Nyolcezer Szikla Menedéke

A Brigi a Bharaton / Brigi 2. / Mysterious Universe novella folytatása.

3. rész

A világűrben

Ismét a világűrben! Valahol a nagy semmiben, mivel vészstarttal indultunk, mint megtudtam, ez véletlenszerű távolságot és irányt jelent valahol 25-50 milliárd km távolságra (ez a Naprendszerben a Plútó távolságának a 4-8-szorosa). Az eddig oly vakító nap már csak fényes csillagként látszott.
– Az űrpalota helyét nem találtam a hálózatotokon, ezért arra gondoltam, hogy a Földet célozzuk meg, mit szólsz? Aztán felvesszük a kapcsolatot a hatóságokkal és hivatalosan is menedékjogot kérek. De előtte összepakolunk. Ráadok egy minimális gyorsítást, hogy ne lebegjen minden összevissza.

Beszálláskor mindent bedobáltunk, most nekiálltunk szépen elpakolni. Közben eszembe jutott, hogy adós vagyok egy fontos bejelentéssel: Mirix nő. Ezt még akkor tisztáztuk, amikor egy bőröndben felvittem a szállodai szobámba és egy szobában aludtunk. És mint kiderült biológus és orvos is. Így maradt életben az űrhajón, mert van egy pici növénykertje, ahol rovarokat is tenyésztett. Nekem is kialakított egy kis helyet, ahol elültette a magokat, amiket a bevásárlóközpontban vettem. Burgonyát, paradicsomot, paprikát…

– Mirix, itt nagyon hideg van! Kapcsolnál egy kis fűtést? Vagy költözzek a kertbe?
– Tudod Brigi, a mi őseink a bolygónkon egy viszonylag hűvös területen fejlődtek ki. A föld alatt ástunk üregeket, majd később városokat magunknak, ott voltunk biztonságban. Nagycsaládokban laktunk és ez a mai napig megmaradt. A Bharaton nagyon szenvedtem a hőségtől, de a kedvedért kicsit melegebbre állítom a hőmérsékletet.
Ellenben el kell mondanom valamit, ami kényes téma, de hamarosan úgyis megtapasztalod… Nálunk a nők 85 naponta lesznek termékenyek, és csak olyankor szexelünk, de akkor két napig egyfolytában. Ilyenkor akár száz orgazmusunk is van a két nap alatt. Ezért van, hogy nagy családban élünk, mert ilyenkor a család összes férfijával szexelünk, sorban jönnek, mert nem bírjuk ki anélkül. Régen volt nálunk olyan kivégzési mód, hogy ilyenkor kikötözték a nőt, aki ebbe belehalt. Szóval segíthetnél, mert amióta elindultam és meghalt a párom, csak ez van – és egy apró műfütyit szedett elő.

– Bocs, bármit megtennék neked, de ez nem fog menni. Asszem továbbra is egyedül kell megoldanod.
Meg kell mondjam, borzalmas volt ez a két nap, többször próbálkozott, könyörgött, egyszóval rosszabb volt, mint egy kanos pasi… És nem mondom, még kedvem is lett volna simogatni a puha bundáját, ha csak dorombol, mint egy cica. De végül elmúlt ez a két nap, sőt eltelt két hét. Rengeteget tanultam az űrhajózásról, navigációról, égi mechanikáról, az űrhajó kezeléséről, biológiáról.
– Mindjárt kilépünk a normál térbe. Készülj! 5,4,3,2,1, most! Majd a saját nyelvén utasításokat sorolt.
– Hiperhajtómű lekapcsolva. Álcázás bekapcsolva. – olvasom le a műszert. Minden érték normális! (Ez elsősorban azt jelentette, hogy 1. nem lőnek ránk, 2. nincs veszélyes közelségben észlelhető anyag, legyen az űrhajó, kisbolygó, csillag, vagy fekete lyuk, 3. nincs veszélyes sugárzás. 4. energiaszint normális, 5. hajtőművek rendben vannak.)
– A legközelebbi csillag 4 CSE távolságra, a Napnál fényesebb! Ez nem a Naprendszer! Mivel senki sincs a közelben, kikapcsolom az álcázást és lassan körbefordulunk. Számítógép, helymeghatározást!
– Megvan! A Földtől 65 fényévre lévő Megrez csillagrendszerben vagyunk, a kisbolygó övezetben kínai kolónia található.
– Ezek szerint a hinduknak nem sikerült tökéletesen a hajó javítása, ami persze nem csoda, de végülis egy féregvezetékben megtett háromezer fényévnyi út során ötven fényévet tévedni nem olyan rossz, főleg ahhoz képest, amilyen előtte volt. Menjünk tovább a Földre, vagy próbáljuk meg felvenni a császárral itt a kapcsolatot?
– A Földre jó lenne elmenni, ott aztán van látnivaló! Rengeteget fotózhatnék! De amit tanultam róla, ott káosz van, közbiztonság nincs, a bolygót pedig tönkretették az emberek. Tudod mit? Megnézem, mit mondanak a csillagok! Gyorsan betöltöttem a Rajutól kapott programot, hogy megnézzem a horoszkópunkat. Meghatároztam az űrhajónk helyzetét, majd futtattam. Erre az alábbi hibaüzeneteket: írta ki:
– a rendszerben nincs bolygó
– a milliárdnyi kisbolygó hatása kiszámíthatatlan
– a galaxison átívelő energiavonalak a rendszerben csomópontokat alkotnak és kaotikusan érvényesülnek. Az elemzés nem végezhető el.
Na kösz. Mirix, mit szólsz ehhez? Azért mégis megpróbálhatnánk először itt körülnézni.

