Barbie szökése

Barbie

MekKolos király a várába rendelte a határon műszaki szolgálatot teljesítő katonákat, és velük építtette újjá a palotáját, miután az félig-meddig leégett Árgyélus királyfi és Tündér Ilona háromnapos lakodalma után. A vastag kőfalakban nem tudott kárt tenni a tűz, de a cselédségi épület és az istálló teljesen a vörös kakas áldozata lett.
Napközben serényen dolgoztak a legények, ám azért időnként esténként az udvaron sütöttek – főztek, anekdotázgattak és mulatoztak is, a kastély egyik ablakából pedig Barbie, a király 17 éves lánya figyelte őket a szexi cicás poppy hálóingében.

Álmodtam magamnak egy csupa szív, bátor, erős, igaz férfit, akinek majd a mindene lehetek. S egyszer csak váratlanul megszólítottál. Virágot és ajándékot hoztál, amit a saját kezeddel készítettél. Innen tudom, hogy minden álmom valóra válhat, ha olyan erősen hiszek benne, mint ahogy benned is hittem. Azóta nincs semmi a világon, ami érdekesebb, szórakoztatóbb, megnyugtatóbb vagy jólesőbb lenne, mint a veled együtt töltött idő – amiből oly ritkán akad egy-egy lopott perc!

 

Utolsó nap

Az építkezés befejezését lovagi tornával és vetélkedővel ünnepelték meg, este pedig bált rendeztek a palotában, az udvaron pedig  vándor muzsikusok szórakoztatták a katonákat. Az íjászversenyre Barbie, MekKolos király lánya is benevezett, sőt a 77 lépés távolságon holtversenyben első helyezést ért el! A következő a 150 lépéses verseny volt, ahol a fődíj egy mágikus fokos volt! Egy kristályt építettek bele, ami feltöltve megtöbbszörözte az ütés erejét. A díjat maga a király adta át a győztes katonának.

 

Utolsó éjszaka a kastélyban

Vacsora előtt Csetnyer király, fején koronájával, poppy köntösében pohárköszöntőt mond.
– Tisztelt vendégeim! Köszönöm, hogy eljöttetek és velünk ünneplitek a várunk újjáépítését, amely szebb lett, mint volt! Ám, hogy örömünk még teljesebb legyen, nagy bejelentést teszek! Lányom, Barbie jövőre tölti be 18. évét. Ezért meghívtam a szomszéd királyságokból a királyfikat, hogy ismerkedjenek meg! Közülük fog kikerülni leányom férje! Most pedig egyetek, igyatok bőségesen, majd kezdődjék a mulatság!

Később egy délceg hadnagy kérte fel a hercegnőt táncolni.

– Ó, Ken Neth!

– Barbie, kedvesem! Beszélnünk kell! Reggel mindenki indul vissza a századához! Engem egy hídépítéshez vezényeltek a határra!

Éjfél után a király a cimboráival ivott, és flörtölő grófnőkkel táncolt, miután a királynő és Barbie a rózsaszín poppy hálóingükbe bújtak és elmentek lefeküdni. Ám hogy-hogy nem, aki nagyon figyelt, egy óra múlva a hercegkisasszonyt az udvaron láthatta, amint egy hadnaggyal az istálló mögé óvakodnak.

– Hercegnőm, nem akarlak elveszíteni! Szeretlek!

– Mond Ken, neked mi a szerelem? Nekem a nézésed, mely mint a csillagok fénye, gyémántok csillogása,  ami a szemeidből sugárzik, a gondolataink teremtő ereje, ami hozzád repített! Az ölelésed, ami senkiéhez sem fogható! A biztonság, amit melletted érzek! A hangod, amely mint a zene, szétárad bennem, és melynek nyomán szívem hervadt rózsái kivirágoznak! A várakozás, minden egyes lopott pillanat előtt, amikor együtt lehetünk! Ilyenkor úgy dobog a szívem, mintha törpe kovácsok vernék az üllőiket! Remeg az egész testem, amikor hozzám érsz!
Na és neked? Neked mi a szerelem?

