkozásokra.

Kozma Kata


A kis róka

Volt egyszer, hol nem volt, egy kis róka. A kis róka sétálgatott a tekergős ösvényen. Talált egy kis rókalyukat, oda lefeküdt estére. Másnap reggel a farkas ébresztette fel őt. Megkérdezte a rókától, hogy hol a tekergős ösvény. Azt válaszolta a róka, hogy – épp rajta jöttél egész idáig. A farkas azt mondta- köszönöm- és mondta a rókának, hogy – gyere, menjünk ketten tovább. Mentek mendegéltek a tekergős ösvényen. Kezdett esteledni és siettek, hogy kapjanak egy rókalyukat. Találtak is egyet, oda lefeküdtek. Reggel felkelek és mentek tovább a tekergős ösvényen. Egyszer csak találtak egy házikót. Annak a házikónak volt egy istállója is. Abban az istállóban találtak egy paripát, amelyik olyan szép volt, hogy tátva maradt a szájuk. Megkérdezték, hogyha ott lakhatnak örökké. A paripa azt válaszolta, hogy ha a gazda engedi, akkor igen. A gazda azt válaszolta, hogy igen. Oda költöztek örökre és boldogan éltek együtt.

Itt a vége fuss el véle, csapjon meg az ostor vége.

Kőllő Kinga


Zsuzsi segítséget kér

A nevem Zsuzsi vagy ahogy anyáék szólítani szoktak Zsuzsika. Egy 8 éves kislány vagyok, akinek a legkedvesebb elfoglaltsága az olvasás. Szeretem a meséket.

A tegnap délben fáradtan értem haza az iskolából. Lehajítottam a kabátomat a földre, a táskámat a küszöbre, magam pedig az ágyra heveredtem. Beütöttem a fejem a meséskönyvembe, mert a párnán felejtettem reggel, de nem bántam, legalább nem kell keresnem. Olvasni kezdtem. Eközben megérkezett édesanyám is. Ahogy lepakolta dolgait a fogasra hangosan kiabálta:
-Zsuzska, Zsuzsika! Itthon vagy? Már megint szanaszéjjel hagytad a dolgaidat! Mi ez a rendetlenség itt? Rakj rendet, legyen tisztaság!

A legjobb résznél zavart meg. Már megint a rend, a rend, a rend. Minden nap ezzel kell foglalkoznom. A mesében, hogyan oldják meg ezt a kérdést. Eszembe jutott Hófehérke ahogyan belépett a hét törpe házába és rendezte apró tányérjaikat, kanalaikat, poharaikat, majd lepihent a törpék ágyaira. De szeretném, ha Hófehérke most jönne és segítene nekem.

– Ki szólított, ki hívott engem? Segíteni kell valakinek?- kérdezte a szoba ajtaján belépő Hófehérke.
– Ez nem lehet igaz, tényleg te vagy az? Hófehérke?- lepődtem meg.
– Én. A nevemet hallottam és elindultam messzi tekergő erdei ösvényeken, hogy megtudjam kinek van szüksége egy mesehős segítségére.
– Annyira örülök. Szeretném, ha megmutatnád hogyan rakjak rendet.
– Mi se könnyebb, a törpék házában én mindent hét polcra raktam, hétbe tűrtem a ruhákat, hétszer sepertem ki a szobát, hétszer poroltam ki a terítőket és hétszer mostam el tányérokat. Itt is befog ez válni.-mondta könnyedén Hófehérke.
– Hogyan kezdjek hozzá? -kérdeztem bátran.
– Hozz gyorsan seprűt és lapátot! –adta ki az utasítást Hófehérke.
A konyha felé vettem az irányt. Anyám már melegítette az ebédet. Elővettem a seprűt és a lapátot a hütőszekrény mellől. Csodálkozva kérdezett utánam:
-Minek neked a seprű meg a lapát? Az iskolás táskádat tedd a helyére! A kabátodat akaszd a fogasra!

