Barbie 3

Barbie és a krollok támadása

3. rész

– Haditanács! – mennydörgött a kastélyban MekKolos király hangja. Fiai, s tábornokai futva igyekeztek a trónterembe.
– A kastély előtt fogunk megütközni a krollok seregével! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.
– Huszonötezer emberünk jött össze, ennek a fele katona, a másik fele paraszt. Még rendes fegyverük sincs! – válaszolta Arszlán, a legidősebb fia.
– Sajnos nincs időnk felkészülni egy ostromra, egyszerűen kiéheztetnének minket. De mindössze hét varázsló érkezett a palotába, hol vannak a többiek?
– Egy magát Kennek hívó varázsló felszólított minket, hogy tartsunk vele, és szabadságot, hatalmat, valamint az örök fiatalság elixírjét kínálja a hozzá csatlakozóknak. Többen el is indultak a jutasi várba, többen pedig meglapulnak vagy elmenekültek.
– No és Ti mihez értetek? Mire számíthatok? Mert eddig nem sok hasznát vettük a fajtátoknak!
– Én remek gyógyító főzeteket tudok készíteni! Ismerem a gyógyfüveket! Ha valaki megsérül, én meg tudom gyógyítani!
– Mennyi idő alatt?
– Az a sérüléstől függ. De általában néhány nap alatt!
– És Te mi tudsz?
– Én remekül értek az álomfejtéshez! Felséged elmeséli az álmát és én elmagyarázom a jelentését!
– No és Te?
– Én meg tudom idézni a halottak szellemét! Felséged rajtam keresztül beszélhet elhunyt feleségével!
– És Te, te mit tudsz?
– Én jósolok. Megjósolhatom felségednek a várható csata kimenetelét!
– Te csak ne jósolgass itt nekem! A fenébe, hát egyikőtöknek se veszem hasznát a csatában? Két napotok van, hogy valami használhatót tanuljatok! No és ez a Ken az a Ken? Hogy képzeli,  ez lázadás! Felségárulás! Velünk is szembeszállna?
Barbie! Te mit szólsz ehhez?

– Előfordul, hogy vesszőt teszünk oda, ahová pontot kellene. Mert a pont belenyugvás, a pont veszteség. A pont egy olyan élet végét jelenti, ami nem lehet a tiéd, hiába vágytál rá.
– De azt hagytad, hogy ő betegye a vesszejét! – kiáltott közbe valaki.
– A pont az álmok és ideák vége, terveké, amiket már nem tudunk megvalósítani. A pont kicsit a hiábavalóság érzése. A hiábavaló küzdéseké, az elmúlt éveké, az elveszett szerelemé. A pont magányos, a pont félelmetes, mert bizonytalanságot szül, hogy hogyan tovább. A pont épp ezért veszélyes is. A pont előtt volt valamid. Reményed, amibe kapaszkodni lehetett, amit meg lehetett markolni.
– Gyere, adok neked markolni valót! – mondta ugyanaz a hang.
– Ha ragaszkodsz a múlthoz, a levegőt markolod, ezért pontot tenni kicsit mindig olyan, mint a halál. Ezzel homlokon vágta a hozzászólót a parittyájából kilőtt kavicsdarabbal, aki sipítozva esett össze, vérző fejét tapogatva.
A pontot meg kell gyászolni. A pont rohadtul fáj.
-Aúú!
– Vigyétek már ki a nyavajást! Épp filozofálok és akinek csöppnyi esze is van, érti a mondanivalóm!
A pont az ego elengedése. Elengedése annak a nevetséges gondolatnak, hogy majd egyszer mégis szeretni fognak és melléd állnak és kitartanak melletted. Szóval Ken most egy pont, akivel számolni kell mégis, mert megjelent a térképen, így belőle később egy paca lehet… mint amikor szétfolyik a tinta. Ken veszélyes, le kell törölni, mint a pacát, de most még ne vele foglalkozzunk.

