Brigi a Bharaton

A Stephanus király koronázása / Brigi 1. / Mysterious Universe történet folytatása.

Megérkezés Delhi 9-be

A Bharat holdra érkeztem, ami egy óriásbolygó körül kering, amit nyolc nap alatt kerül meg és indiaiak lakják. Egyetlen kontinens és sok sziget borítja a Pannonnál jóval kisebb égitestet. Gerinces állatok nem is fejlődtek ki, ellenben rengeteg rovar és puhatestű faj él a különös, nagyon magasra megnövő páfrányfélék között. Mivel őshonos civilizáció nem lakta, és nem is volt esély rá, hogy egymilliárd éven belül kialakuljon, ezért is kapta meg a jogot az indiai kormány a közeli, mintegy 14 fényévre lévő Új-India bolygóval együtt történő benépesítésére.

Az első meglepetés leszálláskor ért: itt sokkal kisebb a gravitáció, kb. fele lehet Pannonon megszokottnak. A gépről leszállva csak úgy kapkodtunk a levegő után: ritkább és forróbb volt az otthoninál. Pár percig lihegve vettem levegőt, a forrósághoz 80-90%-os páratartalom is társult. És a szagok! Később megtanultam, hogy milyen különbségek vannak a bolygók illatai között, de itt keveredett egy nagyon furcsa őserdei illat a közeli kohó füstjével meg egy rothadó szeméthegy bűzével…
Az űrhajó elsősorban rakományt szállított, a néhány utassal és üzletemberrel  egy zárt folyosón mentünk az épület túloldalára, miközben átestünk a vámvizsgálaton és engedélyezték a belépésünket. Onnan légsiklóra szálltunk, ekkor ért a második meglepetés: visszanéztem, vetettem egy pillantást az űrrepülőtérre, ahol nem láttam az űrhajónkat! Teljesen az ablakra tapadva kerestem: igen, áll ott egy űrhajó, de azon nem turáni felségjelzés van , az alakja is változott valamit – de mégis, immáron teljesen biztos voltam benne, hogy azzal jöttünk. Fura. Gondoltam lefotózom, erre egy pillanat alatt elsötétült az ablak, ami aztán csak lassan, percek múlva vált újra átlátszóvá, amikor már a főváros repülőteréhez értünk. Leszállás után megrohamoztak minket a szállodák különböző képviselői – emberek és robotok egyaránt, – akik rámenős nyomulásukkal elérték, hogy egyet közülük kiválasszunk és szálláskínálatát elfogadjuk. Egy fiatal srác mellett döntöttem, s beültem hátra. Indulás után ért a harmadik meglepetés: itt teljesen kaotikus a közlekedés, ezek az indiaiak összevissza mennek, itt nincsenek táblák, nincsenek lámpák…  De végre volt celluláris kapcsolat. A szobában lepakoltam, lezuhanyoztam, színváltós miniszoknya és színváltós Brigifotó logós és feliratú top mellé egy kényelmes cipőt húztam, majd városnéző útra indultam.

Végre elkezdhettem fotózni! Bámészkodás közben rohant az idő, kezdtem megéhezni, így amikor megláttam egy éttermet, beültem ebédelni. Vagyis felborult minden, az űrhajón reggel volt, amikor megérkeztünk, itt pedig ahogy elnézem, lassan már esteledik. Bár ez csalóka, mivel ha nyolc nap a keringési idő, akkor négy napig van nappal és négy napig éjszaka. Angolul eddig boldogultam, de az étlapon minden ismeretlen volt. Beszélgetni kezdtem volna a pincérrel, de szegényre egy perc múlva már rászóltak és legalább három szomszédos asztalhoz hívták egyszerre, miközben láttam, hogy egyre többen figyelnek fel rám és kezdenek rólam beszélni. Erre se jár sok turista! Én is jobban körülnéztem, az egyik asztalnál egész szimpatikusat ettek, úgyhogy én is olyat kértem…

Fizetéskor azért még megkérdeztem a srácot, hogy milyen munkalehetőségek vannak errefelé?
– Ó, rengeteg! A város környékén favágás, építkezések,  az ültetvényekre és a bányákba is mindig keresnek munkásokat – viccelődött. Ha mérnök, akkor elmehet autógyárba, a fúziós erőműbe, vagy netán a ruhagyárba. De ha reggel idejön, szívesen felvesszük pincérnőnek, egyedül nem győzöm! – majd bocsánatot kérve az összeszedett csetresemet már pakolta is az automata asztalkára és pontosította a szomszéd asztalnál az érintőképernyőn leadott rendelést.

