Átváltozás

A legkedvesebb és legkevesebb kérdés: Miért? Gyakran megrészegült a valóság színes nehezéket hordozó napjaitól. Boldog volt, sikeres. Élvezte üde fiatalságát, érzéki vonásaiban önteltséget adó szépségét. Mindent megkapott, amit akart, s egy- egy sikeres elismerés után elmosolyodott: – minden az enyém lehet, ha akarom, és mindent megkapok, amit akarok! Szóval, Johanna a tökéletesség megtestesítője volt.

Amikor megtudta, hogy új szomszédja érkezik, közömbösen reagált. Ez az eset sem kötötte le érdeklődését igazán. Tudomásul vette és kész. Egyik este, amikor épp új hódolóját várta, a szomszéd kopogott be.
– Igazából nem is tudtam, hogy mellettem laksz.
– Talán… mert nem kérdeztél meg, hol lakom…
– Igaz…- nevetett a lány
– Egyébként, a nevem: Zar.
– Ilyen nevet nem hallottam még, de nekem megfelel…- félvállról dobta oda a szavakat, és nyakára tekerte közben pihekönnyű, világoszöld sálját.
– Mehetünk…

A vacsora, a vendéglő sajátos hangulata ugyanazt jelentette a lány számára. Sőt, Zar után sem érzett nagyobb lelkesedést, mint bármely más partneréért. Nem mélyedt a részletekbe… Néha ugyan különös dolgokat érzékelt a férfi körül, mintha megkettőződne, vagy félhomályban lenne, hangja olykor elváltozott… na, de ki a fene hisz ilyen marhaságokban? „Sokat ittam”- gondolta, s ez igaz is volt. Ugyanúgy, mint bármelyik más barátjával, Zarral is elment a férfi lakására.

Bent kellemes légkör fogadta, stílusosan berendezett otthon.
– Ugye nem egyedül élsz itt? – kérdezett a nő, miközben körülnézett.
– Nem, dehogy!… Helyezd kényelembe magad, hozok valamit inni…
Szűk kisestéjije ráfeszült, s ahogy keresztbe tette lábait, a ruhája felcsúszott a combján. Hátradőlt kényelmesen. Pár perc múlva megérkezett Zar, és leült Johanna mellé. Ebben a pillanatban elsuhanni látott a függöny mellett egy ugyanolyan alakot, mint Zar.
– Van itt rajtunk kívül valaki? – kérdezett ijedt döbbenettel a lány.
– Hát persze… sokan vagyunk… – s nem feszítve tovább a húrt, a férfi hangosan kiáltott:- gyertek be!
Erre a jelszóra elkezdtek ömleni befelé a Zar teljes hasonmásai, akik mindenben ugyanolyanok voltak, mint ő.
Elhűlten nézte a lány: – Kik ők?
Ők Zarok.
– De hisz mind olyan, mint te vagy!
– De örülök, hogy észrevetted…

A sok Zar mozdulatlan arccal, mereven nézett Johannára. Neki meg nem futotta erejéből felállni és kirohanni. Lélegzetvisszafojtva ült.
Az ijedtségtől belekapaszkodott a partnerébe, aki köddé vált karjai között, de újból összefüggő képpé állt össze a hall túlsó felében.
– Zarok! – hallatszott valahonnan a túlvilági hangja – gondoskodjatok róla, hogy Johanna holnapra ugyanolyan Zar legyen, mint ti vagytok!

Pár másodpercig csend volt, aztán újabb másodpercekig őrjítő sikoltozás. Végül teljes némaság lett úrrá mindenen…

 

Értékeld az oldalt!
Secured By miniOrange