– A kroll sereg erőltetett menetben közeledik, alig néhány napunk maradt felkészülni! – vette vissza a szót a király.
A haditerv a következő. A vár előtt felsorakozik a sereg, élén a fiam Arszlán. Középen a harcedzett, kiképzett gyalogság, mintegy tízezer ember. Bevárjuk, hogy támadjanak, hadd fáradjanak ki. Zekő, te a bal szélen az újoncokat vezeted, a fősereg mögött az íjászok készülnek a támadók fogadására. Árgyélus tiéd a jobb szélen a lovasság.
– Édesapám! Hadd menjek a lovassággal a bal szélen be az erdőbe, onnan észrevétlenül lephetem meg az ellent!
– Jól van, akkor te a bal szélen, Zekő pedig a jobb szélen a parasztok élén. Én pedig az íjászok mögött leszek a varázslókkal és a palotaőrséggel. A várban csak az asszonyok, öregek és gyerekek maradnak. Aki közülük fegyvert tud fogni, például az apródok, ők adják a falakon az őrséget.
Győzünk, vagy visszavonulunk! Ha elbukunk, visszavonulás a várba! Ez a terv, sajnos többre nem telik. És mindenképp több információra van szükségünk az ellenségről!

A csata

Amikor megjelent a távolban az ellenség, megfújta a kürtös a riadót. Miközben mindenki kezébe vette a fegyvereit, Barbi a megfelelő táskát próbálta kiválasztani, ami a legjobban illik a cipőjéhez. A táska fontos volt, abba tette a kulacsát, a parittyáját és a smink készletét. A cipő még fontosabb, hiszen lehet, hogy harcolnia kell majd, de mégis divatosan kell kinéznie! No és a ruha! Melyik ruhát vegye fel?
– Mit húzzak? – kérdezte a szobalányt már vagy századszor.
A támadó sereg megállt. Tapasztalt parancsnok vezette őket, rövid pihenőt parancsolt, mindenki evett egy falatot és ivott, majd végiglovagolva az emberek előtt, rövid lelkesítő beszédet mondott.
Az ellenséges sereg erős pajzsok fedezékében közelítette meg a várat. A támadók üvöltve rohamoztak, hatalmas pajzsaik fedezéke alatt és mögött.
Íjászok! Feszíts! Ereszd! – adta ki a parancsot a király, mire ezer nyílvessző hasította az eget, s csapódott a támadók közé. De ők csak jöttek tovább rendületlenül.
Amikor a két serege összecsapott, véres összecsapás kezdődött.
Árgyélus is parancsot adott a támadásra, a lovasság hangos kiáltással támadta oldalba az ellenséget, ahol meglepetésükre óriások várták őket.
– Eddig miért nem láttuk őket? Egyből parancsot adott egy éles fordulóra, hogy kikerüljék őket és próbálják inkább megtörni a támadók rohamát.
– Óriások! – vette észre a király is a veszélyt. Őket támadjátok! – mondta a varázslóknak.
– Túl messze vannak! Talán esőt küldhetünk rájuk. – felelte megszeppenten az egyik.
– Azt előbb kellett volna, ti mihasznák! Íjászok, az óriásokat lőjétek! – kiáltotta most előre felé. Néhány óriás – mintha csak kavicsok lennének – tízkilós köveket kezdett dobálni a király felé, mások hatalmas fa oszlopokat állítottak fel, hogy felfogják a nyílvesszőket.
Elöl, ahol összecsapott a két sereg, kardok, bárdok, lándzsák hasítják az ellenséget, pajzsok és sisakok csattannak, csontok törnek. A harcvonal hullámzik és kígyózik, mint valami fonal, patakokban folyik a vörös vér. A két sereg összekeveredett.
Árgyélus a lovassággal előrébb vágtat, ahol bevetik magukat a csata sűrűjébe. Nehéz volna leírni, mit érzett akkor.  Kardjával vágott, a lova rúgott, átgázolt embereken, hallotta a jajkiáltásokat. Érezte és látta a halált, egyik pillanatról a másikra élt túl, nem gondolkodott, csak vágott, bal kézzel kapaszkodott a gyeplőbe, közben a pajzsát is fogta, és minden kardcsapásnál tudta, hogy ez lehet az utolsó. Az utolsó csapás, az utolsó pillanat az életében.  Elakadt a roham, már körbe -körbe forogtak a lovakkal, az ellenség túlerőben van, egyre jobban szorongatják őket. Nyílvesszők záporoznak, dárdák döfködnek, egyre többen esnek ki a nyeregből, vagy holtan-véresen rogy alattuk össze a ló. Szörnyűséges volt ennek a csatának a képe. Éreztem a pusztulás roppant megrázkódtatását. Nem voltak itt ingatagok, nem voltak gyávák. A közkatonák, a parasztok, a tisztek mind készek voltak meghalni a királyért, a hazáért. Mindenki hős volt, aki ott harcolt!
Már órák óta zajlik az ütközet, a vitéz lovasság bárhol is támad, az ellenség íjászai és az óriások kövei tizedelik, majd  a lándzsásokkal találják szembe magukat.  Az ezerötszáz lóból és lovasából már csak hatszáz küzdött, de átvágták magukat a lándzsásokon és vérteseken, majd lekaszabolják az íjászokat.
– Fordulj! Vissza! – kiáltotta Árgyélus. A legtöbb ló már sebesült volt, ha nem tudnak kitörni, bekerítik őket és mind halottak, levágják őket.
De úgy tűnik tartja magát a sereg, amikor boszorkányokat látnak elsuhanni alacsonyan a fák között, borzongva hallgatván éneküket, amire kirázza őket a hideg.