Beléptem a szobába. Hófehérke kivette kezemből a seprűt és nekilátott a szoba hétszeri kiseprésének. Én visszafordultam felakasztani a kabátomat. Felkaptam a küszöbről táskámat és bevittem a szobámba. Ahogy megnyitottam az ajtót hatalmas porfelhő fogadott. Köhögni kezdtem, torkom reszelgettem. Hófehérke abbahagyta a seprést és rámnézett ijedten.
-Talán rosszul csinálom? Véleményem szerint itt régen járt seprű és portörlő.
-Talán igen. Nem szeretek takarítani.- mondtam sértődötten.
-Pedig igazán jó móka! Fogd a lapátot és told a seprű elé, így az összes kosz a lapátra kerül és zsupsz a vödörbe. Ennyi az egész.
-Jó, jó! Neked könnyen megy, minden nap gyakoroltál, míg a törpék elvoltak a bányában. De én még soha nem fogtam seprűt és lapátot.
-Látom már, segítségre van szükséged. Énekelve azt mondják minden könnyebb, hát rajta!
„ Nyújts ki karod, fogd a seprűt!
Húzzd el jobbra, húzdd el balra!
Előre meg hátra, körbe-körbe, karikába
a szemét meg rákerül a lapátra.”
-Ez nagyon könnyű. Ezután minden nap sepregetni fogok.-mondtam boldogan.
Ebben a pillanatban belépett édesanyám a szobába és szája tátva maradt az ámélkodástól.
– Te sepregetsz, Zsuzsika?
– Én. És port törölni is fogok. Ezek a dolgok mesésen egyszerűek.

Krupa Fruzsina Barbara


Tekergő ösvény

Egyszer volt,hol nem volt,még az ópernciás-tengeren is túl volt egy erdő.Ennek az erdőnek a közepében lakott egy sün,magányosan élt otthonában,mert már jó ideje elveszett a családja.Először az édesapja,aztán az édesanyja és végül mind a két öccse.Mind a négyen rejtélyes körülmények között vesztek el.Elmentek otthonról és többé vissza nem jöttek.Sokáig várta őket a sün haza,de hiába.Egyedül kellett élnie.

Egy borongós őszi napon kopogtat valaki az ajtón:
-Ki az?-kérdezte a sün
-A farkas-jött a válasz
Megijedt a sün,mert félt a farkastól,de azért megkérdezte:
-Mit szeretnél?
-Engedj be¬!Fázom,éhes vagyok!
A sün gondolkodott,aztán beengedte,mert tudta,hogy a farkas nem eszik sünt,hiszen nagyon szúrná a torkát!
-Gyere!Nincs sok ennivalóm,de meleg van idebenn!

Ettek,beszélgettek,jól fogadta a sün a farkast,jól összebarátkoztak.
Telt,múlt az idő,a farkas sokat járt a sünhöz,megtudtak mindent egymásról.Elmesélték egymásnak az életüket.A farkas mindig kóborolt,ismerte az erdő minden zegét-zugát.A sün mindig kérdezte a farkastól,hogy látta-e a családját,de sajnos olyan sok süncsalád élt az erdőben,hogy nem tudhatta ő sem,hogy köztük lehetnek-e?

Látta a farkas,hogy mennyire szomorú a kis sün,ezért gondolta,elviszi sétálni kis barátját,hátha találkozna a családjával!

Sokszor sétáltak,bejárták a területet,de sajnos nem találták meg őket.
A farkas elmondta az erdő összes lakójának,hogy segítségre van szükségük.Az állatok szerettek volna segíteni,de senki nem tudott semmit.

A farkas időközben nagyon megszerette a sünt,így hát segíteni akart rajta.Összehívta az erdő összes lakóját,hogy együtt keressék a sün családját.Jöttek is:a vakond,a róka,a medve,a sas,a mókus és a többiek.

Elindultak,mentek,mendegéltek,míg egyszer csak a sün beleesett egy lyukba.Ott nagyon szép látvány tárult elébe:mint egy óriási csúszda,egy ösvény volt,ami nagyon kanyargósan,tekergősen vezetett valahova.Színes falevelek díszítették végig az ösvényt.A sün összegömbölyödött és úgy gurult lefele a tekergő ösvényen,hogy meg sem tudott volna állni.Amikor már nem gurult tovább,óvatosan kikukucskált és lábraállt.Örömmel látta,hogy ott van a családja,épségben mind a négyen!Nagy volt a boldogság!Most már öten voltak odalenn,de nem tudtak hazamenni,olyan meredek volt ez a tekergő ösvény,hogy nem tudtak kimászni.

Az erdő lakói észrevették,hogy nincs meg a kis sün,most már őt kellett keressék!
Szerencsére a farkas a jó szimatával hamar kinyomozta,hogy hová esett bele a kis barátja,a róka és a medve a lyukat nagyobbra ásták,hogy jól belássanak,a sas az éles látásával meglátta a süncsaládot.Az állatok egymásba kapaszkodva olyan hosszú láncot alkottak,hogy leért a vége a tekergő ösvény aljára.Belekapaszkodtak a sünik is és így sikerült kimásszanak!
Nagy bulit csaptak és azóta mindenki tudja,hogy közös erővel minden sikerülhet!
Még most is tart a buli.Ha nem hiszed,menj el a tekergő ösvény bejáratához és meglátod!