Jóllakottan sétálni indultam, egy folyópartra keveredtem, ahol egy temetési szertartást néztem végig. A holttesteket gyolcsba tekerik, virágszirmokkal szórják meg, belemerítik a vízbe, majd máglyára teszik. Egy férfi öklömnyi kókuszdióval ütötte egy halott fejét, amit túlságosan is megbámulhattam, majd lefotóztam, mert egy srác jött oda és magyarázta el a látottakat: hitük szerint a szerettük lelke a lyukon keresztül könnyebben távozik, így remélhetőleg hamarabb talál magának egy új testet. Nem gyászolnak, imádkoznak és kérik az isteneket, hogy a következő életében jobb sora legyen. Utána persze mutatta, hogy utaljak egy kis baksist.

Találkozás Mirix-el

Egyre jobban sötétedett, gyönyörű látvány volt, ahogy az óriásbolygón a nap megvilágította a felhőket. Haza, vagyis a szálloda felé indultam, amikor egy csendes utcában jött a negyedik meglepetés – ha egyáltalán lett volna időm meglepődni. Hátulról megragadott valaki – majd egy üvegfalú cellában tértem magamhoz. A komomat kerestem először, a zsebemben kellett volna lennie – de nem volt. A hátizsákom szerencsére nem vették el, így kiszedtem a micro:testőröm, és számonkértem miképpen hagyhatta, hogy elraboljanak?!
– Nem volt fegyverük, nem volt életveszély, riasztottam a rendőröket – mondta.
– És hol vannak? – kérdeztem. Nem kellett volna már kiszabadítaniuk?
– Nem tudom, egyik segélyhívó sem válaszolt.
– Te talán a pannoni rendőrséget hívtad?
– Az van az adatbázisomban.
– Lüke robot, akkor riaszd a helyi zsarukat! És tudod mit? Szabadíts ki innen, nyisd ki az ajtót! Végre megmozdul és végigjárja az ajtót, majd rátapad. Valami elektromos zár, percekig kattog a kis mihaszna, majd félrecsúszik az üveglap. Nagyszerű! Felkapom a kis dundikát (végigfut az agyamon, hogy teendők: 1. rendesen beprogramozni; 2: nevet adni neki), kilesek a folyosóra, ahol végig hasonló cellákat látok. Eléggé félhomály van, gondolom ez az éjszakai világítás, ami nekem éppen kapóra jön. Terráriumok, fura növények, némelyikben különös állatokat látok. Merre induljak: jobbra vagy balra? A folyosó mindkét végét ajtó zárja le. Ekkor az egyik állat megkocogtatja az öveget. Odanézek, erre hindiül mond valamit, majd angolul kéri: – légyszi engedj ki!  Segítek megszökni, szökjünk együtt! Kb. egy méter magas, bundás, mókusfejű, rövid lábakon álló szőrös valami: ezekután már nem állatként gondoltam rá.
– Mi ez a lény? – kérdezem a robotom, de nulla találat. –  Nyisd ki és engedd ki! – mondom neki.
