Vadászok: Utamból, Kotródjatok! (IV.): Azúr Kék

Korán kopogtatnak az ajtón. A kislány megjelenik a seriffnél. Leballag.
“Hívatott, seriff. Még nem pihentem ki magam, másnapos vagyok. Fel sem öltöztem rendesen, csak magamra vágtam a csillagot és jöttem. Miben sgíthetek?”
“Csak nyugalom, Kira kedvesem. Hadd mutassam az itt mellettem álló ifjú hölgyet.” Nyújtja a lány a kezét, de a seriffhelyettes asszony nem mozdul.
“Bocsánat, látom most már. Örvendek, Kracjár Kira seriffhelyettes. Még nem vagyok százas.” És kezet fognak.
“Örülök a szerencsének. Igen, hallottam asszonyom; hogy mi történt. Elismerésem! A seriff elmesélte”
“Kira, most én itt vagyok. Bejárom a bankot: hogy minden rendben van – e. Megnézem Biosz – Logosz úr lakosztályát. Szerintem még rendbe sincsen téve. A testeket elvitetem. Ilyeneket. Biosz Logosz úrral testvérek voltunk, csak ő másik életet választott. Én meg azzal nem kívántam élni. Rossz úton jár az, aki nem éri be a kevéssel. Ha maga nincsen, Krajcár Kira: is belebukott volna szerintem. Így viszont előbb elvarródtak a szálak.”
A két hölgyhöz feláll és az új lányt mutatja a seriff. “Kira, arra szeretném megkérni, mutassa meg neki a város és a közeli falu közötti környéket. Nézze meg, mennyire tetszene a kislánynak ez a munka. Mennyire motivált? Faluban ismeri a járást és itt helyben már mutattam neki, városban milyen egy seriff munkája. Mondtam neki, hogy ez inkább férfinak való, mégis szeretné megnézni a dolgokat. Az öltözékkel ne foglalkozzon Kira. Amint látja, Ő is nyáriasan van. Ez egy laza bejárás legyen ott a prérin.”
A lány már megy a lóhoz. “Jó, Kira? Egy írásbeli jelentést kérnék majd magától a lányról, mi a véleménye. Én már megalkottam, csak kíváncsi leszek az önére is; mivel maga már kinevezett. Hogy ön szerint kitehető – e majd a jövőben Tombvill falu élére. Én maradnék itt Simity City seriffi posztján.”
“Elég csinos uram, ha megengedi hogy megjegyezzem. 🙂 Már amennyit látok belőle fél lábbal az előző napban”
“Ohh, hogyne. Persze. Nem az a kicsapongó fajta. Ilyenről nem értekeztem vele, de szerintem ésszel használja a testét. Tehát valószínű Kirám, hogy nem fogsz unatkozni mellette.” Kis mosollyal bólint és Kira már megy is ki a seriffjelölthöz.

Lóra!
“Így jó lesz, Kira asszony?”
“Nézz rám. Még másnapos vagyok és indul a bejárás. Szép kényelmesen vagyunk öltözve. Aki nem látott még nőt, az most lát nyáriasan.” Mosolyog rá Kira és indulnak.
“Látod? Megérkeztünk. A seriff azt mondta, eddig jöjjek el veled. Ez a falu határa. Pár percet lovagolnánk és beérnénk Tomb Vill településére.”
Nézi a társ a hegyeket. “Igen, errefelé hozott már a seriff idefelé. Csak kényelmesen még nem volt alkalmam körbe nézni. Arra megyünk? Van valami arra?”
“Ez meg mi az ördög?” Ránéz a lányra Kira. “Itt legutóbb még volt egy bejárat valami hasadék felé (?). Gondolom.”
Valaki matat. Közelebb érkeznek. Lassan a meglepettségtől szállnak le a lóról. Egy férfi temet be járatot. A hölgyek közeledésére megfordul.

“Elnézést kérek, itt nemrég volt egy bejárat valahová, akkor az már nincsen? Krajcár Kira seriffhelyettes.” Igazolja  neki magát. “Ő a társam, velem van éppen. ” Omlás moraja jön odalentről.
Megnézi a talán húszas évei végén vagy harmincas évei elején járó úr a lányt. “Maga juttatta vissza a két indiánlányt nemrégen?”
“Ööö, igen. Én voltam! Miért?” Elhajítja a férfi az ásót. Felcuccol, pakol. “Hallottam hírét. Az útőrök is mondták. Jöjjenek csak velem egy rövid időre. Mutatok valamit. Átkelünk a hegygerincen.”