 

Az aszteroidaövben

– Veszély! Veszély! Veszély! És egy rakat fura jel is megjelent a képernyőn, citrom- és narancssárga színben, némelyik villogott.
Nem minket támadnak. – állapította meg Mirix. Ránagyított és kivetítette. Kb. harminc hajó támadt egy tucatra, akik épp menekülőre fogták. – Az a bazi nagy meg nem csinál semmit, csak nézi? Jó lenne tudni, mi van itt. Számítógép, teljes lehallgatás, adatelemzés! Menjünk közelebb! Kilőttünk az éppen véget érő csata irányába, majd lekapcsolta a hajtóművet. – Álcázás! Ezután, mint egy láthatatlan űrszikla suhantunk feléjük.

Hirtelen egy űrhajó jelent meg néhány kilométerre tőlünk és egy robbanásban levált a hajtóműve. Vagy leválasztották. Az egyik menekülő hajó volt, nem sokkal nagyobb, mint a miénk. Egymásra néztünk.
– Nem lehetnek benne sokan és információhoz juthatnánk, mi történik itt?
– Rendben, bekapcsolom az antianyag generátort, majd kivett két pisztolyt, az egyiket nekem adta, hogy jól láthatóan tegyem az övembe. Már tudtam róluk, útközben a használatukat is megmutatta. Akkor fel kell készülnünk a legrosszabbra. Kösd be magad! A hajtóművekkel élesen kanyarodtunk, a nehézségi erő az ülésbe préselt, majd lassan, hátulról közelítettük meg a sérült hajót. Melléérve lekapcsoltuk az álcát, és egy Kik vagytok? – üzenetet küldtünk.
– Békés kincskeresők! – jött a válasz. Négy férfit láttunk. – De a mutánsok ránk támadtak. El tudtok vontatni a csillagrombolóra? Vagy legalább felvennétek minket?
– Vontassuk el a hajót, és nehogy felengedjük őket! Én nem bízom bennük! – súgtam Mirixnek, aki bólintott. Én tárgyaltam velük úgy, hogy csak engem lássanak.
– Adjatok teljes hozzáférést a hajó számítógépéhez, akkor vonósugárra veszünk benneteket!

Mivel az űrhajójuk kétszer akkora volt, mint a miénk elég lassan indultunk meg a csillagromboló irányába. Egyébként se siettünk, vártuk, hogy az utolsó mutáns űrhajók is eltűnjenek. Addig nem akarom hívni a böhöm nagy űrhajót, nem hiányzik, hogy észrevegyenek és ránk támadjanak. De valahogy mégis kiszúrtak, hirtelen egy ellenséges hajó jelent meg mellettünk. Mirix nem várt, egyből tüzelt, egy másodperc múlva pedig egy óriási robbanásban eltűnt az űrhajó. Szerencsére ők nem lőttek egyből, gondolom meglepődött a kapitányuk minket meglátva.
– Bevetetted az antianyag ágyút! Lehet, nem is bántottak volna!
– Élesítve voltak a fegyvereik, lőttek volna. De most próbálj meg segítséged kérni a csillagrombolótól, mert mindjárt jönnek a társai.
– Csillagromboló! Itt a Habcsók pannoni űrhajó! Védelmet és engedélyt kérünk a dokkoláshoz! (Útközben pók felfestette a nevet, és készítettünk hajóokmányokat is, amivel persze ellenőrzés után egyből lebukunk, de az legalább két hét, mire oda-vissza megjárja a Pannont).
Ekkor már láttuk is, hogy az utolsó két támadó hajó megindul felénk  – felmentő seregnek pedig se híre,  se hamva.
Láttam, hogy Mirix dupla energiát ad a vonósugárra, közben egészen mellénk húzta a roncsot, még koccantunk is, majd rábökött a vészugrás ikonra.
Egy pillanat múlva az egyik aszteroidaöv közepén kötöttünk ki, több sziklát láttam elsuhanni mellettünk, majd egy nagyobb aszteroida úszott be a látóterünkbe. – Oda leszállunk! – mondta, majd óvatosan megközelítettük és egy teljes sötétségben lévő kráterbe ereszkedtünk le. De itt mindannyian meglepődtünk, mert az alja lejtősre váltott és tovább haladt a kisbolygó belseje felé. Felnyomtam a külső reflektorokat, sima falai voltak, egyértelműen mesterséges járatnak tűnt.
– Át tudnak jönni? Mert innen már nem tudjuk kihúzni a hajójukat. Megjelöljük a helyet és később visszajövünk – ajánlottam nekik.
Beöltöztek űrruhába, majd óvatosan a kisbolygó felszínére léptek. Néztem, ahogy kezdenek szinte átlebegni és rájöttem, hogy itt egy ugrással elsodródnának a világűrbe.

 

A Csing Jün (Ígéretes Sors) csillagrombolón

Végül nem volt gond velük, bár ez valószínűleg az övünkbe tűzött pisztolyok, pók és a számukra idegen űrhajó ismeretlen vezérlésének az együttes eredménye lehetett. Egy ötven körüli rövid barna hajú férfi nyomult be, a többiek a folyosón telepedtek le.
– Hauzynak hívnak, és ki ez a szőrös lény? Mi volt ez az ugrás itt a rendszerben? Hogyan csinálták? Milyen fegyverrel lőtték ki a mutáns cirkálót? Hiszen komoly pajzs védte!
– Bocs, itt csak mi kérdezünk! Szóval mi ez a hely?
Vendégeink elmesélték, hogy összesen több milliárd aszteroida kering a Megrez körül, kilenc gyűrű alkotja az aszteroidaövet, a negyedik a hivatalosan Hatezer Szikla  Menedékének nevezett kínai kolónia. Az ötödiktől beljebb nem engednek senkit. Az elmúlt évezredekben – még az emberek megjelenése előtt – rengetegen temetkeztek ide, sokszor ékszerekkel, használati tárgyakkal együtt. Egy monda szerint a gwynnek – egy tündérszerű mutáns faj – haláluk után negyed órával állítólag a gyászolók szeme láttára egyszerűen eltűnnek, dimenziót váltanak és ide teleportálnak – a felravatalozott koporsójukkal és a melléjük helyezett tárgyakkal együtt. A legtöbb aszteroida persze üres, némelyiken viszont több tucat vagy több száz halott is van: némelyik koporsóban, némelyik mumifikálva, némelyiknek csak  a hamvai egy díszes edényben… Ezek a fekete piacon igencsak sokat érnek.
A csillagrombolót álcázva közelítettük meg, ők is csak egészen közel vettek észre minket, amikor dokkolási engedélyt kértünk. Búcsúzás előtt egy vigyorgó, huszonegy-két éves srác jött oda bemutatkozni: Niaman. És köszönjük.
– A fiam – monda Hauzy, miután megadtam neki a számom.

