A Szövetség

Létezik a világmindenség, s a mindenségben egy bolygó, mely lakott. Az ember megvetette lábát, s az emberrel együtt a természet. Az ember megszületik, él valameddig a Földön, majd eltávozik egy másik életbe. Legalábbis egyesek közülük így gondolják, és hisznek is benne mélységesen. Körforgás körforgást követ. De a mai ember nem tekint maga elé, csak megy a hétköznapok szürkeségeibe, és nem veszi észre mindazt, ami körülötte és a szeme előtt megy végbe. Így arról sem akar tudomást venni, hogy őelőtte is éltek már a Földön. De a Földön ciklusokként kihal az élővilág, hogy az adott élet után új élet serkenjen. S az akkor élt embereket valakik segítették, olyanok, akik a világegyetem valamely szegletéből érkeztek és tanították őket.

Azután egy nap a századforduló környékén lelkes fiatalok csoportja megalapított egy szervezetet, melynek fő feladata az idegekkel való kapcsolatfelvétel, és azon idegenek titokban tartása az emberek elől, akik a II. világháború óta sűrűbben látogatják a Földet. Az idegenek a Naprendszeren túlról, számtalan bolygóról érkeztek a Földre, hogy barátságot kössenek az emberekkel. Nem akartak ők rosszat, de egyesek kihasználták a lények jóindulatát, és rosszba akarták belevinni őket. A Földre érkezett lények mesélni kezdtek azoknak, akik a szervezet alapító tagjává váltak. Meséltek egy időről, mikor még kietlen pusztasághoz hasonlító, forrongó volt a Föld, ahol ember a lábát sem tudta volna megvetni. A lényeknek sem volt pontos információja, mikor és egyáltalán milyen volt az Univerzum kezdetleges állapota. 13,7 milliárd évvel ezelőtt történt egy nagy robbanás, aminek következtében kialakult a világmindenség, a csillagok és a bolygók, így a Föld is.

Ők már a világegyetem keletkezése előtt is éltek, léteztek, egy párhuzamos világegyetemben. Fejlettségük és technikájuk már akkor jóval meghaladta a mai modern ember fejlettségét. Miután a bolygók lenyugodtak, s a Földön az ember megvetette a lábát szürke kis barátaink szorgalmasan látogatni kezdték még a fejlettségi szint alatt álló emberegyedeket. De meséltek egy érdekes dolgot még az ember előtti világról a Földön. Ugyanis, mielőtt az ember megjelent volna, mások uralták a környezetet és a természetet. A kialakuló és megnyugvó Földet kezdetegesen furcsa kinézetű lények lakták. Némelyikük úgy nézett ki, mint egy fosszília, csigaszerű lények, bár némelyikük életben maradt, az ősóceánban talált menedéket, de igen hamar eltűntek a Föld felszínéről. Ők voltak a sáremberek. Illetve beszéltek még egy igen furcsa dologról, ami Európát érintette. Mert Európa előtt már létezett egy Európa. Erre viszont bizonyítékot találtak a régészek, s elnevezték őket „Homo Sapiens 0-nak.

Valójában kik voltak ők, arra nem tudtak megfelelő választ adni, a kis szürkék, mint arra sem, hogy a Földön élt emberelegyek miként tűntek el. Az is lehet, hogy maguk az idegen lények tüntették el, de erre pontosan már nem emlékeztek. Aztán pár év múlva újra benépesült a Föld ember és madár keverék, mégis emberszerű kicsi lények vették birtokba a planétát, velük együtt a mesékből jól ismert óriásokkal együtt. Hosszú évtizedekig éltek egymás mellett. Az óriások nem foglalkoztak a kis szürkékkel, de a madárszerű emberelegyek bolondulásig imádták az égből érkező furcsa lényeket. Falták minden egyes szavaikat, istenként tekintettek rájuk. De a hosszú évszázadok után, valami történt a légkörrel. Mai elnevezéssel bekövetkezett egy globális felmelegedés, ami elviselhetetlenné tette a Földön való életben maradást. Egyes feltételezések szerint, az óriások felfedeztek egy anyagot, kristályt, amibe kódolt üzenetet tápláltak, az őket követő lények számára. A kristályok, egyfajta katalizátorok, egyfajta számítógépek, amik a megfelelő időben életre kelnek, hogy a következő lényeket figyelmeztessék a Föld végórájára, hogy időben tudjanak lépni, mielőtt ők is úgy járnak, mint ők maguk. Eltűnnek a felszínről. Hogy ez a legenda igaz–e, a kis szürkék nem tudtak pontos választ adni, mert miután bekövetkezett a nagy légköri probléma, nem tudták a bolygót megközelíteni, és leszállni rajta.

