A jelekre figyelj!

-Nem hiszem, hogy bántana téged a szelleme… nyugodj meg, nincs semmi baj… nem… én nem hiszem, hogy… jó, persze, hallgatlak, megértelek… igen, fáradt vagy és kimerült… sokkot kaptál akkor, de most azért vagy ott, hogy pihenj…. – Eva leült az ágy karjára, lábát keresztbe tette, rákönyökölt azzal a karjával, amelyikkel a mobilt tartotta. Hosszú, szőke haja szétomlott vállain, kezével hátra simította, miközben hallgatta barátnője, Valerie félelmetes sztoriját. Kissé összeráncolta homlokát. Kifejezetten vékony volt a negyvenes éveiben járó nő, dús haja kölcsönzött különös bájt számára. Egyedül élt a vidéki kisvárosban két macskájával, Benji- vel és Blacky- vel.

Valerie az utcában lakott, mióta oda költöztek friss házasokként férjével, barátnők lettek. Aztán pár évvel ezelőtt Thomast baleset érte… meghalt. Az özvegy nagyon kikészült. Azóta nyugtatókon él. Legalább két éve nem volt szabadságon, most végre úgy döntött, elutazik az erdei házikóba, hogy végre szembe nézzen a múlttal, és önmagával. Le akarta zárni a fejezetet életében. Egyszer és mindenkorra. Úgy indult el, hogy mire visszaérkezik, más ember lesz: egészséges, energikus, kész az új életre. Eva aggódott miatta kicsit, de nem tudta visszatartani barátnőjét. Telefonon tartották a kapcsolatot, s úgy tűnt, valóban használ Valerie- nek a levegőváltozás. Eddig csupa pozitív élményekről számolt be Evanak. Valerie barna bőrű, sötét, rövid hajú, normális testalkatú nő volt, akibe- rendkívül sebezhető lélek bújt, próbált a látszatra adni, mosolyogni, úgy tüntetni fel a helyzetét, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Férje halála megváltoztatta. Nem tudta palástolni a törést, és teljes lelki terhét Evara zúdította, aki el is mélyült a segítő szerepbe. Egykorúak voltak, mégis úgy kezelte barátnőjét, mintha gyermek lenne.

-Valerie, figyelj, drágám… nyugodj meg… vedd be a gyógyszereid. Thomas meghalt. Nincsenek szellemek… de még ha lennének is, ő sosem bántana téged. Lehet, hogy csak álmodtál, talán túl intenzíven élted meg azt.

Csend volt egy ideig, Eva aggodalmaskodva ráncolta össze még inkább homlokát.
– Ha mégis úgy döntenél, hogy haza jössz… jó, rendben… akkor nem… nem lesz semmi baj…
Kinyomta a telefont, s még egy ideig elgondolkodva ült az ágy karján.

Valerie kissé izgatott állapotában, úgy érezte, be kell vennie egy szem gyógyszert, pedig eldöntötte, hogy ki fogja hagyni. Négy napot töltött el eddig összesen az erdei lakban, és valóban sokkal jobban érezte magát, mint eddig valaha. Végre magára figyelt, nem a munkájára. Nem kellett hajnalban kelnie, hogy időben beérjen a nagyvárosi forgatagba. A tömeg, a nyüzsgés elterelte figyelmét belső dolgairól. De most, hogy eljött, úgy érezte, képes rendet rakni a fejében.

Éjjel történt valami. Épp mélyen aludt, amikor egyetlen mozdulattal lerántotta valaki róla a takarót, és oldalba vágta. Olyan egyszerre zajlott le az egész, hogy amikor felnyitotta szemét, ledermedt, s a félelemtől görcsbe feszült testtel feküdt még jó ideig. Mindenhol csend uralkodott, egy pisszenés sem hallatszott. Lassan kelt fel az ágyból, és óvatosan lépkedett a padlón, ami minden mozdulatnál recsegett a lába alatt.