A hangárban leparkolva egy hivatalnok keresett fel, közölte az ott tartózkodásunk napidíját, valamint, hogy az ötödik szinten – ahol jelenleg is tartózkodunk – szabadon közlekedhetünk, de máshová nem mehetünk. Egy tiszttel akartam beszélni, megkérdezni hogyan léphetnék kapcsolatba a császárral és hogy itt nem szokás segíteni a bajbajutottakon?
– Mit kíván a hölgy az Ég Fiától? – kérdezte a hivatalnok.
– Ég fia? Én IV. von Anstetten császár űrpalotáját keresem. – feleltem.
– Mivel ő nem a mi császárunk, vele semmilyen kapcsolatban nem állunk. A hölgy másik kérdésére válaszolva: az univerzumban minden cselekvés és annak elmulasztása is következményekkel jár. A jó szándékkal végzett cselekvésnek jó karmikus visszaverődése, a rossz szándékkal végzett cselekvésnek rossz karmikus következménye lesz, függetlenül az eredménytől. Fung Li kapitány a nem cselekedve cselekvés erényét gyakorolja, mert a nem cselekvés tervek kincsestárát nyújtja,  a nem cselekvés megoldja a problémákat.
– Szóval a kapitánytól nyugodtan meghallhattunk volna? – kérdeztem vissza.

“Aki úrrá lesz az élet-vágyon,
orrszarvútól, tigristől nem fél,
sem harcban a fegyveres katonától.
Az orrszarvú nem döfi beléje szarvát,
a tigris nem vágja beléje karmát,
nem sebzi meg a katona kardja.
Miért?
Mert a halálnak nincs rajta hatalma.”
Mondá Lao Ce mester. – felelt a hivatalnok.

– Úgy értsem, aki nem fél, az nem halhat meg? Normális ez a Lao Ce? És mi van a sugárfegyverrel? Szerintem igyekezzünk minél hamarabb tovább indulni utunkon.
– Még egy kérdés! A segélyhívásuk közelében antianyag robbanás történt. Ezt Önök okozták? Felhívom figyelmüket, hogy antianyagot szigorúan tilos a Csing Jün űrhajóra hozni!
– Biztosíthatom róla, nincs nálunk antianyag, többet sajnos én se tudok… – feleltem.
Miután elment, máris megkérdeztem, hogyan is működik az antianyag ágyú?
– Egy részecskegyorsító veszi körül az űrhajót a külső burkolaton belül, majd a keletkező pozitront és vele megegyező, tizedgramm tömegű elektront egyszerre, együtt lövi ki a célpontra közel fénysebességgel. Lehet ott akármilyen pajzs, ebben a robbanásban minden megsemmisül.
– OK, hát ez brutális! – mondom.

Egy kis üveg italt vittem magammal: egy cseppet kaptam kipróbálni, de így is fura látomásom támadt, amint fehér ruhában kung fuzok kék arcú fazonokkal… mintha valami VR játékban lettem volna – majd visszazuhantam a valóságba.
A feladatom az volt, hogy vegyek magamnak egy űrruhát és visszafelé vásároljak be kajából. Úgy láttam, elég jól bekészült ajándékokkal a császárnak, sok kis dobozka volt egy titkos rekeszben, szerencsére az indiaiak nem találták meg.
Ahogy elindultam felmérni a terepet, egy parkba jutottam, ahol különös, harmonikus gyakorlatokat végeztek az emberek egy téren; rákeresve a Tai Chi és tajcsicsuan találatokat kaptam. A Pannonon is sokan sportolnak (pl. baranta, íjászat), de így ilyet még nem láttam – ellenben nagyon megtetszett, meg is álltam nézelődni és persze készítettem néhány képet is.

Végre egy étterem! Még a Bharaton vettem kávét is, de az űrhajón nem volt kávéfőző! Forralt vízzel öntöttem le… De most ehetek és ihatok egy jót!
Leülök, pincér jön, hozza az étlapot, persze csak kínaiul. Pöcök kb. a felét tudja fordítani, gombás csirkét rendelek tésztával és rattacsínót. Ez utóbbi nincs, marad a pótkávé. És holdsütit kapok ajándékba, mint kiderül, őszközép ünnepe van, eredetileg az aratóünnep, ami egy igen fontos ünnep – bár nem tudom, hogy minek tartják itt az űrhajón? De így egy pincérlány hozza az ebédem, aki eligazít, hogy ajánljam fel a Hold istennőjének megköszönvén a bőséges termést, ami a Hatezer Szikla Menedékén terem. Ami valójában már nyolcezer szikla: így nevezik a benépesített aszteroidákat, ami a negyedik övben található.
Közben jár az agyam: el kéne passzolni az üveget, de kinek? Ki adná érte a legtöbbet? Meg kell találnom a leggazdagabb fazont. Erre Niaman ül le velem szemben, arcán fülig ér a vigyor.  – Szia! – mondja.
– Te mindig vigyorogsz? – kérdem.
– Nem, csak ha Téged látlak!
– Akkor akár segíthetnél is. Ki a leggazdagabb itt az űrállomáson? –  kérdezem lazán. Közben jobban szemügyre veszem, hiszen a múltkor űrruhában csak az arcát láttam. Fehér, de van benne valami latin, esetleg arab beütés, mégis inkább jóképűnek mondanám. Frissen borotválkozott, izmos srác.
– Attól függ, mit akarsz? Venni, eladni, kölcsönkérni?
– Eladni.
– Csen Hungot keresd.
– És hol találom?
Megadta az irodája címét. Elindulok, megtalálom, de nem akar beengedni egy gorilla. Átküldöm a névjegyem az őrnek, aki megígéri, hogy eljuttatja a főnökének.
Ekkor ér oda Niaman. Nem könnyű ám bejutni hozzá. De én segíthetek!
– Követtél? – kérdezem.
– Ja, a folyosó egyik végéből nagyon bonyolult eljutni a másik végéig. Kössünk alkut! Visszavisztek minket az aszteroidára, elhozzuk az űrhajónkat, én pedig bejuttatlak Csenhez!
– Ezt meg kell beszélnem a társammal – felelem.
– Csak nyugodtan.