Az indiánrezervátumot megkerülik és jó pár száz méterrel a szikla másik oldalán a fiatalember egy barlang bejárata előtt áll meg. Két nő várja őt. “A nővérem és a fogadott húgom. Rajtam kívül senkije sincsen annak a fiatal lánynak. A szüleit lemészárolták Biosz – Logosz emberei. Még gyerek volt.”
“Én magam pedig: John McCabe. Sokáig aranyásó voltam. Ez ma veszélyszakma, mert kihalóban vagyunk. Nem tudom, még mihez kezdek.”
Kira egy szekérre lesz figyelmes. “Igen, azt el kell még helyezzem.” indul vele befelé McCabe a sötétbe. Patakszerű csörgedezik bentről. Csillan a vízfelszínen a nap fénye.
McCabe nővéréhez odamegy Kira és a gyakornoklány összeismerkedni. “Nagyon örvendek seriffhelyettes asszony és Komory Eszter. Jajj Istenem. Mi lesz ebből.” Néz az öccsére a vízfolyás túlpartján. “Az öcsém szereti őt, de a lány…” Hosszú ajakcsókot fogad McCabe a lánytól. A lány várja John tekintetét, majd elereszti az ajkát azzal hogy “Gyere vissza majd, indulnunk kell, nem igaz?” “De igen.” Cuppanós szájpuszi. Néz rá a lány és követi tekintete a fiút a hasadékba.
Kira és Eszter megy be az aranyásóval, egyszercsak megállnak. Sötét van itt. A patakon megcsillan az ide még betévedő délutáni nap fénye. “Megérkeztünk, Kira. Ez itt marad.” Aranyhoz nyúl. “Ne kérdezzetek, tegyétek el. Napokon belül az összes aranyásó ezt kutatja majd, ami az indiánoké. Ez egytizenhatodnyi láda mennyisége. El tudjátok vinni. Négy – négy rúd arany. Nehogy bajba kerüljetek. Nézzétek csak. Mutatom közelről. A visszaverődő fényben jól látszik. Az indiánok piktogramja. Ilyenekből e hegy gyomrában több tonnányi van. Csak az arra érdemeseknek jár belőle.Kulukulu törzsfőnök lányainak megmentéséért ajándék. Én omlasztottam be lövésekkel még belülről ezt a helyet, hogy jó ideig ne találjon rá senki. Sok vér tapadt már ehhez az aranyhoz. A nővérem és a fogadott húgom még.. talán meg tudom menteni. Ezt a járatot én most lezárom lányok. A maradék elrabolt, akarom mondani veszélyben lévő arany is visszakerült ezennel a helyére.”

Kiérnek indulásra a hasadékból. “John, be se mutatsz ennek a két lánynak?’ “Dehogynem, gyere! Krajcár Kira seriffhelyettes asszony és…” “Komory Eszter, a társa.” segít Johnnak a nővére. A lány a nyakukba omlik. “Általában szokása Johnnak bemutatni nekem az embereket. Úgy látszik lányos zavarában most elfelejtette. :)”
Lóra fel mindenki. “Mi a szekéren megyünk. Kira és Eszter, jertek utánunk. A hegygerincre megyünk.”

Fatákolmányhoz ér a két lány a szekér mögött, ahonnan belátható a szikla ezen része. Egy jó nagy, tátongó mélység. Amennyire félelmetes a mély látványa, annyira szép is. Eggyel feljebb van az indiánrezervátum. Felváltva meséli az útbaigazítást a fogadott húg és John húga, amíg John a lovakra és az irányra figyel. Eszter a füstjeleket nézi. Valamit még Kira is lát belőle.

“Foglaljatok helyet Kira és Eszter.” John frissítőt ad nekik és némi csemegét. Körös – körbe pamlagszerűn fekszik el a fogadott húg és a húg. Kira és társa asztalhoz ülnek.
John kezdené a beszámolóját, csak a fogadott húga elkönyököl az ágyon és kényelembe helyezi magát. Odamegy hozzá a fiú és rövid cuppanós csókokkal hajol le hozzá. “Most beszélni szeretnék, maradj nyugton. :)” “Akkor is kértem egy puszit.:)” szájpuszi még Johnnak és mosoly az arcon.

“Hamarosan megyünk ám, nem szeretnénk zavarni itt.” próbálja oldani a feszültséget Kira.
“Ohh, minket nem zavartok. Dehogyis!” Odamegy Eszterhez “Szabad? :)” “Mit, John? :)” “Ezt.” Ez kicsit cuppant, még párral meg is toldják egymásnak. Eszter nem tudja mire vélni (érthetően), de halványan mosolyog.

Belekezd mondandójába John McCabe aranyásó. A csókok mennek közben időnként kezek kulcsolásával, mert időnként kénytelen odamenni az árván maradt lányhoz aki őt nézi hátulról a pamlagról. A nővére nem szól egy szót sem, inkább hozzánk beszél. Hogy kíváncsi a véleményünkre arról, amit hallani fogunk.