– Mirix. – mutat magára, majd kiszabadulása után jobbra indul. A folyosó végén az ajtó szintén zárva, de a robot ezzel is megbirkózik. Kiérünk az udvarra, mondom neki  zárja is vissza, miközben körülnézek. Sötét van, ez most az előnyünkre válik. Ott egy autó, a lény rámutat, egy próbát megér, gondolom. Odaosonunk, persze zárva. De a robot gyorsan kinyitja (szóbeli parancs: életveszély, megerősítés, a fene ebbe, át kell programozni…), és be is tudja indítani, innen már átveszem. Közben rájöttem, hogy rossz oldalra szálltam, már idefelé is észrevettem, hogy itt jobbkormányosok a járművek, úgyhogy gyorsan átülök a másik oldalra. Messze fényeket látok, tövig nyomom a gázt, felvinnyog az elektromotor, arra veszem az irányt, de látjuk, hogy mögöttünk lámpák gyúlnak, gondolom észrevették a szökésünket. Teljes sebességgel a város felé tartok, amikor a lény kéri, hogy húzódjak félre és álljunk meg.
– Be tudnak mérni? – kérdezem a mikro:testőrt.
– Valószínűleg igen. Nincs adat.
– Vagy ki kell szállnunk és gyalog menekülni, vagy kiiktatni az autó kommunikációját. Robot, megoldható?
– Nincs adatom a járműről.
Ezért nem vettem elő az űrhajóban: nem valami élvezetes útitárs, ha beszélgetésről van szó.
Nyomom neki, közben Mirixel próbálok szót érteni, elhalmozom kérdésekkel:
– Ki vagy? Honnan jöttél? Értesz? Kik raboltak el? Miért?
– Erre ha jól értem, hindu nyelven kezd beszélni, ma elég sokat hallgattam ahhoz, hogy ismerős legyen.
OK, így nem akarom hazavinni, de nem tudom mit csináljak, információ kell. Amint beérünk Delhi 9-be, az első kivilágított épületnél megállok.
– Rá tudsz csatlakozni a cellulárisra? – kérdezem a robotom.
– Kapcsolódva.
– Jó, tölts le egy hindu szótárt, keress rá erre a lényre, keress az autóra, hogyan lehet kikapcsolni a kommunikációját, próbáld megoldani, hogy ne tudjanak bemérni, és tiltsd le a komom! – hirtelen ezek jutottak az eszembe. A legsürgősebb, hogy ne találjanak meg!
– Találtam megoldást, kiveszem, majd összetöröm a helymeghatározó egységet.
– Rendben, csináld! Szerencsére gyorsan végez, egyből indítok. – Most pedig navigálj a szállodához! A hotel előtt behajtok egy mellékutcába, ahol beállok egy fa alá, lekapcsolom a lámpát.
– Most pedig fordíts! – Na halljuk a mesét! – fordulok a lényhez. Ki vagy, honnan jöttél, miért tartottak fogva, kik az elrablóink, tőlem mit akartak? – hallgatok el, hirtelen nem jut több kérdés az eszembe.