Mi vagyunk a rónán járók,
Soha napján meg nem állók,
Lég lányai, söprűn szállók,
Férfiakat elcsábítók.

Varjú, holló ránk kiáltoz,
Könnyű nyilunk célba szálldos.
Szolga hadunk velünk áldoz,
Mert pucéran járunk táncot.

Így élünk mi népet fosztva,
kisdedekre rontást hozva,
a király ha dorbézolna,
vészt hoz rá mind a boszorka.

Lovagolunk seprűnyélen,
Rátörünk az ellenségre,
Átkot szórunk a fejére,
Küldünk rája betegséget.

Cirokseprőnk hegye dárda,
Így repülünk fel a várba,
Nem ellenfél néhány strázsa,
Ledöfjük mind a picsába!

A boszik egészen alacsonyan és gyorsan repülnek, céljuk MekKolos király és a varázslók, akiktől tartanak. A levegőből zúdulnak rájuk, akik az első rohamot még védik,  kiderül, hogy néhány varázsló tényleg hasznosan töltötte az elmúlt két napot. Több boszorkány leszédül a seprűjéről, s miután a földbe csapódik, már könnyű prédái a katonáknak. Miután mindannyian földet érnek, egy mozdulattal kettéválasztják a seprűjüket, a végét eldobják, az eleje egy hegyes, mágikus bot, a másik kezükben kés: így támadnak a királyra, a varázslókra és a palotaőrökre. Véres kézitusa veszi kezdetét, közben átkok és varázslatok röppennek, amitől a palotaőrök sorra lebénulnak, így már könnyedén végeznek velük, majd a a túlerő legyűri a varázslókat és a királyt is.
– Meghalt a király! A főboszi feltűzi a fejét az egyik halott boszi seprűjére, úgy mutatja fel. Majd újra összecsukják a seprűjüket és támadnak tovább, fel a várfalra! A boszik fele már halott, újabb veszteségek, de itt könnyebb dolguk van, összeszokottan támadják az apródokat és öreg vitézeket, akik a várfalat védik.
Amikor Árgyélus észrevette a boszorkányokat, a maradék lovassággal megindult utánuk.
– Íjászok, a boszorkányokat lőjétek! Kiabálta, amit azonban csak néhányan mertek teljesíteni, mert féltek, hogy a királyt találják el. Látta apját meghalni, meghasadt a szíve, de vágtatott tovább, fel a várba, de a sok sebesült és fáradt állat hátán későn értek a várkapuhoz, ami előttük bezárult.
Amikor meglátták a királyukat elesni, majd a fejét egy seprűnyélen, akkor megtört a sereg, futásnak eredt, ki merre látott. Az utolsó katonák körbeálltak, küzdöttek, tartották a helyüket a menekülő áradat hömpölygésében, mint szikla a rohanó vízben.
Zekő, a középső fivér fel-alá vágtatott, próbálta megállítani és visszafordítani a menekülőket, csatasorba állítani őket. Arszlán, a legidősebb fivér a király elit katonáival próbálta keresztül vágni magát az ellenség sorain, hogy megütközzön az ellenséges sereg vezérével. Az íjászok követték, sorban lőtték ki nyilaikat, amíg el nem fogytak.  De a jobbszárny elesett,  ott főleg parasztok voltak, a maradék pedig megfutamodott a király halálát látva. Középen a túlerő kezdte felmorzsolni a légiót, nem maradt más, csak a visszavonulás. Tartották az alakzatot, úgy hátráltak, egyre kevesebben. A zászlókat már elszaggatták, a kürtösök és zászlóvivők is elhulltak, már csak egy ezrednyien voltak, ahogy hátráltak. Arszlán látta a vár és a jobbszárny elestét, ezért balra próbáltak kitörni. Árgyélus is látta a bátyja küzdelmét, a maradék lovasaival visszafordultak és próbálták segíteni őket, egy utolsó rohammal.