“Szóval. Bocsánat.” Kira is kap csókot (?) Igyekszik nem feltűnően, de elmélyíti. “Maga nagyon csinos” Ezt úgy közli a seriffhelyettes asszonnyal éppenhogy csók után, hogy csak Eszter hallja. Nyilván nem tartozik ez John nővérére és az árván maradt lányra sem. Nézi Kirát John, miközben megy vissza beszélni.

A fogadott húg John beszámolója alatt bontja a ruháját és hámozza a pántot. “Ne zavard most John-t, nekem is melegem van. Látod? Nyugodj meg. Itt van velünk!” mondja John nővére és simogatja a lányt. Az pedig mozgatja kezét, hogy hova kéri a simogatást.

“Úgy száz évvel ezelőtt élt egy férfi és a kezébe akadt egy térkép. Kulukulu törzsfőnök kincséről. Megpróbálta felkeresni, de hiába szánta rá az életét: Nem lelte meg. A fiára hagyta, hátha szerencsével jár. Ő maga aranymosóként eléldegélt valahogyan. A fia sem találta meg, de adtak neki egy tippet: Merre kellene keresnie. Ők voltak a nagyapám és az apám. Az apám… készített egy másolatot a térképről bejelölve rajta azt a helyet, ahol valószínű az arany nyomára akadhat valaki. Összeismerkedett egy férfival, szintén kincsvadász, aranyásó. Ez akkoriban elismert és többségében jól jövedelmező tevékenység volt. Mára eléggé ki vannak apadva a források. A férfi nem nyugodott bele a sikertelenségbe és apámmal külön váltak. A férfiból lett Biosz – Logosz, aki mindenáron fel kívánta térképezni az aranyat, az elrablástól sem visszariadva. A zsarolástól.” Rámutat Kirára. “Most jön képbe a seriffhelyettes asszony túszmentési akciója. Azt a két lányt azért raboltatták el, hogy azzal színvallásra kényszerítsék Kulukulu törzsfőnököt. Csak Krajcár Kira ezt megakadályozta.”
“De akkorra már más lehetett a helyzet, mert a főnök halott volt.” jelentkezik hozzászólásával Kira.
“Igen! Mert azt már így a Simicity városi báró nem tudta véghez vinni. Nem bántalmazták őket, asszonyom?”
“De igen, John. Ütlegelések nyomai voltak az arcukon, amikor kiszabadítottam és vittem utána őket vissza a rezervátumba. És a sötét bőrű úr?”
“Na, az egy másik érdekesség.” Eszterre pillant. “Az útőr úr indián lányt vett el és ott már nem szólt bele a törzsfőnök, hogy fehér társat választ magának. Tehát ő félindián, fél fehér. Nem is olyan régen néhány álarcos megtámadott egy szállítmányt útban TombVill falva felé.”
“Így van, hallottam róla.”
“Na, az az volt; hogy: mivel Simicity város bárója SEM tudta megkaparintani a mesés aranyat. Hát gondolta egy rablás megoldhatja a problémát. Azt még azon a napon ez a két útőr meghiúsította. Fogyatkoztak Biosz – Logosz úr lehetőségei. Nem volt miből fedezni a fegyverkereskedelem költségeit. Az apám nemrégen egy barátjával együtt az életével fizetett ezért, hogy nem lett meg az indiánok aranya. A báró nem hitt neki. A felesége, azaz az édesanyánk (nővérére mutat) szintén ott lelte halálát. Az aranyásókat utasította a báró, dúlják fel a hegységet. Lerohanták az indiánokat, de nem öltek meg senkit. Ekkor döntött úgy a báró, valamit tenni kell. Az indián lányok elraboltatása mellett döntött. Ha őket megölik, mert honnan tudták volna a kincs helyét? Az indiánok lerohanták volna a várost. Akkor elszabadul a pokol. Viszont a mi Kiránk ezt elhappolta a kapzsi vezér elől. A fogadott húgomnak hasonló lett a sorsa. Ezen események keretében. Az apját egy kocsmában verték agyon vallatás alatt, az anyát meg e Hasadék alján felhúzták. Én magam vágtam le a kötélről és temettem el. A lány barátoknál igyekezett menedéket keresni. Ott találtam rá, mielőtt azt a házat is feltörték. Mert oda is elért a báró keze itt a sziklák között és egy alkalmas pillanatban kimenekítettem a lányt.