– Hosszú történet.
– Nem baj, kezd csak el mesélni! – mondom neki.
– Kb. százötven éve (itt álljunk meg: erre jóval később tértünk vissza, mert itt belefogott a mértékegységek problémájába: mennyi idő alatt kerüli meg a  Bharat a csillagot – amiről fogalmam se volt, neki meg a pannoni vagy földi évről nem.. . de annyit tudtam, hogy a lakható bolygók helyi éve 200 és 450 nap közé esik, szóval ha neki százötven, akkor az nekem lehet száz de kettőszáz is…) megtámadták és elfoglalták a bolygóját, aki ellenállt megölték, most rabszolgaságban élnek és teljesen kifosszák az ásványkincseket. Egy titkos földalatti bázison rakták össze az űrhajójukat, két éve a föld alól egy ugrással indultak a napjukhoz egész közel, hogy ne tudják bemérni, onnan két fényéves véletlenszerű ugrást tettek a nagy semmibe, ahol volt idejük pontos hely és célmeghatározásra, mert ezután egy régi titkos űrállomásukat keresték fel, ahová ellátmányt vittek, mert évek óta él ott néhány űrhajósuk, és próbálnak találkozni más népekkel, hogy közösen szervezzenek ellenállást. A pilóta vitte át a rakomány modult, amikor egy ellenséges cirkáló bukkant elő és egyből lőni kezdett az állomásra, ahonnan viszonozták a tüzet. Megjelent a szövetséges űrhajó is, akik szintén bekapcsolódtak a harcba, majd látta, amint egy találat következtében az űrállomás és a szállítóhajó is felrobban. Ekkor menekülőre fogta, és elindult az űr ezen szektorába segítséget kérni, mert inkább az anstetteni birodalomhoz tartoznának és adót fizetnének a részleges szabadságért cserébe, minthogy a mostani teljes elnyomás alatt szenvedjenek. Azonban valami megsérült, így teljesen kiszámíthatatlanok voltak az ugrások, ő pedig nyelvész és diplomata, nem tudja megjavítani az űrhajót. Ezután véletlenszerű ugrásokkal menekült, próbált elnavigálni a Föld felé már több mint egy éve. Itt a közelbe érve rádióadásokat fogott, ezért segélykérő üzenetet küldött ki. Azonban akik érte jöttek, elfogták, bezárták majd idehozták ebbe az épületbe. Ellenállhatott volna, de már fél éve bolyongott egyedül a világűrben, alig volt élelme, levegője, és kilátástalannak érezte a helyzetét. Volt egy pókja – egy harci robot, komolyabb mint a micro:testőr – mutatott rá, azzal megvédhetné magát. Meg kell találnia vagy a pókot vagy az űrhajóját és tovább indulna a császárhoz. Hónapok óta fogva tartják, megtanították hindiül, az űrhajójával és a működésével kapcsolatban kérdezgetik, tehát egész biztosan náluk van a hajó, talán már meg is javították.
– Ennyi az én történetem, de hogy Te hogy kerülsz a képbe, arról fogalmam sincs. – fejezte be.

– Én tudom, hogy mit akartak tőled – kotyogott közbe a robotom.
– Halljam! És honnan tudod?
– Mert hallottam, miközben téged elkábítottak, illetve amíg a folyosón menekültünk. Két férfi fogott el, szexuális aktust akartak veled, de amikor bevittek az épületbe egy főnök lekiabálta őket, hogy mekkora őrültséget csináltak. Még akkor is veszekedtek, miközben menekültünk és ez volt a szerencsénk, mert nem nézték a folyosón a kamerát.
– A rohadékok! Feljelentem őket, de előbb próbáljuk megtalálni a pókodat vagy a hajódat!- mondtam Mirixnek.
– Mivel az otthoni mértékegységekben tudom a rádió frekvenciákat, amiken hívhatom őket, ezért szükségem van először a ti fizikai mértékegységeitekre, másrészt egy adóra.
– Rendben, de ahhoz be kell juttassalak a szállodába! Gyere négykézláb a bejárathoz, ha valaki meglát, azt hiszi egy kutya van velem.
Jó, itt pedig bújj be a bokor mögé és várj meg, hamarosan visszajövök!

A szobámban fogtam a bőröndömet, kiráztam, ami apróság még volt benne és lazán lesétáltam vele. A portás álmosan nézett, nem szólt. Kinn mondtam Mirixnek, hogy bújjon be a bőröndbe, rácsuktam, majd lazán behúztam. A lépcsőn biztosan kiakadt, kopogott a feje, mint Micimackóé, amikor Róbert Gida vitte haza, de én próbáltam úgy tenni, mintha valami apróság lenne benne, ám nem ment igazán, majd megszakadtam. A recepciósnak intettem, hogy maradjon csak a helyén, megoldom, szerencsére csak az első emeletre kellett felrángatnom.