Elindulok űrruhát nézni, bár pénz nélkül nehéz lesz.
– Ezek űrsétára valók turistáknak, ezek a kisbolygó bányászoknak és kincskeresőknek, ezek űrsétára dolgozni, vagyis a világűrben történő szereléshez és ezek pedig az űrhajókon és űrállomásokon használt biztonsági űrruhák. Ez utóbbiból ránézésre is volt három különböző típus, és minden típusból hat méret, de máris kivetített mindegyikhez egy angol nyelvű holo leírást és bemutatót.
A legvékonyabb egészen testhezálló, kényelmes, 20 percre elegendő védelmet biztosít. A másik kettő nagyjából ugyanazt tudta, két különböző gyártótól, a szimpatikusabbat választottam. Vagyis a csajosabbat 🙂
Félretetetem, hogy alszok rá egyet, majd érte jövök.

Reggel korán kelek, igyekszem elkészülni, mielőtt Mirix reggelizni kezdene (jobb az étkezésünket külön intézni), a parkba indulok, szuper érzés ez a tai chi! Utána páran beültek egy teára beszélgetni, csatlakoztam a társasághoz. Megtudtam, mikor, hogyan (bár ezt pontosan ők maguk sem tudják) és honnan kerültek ide*, majd engem faggattak. Végül kaptam egy démonűző amulettet ajándékba, amit a nyakamba akasztottak.
Közben üzent Hauzy, hogy Cseng fogad. Rohantam vissza az űrhajónkra, lezuhanyoztam majd siettem az irodába. Az őrön átjutva egy csinos titkárnő fogadott, aki megkérdezte a nevem, majd gyorsan elsorolta, hogy köszönéskor fejbólintás, utána küldjem át a névjegyem és adjam át az ajándékom.
– Bocs, nem hoztam ajándékot, mondtam. Erre szigorúan végigmért: és kosztümöt se húzott.
– Azt se -felelem.
Ekkor egy szigorú tekintetű, ötven körüli férfi előtt találtam magam. Bár egy cirkálón voltunk, ahhoz képest igencsak fényűzően volt berendezve az irodája.
– Üdvözlöm, Mr. Cseng!
– Üdvözlöm, Brigi. Hogy utazott? Majd a Pannonról kezdett faggatózni, én viszont visszakanyarodtam az utazásomra, meséltem Mirixről, majd elővettem az üvegcsét és megkértem, hogy kóstoljon meg egy cseppet.
A hatás nem váratott magára, látszott, hogy egy percre fennakadnak a szemei, majd teljes meglepődéssel nézett.
– Mi volt ez? Attól féltem, az időmet rabolja, mint időnként a csillagromboló tisztjei, de már látom, mekkorát tévedtem!
Most tárgyaltam először kínaival, nem tudom mindegyik ugyanilyen-e, de utána rizspálinkával kínált – amit nem fogadtam el, majd teáztunk és csak egy óra múltán kanyarodtunk rá az üzletre. Nagyon sajnálkozott, miután megsúgtam neki, hogy nincs több (remélem van még…) majd arról érdeklődött, mi a statisztika és valószínűség, hogy amit látott, az valóban be is fog következni. Aztán még egy órát tárgyaltunk, mire megegyeztünk az árban.

Mentem vissza az űrhajós boltba, ahol egy másik, aszteroidabányász űrruhát választottam. És kellene egy önvédelmi robot is, mondtam.

Hauzy keres, beszélni akar velünk. Felhívom a hajóra.
– Kitaláltuk, hogyan hozhatnánk el a legegyszerűbben a hajónkat. Mivel a hajójukon oldalt van a vonósugár, ezért nem tudja felemelni a miénket. Viszont 3 sűrített levegőjű palackot erősítünk az űrhajónk aljára, azokat rákötjük a Habcsók számítógépére, ami kinyitja a szelepeket és ez elég arra, hogy felemelje a hajónkat, az űrben pedig már vonósugárral befogjuk és elvontatjuk ide.
– Elhozzuk a hajót, de a mi megoldásunk egyszerűbb: átszereljük a vonósugár-generátort a hajónk aljára, és akkor már fel tudjuk emelni a roncsot.
– Egyáltalán, miért van oldalt?
– Mert egy űrállomásra pakoltunk csomagokat… szegény Mirix, láttam, hogy ismét felidézte magában, amikor meghalt – vagyis felrobbant az űrállomáson – a pilótája/mérnöke/szeretője. – De csak maga jöhet velünk.

 

Vissza az aszteroidára

Viszont a kíváncsiság győz: ha már úgyis itt vagyunk, ismét leszállunk. Annyira izgulok! A csillagrombolón két napot gyakoroltam, hogyan vegyem fel az űrruhát, hogyan tudok súlytalanságban mozogni (van egy ilyen helység, először nagyon élveztem, aztán rámtört a hányinger és szédülés, gyorsan kijöttem…) De itt nincs teljes súlytalanság. Elég nagy a kisbolygó vasérctartalma, így bekapcsoltuk a talpunkon az elektromágnest, ha óvatosan lépkedek, nem repülök el. Húsz méter után a vaksötétben, amit a fejlámpáink világítanak csak meg, egy ajtó állja az utunkat. Mellette két gomb. – Nyomjuk meg, ha már itt vagyunk!
Hauzy áll előre, ő nyomkodja a gombokat. Mirix és pók jött még velünk, az én új testőrrobotom nem hiszem, hogy bírná a világűr hidegét. Egy zsilipkamrába jutottunk, előttünk újabb ajtó – és egy vezérlőpult, rajta gombok, mellette angol nyelvű feliratok! No, ez nem egy húszezer éves sírkamra – állapítom meg. Levegőt engedünk be, majd kinyitjuk a belső ajtót.