“Ez humli szerintem! De csak szerintem. Azt az aranyat csak az indiánok tudják, hol lehet. Egy városi, törzsi legenda. Ekkora mennyiségű aranyat évszázadok óta nem talált senki! Azt a másolt térképet sem járja körbe semmilyen szóbeszéd. Valahol lehet az indiánoknál” Simogatja teljesen szabadon lévő vállát és alkarját a fogadott húg.
John körbenéz és sétálgat. “Vagy… tévedek?” emeli fel a lány a szemöldökét.
“Igen! Sokfelé járt a térkép a megjelölt ponttal… Többek között nálam is. Ez is egy legenda.” És előveszi a gyűrött, de másolt térképet John. Rajzol a falon lévő táblára. “Csak legalulról lehetett megtalálni. Odabent. A felkelő nap csillanásáról a szűk kis patakon át a kicsi fény révén kapta a Hasadék nevét. Este a csillagok festik kékre: Azúr – hasadék.
Kikísérem önöket Kira és Eszter a tisztásig Szikla szélére. Öröm volt önökkel lenni. Nem tartjuk már fel semeddig Önöket.”

A szekeret Jonh McCabe elrejti. A fogadott húg és a nővér a hasadék bejáratáig el kívánja kísérni Esztert és Kira-t. John a semmi földjén ahogyan ígérte, búcsúzik el tőlük. Ha arrafelé fent járnak, megtalálják őket.
“Veszélyes itt a sziklák között. Nem tudjuk meddig maradunk, de mostanában ott találtok minket fent Kira és Eszter. Mostanában nem jövünk – e hasadékhoz. Esetleg ha hírt hallok, hogy Biosz – Logosz bandája már nem keresi az aranyat.” És azzal megindítja lovaglását vissza a Sziklák közé kalapjával intve.

“Hát ez jó hosszú nap volt. Bealkonyodott” Néz Kirára Eszter
“Ja, főleg nekem kettő egymás után.” Egészíti ki Kira.

“Jajjj neeeeeee. ” Kira üvöltözést hall. Mindjárt szétrobban a feje a másnaposságtól.
“Becsaptál, Te mocsok! Hol a kincs? Biosz – Logosz testvére vagy. A másolt térképet ide! Hol van???!!! Úgy tudjuk a nagyúrtól, készült belőle másolat.” Két férfi van a seriff hivatal előtt és ütlegelik a seriffet.
“Értsék meg, hogy nem tudom. Agyon is verhetnek, sem tudom megmondani. Nem találta meg még senki.”
“Mi a probléma, uraim?” lép közbe Kira.
“Ez az ember hazudik, pedig seriff. Biosz – Logosz úr arany ásói vagyunk, de állítólag halott. Nekünk ez a megélhetésünk. Anélkül éhen döglünk s nincs arany a közelben. Ne lőjön, kisasszony! Maga seriffhelyettes?”
“Ezt keresik?” és Kira Eszterrel együtt egy-egy arany rudat dob az aranyásó férfiakhoz, akik elkapják azokat.
“Ezt hol szerezte? Eredeti jelzések rajta. Igen, ezt. Valaki átvert, becsapott minket. Már itt sem vagyunk, köszönjük kisasszonyok. Jó nehéz! Gyere, menjünk. Ne alkalmatlankodjunk itt tovább. A seriffhelyettes asszony szerzett ilyet valahonnan. Biosz – Logosz meg valami legendát kerestetett velünk. Elnézést Öntől is, seriff” És azzal ellovagolnak a város határa felé.

“Kedveseim, köszönöm. Hol szerezték ezeket?!”
“Ajándékba kaptuk valamikor…” beszél Eszter, már nincsen kedve Kira-nak beszélni.
“Mehetek pihenni, Uram?” “Persze, mehet, Kira. Ráér legközelebbi alkalommal a jelentés. Addig meghallgatom majd Eszter beszámolóját. Jól telt a napjuk, Eszter?” Kirára néz Eszter, aki éppen a lóra száll fel rájuk nézve és kezd ügetésbe, aztán maga elé néz. “Feltehetek majd pár kérdést, seriff uram?” “Ohh, hogyne. Ugye bevált az öltözék. Remélem ott a hegyek között nem főtt meg. Bereked oda a meleg.” “Ohh, még csókot is kaptam, uram.” Kérdő tekintet a serifftől. “Hosszú történet. De izgalmas volt és tanulságos is. Nekem, jó volt! Kira jól kezeli a helyzeteket. Én is igyekeztem gyakorlatba jönni a laza séta során.” “Egy whiskey-t vagy hasonlót, Eszter?” “Ajjaj, jöhet uram.” “Üljünk le és akkor akár mesélhet is nekem, ifjú asszony. Kíváncsi leszek, a terepfelmérés milyen tapasztalatokkal gazdagította Önt.”

Értékeld az oldalt!

Comments are closed.