Hosszú-hosszú évezredek teltek el, mire a Föld képes volt regenerálódni, majd miután meggyógyította önmagát, a bolygón megjelentek a dinoszauruszok. Mint ismeretes 65 millió évvel ezelőtt egy aszteroida csapódott be a Yucatán félszigeten, amely kiirtotta a dinoszauruszokat. A dinók kihalása után, a Föld ismét új életre kelt, megjelentek az ősfajok, a majmok felemelkedtek és megindultak az emberré válás útján, ami igazi kihívást jelentett a szürkék számára. Mindenre igyekeztek az ősembereket megtanítani: nagy kihívást a barlangrajzok jelentették, majd a későbbiek folyamán a Ley–vonalak használatának megtanítása. A festményeken látszódó fura alakok, kik az égből érkeznek közéjük, azok ők maguk: a kis szürkék. Hisz akkoriban csak ők érkeztek a Földre, a többi idegen lénynek nem sok kedve volt, hogy náluk sokkal primitívebb lényeket látogassanak egy olyan bolygón, ahol nem tudnak mit kezdeni az ott élőkkel, és a bolygó adta lehetőségekkel. Mert az az ő szemükben szintúgy primitív volt. Persze az idő előrehaladtával a véleményük megváltozik. És ők válnak a későbbiekben minden rossz okozóivá. Segítették a felemelkedő embereket a földművelésben, az építkezésekben. Főleg a piramisok építésében. Az ember egyre jobban fejlődött és az idegenek úgy érezték, már nincs szükségük a közbenjárásukra, és elhagyták a Földet. Csak az ember tudatalattija őrizte meg a lényeket, és sok anekdotát írtak róluk, s van egy, mely az ő nyelvükön, az úgynevezett angyalnyelven íródott, ami nem volt más, mint az Énok Könyve.

A változást a II. Világháború hozta el. Sok ember furcsa, érdekes égi jelenségnek lett szemtanúja. Néhányan úgy vélték, hogy Hitler új manőverbe kezdett, repülőcsészealjnak álcázott gépekkel szeretett volna a területekre behatolni, kémkedni vagy esetleg bombázni. Hogy igaz volt–e a feltételezés, sosem derült ki. A háború alatt az emberek, akik észlelték a különleges égi jelenségeket, az óvóhelyeken beszélték meg a látomásokat. Senki sem foglalkozott akkor még velük, úgy hitték, hogy a háború borzalmai elől igyekeznek így elmenekülni, nem gondolni rájuk, a saját és a gyermekek szórakozására találták ki e történeteket. Ebben az időben az idősebb Tim Night, aki később vette fel e nevet, s vált elismert csillagásszá, több alkalommal vált részesévé az ufó találkozásoknak, nemcsak az égbolt tanulmányozása során, hanem a későbbiekben személyesen is.