– Nekem Hercegnő, Te vagy a szerelem, Te vagy az élet! Te vagy a világ! Nélküled nincs többé napfény, nincs többé boldogság! De a szerelem remény is! Gyere velem, szökjünk meg!
Mi összetartozunk és én vigyázni fogok rád,
mikor az enyém leszel, enyém az egész világ!

– Ó, Ken, fogd át a derekam! Így jó nagyon!
Áldott vagyok, hogy én meg a kezedet foghatom!
Ölelésedtől elalélok, s véremben lángok lobbannak fel,
Eszemet vesztem, tudatom kihuny, ahogy karodba veszel.
Homályos a kép már,  könnyes a szemem,
Attól tartok, hogy elvetted az eszem.
Százszorszép szerelem, ez jó nekünk
S remélem együtt múlik el majd életünk.

Ahogy ölelsz, úgy nem tud ölelni senki. Óvni, védelmezni, ringatni, pajzsa lenni a világ fájdalmaival szemben. Szeretem, hogy ilyen erős és határozott férfi vagy! Te tudod, hogy mit akarsz és tudod, hogy mi a jó nekem.  De nem félsz, hogy kitárd előttem a szíved, és mindenestül nekem add a lelked.  Ahogy te ölelsz, az mérhetetlen fájdalom, mert mindig akarom majd, és tudom, hogy ettől elveszítem az eddigi életem!

– Akkor holnap este érted jövök. Reggel indul a szakasz, de én titokban visszajövök érted! Napközben aludj, pihend ki magad! Este csomagolj össze mindent ami kell és találkozzunk itt, az istálló mögött! És kérlek, hozz nekem is egy ruhát!

Szökés

Három lóval indulnak útnak, a harmadikra a hercegnő motyóját pakolták és ennivalót néhány napra. A hadnagy egy utolsó szívességet kért az egyik cimborájától, de persze két aranyat is adott a strázsáknak, hogy titokban kiengedjék őket.

Még egyszer visszanéznek, mert talán soha nem fognak visszatérni.

Keletnek indulnak, majd délnek fordulnak: nagy ívben kikerülik az első útjukba akadó falut, nehogy bárki is meglássa őket. Hajnalban egy erdőben táboroznak le, egy tisztás szélén. Barbie előveszi a poppy kispárnáját, majd kényelmesen bevackolja magát Ken ölelő karjaiba.

– Szerelmem, még a szivecskés poppy pizsamát is elhoztad?

Három napig elkerültek mindenkit, csak éjjel utaztak, ne tudják követni őket.  Amennyire tudták, igyekeztek a külsejüket is megváltoztatni.

A nap állásából tájékozódtak, a legkisebb ösvényeken és vadcsapásokon haladtak. Amikor megálltak pihenni, Ken ügyesen csapdákat állított vagy horgászott, így boldogan teltek a napjaik.

Az egyik pihenő alkalmával, miután kikötötték a lovakat, leterítették a poppy köntösüket, levették a poppy csizmáikat, majd Barbie megkérdezte:
– Édesem, nagyon ügyes voltál a versenyen! Megnézhetem a fokost? Megfoghatom? Hogy működik?
– Látod, a fejénél van benne egy drágakő, ez tárolja a mágikus energiát, a manát. A nyelében pedig egy kapcsoló: ha alul van, ki van kapcsolva, úgy működik, mint egy hagyományos fokos. Ellenben ha feltolom, akkor az ütéshez hozzáadja a mágikus energiát, vagyis sokkal nagyobbat lehet vele ütni. Ilyenkor minden ütésnél gyengül az ereje, nagyjából tíz ütés után érdemes újratölteni – ha találok hozzá egy sámánt vagy varázslót.
– Jaj, de cuki!

 

Találkozás útonállókkal

– Állj! Ugrott eléjük két rosszarcú férfi, miközben a hátuk mögött is ágreccsenést hallottak.  Az egyiknél egy eléggé ócska íj volt, a másiknál egy hosszú dárda, azzal állította meg a lovakat.  Aki egy alig járt erdei ösvényen készül átkelni a határon, aligha fog hiányozni bárkinek is – gondolhatták.
– Le a lóról és menjenek hátra! – parancsolta. Micsoda puccos menyecske! – vigyorgott a sárga és hiányos fogaival a társára.