LŐRINCZ DÓRA


Az ördög leánya

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király, annak volt egy fia. Volt egy aranyszőrű paripája, amely egy napon eltűnt. A király bánatában megbetegedett.
A királyfi elindult megkeresni a paripát. Ment, mendegélt hegyeken- völgyeken át. Leült egy fa alá megpihenni, hát az ágak között egy óriás pókhálóban lát egy pillangót vergelődni. A királyfi megsajnálta és kiszabadította.
A pillangó ekkor megszólalt: – Megmentettél, ha bajban vagy csak gondolj rám!
A királyfi ment tovább amíg egy barlanghoz ért. Bement, hát egy kanyargós út vezet le a föld alá, egyenesen a pokolba. A királyfi Luciferhez, az ördögök királyához ment és elmondta, mi járatban van. Lucifer bevallotta, hogy a paripa nála van, de visszaadja, ha a ménesét meg tudja őrizni. A királyfi kihajtotta a lovakat a legelőre, de azok szétszaladtak és eltűntek.
Búsult a királyfi és a pillangó jutott az eszébe, amely rögtön megjelent.
– Tudom mi bánt, mondta a pillangó, segítek, ha megígéred, hogy nem veszed feleségül az ördög lányát. A királyfi megígérte, a pillangó megfújt egy kis sípot és a ménes újra együtt volt, hajthatta haza. Egy szolga ezt mind látta és elmondta a királynak. Lucifer hívatta a lányát és a királyfit.
– A próbát kiálltad, visszaadom a paripát, ha a lányomat elveszed feleségül.
A királyfinak tetszett a lány, de eszébe jutott az ígérete. A lány átváltozott pillangóvá, a királyfi rögtön megkérte a kezét. A királyfi apja örömében meggyógyult.
A fiatalok nagy lakodalmat csaptak, és máig is élnek, ha meg nem haltak.

Molnár Hanna


TEKERGŐS ŐSVÉNY

Egyszer volt hol nem volt volt egyszer egy királyfi, akit Péternek hívtak. Egyszer a királyfi apja azt mondta a fiának, hogy itt az ideje, hogy házasodjon meg.
Hat a királyfi elindult a tarisznyájában hamuban sült pogácsát es egy csöpp bort rakott es elindult.
Ment ment, addig mendegélt míg egyszer csak odaért a tekergő ősvényhez és ott találkozott egy 24 fejű sárkánnyal , a királyfi se volt rest előhúzta gyémántkardját és egy csapásra levágta 23 fejét. A sárkány könyörgött, hogy hagyja meg az utolsó fejét es cserébe odaadja a 26 labú aranyszőrű lovát .A királyfi nem hitt a sárkánynak azért levágta az utolsó fejet, elvette a 26 labú aranyszőrű lovat es útrakelt.
Ment ment mendegelt amig meg nem talalta a 99 feju sarkanyt.Addig harcoltak mig a sarkanynak le nem vagta 98 fejet a sarkany konyorogve azt mondta odaadja a 100 labu gyemant szoru lovat.A kiralyfi a lovat elvette es annak is levagta 99 dik fejet is aztan utrakelt.
Ment ment mendegelt es talalkozott a Vizitunderrel , aki folajanlotta a kiralyfinak hogy lovaert odaaja 200 labu rubin szoru lovat.A kiralyfi elfogadta es tovabbment.
Ment ment mendegelt mignem talalkozott az ordogkiralyal Drakulaval.Drakula atakarta verni a kiralyfit de a kiralyfi elohuzta gyemantkardjat es rogton Drakula fekete sziveben nyomta aztan megint csak elindult.
Ment ment mendegelt es mar majdnem odaert a tekergo osveny vegehez talalkozott a vilag legnagyobb Uraval a Halallal.Elohuzta a kiralyfi gyemantkardjat megvivott a halallal a halal pedig azt igerte meg a hercegnek hogy ha ot legyozi akkor elengedi a tekergo osveny vegehez es ott megtalalhatja vilag legszebb Hajnalhercegnojet.A kiralyfi legyozte a halalt es a tekergo osveny vegere jutott es megtalalta Hajnalhercegno kastelyat . Amikor odaert akkor hatalmas egyszemu oriasok jelentek meg A kiralyfi elohuzta gyemantkardjat es render legyozte oket s aztan bement a kastelyba ahol ratalalt a vilagszep Hajnal hercegnore meglattak egymast es azt mondtak egymasnak.Aso harang es nagykapa valasszon el minket.Visszatertek a kiralyfi orszagaba es olyan nagy lakodalmat csaptak hogy egsz Romaniaig is elhalszott.
S ez a mese is tovabb tartott volna ha a nagy zaj meg nem zavart volna.