Így ismerkedett össze az Androméda tanács tagjaival és vezetőjével: Alfával, és alakított ki igen szoros barátságot. A tanács és néhány kis szürke segítségével a londoni Highgate temető eldugott részén, néhány megbízható emberével, kik nemcsak csillagászok voltak, hanem a klubból is, megalapították a szervezet elődjét. Majd megérkeztek a különböző galaxisokból más fajta lények. Így érkezett meg a Földre Apód és Ursa, majd a későbbiek folyamán Lexen és emberi bőrbe bújt, a szervezet segítője és az idősebb Tim Night barátja: James. A szervezet és a lények közt jól működött az együttműködés. Fő céljuk az volt, hogy az emberek elől eltitkolják, hogy idegen lények látogatják a Földet, és kísérlet céljából rabolnak el embereket. Mint az a későbbiek folyamán kiderült. Mélyen hallgattak róla, és igyekeztek újabb tagokat toborozni. S a toborzás során, olyanok is a szervezet tagjává váltak, akik mást akartak elérni a szervezettel, az idegenekkel. Rosszat akartak az emberekkel, az emberiséggel, a világgal. Hiába lett vége a háborúnak, egyes hatalmi szervhez tartozó elit, úgy vélte, valamit tenni kellene az emberiséggel. Egy egységes világba tömöríteni őket az Új Világrend keretein belül. Így a szervezet tagjainak nem volt fogalma arról, hogy jóval előttük már létezett egy szervezet, amely a mai napig létezik, befolyásol, és át akarja szabni a világot. A titkos szervezet tagjai befészkelték magukat, nemcsak a szervezetbe, hanem a bankokba, a politikába, az oktatásba. És mindenhova, ahol olyan személyekre akadnak, akinek gyenge a lelke, és könnyen befolyásolható. Álszent, hamis hírekkel e gyenge lelkeket képesek rettegésben tartani. Hamis név alatt szőtték gonosz tetteiket, befolyásolva két még náluk is gonoszabb lénnyel.

Három évvel a háború után, Tim Night és segítői megsejtették, hogy árulók vannak a csapatban, de rájönni nem tudtak, ki vagy kik lehetnek, ezért úgy döntöttek visszatérnek Magyarországra, egy helyre, ahova fiatal korában nagyon szeretett járni, kikapcsolódni. Elutaztak Magyarországra, s megkezdték a munkákat a tolnai halastavak alatt. Mindeközben keresték az új tagokat. Jártak bent a közeli városokban és falvakban. Így akadtak rá egy parasztasszonyra. Rózsára és családjára. Katalin 4 éves volt csupán, mikor egy nap furcsa ruhába öltözött férfiak érkeztek hozzájuk. Katalin apja dühös volt, ordított az idegenekkel. Olyannal traktálják a feleségét, ami csak mese. A négyéves Katalin itta a férfiak minden egyes szavát. Rózsa megváltozott, hol dolgozni járt, hol pedig a férfiakkal távozott. Lassan tönkrement a családja, férje elhagyta, de a lánya imádta az anyját, aki különös lényekkel kommunikál. Aztán egy nap, mindketten odaköltöztek a szervezethez.

Így nőtt fel Katalin, férjhez ment, és két gyermeke született. Az élete éppúgy, mint az anyjának, hazugságokból állt. Katalin cseperedett, így egyre jobban bevonódott abba, aminek az anyja már jó ideje óta részese volt. Őt is bevonta a Szervezet, miközben férjhez ment Ádámhoz. Katalin apja úgy halt meg, hogy mit sem tudott a felesége és a lány nagy titkáról. Katalin élte kettős életét, mígnem két eset kettétörte oly jól felépített életét. Az első jóval az anyja halála előtt történt. Sokadik alkalommal távozott el otthonról, minden magyarázat nélkül, míg egyszer a férje utána osont. Követte őt, és eljutott a lejáróig. Néma tétovázás után, utána ment. Az volt életének egyik legrosszabb döntése. Amit a megérkezése után látott és tapasztalt, örökre megtanította arra, hogy hallgatni arany.