– Kedves Brigi, hogy  értelmezzem a mértékegységeiteket? – kérdezte.
– A hivatalos a földi. Ez az a bolygó, ahonnan az emberiség származik. De a robotom a pannonit használja, ahonnan én jövök, rajta keresztül rácsatlakozhatsz a bolygóközi hálózatra, ahol minden nyilvános adatot, mértékegységet megtalálsz.  De hogyan fogod a sajátoddal összehozni?
Erre elővett egy rizsszemnyi valamit valahonnan a szőrei közül, majd még hármat és összedugta őket, mire bekapcsolt: lett egy kivetített képernyője.
– Kell a robotnak engedély, hogy hozzákapcsolódjon egy másik eszköz?
– Mikro:testőr, teljes hozzáférés engedélyezve. – mondtam. A kis bigyuszát odatette mellé, és anyanyelvén kezdett beszélni – vagy inkább vartyogni – a rizsszemeinek.
– Nekünk is vannak ám ilyen kis számítógépeink – mondtam, csak tuti elhagynám. Sokan beültették az agyukba, de amikor kitört a polgárháború, rengeteget meghackeltek, volt akinek kisütötték az agyát, ezért akkor a többség gyorsan kivetette. Közben csináltam néhány fotót, amit feltöltöttem a driveomra. Mekkora sztori lesz ebből!
– Megvan a jel! Szereznél ennivalót? – meglepett a kérésével. Rovarokat  és hernyókat kérnék. Addig még összehangolom az eszközeinket.
– Megnézem mit kapok itt a hotelben.
A legszebb mosolyommal mentem a recepcióshoz és kértem tőle egy zacskó helyi sült csemegét. – Nem akarok leülni az étterembe, csak megkóstolnám.
– Jöjjön! – mondta és egy hátsó ajtón át máris a konyhában voltunk. Ott hindu nyelven magyarázott a szakácsnak, mire egy nagy kanállal mert egy zacskóba. Megköszöntem, igazából még ránézni se mertem.
– Meghoztam a vacsit! – mondtam.
– Ez sült! Ti megsütitek őket? – kérdezte. Ez állatkínzás!
– Miért, hogy szeretted volna?
– Hát élve!

Azért így is megette, amíg dolgozott. Én meg inkább kimentem az erkélyre nézelődni…
– Sajnos nincs válasz. Vissza kell mennünk a házba, ahol fogvatartottak – vagy legalább a közelébe.
– Nem vagyok én kommandós, így is sok volt ez egy napra! Most jövök csak rá, mibe keveredtem! Ellenben elmehetnénk a rendőrségbe. Ők majd elintézik ezeket a rosszfiúkat. Talán még az űrhajódat is megtalálják.
– És szerinted visszaadják?
– Azt éppen nem hiszem… De akár ki is szállhatnék az egészből. Átmegyek Új-Indiába, az itt van a szomszédba. Annyi pénzem még van. Eh, ne szomorkodj már! Nem hagylak cserben, támadt egy ötletem! De most aludjunk pár órát reggelig!

Második nap

– Jó napot kívánok, a nagykövettel szeretnék beszélni!
– Milyen ügyben?
– Fontos nemzetbiztonsági ügy! – mondom határozottan.
– Na ne viccelj kislány!
– Nem viccelek, tényleg nagyon fontos! Élet-halál forog kockán!
Öt perccel később egy harminc körüli férfi fogadott.
– Tessék, miben segíthetek? – kérdezte udvariasan. Eddig szimpatikus, gondoltam.
– Tegnap érkeztem… majd mindent elmeséltem ami velem történt.
– Itt van a mikro:testőr? – kérdezte a végén, addig egyre figyelmesebben hallgatott.
– Persze – vettem elő.
– János, gyere be! – mondta megérintve az asztalon az érintőképernyőt. Elkérhetem? – fordult hozzám. Átnyújtottam. Nézd át a memóriáját, mindent ments le róla! – Kis türelmét kérem. – fordult ismét hozzám. Addig egy teát? Itt nagyon finom teák vannak – mosolygott.
– Igen, elfogadok. – mondtam.
– És hol van most ez a Mirix? – kérdezte.
– Ó, biztos helyen. – mondtam. Pihen.
– Értem. – majd az utazásról kérdezett, én meg az itteni szokásokról – szóval kis csevely, amíg leellenőrizték a mondandóm.
– Béla! – Nem is tudom mit mondjak! Ez elképesztő! – rontott be a János nevezetű ember. Átküldtem mindent, megnézheted! A nagykövet belenézett, majd láthatóan gondolkodóba esett.
– Kisasszony, kérem engedje meg, hogy idehozassam a holmiját a szállodából. – Mirixel együtt. Segíteni fogunk, de ott nincsenek biztonságban. Költözzenek néhány napra a nagykövetségre, a rendelkezésükre bocsátok egy szobát. Rendben?
Elfogadtam az ajánlatát, most itt ülök, de ez mégsincs rendben. Nekem munkát kellene találnom, hogy pénzt keressek, fotózni a várost, az embereket… Mirixet meg egyből lenyúlták, amint behozták az épületbe. De nem voltam bezárva, elindultam felderíteni a terepet. A konyhában meg is találtam, ahogy egy tál hernyót csipeget. Fúj, de undorító, egyből ki is jöttem, amikor ajtócsukódást hallottam. Odamentem, majd hallgatózni kezdtem.