Nagy-Lőrincz Mónika


Tekergő erdő

Egyszer volt hol nem volt, volt egy szegény fiú aki betévedt a tekergő erdőbe. Bolyongott, tekergett nem találta a kiutat. Egyszer csak elébe vetődött egy róka. Azt mondta a róka:
– Hallod te fiú, gyere közelebb, kivezetlek innen de cserébe adj öt csirkét. Na mit szólsz hozzá?
A szegény fiú belegyezett és a róka kivezette az erdőből.
Másnap reggel a róka máris kopogtatott az ajtón, a fiú kiszólt – Mindjárt jövök! – felöltözött és odaadta az öt csirkét.
Másnap a fiú megint betévedt a tekergő erdőbe. Tekergett , bolyongott de nem találta a kivezető utat. Oda vetődött egy farkas.
-Gyere csak ide- mondja a farkas. Ha nekem adsz egy csirkét akkor én kirallyá teszlek.
De kérdezte a fiú – Hogyan teszed?
Mondja a farkas- Majd meglátod!
A fiú belegyezett a farkas ajánlatába és a farkas kivezette az erdőből.
Másnap reggel a farkas már várta a fiút es kérte a csirkét.
-Jól van, jól van most teszem ki- szólt ki a fiú es odaadta a csirkét.
Mondta a farkas- Na gyere, vegyél fel valami szép ruhát, így nem mehetsz a király elé. Megbeszéltem a királlyal, hogy minden szegény legény ad egy probát és aki ügyesen kiállja a próbát annak feleségül adja a legszebbik lányát. De ha nem állod ki akkor akasztófára kerülsz!
Elment a szegény fiú vitt egy kardot is magával. Neki az lett a feladata, hogy legyőzze a hétfejű sárkányt és mind a hét fejét elhozza a királynak.
A tekergő erdőben volt minden próba es a királyi vár is. A szegény fiú addig ment mendegélt amig meglátta a tűzet okádó sárkányt, aki a tekergő erdő leveleit és fáit fujta ki lángosan. Nagyon megijjedt a szegény legény, el akart bujni a tekergő erdő legsötétebb sarkába annyira félt. De összeszedte minden bátorságát és előrántotta kardját. A sárkány ahogy meglátta a kardot nagyon dühös lett és akkora lángot fujt, hogy a tekergő erdő végében is érezték a melegét. Erre egyszer csak a szegény fiú egyszerre levágta a sárkány két fejét, fordult egyet és levágta a harmadikat és még kettőt és a hatodikot és a hetediket is lenyiszantotta. De olyan véres lett a keze, el kellett menjen a tekergő erdő patakjához, hogy kezet mosson, oda is talált kezet mosott, visszament a sárkány barlangjához elvette a sárkány fejeket, elvitte a tekergő erdő várába, ott élt a király és a királykisasszony. Át is adta a királynak a sárkány mind a hét fejét. A király látta, hogy kiállta a próbát és megfogadta királynak és neki adta a legszebb lányát. A lakodalmat a tekergő erdőben tartották. A farkast és a rókát is meghivták a lakodalomra és még sok barátot. És boldogan éltek amig meg nem haltak!!!

Pócsai Panna


Ne légy rosszcsont Peti

Peti borzasztó kisfiu volt.Reggel ordított, este ordított, éjjel pedig nem aludt.A reggeliét a fejébe borította, az ebédjét a földre, a vacsoráját pedig a falra.A pe_lenkája pedig orrfacsaró volt. Aztán megszületett Ricsi. Ricsi egésznap mosoly_ gottés este mindig aludt.A pelenkái mindig tiszták voltak, vagyis majdnem min_dig tiszták voltak.Peti szörnyen mérges volt Ricsire.
Telt, múlt az idő, de Peti nem fejezte be a rosszalkodást,fojton azon járt az e_sze ,hogy Ricsit minden galibába sodorja. Egy nap Peti egy remek ötlettel állt elő._ Ricsi, gyerecsak! Van egy ötletem, ássunk egy Amerikáig érő alagutat!
– Hű_ ha, ez remek!
Peti mutatta:- Itt áss, itt lazább a föld! Mutatott anya ágyására, amit a múltkor ültetett.Másnap egy újabb őtlettel állt elő.
– Ricsi, mit szolnál, ha rajzolnánk egy óriási viking hajót?
– Hűű, ez nagyon jó ötlet!
– Mit szólnál, ha a fara rajzolnánk?
– Hát nem tudom anya mit fog szolni.
– Ne fél,j anya nagyon fog örülni!
Elis kezdték rajzoli a hajót, amikor Peti kezdett kiabálni:_ Anya, Ricsi rajzolt a falra!
Ricsi ekkor megijedt és ledobta a krétát. Anya szaladt hozzájuk. Jaj, amikor meglátta ordítozni kezdett!
– Miért rajzoltál a falra, Peti? _Nem én voltam, Ricsi volt!És ezzel is azt bizonyította, hogy minden rosszaságát Ricsire kenné.
Telt, múlt az idő és egy nap elmentek sétalni a parkba, ahhol Ricsire támadt egy kutya. Peti meggondolás nélkül ráordított a kutyára és megvédte a tesvérét, bizonyítván, hogy tud ő jó gyerek is lenni.