Engedelmeskedtek, miközben hátrapillantva egy fiatal suhancot pillantottak meg, a kezében egy baltával.

– A poppy köntösöket is vegyék le és a poppy csizmát is! – hangzott az újabb utasítás.

Egyszerre vették le a köntöseiket és dobták az íjat tartó támadóra, aki reflexből kilőtte a nyílvesszőt,  ami szerencsére elakadt az egyik köpenyben.

Egy fiú, egy lány, két egyszemélyes hadsereg,
Rád és énrám vár egy kétszemélyes ütközet.*

Közben Ken már előkapta a kardját, egy ugrással az íjásznál termett, akinek egy csapással kettévágta az íját az ujjaival együtt. Mire az felordított, máris a társánál termett, aki a lándzsáját próbálta beledöfni. Az íjász üvöltött, ami egy pillanatra kizökkentette a társait a támadásból. Ken a dárdára csapott a karddal, ezzel félbevágta, a srác már csak egy botot tartott a kezében. Eközben Barbie sem volt rest, a fák közé ugrott és egy parittyát kapott elő. A zsebeiben mindig hordott nagyobb kavicsokat, és a sok gyakorlásnak hála jól is tudott célozni velük. Egymás után két kavics is fejbe találta a baltás fiút, aki a baltáját elejtve minkét kezével a véres arcához kapott. Ezt látva a lándzsás férfi és a véreskezű is menekülőre fogta.

– Te kölyök, a többieknek nem kegyelmeztem volna, de egy kamaszt nem szívesen ölnék meg! – mondta Ken. A társaid arra menekültek, Te most választhatsz: vagy az ellenkező irányba eltakarodsz és meg sem állsz, amíg be nem állsz napszámosnak vagy a király seregébe közkatonának, vagy a társaid után indulsz – de akkor garantálom, hogy nagyon rövid lesz az életed!

A fiú jól választott, Barbie és Ken magukra terítették a poppy köntösüket, majd lóra pattantak. Előttük hegyek tornyosultak.

– Át kell jutnunk rajtuk, találnunk kell egy hágót, de legjobb lenne egy kereskedő karavánhoz csatlakozni.  Elvileg a legmagasabb hegyvonulat a határ, de ez valójában senki földje. Ide már ritkán vezet őrjárat, mert a hegyekben veszélyes lények élnek. Jó lenne tudni, hogy merre találunk egy rendes utat…

 

Át a határon

Tovább indultak a csapáson, ami néhol annyira járhatatlanná vált, hogy le kellett szállniuk a lovakról és kötőféken vezetni őket. Az égen felhők gyülekeztek, így estére Ken ágakból és falevelekből ügyesen egy kunyhó szerűséget tákolt össze, mohából derékaljat készített, így nagyon-nagyon kellemesen töltötték az éjszakát.

– Gyönyörű a táj, a környék, de már nagyon éhes vagyok! – sóhajtott Barbie reggel.
– Sajnos elfogyott az élelmünk és csak madarakat látunk, vagyis inkább hallunk a fákon csicseregni, ami talán nem is lenne baj.  Az eső szerencsére elállt, és a levelekből még csöpögő vízzel megtöltötték kulacsaikat. – Maradj itt, és vigyázz a lovakra, csutakold le őket, én megpróbálok valami ennivalót találni.
– Mégis mivel töröljem őket szárazra? Ugye nem a hímzett pihe-puha poppy plédemre gondoltál?

De bizony arra, tudom, hogy akciós volt – ám ezt jobbnak látta hangosan nem kimondani. Fogta inkább az íját, egy nyílvesszőt kézbe vett és úgy indult felderíteni a környéket. Óvatosan, halkan lépdelt, de néha így is megreccsent egy ág a talpa alatt, és zizegett az avar. Mohásabb részt vett észre, arra indult, itt már teljesen csendben tudott lépkedni. Mozgást vett észre, egy kígyó fogta menekülőre. Rálőtt, és el is találta, a hüllőt a derekánál szögezte a földbe a nyílvessző. Egy kardcsapással levágta a fejét így indult vissza a táborhelyükre. A kunyhót tartót fák között keresett száraz ágakat, majd a késével és a nadrágszíjával tüzet gyújtott.