Semmi nyomot nem talált, és zajt sem hallott. Egész éjjelt fent töltötte, képtelen volt visszaaludni, és egyre csak gondolkozott. Feltevésként ötlött fel benne, hogy szellem lehetett, hiszen egy lélek sincs a közelében. Azaz… az erdő túloldalán lakik egy férfi. De ő normális, ő haver, rég óta ismeri. Néha ki szokott jönni ő is a lakba kikapcsolódni, jelenleg is itt tartózkodik. Szóval… Greg semmiképp… nem, ő nem…

Valahogy érezte Thomas jelenlétét… de lehet, hogy csak róla álmodott. Lassan- lassan próbált erőt venni magán, elhessegette a gondolatait, végül azt a valóságot tartotta igaznak, amit képes volt elhinni. Megnyugodott, hogy ő csak álmodott.

Valerie szeretett itt lenni. Férje tulajdonát képezte a kis erdei lak, ketten is sokszor töltöttek itt néhány csodálatos napot.
– Valerie! Hé, Valerie! – verte fel a mély erdei csendet Greg. –Itt vagy?
A nő az ajtóhoz sietett, majd a teraszról integetett:
– Szia, Greg! De örülök, hogy látlak! Gyere beljebb!- szólt Valerie.
– Á, nem megyek be, kiülünk erre a hintára itt a ház előtt…- és lendített egyet a mellette levő hintaszéken. Az nyikorogva tett egy kört.
Valerie kiment, mindketten leültek és felhúzott lábakkal élvezték a lengést.

– Hogy telik, Valerie?- kérdezett mosolyogva a férfi.
– Csodás… egyszerűen minden tökéletes…
– Ennek örülök…
– Tudod, Thomassal is szoktunk ezen a hintán hosszú estéken át beszélgetni.
– Tudom, hogy hiányzik neked, Valerie… nekem is… jó szomszéd volt. És olyan hihetetlennek tűnik még mindig, hogy…
– Hogy mi?…
– Hogy már nincs köztünk…
A férfi a lány tekintetét kereste, mintha valami magyarázatot várna, vagy valamiről szeretne tudomást szerezni.
– Én se értem, hogy miért ment el oly hamar. A tóba hajtott… meghibásodott a hajtómű…- motyogott a nő halkan.

A férfi felsóhajtott, és megfogta a nő térdén pihenő kezét.
Valerie-nek jól esett a meleg érintés.
– Tudod, ha Eva nincs mellettem, lehet, hogy túl sem élem. De ő ott volt, mindig segítőkezet nyújtott.
Ebben a pillanatban csörrent meg Valerie telefonja.
– Szia… igen, jól vagyok… semmi baj… kösz, hogy aggódsz… Nincs gond, most már biztosan rendben lesz minden.-kinyomta, aztán Gregre nézett.
– Eva aggódik értem.
– Na, és miért?- kérdezett kíváncsian.
– Hát… az éjjel rosszat álmodtam, aztán megijedtem, túlreagáltam.
Greg kissé izgatottá vált:
– Biztosan álmodtad?
A nő bizonytalan, kétségbeesett pillantást vetett a férfira.
– Bocs, ne haragudj… csak…
Most Valerie fogta meg a férfi kezét.
– Mire gondolsz?
– Mert én is azt hiszem napok óta, hogy álmodom. Fura dolgok történnek velem, de nem tudom, hogy valóság-e vagy bediliztem, vagy csak sima álom… Lerántja valaki a takaróm, és belém rúg, aztán megszűnik hirtelen minden.
A nő két tenyerét az arcára tette, látszott, hogy megijedt.
– Velem is ez történt, Greg – suttogta.- Thomasról álmodtam.
– Én is.
Csak meredtek egymásra kérdőn, szótlanul.