Pora Vivien


A szegény leány

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy szegény asszony, s neki egy leánya. Olyan szegények voltak, mint a templom egere, vízzel főztek s bottal reárántottak. A lány megunta a szegénységet és egy nap elindult szerencsét próbálni.
Ment- mendegélt egyszer csak a kanyargós úton elébe szökött egy kis egérke. Nagyon éhes volt, élelmet kért a lánytól. A lány megsajnálta és morzsányi pici kenyerét is az egérnek adta. Az egér megkérdezte, hogy mi útja erre? A lány elmesélte bánatát. Az egér megköszönte az élelmet és azt mondta, hogy forduljon vissza az úton, térjen haza, mert mától gazdagok lesznek, mivel ő is a morzsányi kenyerét neki adta. A lány szót fogadott az egérnek és hazatért édesanyjához.
Azóta boldogabban, kövérebben, gazdagabban éltek.

Részeg Kincső


Tekergő ösvény

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ösvény aki szeretett tekeregni. Egyszer csak elindult világot látni. Ment, mendegélt és közben eltévedt. Útközben találkozott egy sündisznóval. A sündisznó megkérdezte tőle, hogy mi járatban vagy te ösvény? Az ösvény azt válaszolta, hogy eltévedtem és nem tudom, hogy merre menjek. A süni megmutatta neki a helyes utat és ő tovább ment. S egyszer csak egy ismerős helyre jutott és felismerte a saját otthonát.