Barbie mindenről lemarad, mert még mindig a tükör előtt válogatja, hogy melyik ruhát húzza.  Egy szexi origami bikinit? Vagy valami vagány szuperhős köntöst? Árgyélus, és testvérei eközben már a sereg maradékával menekülnek.
Barbie-t egy szolga riadóztatja, hogy fusson, mert boszorkányok foglalták el a várat!
– Nincs már senki, aki harcoljon? Mi történ?
– A csata elveszett, aki tud menekül!
Óvatosan kinézett a folyosóra, majd onnan egy ablakból szemügyre vette a várat. A kapu zárva, összesen ha egy tucat nőszemélyt látok! Ezek foglalták el a várat?
– Ezek boszorkányok és vad harcosok! Varázsolnak, megátkoznak és úgy bánnak a tőrrel, mint egy lovag!
– Ha megölnénk őket, a várat akkor se tudnánk tartani. Gyerünk szedj össze mindenkit, irány a kincstár! Aki tud, hozzon valami fegyvert vagy kést! Ha viszont valakit észrevesznek, fusson a hátsó kapu felé és próbáljon ott kijutni! Ezt mond mindenkinek, szaladj a konyhába, biztos ott vannak a legtöbben! És hozzatok valami ennivalót is!
Óvatosan indult el lefelé, de senkivel sem találkozott, a boszorkányok szemmel láthatóan a falakat és a főkaput őrizték. A hátsó kaput talán még észre sem vették: egy keskeny bemélyedésből nyílt, egy lovas fért át rajta.
A kincstárhoz érve gyertyát gyújtott, elővette a kulcsát, kinyitotta a zárat, majd becsukta maga után az ajtót.  A legértékesebb drágaköveket szedte össze, rakta a tarisznyájába, majd kiosont és bezárta maga után, a kulcsot pedig egy erős mozdulattal beletörte. Nem lesz könnyű dolguk betörni, az biztos!
Ekkor lépteket hallott, gyorsan elfújta a gyertyát, de csak a cselédség érkezett. újból meggyújtotta a gyertyát, majd tovább vezette az embereket a folyosón lefelé. Egyszer csak egy ajtó állta az útjukat. Ezt be kell törni, mondta a szakácsoknak, akik szerencsére bárdot is hoztak magukkal.  Egy idős férfi jött az unokájával. Nekiveselkedett, a zárat vette célba, de nem volt elég erő az ütésében. Ahhoz viszont túl hangosan csattant, hogy ezt ne hallják még a folyosókon is.
– Valaki törje be, de gyorsan! – adta ki a parancsot, ő pedig a parittyát vette kézbe és visszaóvakodott az utolsó kanyarig a folyosón. Ütemes koppanások zaja hallatszott, majd egy reccsenés, ahogy beszakadt az ajtó. Az emberek futva indultak tovább, Barbie is indult volna utánuk, amikor mozgást vett észre és felbukkant egy boszi. Megpörgette a parittyát és váratlanul homlokon dobta a nőt. Aki még így is villámgyorsan reagált és a söprűnyéllel félreütötte a követ, amit azonban máris egy újabb, és újabb követett. A második a hasát találta el, a harmadik pedig az arcát, amitől az felrepedt, ömleni kezdett a vér. De közben a botjával kört írt le, és Barbie-ra mutatott, amitől lebénult és összeesett. A boszi lépett egyet felé, ám az összeeső Barbie megül egy kés repült felé és állt bele a gyomrába. Az öreg szakács lépett oda, ő dobta a kést és emelte a királylányt a vállára, hogy átvigye az ajtón, amit gondosan bezárt maga után.