– Szólok Evanak!- ugrott fel Valerie, de a férfi megfogta karját.
– Ne tedd!- mondta parancsoló hangon.
Valerie megijedt Greg reakciójától.
– Miért ne?
– Csak ne…- és elengedte a nő karját. Ő visszaült, és magyarázatra várt.
– Valami nem stimmel, Valerie… Thomas szelleme jár itt, figyelmeztetni akar bennünket valamire.
– Mire?- kérdezett gyanakvón.
– Nem tudom… de legyünk óvatosak… ne mondj semmit erről senkinek.
– Szerintem maradj itt éjszakára, Greg… Félek.

A telefon megint csörgött, összerezzent Valerie a hangra.
– Igen, rendben van minden… persze… nem megyek haza, Eva, jól érzem magam.
Miután kinyomta a mobilt, Gregre nézett.
– Nem furcsa számodra, hogy túl sokat aggódik a barátnőd miattad? Talán rá akar venni, hogy visszamenj?
– Igen… igen…- habozott a nő… szeretné, ha haza mennék.
Nemsokára bementek a házba, sötétedett. Vacsorát készítettek, és egyre erősödött a vonzalom egymás iránt. Ahogy elmentek egymás mellett, ahogy megérintették egymás kezét… meleg bizsergés futkosott bőrükön.
A nő próbálta visszafogni magát, hiszen még mindig úgy érezte, halott férjét csapná be, ha mással összejönne. Pedig vágyott az érintésre, az ölelésre, a szeretkezésre, hogy odaadja magát szerelmének szenvedéllyel, hittel, teljes lényével.

Gregnek mindig is tetszett a nő, de nem akart beleavatkozni a kettejük életébe. Most is óvatosággal kezelte az ügyet, semmit nem akart elrontani.
– Menjünk fel- fogta meg kezét a nő, és maga után húzta a hálószoba felé.
– Várj csak…- állt meg Valerie félúton.- Hozok egy pezsgőt.
Gyorsan visszaszaladt, kivette a lehűtött italt, majd poharakért nyúlt a szekrénybe, de nem érte el sehogyan sem.
– Segítesz, Greg? Kérlek…- kiabált fel.
A férfi azon nyomban jött is lefele a lépcsőn, Valerie mögé állt, és vaktában felnyúlt a poharakért, de nem talált semmit.
A lányt elöntötte a meleg, amikor érezte a férfi testét a hátához simulva.
– Jó magasan van ez a szekrény… – nevetett – de rögtön megoldjuk.
Elvett egy széket az asztaltól, aztán ráállt.
– Hát ezt magam is megtehettem volna… – félmosollyal mondta a nő.
A férfi lenyújtotta a két poharat, de megakadt a tekintete valamin: egy kis dobozkán, a sarokba csúsztatva.
– Miféle doboz ez?- kérdezte a nőt, és megmutatta neki.
– Hm… ez nem ismerős…- elvette, és forgatni kezdte. Egy kis fadoboz, apró szívecskékkel díszítve, rajta egy felirat: Örökké tiéd.
Greg közben visszalépett a földre, a széket a helyére tette, majd a nő mellé állt, és figyelt.
– Nagyon szeretted őt…- mondta csendesen.
– Nem… nem… én ezt nem értem… nem ismerős ez a doboz – habogott Valerie, izgatottan tette le az asztalra, és nyitotta fel. A doboz tetejének belső felén ez állt: Örök szerelmemnek, Thomasnak, Evatól.
A nő megszédült, váratlanul érte a pofon.