Szabó Tamás


A tündérkirály útja

Egyszer volt, hol nem volt volt egyszer egy erdő. Ebben az erdőben több minden volt, mint egy átlagos erdőben. Itt lakott például a nyolc törpe is. Amint együtt mendegéltek az erdőben szembejön velük hét medve. Bizony kissé meg is ijjedtek, amikor ekkora teremtményekkel találták szembe magukat. Bármennyire is törpék voltak, a bátorságuk igazi törpe-bátorság volt.
– Hová tarttok bundások? és hadd lám azt tudjátok hogy mi hová megyünk? – kérdezte az egyik hencegni vágyó törpe.
– Nem tudjuk – válaszolták a medvék egykedvűen. Mi a szőlősbe megyünk – s már indultak is tovább, ügyet sem vetve a pöttöm kis emberkékre.
– Mi is oda tartunk! – kiáltották egyszerre a törpék.
– Ott kevés a szőlő, és az csak a mienk! – mondta olyan nagy hanggal a törpevezér, hogy mind a hét medve egyszerre torpant meg.
– Héj, hát miket beszélsz? háborút akarsz? – kérdezte a legmancsosabb medve és mancsát a törpék felé nyújtotta, akik ugyan meghátráltak, de azért kijelentették:
– A szőlőst nem adjuk még háború árán sem!
– Hát jól van, ti akarjátok – mondta a legharciasabb medve, majd folytatta: aki elveszíti a haborút nem fog többé a tekergő ösvényen járni!
– Jajj ne! sóhajtottak a törpék egy jó nagyot, de a törpebecsület úgy kívánta, hogy szavukat állják és azzal lehorgasztott fejjel ugyan, de továbbmentek hogy felkészüljenek a harcra. Messzire nem értek, amikor megpillantottak egy újságos bódét. Odaszaladt a legkisebb és megkérdezte:
– Hány lej egy újság?
– 1 lej 50 bani – s már nyújtotta is az árus az újságot.
– Köszönöm – mondta, majd visszaszaladt a többi hét társához, hogy fellapozzák a legfrisebb híreket.
– Azt a! csodálkoztak szinte egyszerre. Nézzétek mit ír az újság: a tekergő ösvény el van átkozva! Ott az újság fölött azonnal elkezdtek tanakodni azon, hogy hogyan szabadíthatnák meg az ösvényt az átoktól.
Mivel már az idő későre járt, úgy döntöttek azonnal indulnak, hogy minél előbb visszaszerezzék az erdő lakóinak a tekergő ösvényt. Menet közben elmesélték a legifjabb törpének, hogy ez az erdő legnagyobb értéke, lakóit mindig boldoggá tette ez a kis ösvény, hiszen ha bárki elindult rajta minden finomságot megtalált, amit csak egy erdő lakó megkívánhat. Az ösvény nevét a tündérek adták. Valami olyansmi rémlett az emlékeikben, – ahogy a nagyanyáik mesélték – hogy nagyon-nagyon régen GŐ-t a tündérkirályt gyakran látták biciklizni az erdőben. Annyit tekert Gő, hogy ösvény keletkezett a nyomába, de nem akármilyen, hanem olyan, ami ínyencségeket terem. Így lett a tekergő ösvény.
Rájuk esteledett mire befejezték a tekergő ösvény történetének a mesélését, miközben egy kunyhóhoz értek. Egy öreg banya lakott benne, akitől éjszakára szállást kértek. Reggel a banya útba igazította őket.
– Keressétek meg az erdőben a hídat, már nem vagytok messze tőle. Alatta lakik a szörny, aki elátkozta – mondta a banya.
Azonnal felkerekedtek és tovább mentek. Jó fél napig még gyalogoltak hatalmas törpe lépésekkel mire odaértek.
A szörny már várt rájuk. Tudta, a törpék sem fognak a karmai közül megszabadulni. Mivel az a néhány törpe kevésnek tűnt neki, úgy gondolta mielőtt az erejüket tenné próbára előbb az eszüket próbálja ki.
– Mielőtt birokra kelnénk és végeznék veletek, előbb gyertek mérjük össze az eszünket! – mondta.
– Rendben! – örültek az ajánlatnak a törpék, mert a szörnnyel szemben jobban bíztak az eszükben, mint az erejükben.
– Ha egy olyan találos kérdést tudtok nekem feltenni, amire nem tudom a választ, a tietek a tekergő ösvény – mondta a szörny.
Összedugták a fejüket a törpék, majd kis várakozás után megkérdezték a híd alatt levő szörnytől: Hányan vagyunk? A szörny, aki még emlékezett gyerekkorából a Hófehérke és a hét törpe mesére, magabiztosan vágta rá a választ, hogy: Heten!
Győztünk! A mienk a tekergő ösvény! – kiáltották egyszerre. A szörny szégyenében elő sem bújt a híd alól.
A törpék boldogan indultak hazafelé, el is felejtették, hogy szőlőért indultak.
Boldogak voltak, hogy jól végződött, ismét mindenkié a tekergő ösvény és arra vár, hogy te is rátalálj.

