Átváltozás

A legkedvesebb és legkevesebb kérdés: Miért? Gyakran megrészegült a valóság színes nehezéket hordozó napjaitól. Boldog volt, sikeres. Élvezte üde fiatalságát, érzéki vonásaiban önteltséget adó szépségét. Mindent megkapott, amit akart, s egy- egy sikeres elismerés után elmosolyodott: – minden az enyém lehet, ha akarom, és mindent megkapok, amit akarok! Szóval, Johanna a tökéletesség megtestesítője volt.

Amikor megtudta, hogy új szomszédja érkezik, közömbösen reagált. Ez az eset sem kötötte le érdeklődését igazán. Tudomásul vette és kész. Egyik este, amikor épp új hódolóját várta, a szomszéd kopogott be.
– Igazából nem is tudtam, hogy mellettem laksz.
– Talán… mert nem kérdeztél meg, hol lakom…
– Igaz…- nevetett a lány
– Egyébként, a nevem: Zar.
– Ilyen nevet nem hallottam még, de nekem megfelel…- félvállról dobta oda a szavakat, és nyakára tekerte közben pihekönnyű, világoszöld sálját.
– Mehetünk…

A vacsora, a vendéglő sajátos hangulata ugyanazt jelentette a lány számára. Sőt, Zar után sem érzett nagyobb lelkesedést, mint bármely más partneréért. Nem mélyedt a részletekbe… Néha ugyan különös dolgokat érzékelt a férfi körül, mintha megkettőződne, vagy félhomályban lenne, hangja olykor elváltozott… na, de ki a fene hisz ilyen marhaságokban? „Sokat ittam”- gondolta, s ez igaz is volt. Ugyanúgy, mint bármelyik más barátjával, Zarral is elment a férfi lakására.

Bent kellemes légkör fogadta, stílusosan berendezett otthon.
– Ugye nem egyedül élsz itt? – kérdezett a nő, miközben körülnézett.
– Nem, dehogy!… Helyezd kényelembe magad, hozok valamit inni…
Szűk kisestéjije ráfeszült, s ahogy keresztbe tette lábait, a ruhája felcsúszott a combján. Hátradőlt kényelmesen. Pár perc múlva megérkezett Zar, és leült Johanna mellé. Ebben a pillanatban elsuhanni látott a függöny mellett egy ugyanolyan alakot, mint Zar.
– Van itt rajtunk kívül valaki? – kérdezett ijedt döbbenettel a lány.
– Hát persze… sokan vagyunk… – s nem feszítve tovább a húrt, a férfi hangosan kiáltott:- gyertek be!
Erre a jelszóra elkezdtek ömleni befelé a Zar teljes hasonmásai, akik mindenben ugyanolyanok voltak, mint ő.
Elhűlten nézte a lány: – Kik ők?
Ők Zarok.
– De hisz mind olyan, mint te vagy!
– De örülök, hogy észrevetted…

A sok Zar mozdulatlan arccal, mereven nézett Johannára. Neki meg nem futotta erejéből felállni és kirohanni. Lélegzetvisszafojtva ült.
Az ijedtségtől belekapaszkodott a partnerébe, aki köddé vált karjai között, de újból összefüggő képpé állt össze a hall túlsó felében.
– Zarok! – hallatszott valahonnan a túlvilági hangja – gondoskodjatok róla, hogy Johanna holnapra ugyanolyan Zar legyen, mint ti vagytok!

Pár másodpercig csend volt, aztán újabb másodpercekig őrjítő sikoltozás. Végül teljes némaság lett úrrá mindenen…

 

Értékeld az oldalt!