Greg nyelt egyet, és elmelegedett. Valerie észrevette a férfi reakcióját, és valahogy azt érezte, hogy tud valamit, amit nem árult el.
Most viszont a doboz tartalmára volt kíváncsi, és a piros szalagocskával összekötött levélborítékot felnyitotta. Képeket talált benne… képeket Thomasról és Evaról. Meghitt, boldog pillanatok rögzített formáit.
– Istenem!- tette szájára kezét Valerie, és kicsordult szeméből a könny. – Hogy tehette? – sírt kétségbeesetten a nő. Greg magához ölelte.
– Nem akartam elmondani neked, nem akartam fájdalmat okozni vele, bocsáss meg kérlek… De egyszer láttam itt Evat Thomassal…
Valerie a férfira nézett, elállt a lélegzete.
– Itt, Evat?
– Igen…
– Mikor?
– Aznap, amikor meghalt.
Valerie összeomlott. Leült az ágyra, és üres szemekkel bámult maga elé.
Greg mellé ült, és lágyan megölelte. Nem szólt már, csak próbálta összerakni a kockákat.

A mobil csörgött újra. Valerie kiábrándult tekintettel nézett a hang irányába. Greg elvette az asztalról, s a nő felé nyújtotta:
– Beszélned kell vele, különben gyanút fog…
– A rohadt kurva!- sziszegte fogai közt a nő.
Felvette és beleszólt:
– Szia Eva… jól vagyok… persze… ne aggódj, épp fürdök… reggel hívlak…
– Ügyes vagy – mosolygott Greg, és elvette a telefont a nőtől.

Ebben a pillanatban a hinta nyikorgására lettek figyelmesek. Egymásra néztek. Greg az ajtóhoz lépkedett, kinézett, de nem látott senkit. A hinta megállt, csend volt újra.
– Mit jelent mindez?- kérdőn nézett Gregre a nő.
– Szerintem valamit tudatni kíván velünk Thomas.
– Azt hittem, hogy szeret, bíztam benne- könnyezve hüppögött Valerie.- Megcsalt… végig…
Greg szótlanul állt, a nő fejére tette kezét, végig simította haján. Érezte illatát, érezte, hogy minden sejtjét imádni tudná, hogy ő sosem tenne vele ilyet, mert számára ő maga lenne az álom beteljesülése.
– Gyerünk, Valerie… tudom, most nehéz neked, de meg kell tudnunk, mit akar velünk közölni Thomas. Gyere a hintához.

Egymás kezét fogták, és óvatosan lépkedtek. Az erdő friss illata terjengett a légben, az éj sötét leple titkokat rejtegetett.
– Azt se tudjuk, mit keresünk…
– Csak hallgass a megérzéseidre…- suttogott a férfi- és figyelj mindenre, ami körülötted zajlik.
Odabent kialudt a fény, ez elég félelemgerjesztő jel volt.
– A biztosíték… azzal mindig gondok voltak- mondta halkan a nő.
– Menjünk, nézzük meg, mi van a pincében. Van lámpád?
– Van, persze, felkészültem a váratlan helyzetekre.

Lassan, lélegzetvisszafojtva tértek be a házba, egymás kezét el nem engedve. Valerie megtalálta a lámpát, aztán lementek a pincébe. A biztosítékszekrény a sarokban állt, óvatosan lépkedtek odáig. A férfi nekilátott a hibajavításnak, és egy- kettőre visszatért az áram, minden tisztán látszott odabent. Kicsit körül kémlelték a helyet, de semmi feltűnőt nem találtak. A szívük hasadt meg majdnem az ijedtségtől, amikor a mély csendben egyszer csak egy mobil csörrent meg. Valerie majdnem elájult, ahogy megütötte fülét az ismerős csengőhang. Mindketten arra tartottak, míg nem az egyik ócska szerszámos láda mellett meg nem találták a földön a telefont.
– Te jó ég!- sikított Valerie.- Ez Thomas mobilja.
– Valószínűleg Thomas most épp velünk van… – suttogott Greg.
– Biztosan… hihetetlen, hogy áram van benne…