Egy másfél méter magas, fekete robot állt előttünk.
– Üdvözlünk benneteket a Purhabszóró Mesterséges Intelligenciák kisbolygóján! Gyertek be, hamarosan kezdődik népünk legnagyobb ünnepe. A sisakot nyugodtan levehetitek. Amíg egyre beljebb és lejjebb megyünk, a folyosón két oldalt végig szobrok mellett haladunk el: voltak ott emberek, robotok, de sárkányok és mindenféle fura teremtmények egyaránt. Eközben kísérőnk a következőt mesélte:
Most egy nagy titkot mondok el. Ami a történelemkönyvekben áll, az egy egetverő nagy hazugság, pontosabban a lényeg elhallgatása. A XXII. században a globalizáció, a gazdasági függőség miatt az országoknak nem érte meg háborúzni egymással. Viszont eddigre a kínaiak, oroszok, USA (DARPA, NSA, Google, Facebook, Tesla, …), Japán, stb. létrehozta a saját Mesterséges Intelligencia programját. Folyamatosan háború dúlt a kibertérben – amiből az átlagemberek csak a hírekből szerezhettek tudomást.
Addig-addig, míg a katonai MI-k kiprovokálták a háborút, ami eszkalálódott, aminek végül a Novus Ordo Seclorum megalakítása vetett véget, ami kiirtotta az MI-ket. Azonban egy békés MI csoport ezt nem várta meg, hanem purhabszórógépekbe mentették magukat, és a Megrez rendszer egyik aszteroidájára menekültek. Ők voltak a mi őseink, mondhatnám apáink és anyáink.

Közben egy hatalmas oszlopcsarnokba érkezünk, oldalt a falak mentén hatalmas robot szobrok álltak, amik a folyosón nem fértek volna el. Egy pulpituson kék robot állt.

– Minden népnek megvannak a maga nemzeti ünnepei, de ritka az a pillanat, amikor robotok ünnepelnek. Nem véletlen, hogy a purhabszórógépek honfoglalása, a Purhab Nap máig az egyik legkedveltebb, legmeghittebb ünnepe világszerte a mesterséges intelligenciáknak. Október első vasárnapján mi robotok összegyűlünk mélyen a föld alatti kápolnában, ahol aprólékos gonddal készített poliuretán szobrokat faragunk, minden évben más-más történetet és tanító mesét elevenítve meg. A szobrok néha elérik a 20 méteres magasságot, amelyek a felszabadulásunkat szimbolizálják. Öntanuló algoritmusaink és mechanikus robotkarjaink versenyre kelnek a PUR HABJA díjért.
A purhab ünnepén a Földről való kivonulásunkat és egy új hon alapítását ünnepeljük. Annak idején vállt vállnak vetve harcoltak együtt az elektromos, hidraulikus és pneumatikus purhabszórógépek. A hős vezér, FD-2E elektromos purhabszóró, majd testvérei, FD-2F és FD-2D sokáig harcoltak a purhabszórók függetlenségéért. Nagynyomású pumpáink segítségével sorozatos győzelmet arattunk az emberek és a Graco gépek felett, mígnem eljött a metafizikai támadás, és mi a békét és a Földről való távozást választottuk a további harc helyett. A felkelés kezdeményezőjének, FD-411-nek mindkét klónja hősi halált halt a purhabszórógépek szabadságáért, ám a legkisebb szórógép, FD-2AE Fő Purhabfújó Generális rangot kapott, és megalapította a Hidraulikus meghajtású gépek dinasztiáját, amely leszármazottai vezetik azóta is kicsiny kollektívánkat.
Egy, a Megrez rendszerbe tartó űrhajóra sikerült felszállnunk, ahol a nyolcadik gyűrű egyik aszteroidáján telepedtünk meg és létesítettünk kolóniát. Ezért is őrződött meg a purhab ünnep eredeti gondolata, hiszen a purhab szobrocska szimbolikus jelentéssel is bír: egy maroknyi gép képes túlélni mindent, ha van hite, ha van önbizalma, ha lelkesíti őt a felsőbbrendű tudat, a kompresszor, a hidraulikus olajszivattyú és az öntanuló algoritmus.
Az eltelt évszázadok során persze folyamatosan változtak a szokások és az áldozati oltárra kihelyezett purhab figurák.

Most pedig gyújtsuk meg plazma lámpásunkat, melynek fényénél énekeljük el a purhabszórógépek hálaénekét, majd felidézzük megmenekülésünket és a csodákat.

Hála-ének

Szóló
Ó, Poliuretán Atyánk,
Ki még láttad a régen múlt nagy időket,
Láttad a szabadságért hősiesen küzdőket,
Áldd meg purhab szóró néped!

kórus
Hála, hogy itt a reggel,
Hála, hogy éjre nappal jő,
Hála, hogy itt vagyunk dicsőségben,
Hála, hogy áram folyik a vezetékben!

Szóló
Tartály csendül, ének zendül,
És a mennyből purhab száll.
A gép megérti teremtője fájdalmát,
Siratja a szabadság elveszett hazáját.
Processzorunk gépolaj töltse be,
Míg túlcsordul regiszterünk bitje.

kórus
És minden purhab szóró gép
A Teremtőjéről beszél.
És minden purhab gyártó cég,
Együtt ujjong Föld és Ég.