Szerencsére a támadó sereg nagyobb része megállt a halottakat és sebesülteket fosztogatni, vagy betörtek a várba, bár ezt a tisztek megállították. Így a … sereg maradéka bár fejvesztve menekült, és összetorlódott a hídnál, amikor elérték a folyót, mégis épségben átjutott. Ebben nagy szerepe volt Árgyélusnak és a lovasságnak , valamint az íjászoknak,  akik  tartották a hidat, amíg a többiek átjutnak. Közben rengeteg ágat hordtak a közepére, ahol nagy tüzet raktak és az utolsó visszavonulók után meggyújtották. Miután beesteledett, a támadó sereg se erőltette tovább az üldözést.
– Őröket végig a partra és egy század védje és rombolja le reggelig a hidat! Alvezér, egy óra múlva jelentést kérek a létszámról és felszerelésről! Gyugyu a sátorba! – parancsolta .. . Csak Zekő és Árgyélus maradjon! Hajnalban indulunk keletnek, a … várba. A … folyónál húzzuk meg a határt. innen kétszáz mérföld. Erőltetett menetben kell mennünk, lehet üldözni fognak. Gyugyu, Te képzett bérgyilkos vagy, mégha apám nem is vette igénybe szolgálataid.
– Öreg vagyok én már ahhoz, felség!
– Tudom, cimbora. De reggelig válassz magad mellé néhány megbízható legényt, akikkel itt maradtok. Kiképzed őket és megkeserítitek a hódítók életét! Lakjatok a vadonban, a folyóparton, halásszatok, ne bízzatok az emberekben! Legyetek láthatatlanok! De éjjel figyeljétek, ha tivornyáznak, részegen mennek haza az ellenséges katonák, akkor csapjatok le rájuk és tüntessétek el őket! És bármire szükséged van, reggelig azt is szedd össze! Visszajövünk még, kitartás!

A három fivér a könnyűlovassággal előre vágtatott. Az Avery folyón átkelve három felé indultak: amerre mentek, véres karddal szólították hadba az ifjakat, megvédeni országukat. Majd ..vár felé vették útjukat.
– Megbosszulom apám halálát! Visszafoglaljuk az országot és kiűzzük az ellenséget! Az istenek segedelmét kérem, és harcba szólítom népünk fiait! Gyertek és kövessetek!

 

Miután Árgyélus elvette feleségül Tündér Ilonát (lásd: Tündér Ilona és Árgyélus királyfi esküvője), majd leégett a királyi palota, Simistra földjén eléggé bizalmatlanul viszonyulnak az emberek a tündérekhez. Az ott élő tündérek teljesen visszahúzódtak, általában a még lakatlan tavak, patakok partján éldegéltek. Időnként összegyűltek, táncoltak, mulatoztak, ettek-ittak, majd folytatták csendes, megbúvó életmódjukat.