Valerie keresgélni kezdett a telefonban. Utolsó hívások… utolsó üzenetek… Eva… Eva… Eva… Szeptember 3- az utolsó nap. 24 nem fogadott hívás Eva részéről. Üzenetek:
Eva: Ugye nem gondoltad komolyan, hogy szakítasz velem?
Tom: Komolyan gondoltam, és ne hívj többet.
Eva: Találkozzunk az erdei lakban. Fontos mondanivalóm van számodra.
Tom: Nincs mit megbeszélnünk.
Eva: Gyereket várok.
Tom: Nem hiszek neked, hagyj békén.
Eva: Mindent elmondok Valerie-nek.
Tom: Hagyd őt ki! Többet nem válaszolok.
Eva: Ha nem jössz el este 8-ig a lakba, valóban elmondok mindent a feleségednek.
Tom: Győztél. Ott leszek.
Elképedve álltak mindketten, mire kopogás hallatszott fentről.
– Itt vagy, Valerie? Aggódtam érted, ezért eljöttem hozzád… – Eva hangja hasított át a faajtón keresztül.
– Úristen!- ragadta meg Greg kezét a nő.
– Menj, nyiss ajtót, kérlek! – szólt a férfi. – Ne tudjon róla, hogy itt vagyok.

Felsietett Valerie, de arra már Eva az asztalnál állt, kezében a Thomas-szal készült képeivel.
A levegőben megállt a csend. Egymásra meredtek.
– Mit tettél, Eva?
– Én? … – mutatott magára.
– Te… te vagy a képeken Thomas-szal… Végig hazudtatok mindketten nekem.
– Hát… én el akartam mondani… de … nem volt soha jó alkalom…
– És mi történt az utolsó napon?- ordított Valerie, miközben belekapaszkodott Eva hosszú hajába.
– Semmi… rá akartam venni, hogy váljon el tőled, de elutasított. Azt mondta, soha nem tenné… sőt azt is mondta, hogy nem akar többé látni…
– Igen? És mi volt a válaszod erre?
– Hát… elment az áram, s leszaladt a pincébe… Nem láttam azóta, ugyanis én elrohantam. Ennyi volt.

– Nem hiszek neked! Végig hazudtál! Hogy tehetted?- üvöltött Valerie.
– Jobb lesz, ha elmegyek…- mondta Eva, mintha semmi sem történt volna, sarkon fordult, elhagyta a szobát. De csak azért, hogy megtehessen egy újabb lépést… pár perc múlva berontott, és pisztolyt szegezett Valerie-re, aki még mindig összeroskadva állt a szoba közepén.
– Nos, nem kellenek a szimatoló kutyák!- mondta Eva, a szavakat fogai közül préselve ki.
Valerie, ijedtében összébb húzódott, s a hang a torkán akadt.
Kibiztosította a fegyverét Eva, és elszántan célzott. Ebben a pillanatban jelent meg a színen Greg, s a háttal álló nőt egy mozdulattal lefogta.
– Valerie, hozz egy kötelet gyorsan!
Összekötözték kezeit, lábait, majd a kanapéra helyezték.
– Most mondd el szépen, hogy mit tettél Thomas-szal- ült az ágy mellé a székre Greg, és Valerie a fegyvert a homlokához nyomta.

Nem volt választása, a hirtelen események fordulata szóra ösztönözte.
– Miután feljött a pincéből, kirángatott a házból, és bezárta az ajtót. Beült a kocsijába, és elindult. Nem tehettem mást, mint hogy követem az autómmal. Nyomtam a gázt, hamar utol értem. Le akartam szorítani az útról, magam sem tudom, mi történt, elborult az agyam… Csak arra emlékszem, hogy a kanyarban eltűnt, a tóba zuhant…

Valerie már nem is tudta, mit érez… szánalmat? Dühöt? Bosszúvágyat? Vagy csak megnyugvást… Elővette mobilját és hívta a rendőrséget. Aztán egy pár másodpercig csak a tekintetek beszéltek. Odakint egy utolsót nyikordult a hinta.

Értékeld az oldalt!