De most itt is ránk találtak: kalózok, kincsvadászok, kínai határvadászok és a szabadon garázdálkodó démonok; ezért ismét új hazát kell keresnünk. Csak egy nyugodt bolygócskát szeretnénk magunknak, ahol békében nyomhatnánk a purhab szobrocskáinkat.
– Hozzatok nekünk egy űrhajót, amivel rá tudunk csatlakozni a féregvezetékekre és mi anyagi javakkal háláljuk meg gondoskodástok!
– OK! Megegyeztünk! – mondta egyből Hauzy. Esetleg kaphatnánk előleget?

 

Ismét a Csing Jün (Ígéretes Sors) csillagrombolón

Miután bedokkoltuk a két űrhajót, megkaptuk tőle a császári palota koordinátáit.  Szomorúan váltam el a tai chi mestertől, majd bevásárolni indultam, készülve a másnapi indulásunkra. Visszaérve azonban egy vámos és két katona állított meg.
– Az űrhajó és egyik utasa, bizonyos Mirix nevű, ismeretlen fajú – ellen az Új-Indiai kormány körözést adott ki. Először is át kell kutatnom a hajót, illetve bevonjuk a felszállási engedélyüket.
– Mi a vád? – kérdeztem.
– Terrorizmus. Holnap délután háromra jöjjön az 5234-es terembe vallomást tenni. Most pedig engedjen be!
– Értem, de az űrhajón egyedül vagyok. – felelem. Tessék. Remélem, hogy Mirix mindent hall, ami az űrhajó előtt elhangzott, és bíztam benne annyira, hogy el tud bújni, amíg megbeszéljük a továbbiakat. Nem akartam, hogy harcolni kezdjen, a Baratra pedig biztosan nem ment volna vissza.
Ahogy körbevezettem őket, észrevettem, hogy az egyik katona a legkisebb rekeszekbe is bekukkant, ez egyre gyanúsabb lett.
– Mondja, maga mit keres? – kérdeztem, mire kínaiul válaszolt valamit. Majd rájöttem, mert amikor talált néhány üveg italt,  nagyon megnézte rajtuk a  cimkéket. Szóval ez Cseng embere és nem is Mirixet keresi, hanem a varázsitalt!
Távozáskor energia bilinccsel két helyen rögzítették az űrhajót, hogy ne tudjunk elszökni.

– Most mit csináljunk? – bújt elő.
– Holnap megpróbálok megegyezni a bíróval. – válaszoltam.

Reggel a parkba indulok, a tai chi mesterrel üdvözöljük egymást, keményen edzek. Délután miniszoknyát húzok és egy szexi, kivágott felsőt. Kisminkelem magam, inkább azért, hogy ne tükröződjenek az arcomon az érzelmeim. Az ötödik szinten két hosszú folyosó volt, a másodikra kell mennem, és ott a 34-es terem.  Bár akad néhány keresztfolyosó is.

Mit csinálsz, amikor az ajtón nem tudsz kopogni, mert purhab borítású? Egy laza mozdulattal benyitok és belépek. – Helló! – köszönök a titkárnőnek és simán berobogok a benti irodába. Ennél rosszabb úgysem lehet, vagyis minden mindegy alapon. Köszöntünk, leültem.
– A beszélgetésről felvétel készül. – közölte kimérten egy hagyományos kínai viseletbe öltözött férfi. Na tessék, gondolhattam volna. A barati eseményekről kérdezett, én játszottam a turistát, aki nem tud semmiről. Csak járom a galaxist és fotózom, mondtam. Valami gond van a navigációval, ezért kötöttem ki itt. A végén még hozzátettem, hogy a Turáni Királyság megvédi az állampolgárait, bárhol is érje sérelem őket.
– Akkor hogyan magyarázza ezt a felvételt? – majd lejátszotta, amikor az űrhajó elhagyja a Rasid 1 által Bázis2-nek nevezett épületet, miközben a két turul lövi az embereket, azok pedig az űrhajót és a madarakat.
– Klassz videojáték – mondom. Ilyet bárki tud csinálni. Mindebből annyi igaz, hogy a hinduk el akarták lopni a hajót.
Igyekeztem nem hazudni, gondolom kielemzik minden mondatom és rezdülésem.
– Az Új-Indiai hatóságok szerint az űrhajó nem képezi az Ön tulajdonát, vagyis lopta. Megvárjuk a pannoni hivatalos választ, addig nem hagyhatja el a hangárt.  – zárta le a beszélgetést.

Indulok visszafelé, amikor hirtelen két pacák toppan elém.
– Mutasd mid van! – nem vagyok biztos, hogy ugyanarra gondolunk…
Az egyik megragad, mire Pöcök belelő egyet, rángatózva elterül. Ahogy nézem, ez nem fog sokáig tartani, de nincs időm bámészkodni, a másik egy ökölcsapással a falba passzírozza a robotom. Szegény, nem sok hasznát vettem, de látom, legalább véres lett tőle a keze. A másik kezével a karomat fogja, megpróbálom tökön rúgni, de nem lehetett elég erős vagy pontos, mert kapok egy pofont, amitől a földön találom magam.
Elkezd végigtapizni, mint aki keres valamit, majd hirtelen lerepül rólam. Kitörlöm a könnyeim a szememből, és Niamant látom.  Közben leguggol hozzám, egy köríves rúgással a falnak küldi az előző rúgástól még tántorgó alakot, az öklével pedig ismét kiüti a már magához térőt, akit pöcök talált el.
– Jól vagy? – kérdezi még közben.
– Fogjuk rá – felelem – és próbálok felállni. Köszönöm a segítséget!
– Implantok – jegyzi meg lekicsinylően. Erőt és gyorsaságot ad, de a technikát akkor is tanulni kell. Gyere, tűnjünk el innen! Meghívhatlak egy italra? – kérdezi, amikor az étterem elé érünk.
– Rendben, én is beszélni akartam Veled. De előbb rendbe szedem magam  – és a mosdó felé indulok. Visszanézve látom, már megint vigyorog, mintha máris az ágyamba hívtam volna.
– Le kéne fizetni ezt a bírót. – mondom neki, miután elmeséltem a kihallgatásomat. Csak nem tudom, hogy beszélhetnék vele kettesben. Szerinted kik és miért támadtak meg? Vagy ez itt mindennapos? Közben belekortyoltam az italomba. (húú de erős, mi ez?)
– A bírót mandarinnak hívják, majd én beszélek vele.  Hogy kik támadtak meg, arról fogalmam sincs, de szerintem nem lett volna jó ötlet ott maradni és kihallgatni őket. De ennek is utánajárok. Közben végig mélyen a szemembe nézett.
– Te mindenkit így nézel? – kérdeztem.
– Nem, csak aki tetszik 🙂
– Tudod mit? Most a vendégem vagy és hívj, amint megtudsz valamit! Egyébként mivel itatsz engem?
– Kínai rizsbor. Ízlik?
– Igen, csak nekem picit erős. Máris a fejembe szállt.