Szász-Jakab Ágoston


Panna és az iskola

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány. Úgy hívták, hogy Panna. Pannának gyönyörű fekete haja, szép piros ruhája és kis fekete cipője volt. Éppen most ment második osztályba, de nem igazán szeretett tanulni és rájött, hogy most sokkal több tanulnivaló és tennivaló lesz, ezért gondolta túljár mindenki eszén. Elmegy szerencsét próbálni, és mikor majd visszajön, ha visszajön, nem kell majd többet iskolába menjen, mert már mindent fog tudni és gazdag is lesz.
Egy reggel iskola helyett elindult a házuk mögött kanyargó ösvényen. Ment, mendegélt, egyszer csak elérkezett egy almafához. Megszólította az almafa:
– Kislány, rázd le rólam ezt a sok érett almát! Meglásd, jótett helyébe jót várhatsz.
– Jó, lerázom – mondta Panna vidáman és lerázta a sok érett almát.
– Nagyon köszönöm – hálálkodott az almafa.
– Nagyon szívesen – válaszolta Panna.
Ment, mendegélt tovább és örvendett milyen jó is, hogy nem kell az iskolában lennie. Egyszer csak egy összedőlt kemencéhez érkezett. Megállt megpihenni.
– Kislány! Építs újra kérlek, nem bánod meg! – szólt a kemence.
– Jó, persze – mondta Panna – úgy sincs egyéb dolgom.
Elindult építőanyagot keresni. Míg kereste a követ és az anyagot, találkozott egy öreg nénivel.
– Mit keresel itt te kislány, nem kellene neked iskolában lenned? Tudod, mikor én kislány voltam – mondta az öregasszony – nagyon szerettem volna iskolába járni, de a szüleim nem engedtek. Nagyon megöregedtem, de még most sem tudok sem írni, sem olvasni. Menj haza, mert tanulni jó dolog!
– Jó nekem így is – válaszolta Panna cserfesen, és továbbment.
Újraépítette a kemencét és tovább indult. Ment, mendegélt, mígnem egy kúthoz ért. Belenézett a kútba, hogy hogyan tudna inni egy kis vizet és megkérdezte a kúttól:
– Adsz nekem egy kis vizet?
– Adok bíz én kislány, ha megmondod, hány óra múlva jön fel a hold.
– Honnan tudjam én? – kérdezte Panna – Még ilyent nem tanultunk az iskolában.
– Jaj, az iskola! Nem kellene neked most ott lenned? – kérdezte a kút.
– De… – felelte Panna szomorúan.
Eszébe jutottak a barátai, majd eszébe jutott az öreg néni és a szülei is, akik bizony aggódni fognak, ha ő nem megy haza idejében. Leült a kút mellé és keservesen sírni kezdett, de a kút megvigasztalta:
– Kislány, igyál egy kis vizet és fordulj vissza az ösvényen, amin jöttél. Meglátod minden jóra fog fordulni.
Panna felállt, már éhes is volt és fáradt is, de elindult visszafelé. Amint a kemence mellé ért, nagyon finom kenyérillat csiklandozta meg az orrát. Odahívta a kemence és megkínálta, mondva, hogy nem felejtette el a Panna jótettét. Megette a kenyeret, megköszönte és továbbment. Messziről látta, hogy az öregasszony integet neki és megdicsérte, hogy jó belátásra tért és hazamegy.
Amint bandukolt, már szürkült az ég alja, kissé félni kezdett. Az almafa, melyről lerázta a gyümölcsöt megnyugtatta, hogy már nincs messze, hamarosan otthon lesz. Megkínálta az érett almából és útjára bocsátotta.
Panna kissé félve, haragosan, de mégis boldogan ment haza. Alig várta, hogy újra találkozzon a szüleivel és elmondhassa, mennyire szereti őket, s hogy többé nem fog világgá menni. Megígérte magának, hogy mindig rendesen járni fog iskolába. Ha nem könnyű is, de legalább ott vannak a szülei és barátai mellette, és ettől minden megszépül.
Így próbált szerencsét Panna, a másodikos kislány.

Szász Katalin


A kirándulás

Anya, apa és Peti elmentek kirándulni. Bepakolták a sátrat, a lámpát és a többi szükséges dolgot.
– Indulunk!- kiáltotta apa.
Beültek az autóba és elindultak.
Az út szélén megláttak egy tekergő ösvényt. Gondolták, hogy ott van a táborhely. Mentek, mentek egy darabig, amíg anya meg nem szólalt:
– Szerintem nem itt van a táborhely.
– Ez azt jelenti, hogy eltévedtünk?- kérdezte Peti.
– Sajnos, igen. – válaszolta apa.
– Eszeljünk ki egy tervet. – javasolta Peti.
Gondolkodtak, gondolkodtak egy ideig, amig Peti meg nem szólalt:
– Megfigyeltem, hogy ahány féle madár énekel, annyit pattannak a kövek a tekergős ösvényen. Úgy terveztem el, hogy apa, Te utánozod a varjú károgását, anya Te a bagoly huhogását, én pedig a kakukk kakukkolásosát. Majd annyi madárhangra kell figyeljen a tekergős ösvény, hogy kienged minket….gondolom. Mehet?- kérdezte Peti.
– Mehet .- Válaszolta anya és apa.
Elkezdték utánozni a madarakat.
Nagy meglepetésükre a tekergős ösvény kiegyenesedett.
– Ez az, sikerült!- mondta büszkén Peti. Most már végre mehetünk kirándulni.
Visszafele az ösvény újból kanyargós lett.

Székely Kincső


Az elveszett királyleány

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Annak a királynak volt egy leánya, akit Annának hívtak. Anna csodaszép volt, de még a szomszéd király fia, Jánoska is az.
Egyszer Anna világgá indult. Búsult az édesapja, István király.
Meghallotta ezt a szomszéd királyfi, Jánoska, és útra kerekedett Anna után.
Addig mentek, mendegéltek, egyik erre, másik arra, mígnem a Jóisten úgy adta, hogy összetalákoztak.

Anna beleszeretett Janoskába.
Járták tovább együtt az útjukat, tekergő ösvényekről ösvényekre vándoroltak. Amerre jártak, mindenhol csak fák voltak, sehol ember, akitől tanácsot kérjenek, hogy merre tovább.
Egy fa tövében alvóhelyet találtak maguknak, nyomban el is nyomta az álom őket. Anna azt álmodta, hogy egy álommanó utat mutat nekik, amikor felébredtek, azon az ösvényen indultak el, mert megtalálták. Nagyon tekergő ösvény volt, szinte járhatatlan, de egymást bátorították, és hazaértek.
István, az öreg király feleségül adta Annát Jánoskához. Talán ma is élnek valahol.