Iszonyodva nézte a lényeket, kik hozzá beszéltek, és még jobban elszörnyedt Nagy nehezen, de kötélnek állt és esküdt tett, hogy soha, de soha sem beszél arról, amit látott és hallott, de legfőbbképp arról, hogy az anyósa és a felesége miféle szervezet tagja. Élték életüket, igyekeztek a gyerekek előtt úgy tenni, mintha minden jó volna. De anyósának és feleségének volt még egy titka, amiről ő nem tudott. A két asszonyt megkörnyékezte a szervezetnél még hatalmasabb szervezet: Az Illuminátusok. A két nő élte a megszokott és a kettős életét. Egészen az átkozott novemberi napig. Felesége már hetek óta otthon volt, alig mozdult ki. Nem is foglalkozott vele, nem kérdezett rá, csak épp furcsállta. Mint azt is, hogy az anyósa sem jelentkezik. A gyerekek fel is hozták, de Katalin csak a vállát vonogatta. Míg egy nap szólt a telefon, és Katalin eltűnt. Igaz, két teljes napra. Hiába kérdezték, ismét csak a vállát vonogatta.

Mindeközben a szervezetnél két űrlény: Ursa és Apód gonosz tervét szövögették, a sáskalények vezetőjével Lexennel és a hatalmi elittel. A szervezet két öregasszonya Rózsa és Hilda kihallgatta. Bár ők ketten már utalást is tettek az idősebb Night-nak, de kinevette őket. Pedig a két asszony híres volt a jóslataikról. Rózsa és Hilda megjósolta, hogy áruló lesz a csapatban, aki miatt valaki meghal közülük. Az egész azzal kezdődött, hogy lemerészkedtek az alagútba a lények után, ami keresztül halad a katolikus templom alatt és a temetőbe vezet. Ám az alagútban nem voltak egyedül. Egy rablóbanda is felfedezte az alagutat, és itt igyekeztek elrejteni a szajrét. A lények mentek elől, utánuk lopakodva Rózsa és Hilda, szemben velük pedig a rablók. Az elől haladó lények az ismeretlen hangokat hallva megtorpantak, így a két asszony beléjük rohant. Apódék számára nem volt mód kérdőre vonni a két asszonyt, a betolakodókkal kellett kezdeniük valamit. Miután megbeszélték mit tesznek, a két asszony ment elől, mögöttük a lények.

De Ursa és Lexen nem bírtak magukkal, és mielőtt Hilda és Rózsa a rablók elé toppant volna, ők ketten kiviharoztak a hátuk mögött, meglepve a négy férfit. Azok meglepve, kikerekedett szemekkel néztek az idegenekre. De mielőtt bármit is tehettek volna, a lények nekiestek a meglepett embereknek néhány társukkal együtt, akik velük jöttek. A két asszony nem tudta végignézni, amit azok művelnek az emberekkel. Valahonnan a kezükbe került két vasrúd, és ütni-, vágni kezdték az idegeneket. Ezekben a percekben lépett oda a pap, aki néha ezen az úton ment vissza a templomba. Így szemtanúja lett az eseményeknek, de az alagúton keresztül még valaki érkezett. Katalin volt az, aki az anyját kereste. Akaratán kívül, belekeveredett a történésekbe. A pap nem akart hinni a szemének. Számára oly kedves két személy, üt-vág ártatlanokat. A pap közbe akart lépni, de miután meglátta az idegeneket, keze megállt a levegőben. Még levegőt is elfelejtett venni. Így nem vette észre a feléje száguldó Katalint, akinek a kezében szintén egy vasrúd volt. Az idegenek az embereket „fogyasztották”, a két asszony a lényeket ütötte, míg Katalin a papot. Félóra eltelte után nézték a véres valóságot. Rajtuk kívül, Apód, Ursa és Lexen maradt életben. Kis tanakodás után, mélyedést vágtak, s beletemették a halottakat. A pap zsebében Júdás medálokat találtak, amelyre esküdt tettek, hogy az est történéséről mélyen hallgatnak. De a lények nem bírtak magukkal, a gyilkosság még jobban lázba hozta őket.