– Béla, ebbe nagyon beletenyereltünk! Szólni kellene a főnöknek.
– Félek, hogy elcseszné az egészet. De úgyis megtudja, és akkor meg kitör a balhé, hogy nem szóltunk. Megvárjuk, amíg beeszi a fene, reménykedjünk, hogy minél később lesz. Búvárkodjon meg golfozzon csak, előbb mi gondoljuk át a teendőket! Meg kell szerezni a pókot és a hajót! Viszont csak ketten vagyunk meg néhány macska. Először is értesíteni kell a kormányt és az Új-Indiai követséget. Onnan néhány nap alatt ideérhetnek, de ott is csak két kommandós és egy terepügynök van. Ennek fedett akciónak kell lenni, nem hívhatjuk a pannoni katonaságot, hiszen az indiaiak a szövetségeseink! Tényleg, a  Zengő* itt van még? (Azzal a hajóval jöttünk – jut eszembe.) Itt kell tartanunk néhány napot, ha sikerül megszerezni a hajót, azzal hazaküldhetjük. OK, küld ki kisturult és két macskát a házhoz informálódni, én addig intézkedem!

Gyorsan elugrottam az ajtótól vissza a konyhába, szerencsére Mirix befejezte az ebédjét, amikor nyílott az ajtó és János jött ki. Még hallottam, ahogy a pasi (Béla? Nagykövet?) telefonál.
– János, – mosolyogtam rá -, hogyhogy ilyen fiatal nagykövet van itt?
– Nos, Béla valójában a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok attaséja. Kicsit bután nézhettem rá, mert hozzátette: a helyettes, de a nagykövet ritkán van itt.
– Akkor ketten vannak a követségen? – ezen már tényleg csodálkoztam. A portás ugye android?
– Ó, általában nincs itt annyi munka, és akad néhány macska is. Pontosabban egy tucat. A kedvenceim – mosolygott huncutul. Szereted a cicákat?  Csak mert ezek eléggé veszélyesek tudnak ám lenni. Ugyanis ők a pannoni csúcstechnika termékei, őrző-védő robotok.
– Mint a mikro:testőröm?
– Olyasmi, csak sokkal veszélyesebbek. Maradjunk ennyiben, jó? – azzal elsietett.

Egy óra múlva közöltem Bélával, hogy kimegyek a városba. Igazából ma reggel egy étteremben kezdtem volna dolgozni, és fotózni szeretnék – de ezt már mondtam.
Erre gyorsan felajánlott egy megbízási szerződést a követségen, valamint megígérte, hogy beajánl néhány turisztikai magazinhoz is, mondván ez fejlődő iparág lesz a két nép között. Úgyhogy menjek nyugodtan, de vigyem a bogarat. Tudtam, hogy a mikro:testőrömre gondol, mert úgy néz ki, mint egy szarvasbogár. Irtózom a bogaraktól, kénytelen vagyok végre nevet adni neki, ne bogarazzon itt!
– Pöcök. – mondom. Kérdőn néz rám. – Nem bogár, hanem pöcök. Ez a neve.
– Mióta?
– Mostantól. Mikro:testőr a neved ezentúl Pöcök. No, mehetünk. Mirix úgy látom egyenlőre elvan a hálón, nekiállt angolul és magyarul tanulni. Kifelé menet még visszanéztem, a háztetőről egy turulmadár nézett le rám, és határozottan intett a szárnyával. Idefelé jövet észre sem vettem.