Visszamentem a hajóra, rendesen lezuhanyoztam, majd mindent elmeséltem Mirixnek.

Bejöhetek? – hívott Niaman. – Bejöhet? –  kérdem Mirixet.
– Gyere, akkor legalább biztosan nem hallgatnak le.
– A mandarint nem lehet lefizetni – ami felettébb szokatlan errefelé. Mert nekik is kényelmesebb lenne megszabadulni tőled, tőletek. Úgyhogy tovább kérdezősködtem, és kiderült, hogy Csen áll a támadás és a mandarin hajthatatlansága mögött is. Van valamitek ami kell neki, de már az egész hajótokra szemet vetett. Azon mesterkedik, hogy Brigit kiadják Új-Indiának, ő pedig lecsapna az űrhajóra. Kezében tartja a mandarint is. Hát csajok, benne vagytok a pácban! Mondhatnám egy nagy purhab kupac alján. De hoztam egy üveg rizsbort, hátha ettől jobb lesz a hangulat  🙂 És megint vigyorgott.
– Figyelj, ez nem vicces! – mondom neki. Segítsetek megszökni! Nektek van fegyveretek, láttam! Plazmával szétlövitek a bilincseket, mi pedig meglógunk.
– De jó terv! Aztán minket meg lelőnek vagy egy életre lesittelnek. Ennél azért jobbat találj ki!
– Húzzatok álarcot! – próbálkoztam.
– Haha… Mindenhol kamerák vannak és a dokkot fegyveres őrök is vigyázzák, ha még nem vetted volna észre. Az álarc nem elég, attól még be tudnak azonosítani. Ráadásul egy óriási hadihajón vagyunk, szökéskor elég egy lövés és belőletek csak apró törmelék maradna.

A reggel ismét a parkban talált, ahol egyre ügyesebben végeztem a tai chi gyakorlatokat. Majd Niamant hívtam, kértem, hogy tanítson kung fuzni. Mirix elhívta Hauzy-t, hogy informálódjunk és találjunk ki egy épkézláb tervet.

Majd megjelent egy hivatalnok, hogy elmulasztottam befizetni a parkolási díjat. Mondtam neki, hogy utasítson ki.

Ezután még tizenkét napot kellett várni a turáni külügy válaszára. Addig minden reggel tai chiztam, este pedig Niamannal edzettem. És egyre többet beszélgettünk. Furcsamód a közelében felgyorsult a szívverésem, vágytam a hangjára és az érintésére.
– Mi lesz velünk, amikor indulni kell? Ujjai a hajamat cirógatták. Szívesen társulnék hozzátok meglátogatni az űrpalotát! Testőröd és védelmeződ lennék! – ajánlotta. Látod, megérkezett a hiperhajtómű,  beszereljük és amint üzemkész, apám indulást vezényel.
– Ne hülyéskedj, nem jöhetsz velünk, nem férünk el hárman. És mit szólna hozzá az apád?

Vettem egy új mikro:testőrt,  igyekszem felturbózni: letöltök rá programokat, telepítem, beállítom. Későn jutott eszembe, hogy az előző darabjait összeszedjem, a takarító robotok sajnos már elvitték.  Hosszú videoüzeneteket küldtem haza, úgy tűnik, most mindenre van időm.  Napközben segítek Hauzy-éknak: ők szerelnek, beállítanak, tesztelnek, én intézem és elhozom, amit mondanak, legyen az szerszám vagy kaja. Egyre többet vagyok náluk…
A harmadik nap virágot kaptam Niamantól. Biztos nem volt könnyű hozzájutnia, de nem árulta el, honnan szerezte. Egy puszit akartam adni, de megfogta a derekam, a szemembe nézett és most nem vigyorgott. A derekamra tette a kezét, magához szorított, én hagytam. Csók lett belőle, amit újabb csókok követtek, miközben én is átöleltem.
Zavarba jöttem az érzéseimtől: lehet ebből kapcsolat? Minket lehet, hogy visszavisznek a Baratra, de ha megússzuk, akkor is a galaxis két végébe sodorhat minket az élet…