A tervük, melyet jól kieszeltek, kegyetlen volt az emberiségre nézve. Igyekeztek ismételten felvenni a kapcsolatot a hatalmi elittel. Hilda hiába figyelmeztetett, senkit sem érdekelt, s a katasztrófa bekövetkezett. A hatalmi elit megjelent a szervezetnél, és rosszba akarta vinni a három nőt. Rájuk akarták kényszeríteni akaratukat, hogy az egész világon az embereknek napról napra rosszabb legyen, és meghajoljanak az akaratuk előtt. Nekik is meg kellett volna hajolniuk a hatalmi elit akarata előtt, hisz tagjai voltak az Illuminátusok tagjának, és Katalin szépen haladt a ranglétrán. Szép jövőt jósoltak számára, azt peccengették, hogy az első nő lehet, ki eljut a nagymesteri pozícióig. De ezt odabent a szervezetnél senki sem tudta.

Azon a novemberi éjszakán zuhogott az eső. Hilda a balhé kitörése előtt igyekezett ismételten megmagyarázni a megmagyarázhatatlant az idősebb Night-nak, de az öreg kinevette. Nem is sejtette, hogy ez volt élete utolsó nevetése. Pecekkel Hilda távozása után megölték. Ők csak puffanást, kiabálást, végül egy ordítást hallottak, és csend borult a létesítményre. Mindenki odakint tolongott. Majd Lexen és Apód egy testet húztak maguk után. Katalin felsikított és utánuk eredt, de nem érte őket utol. Csak sejteni lehetett ki vagy kik lehettek a tettesek. Majd elszabadult a pokol. Rózsa a lánya után szaladt. Kijutott a felszínre, a zuhogó esőre. Ott álltak ők, az árulók, a hatalmi elittel karöltve. Fenyegetve álltak, s az egyik miniszter előrelépett, s fenyegetően Rózsára szegezte az ujját.

– Egy nap itt minden a miénk lesz. Megalakítjuk az egységes államok rendszerét, egységes lesz minden. A jogrendszer, a vallás, a bankok által kibocsájtott pénzeszközök stb. Mielőtt Rózsa bármit is mondhatott volna, Apód hirtelen előrelépett, nem nézett senkire, és semerre, egyszerűen el akart szaladni. Rózsa utána rohant, és az ottmaradtak egymásnak estek. Katalin épp Ursával viaskodott, mikor is felhangzott az üvöltés. A zuhogó eső ellenére is, hallani lehetett a vérfagyasztó sikolyt. Katalin rohanni kezdett a hang irányába, Lexennel és Ursával a nyomában. De már későn ért oda. Anyja holtan feküdt előtte. Apód farka leszakadva, Tim akkor ért oda. Elsőre fel sem fogta a látottakat, még az apja elvesztésének sokkja alatt állt. Fűtötte a bosszú, és nekiesett Ursának és Lexennek. Mindkét lény felüvöltött a váratlanul ért támadástól, Tim megfogta Lexen farkát, nagyot lendített rajta, eltalálva vele Ursát, aki hasra esett a váratlan csapástól. Lexen farka, éppúgy, mint Apódé leszakadt. Ursa csupán megütötte magát. Az idegenek szaladni kezdtek, de megfenyegették a szervezetet, miszerint egy nap, a Földet elpusztítják egy vírus által, és az életben maradottakat rabszolgasorsba kényszerítik. Elmentek, és ők, a szervezet tagjai összetörten ott maradtak a szakadó esőben.

Napokkal később Tim megjelent Katalinéknál, és közölték Rózsa halálát. Katalin úgy tett, mint aki nem tud a történtekről, megjátszani magát alig tudta, sírása igaznak tűnt. Ádám nem szólt semmit, tudomásul vette. A temetés után élték megszokott szürke, rideg hétköznapi életüket, amiből a két lány semmit sem vett észre.

Halála után húsz évre a három lény beváltotta az ígéretét, és pusztító vírust küldött a Földre.

Értékeld az oldalt!