– Ó, Ken, ebben már semmi romantikus nincs! Éhes vagyok, kígyót egyek és szerinted még ránk is támadhatnak? Hogy fogunk így élni? Legalább egy-két szolgát hoztunk volna magunkkal!

Napokig mentek egyre elkeseredettebben és egyre éhesebben, mikor végre egy keresztúthoz értek.
– Nézd, keréknyomok! Ökrös szekerek, lovak és még valamilyen állatok mentek itt, ilyen lábnyomokat még nem láttam… – de jó irányba, dél felé haladnak. – mondta Ken. Gondolom egy kereskedő karaván lehet. Iparkodjunk, érjük utol őket és csatlakozzunk hozzájuk!

Az út egyre meredekebben emelkedett, ismét le kellett szállniuk a lovakról. Minden tartalék energiájukat beleadták, igyekeztek utolérni az előttük haladókat. Ken egy bagolymintás, kapucnis poppy köntösbe rejtette a kardját, amit a hátára szíjazott, hogy ne is látszódjék. Majd elővette a nyereghez szíjazott fokost és azt kötötte a derekára.

Hegyoldalban haladtak, hol lovon ülve, hol kötőféken vezetve paripáikat, így másnap estére beérték a letáborozó karavánt. Két fegyveres állította meg őket.
– To ár! Horgva idu goza?
– Állj! Kik vagytok?

Miután bemondták álneveiket, elmesélték, hogy rablók ütöttek rajtuk, és csak ketten menekültek meg, egyébként békés kereskedők maguk is. Ekkor feloldódott a hangulat, megtudták, hogy az egyik karaván szintén Sinisári, a másik viszont Kolleri, ahová tartanak.Egyenlőre társultak, de nem bíznak egymásban.  Most jön az igazán veszélyes szakasz….

Valóban, reggel még el sem indultak, máris három óriás állta el az utat, kezükben hatalmas durungokat lóbálva.
– Láttuk a tüzeteket emberek!
– Békés szándékkal jöttünk, Kollerbe tartunk!
– Osztán ajándékot hoztatok-e? Az egyik ökörért tovább engedünk titeket!
– Egy birkát és egy lámát hoztunk! Az ökör kell a szekeret húzni!
– Kit érdekel? Majd húzzátok ti a szekereteket! – röhögött az óriás. Nekünk az ökör kell! Vagy egy unikornis! Nem nagy ár! Mondhatni akciós!

Láttam, hogy a kolleri vezető int a karaván kísérőknek, akik eddig is oldalt, a fák közé húzódva figyelték az alkudozást. Erre a jelre várhattak, mert mindegyik a fák közé osont: a sinisáriak balra, a kolleriek jobbra.
Ken halkan odaszólt Barbinak: vigyázz, ebből harc lesz!

– Akciós a  poppy köntös, amit ez  a lány visel! Meg akciós a poppy csizma a lábán! Meg akciós az eszed tokja, de nem a vám, amit kérsz az áthaladásért! Adunk még egy fél vadkant, már jól át van sütve, nyami! Óriásoknak ízleni fog!

– Nem sértegetni, mert elvesszük az ökröt, a birkát és a lámát is! De most még az ökör kell!
– Gyertek közelebb, nézd meg, milyen nyeszlett ez az ökör!