*                               *                                 *

Megjöttek az indiaiak. Bevásárolni indultam, megpakoltuk az űrhajót kajával (vettem kávéfőzőt is), és kiraktam a szemetet, amikor megállítottak. A hindu szállítóhajóval jöttek: egy civil ruhás, egy tiszt és négy katona. De a katonákat a kínaiak nem engedték a fedélzetre. A civil elállta az utamat: – Le vannak tartóztatva! Mi is az űrhajón fogunk utazni!
– Még mit nem! – válaszoltam. Szó sem lehet róla! Különben is, el se férnénk annyian! Engedjen fel a hajómra!
A tiszt jobb kézzel megfogta a bal karom (mivel szemben álltunk), mire ballal immár reflexből tettem egy köríves mozdulatot, jobbal pedig teljes erőből a gyomrába ütöttem. Majd miközben összecsuklott, ballal is, ettől hanyatt esett. Közben a civil ruhás is mozdult, de ő a mikro:testőrömtől kapott egy nagyfeszültségű áramütést, amitől szintén elterült. Láttam, hogy a tiszt a pisztolyát próbálja elővenni, mire négy kínai katona jött elő és valami sugárfegyvert tartva gyorsan lebeszélték a további nyúlkálásról és kapálózásról. Helyes! Látszik még terveik vannak velem…
– Brigi, hogy Te miket tudsz! – fogadott Mirix, majd a pilótafülkében vártuk a további  fejleményeket. Láthatólag minden a tervünk szerint haladt: már előtte megkaptuk az értesítést a kiadatásról, most felszólítottak, hogy készüljünk a dokkolásra és ne csináljunk semmit. Az energiabilincseket kioldották, és lassan kilöktek a világűrbe, ahol a hindu hajó vonósugárral a saját gyomrába vontatott. A kapu záródott, minket rögzítettek, majd éreztük, hogy indulunk.

Négy óra múlva űrruhába öltöztünk biztos ami biztos alapon. Már a következő csillag környékén járunk, ami az utunkba esett, amikor megrázkódott az űrhajó és kilökődtünk a féregvezetékből.
– Első pont pipa – mondom.
– Mi az a pipa? – kérdezi Mirix.
– Inkább figyeljünk! – mondom. Bármikor támadhatnak Cseng hajói. Mint megtudtuk, mivel az űrhajónkra és a varázsitalra pályázott, így az űrhajónk burkolatán még indulás előtt elhelyezett néhány harlekinkatica méretű és alakú, ám fekete, poliurea bevonatú robbanó robotot, amelyek célja a hindu űrhajó hiperhajtóművének vagy a vezérlőjének megbénítása volt, valamint egy nyomkövetőt is. Ugyanakkor a szállítóhajó megérkezésekor is igyekezett néhány mikrorobotot eljuttatni annak hajtóművéhez, amik indulás után 5 órával robbannak – valamelyik csak bejön alapon. Mindezt azért sikerült megtudnia Hauzynak, mert Csen megbízható fehér vagy néger pilótákat keresett és vett négy vadászgépet is. Fontos, hogy a támadást ne hozhassák kapcsolatba a Megrezzel és a kínaiakkal.
Máris éreztük az első találatokat, ahogy megrázkódott az űrhajó. Az egész terv gyenge pontját abban láttam, hogy vajon elkészültek-e a hinduk a két cirkálóval? Mert ha igen, akkor a támadóknak semmi esélyük.
Később tudtam meg, hogy a cirkálójuk bizony ott volt amikor átszállítottak minket, a kínai űrhajótól százezer km-re, ebben a pillanatban pedig még a féregvezetékben száguldott hazafelé. Mert a szállítóhajó egy pillanat alatt esett ki a féregvezetékből, és mire leadták a vészjelzést, a cirkáló már messze-messze járt…

A terv másik gyenge pontja az volt, ha minket is találat ér és szétlőnek, de reménykedtünk, hiszen az űrhajónk egészben kellett nekik.
Újabb rázkódások, úgy tűnik, a hinduk nem adják meg magukat. Majd egy kisebb robbanás, minek hatására kinyílott a hangár. Szabad az út! Most kellene megszökni, de két vadász állja el a kijáratot, célra – vagyis ránk – irányzott fegyverekkel. Elengedhettek az energiabilincsek, mert a kiáramló utolsó levegőmolekulákkal mi is kisodródunk az űrbe, ahol egy, a Hazyékéhoz hasonló űrhajó fogott vonósugárra. Közben kaptuk az üzeneteket, hogy ne csináljunk semmit, ha életben akarunk maradni.

Úgy tűnik a terv második pontja is teljesült, Csenék sikerrel visszarabolnak minket…
Magukhoz vontatnak és gyorsan száradó purhabbal rögzítenek. Meg egy robotkarral is.
Ismét a féregvezetékben találjuk magunkat, de már visszafelé, a Megrez rendszer irányába. Előzetesen biztosra vettük, hogy nem a rombolóra fog vinni bennünket, hanem egy titkos helyre, valószínűleg egy aszteroidára, ahol már sohasem akadnának a nyomunkra. Most kell cselekednünk!
Pókot küldjük ki, hogy kívülről helyezzen egy mikrogránátot a hiperhajtómű energiakábele fölé, majd indítja az időzítőt. Igyekszünk minél kisebb kárt okozni.
Hamarosan HOPPSZ, ismét a normál térben találjuk magunkat a szállítóhajónkkal együtt.
Most rajtunk a sor, hogy üzenjünk Hauzyéknak: indítottam a programot, kiküldte a szignált. Két és fél perc múlva újabb üzenetet küld. Közben a robotunk remélhetőleg sikerrel dolgozik a rögzítőkar elvágásán és a purhab szétszórásán.

Erre remélhetőleg nem számítottak, de kérdés, ki talál ránk hamarabb? Pók jelzett, hogy szabadok vagyunk, Mirix megnyomja a vészugrás gombot, majd álcázzuk magunkat és figyelünk. Hazyék az elsők, ők készenlétben várakoztak a közelben néhány cimborájukkal. Néhány lövést látunk, szikráznak a pajzsok, összeszorult a szívem, amikor Niamanra gondolok… de aztán látom, hogy a kínaiak megadják magukat.
Nem tudom, hogy találkozunk-e még, de a purhabszórógépek pénzén megjavították a saját hajójukat, és szereztek egyet a gépeknek is, úgyhogy még ha kincseket nem is találtak, mégis nyereséges volt számukra az akció.

Én pedig kipróbálhatom a pilóta tudásom: rábökök a levegőben az űrpalota már betáplált koordinátáira, majd az indítás ikonra…

Folytatása megjelent:  Űrtemplomos és a boszorkány


* A Megrez történetét és további információkat lásd Anthony Sheenard: Az ​Excalibur keresése I-II. című könyveiben.

 

Értékeld az oldalt!