Szentes Rita


Az elszökött királylány

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kastély , a abban lakott a király és lánya. A király nagyon szigorú volt a lányával. A királylány egyik este kifutott, és betért egy erdőbe, annak közepében volt egy hosszú tekergő ösvény.

A királylány betért az ösvénybe és látta az állatokat vidáman játszani , de az állatok megrémültek tőle. Nagyon elkeseredett szegény , hisz ő csak játszani, barátkozni akart. Társaságra vágyott s arra , hogy az állatok szeressék őt. Szomorúságában, nagyon álmos lett, lefeküdt egy fa alá. Álmában az állatokkal jatszadozott, énekelt velük. Mire felkelt , olyan szépen sütött a nap, mint még soha. A királylány is jobb kedvre derült. Az állatok odamentek mostmár hozzá és összebarátkoztak. Jó barátokká váltak, akárcsak az álmában. Együtt játszottak, de az útjukba állt egy mérges kígyó és meg akarta harapni a királylányt , de az állatok nem engedték, megmentették őt. A fák nagyon meg voltak elégedve az állatok cselekedetével, büszkék voltak rájuk , hogy megmentették a szép királylánytt.

Ettől kezdve a tekergő ösvény híres lett. Híres lett az állatok hős tettéről. Itt a vége , fuss el véle, ha nem hiszed, járj utána.

Szeredai Tilda


A hattyúvá vált hercegnő

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hercegnő, aki nagyon szeretett sétálni. Naponta sétálgatott , közben a természetet vizsgálgatta, szemlélgett.
Egy napon, amint sétálgatott egy tekergő ösvényen találta magát. Ment mendegélt ezen az ösvényen, követte tekergő vonalait. Közben figyelte a körülötte levő dolgokat, a fák színes leveleit, a fán ugrándozó mókuskákat, hirtelen letért a tekergő ösvényről. Talált egy aranyserleget tele vízzel. Már kezdett nagyon szomjas lenni, s megitta a vizet. Ebben a pillanatban hattyúvá változott. A tekergő ösvény hirtelen eltűnt és egy tóparton találta magát. Arra jött a herceg és meglátta a hattyút. Megparancsolta, hogy fogják meg azonnal. Hazavitte és kalitkába zárta, a szobájába tette. Éjszakánként a hattyú gyönyörű hercegnővé változott vissza. Elmondta a hercegnek, hogy mi történt vele és azt is, hogy ez a varázs megszűnik, ha egy herceg a tekergő ösvényen holdfényben megcsókolja. Így is lett.
A herceg megtörte a varázst. Hazavitte édesapjához a hercegnőt.Megkérte a kezét, feleségül vette . Nagy lakodalmat csaptak, amelyiken én is ott voltam és jót szórakoztam. A hercegi pár ma is ott sétálgat a tekergő ösvényen , ha le nem tért azóta az útról. Ha van időd, s kedved sétálj te is velük.

Vadas Vivien-Klaudia


Barátság

Egyszer volt,hol nem volt volt egy kutya. Úgy hívták,hogy Tappancs. Neki volt egy testvére, akit úgy hívtak, hogy Mancs. Együtt elindultak a nagy világba megkeresni a barátság titkát. Mentek , mendegéltek. Egyszer csak találkoztak egy sünivel, akit úgy hívtak,hogy Tüsi. Bemutatkoztak egymásnak,majd együtt folytatták útjukat. Mentek,mendegéltek. Egyszer csak találkoztak egy mókussal.
– Sziasztok!Köszöntötte őket a mókus.
– Szia. Hogy hívnak?
– Úgy hívnak,hogy Mogyi,és titeket?
– Tappancs, Mancs és Tüsi a nevünk. Felelték a jó barátok.
– És hová tartotok? Kérdezte a mókus.
– Megyünk megkeresni a barátság titkát.Velünk tartasz?
– Igen,örömmel!Válaszolta a mókus és együtt folytatták útjukat .
Útjuk során sok felé jártak,és sok minden probára tette barátságukat.Hiába keresték, kutatták, a titkot nem találták…Elindultak haza.Ahogy mentek,mendegéltek és beszélgettek rájöttek, hogy az útjuk alatt nagyon jó barátok lettek,és végig kitartottak egymás mellett, jóban, rosszban. Így rájöttek,hogy a titok egyszerűen a szeretet,hisz a szeretet köti össze a barátságokat. A jóbarátok örökre barátok maradtak és boldogan éltek míg meg nem haltak.

Zoltán Adrienn

Értékeld az oldalt!

Comments are closed.