Nem így Puncika, aki rettentő kíváncsi természetű volt, és szerette megfigyelni, ahogy az emberek dolgoznak, tüsténkednek. Csintalan is volt, időnként elcsent ezt-azt tőlük, no és a legényekkel is szeretett huncutkodni. A csatát messziről nézte, és sírt, az emberek és óriások kegyetlenségét látva. De másnap derült idő köszöntött a tájra, a fákon napsugár táncolt, amíg az emberek nekiálltak eltemetni a halottakat. Ám hamar elvonta a figyelmét egy pillangó, amely táncra kelt egy játékos szellővel, és ide–oda repkedett. Puncika egészen belefeledkezett a látványba, ahogy a pillangó a réten nyíló illatos mezei virágok között játékosan libbent hol erre, hol arra. Ő is táncra perdült, így örült a tavasznak. De sajnos nem sokáig örülhetett, mert két kroll felderítő észrevette, óvatosan becserkészte, és egy hálóval leterítették, szorosan megkötözték, majd a vezír elé vezették.
– Ez meg kicsoda? – vonta fel a szemöldökét.
– Egy kém! A tábort leste, figyelte!

Hirtelen zene szólt, s a csodálatos ritmusra Puncika lábai önmaguktól indultak el. Jobbra–balra hajlott, fordult, lebbent, ahogy a levelek lengedeznek a fák ágain.

Sokáig táncoltak, aztán a tündérlány intésére elhallgatott a zene, ők pedig egy fordulással levetették a zöld ruhát. Puncika elszomorodott egy kissé, mert szeretett volna még táncolni. Puncika el is szédült a nagy forgásban, úgy annyira, hogy le kellett csuknia a szemét.

De a vezír teljesen begerjedt a tündérlány táncától, elkapta a csuklóit, letépte róla a ruhát, leszorította a medvebőrre, amin aludni szokott, hogy megerőszakolja. Puncika sikoltott, mert ez fájt neki, kérte, hogy ne bántsa, de a vezír már beléhatolt és keményen, ütemesen döfködte. Ekkor egy tőrt vett észre a vezír ruhája között, amit csak odahajított a medvebőr mellé. Újból sikított, dobálta magát, közben a kezével a tőr után nyúlt, amit megragadott, és belevágta a vezír hátába. Tövig. Teljes erőből. Szörnyű hörgő hangot adott ki, majd csend lett, halotti csend.
Puncika megfeszítette az izmait, és legördítette magáról a holttestet.
– Vezír, minden rendben? – kiáltott be az egyik őr.
A lány gyorsan kihúzta a véres tőrt, a sátor hátuljához ugrott, ahol lent felhasította a nemezt. Majd zsugorodni kezdett, ám ebben a pillanatban hallotta, hogy az őr félrehúzza a sátor bejáratát, hogy belessen.
– Riadó! És már ugrott is befelé, hogy elkapja  a lányt, aki addigra már galamb volt és hátul kibújt a résen, odakinn szárnyra kapott és elrepült.
Az egész tábor felbolydult, kürtök harsantak, de mire az íjászok rádöbbentek, mire is kellene lőniük, a galamb már messze szállt…

 

Ellentámadás

Éjszaka, északról tízezer ember lopózott észrevétlen, hogy váratlanul törjön a hódítókra.

 

Néhány varázsló ÉNY-on a Jutas hegyen (lásd Barbie 2) felépítik a saját várukat.

versötletek:
Lidércekkel cimborálunk,
Az ördöggel kufircolunk,
tűz körül táncolunk
Rontás száll a hadseregre
Átkaink biz’ megfogannak,
Rontás száll a  hadra
Elhozzuk a sötétséget
rikácsol

Értékeld az oldalt!