Amint lehajolt az óriás, nyolc nyílvessző állt bele, mire hatalmasat bődült. A másik kettő fogta a bunkóját, máris a támadókat keresték a fák között, hanem mögöttük is megjelent újabb kettő. Ken kezében már ott volt az íja, Barbiéban a parittya, amibe időközben nagyobb köveket gyűjtött, így szempillantás alatt több nyíl és kő találta el a támadókat. Akik üvöltöttek, rohantak, a bunkóikkal csapkodtak, és közben elérték a tábort. Ken a fokosával az óriás térdére csapott, hallotta ahogy törik a csont: ha túléli, egész életében sántítani fog a gazfickó, aki üvöltve térdre rogyott.  De a másik már lendítette a bunkóját, így teljes erőből szaladtak vissza, lendületből lóra pattantak, és hátrafelé ellovagoltak, hogy kikerüljenek az összevissza csapkodó ellenfél hatóköréből. Nem mentek messzire, mintegy húsz méterre tőle megálltak, majd újabb nyíl és kőzáport zúdítottak rá.

– Elfogytak a nyílvesszőim, innen fedezz és vigyázz a lovakra! – azzal Ken gyalog indul előre, egyik kezében a fokos, a másikban a kardja. Mindkét óriásból egy tucatnyi nyílvessző állt ki, és vakon csapkodtak, annyira elborította a fejüket a vér. A többieknek üvöltöztek segítséget kérve, így Kennek nem volt nehéz dolga, hogy a másikat is harcképtelenné tegye: előbb a  kardjával  szúrt az oldalába, majd a mágikus fokossal csapott a combjába egyet újabb sebet ejtve rajta, őt is harcképtelenné téve.

Sajnos azonban elöl nem alakult ilyen jól a csata, bár az első már holtan feküdt, a másik kettő több támadót is leterített a bunkójával. A testőrök is kifogytak a nyílvesszőkből, a közelharchoz meg nem igazán fűlött a foguk.  Időközben a hajtók és a karavánvezetők az erdőbe menekültek, így a tábor a négy sebesült és felbőszült óriásé lett, akik közben egyből nekiálltak a fosztogatásnak.

Az egyik szekérről tyúkok és kakasok ugráltak, repültek , futottak szerteszét, igyekezve elkerülni a hatalmas kezeket.

– Gyere, ez innentől nem a mi harcunk! – mondta Ken Barbinak, majd elkapott egy tyúkot és vágtára fogta a lovát, hogy megkerülje a tábort. Barbie követte. Rövid idő múltán visszanézve látták, hogy senki sem üldözi őket, hiszen a gyors lovaikkal amúgy sem vehették volna fel a versenyt.

Találkozás az ellenséggel

Leérve a hegy túloldalán egy tópartra érkeztek. Megitatták a lovaikat, majd Barbi poppy pussy bikinire vetkőzve fejest ugrott a vízbe, ahonnan prüszkölve mászott partra.

– Hú de hideg! Alighogy kiért, valami nagyot csobbant a vízben.

– Ez a te szerencséd! – válaszolta Ken. Nem tudom, hogy szedtelek volna ki annak a valaminek a szájából!

Gyorsan előkapott egy poppy törölközőt, amivel alaposan megdörgölte, majd a táskájából egy száraz, szivecskés poppy tangával lepte meg kedvesét. A tó túlpartján házakat vettek észre, így arra indultak tovább.

A faluba érve szemmel láthatóan sötétebb bőrű emberek éltek, akik számukra teljesen idegen nyelven beszéltek.

– Szerintem menjünk tovább. Az idő jó, menjünk, amíg egy városba nem érünk, és ott telepedjünk le. Én bármilyen építkezésen elboldogulok és van annyi pénzünk, hogy vegyünk magunknak egy házat. – javasolta Ken.

– Rendben, induljunk tovább!

Még két falut hagytak el, amikor furcsa, távoli zaj ütötte meg a fülüket. Egy dombtetőre másztak fel, hogy megnézzék mi okozhatja, amikor meghűlt az ereikben a vér. Egy hatalmas hadsereg közeledett! Elöl a lovasság, majd a messze távolban a gyalogság, hogy nem is látták a végét.

– Most mit csináljunk? Figyelmeztetnünk kell atyámat! – mondta Barbie. De ha visszamegyünk, téged kivégeznek! Ó, szerelmem!

folytatás következik…


*: Első emelet: Állj, vagy lövök!

2019. október

 

Értékeld az oldalt!