Éjszaka keveredtem vissza a követségre.
– Hogy telt a napja, kedves Brigitta? – kérdezte Béla, aki még mindig az irodájában ült.
– Furcsák ezek a hinduk. Sokat fotóztam, láttam kígyóbűvölőt, valami nagyon fura szertartást, aztán odajött hozzám valaki, akiről nem tudtam eldönteni, hogy férfi vagy nő és megáldott.
– Ó, ő egy szent ember, az szerencsét hoz! – mosolygott. Legalább adott neki baksist?
– He?
– Hát pénzt.
– Ja, persze. Előtte bementem egy templomba, épp zajlott a mise – bocs, biztos nem így hívják, – érdekes táncos mulatságnak tűnt, jól elkábítottak az illatos füstölőkkel, aztán körbejártak, kedvesen megkínáltak ennivalóval, majd szintén kedvesen körbejártak, hogy hová utaljunk… Úgyhogy kezdem kiismerni a helyi szokásokat. Kiérve egy esküvői menet érkezett, rengeteget fotóztam a menyasszonyt és vőlegényt, amíg valaki meginvitált, hogy tartsak velük a vacsorára és a mulatságra is. Szerintem azt hitte, én vagyok a megbízott esküvői fotós 🙂 Szuper volt, táncoltam és rengeteget fotózhattam!
– Én pedig, ahogy ígértem, átküldtem néhány magazin és utazási iroda címét, ők vevők lesznek a képeire, máris küldheti őket!

*                         *                         *

A harmadik nap hajnalban János ébresztett, kikapcsolta mikro:testőrt, majd Bélát is ébresztette, mondván, hogy próbálnak betörni. Majd amikor kinéztem kinevetett, hogy elektronikusan… Egész nap ki se tehettem a lábam, úgyhogy beszélgettünk és összetegeződtünk a fiúkkal. És Mirix mesélt a bolygójáról és a támadóikról – talán egyszer ezt is leírom. Délutánra János biztonságosnak nyilvánította az épületet és a kommunikációt, úgyhogy videoüzeneteket küldtem haza, majd megszerkesztettem a fotóimat és azokat is elküldtem. Mirix kérdezett rá, hogy miért Delhi 9?
– Még az ókorban alapították a várost, a középkorban többször feldúlták, lerombolták majd újraépítették. A XX. században India fővárosaként épült Új-Delhi az 5. Delhinek tekinthető  – bár ebben nincs egyetértés a történészek között. A XXI. században a várost betemette a sivatag, ekkortól kapott számozást az új főváros Delhi 6 néven – amit ugyebár sokan vitattak. Az energiaháborúk idején India északi része atomtámadásban elpusztult. Ez valójában a vízről, a vallásról, a határokról szólt, Pakisztán, India északi része és Peking környéke sokáig sugárszennyezett volt.** Az új főváros így kapta a Delhi 7 nevet. Új-India betelepítésekor az ottani főváros lett Delhi 8, így jutott a Bharat fővárosának a Delhi 9 név. – tartott Béla egy rövid történelem leckét.

Negyedik nap

Itt tartózkodásom negyedik napján dél körül Béla egy furgonba vágta magát, majd hazaérve egy díszes öltözetű indiai férfivel nagy dobozt cipeltek be.
– Ő Raju, Brigi, Mirix, János – mutatott be minket egymásnak. Most pedig meg kell kérnem, hogy fáradjatok a szobátokba. – mondta nekem és Mirixnek. Pöcök kikapcs  – tette még hozzá. És pöcök tényleg kikapcsolt!
– Mit csináltatok vele? – kérdeztem.
– Kérdezd Jánost! – mutatott a másik iroda felé.
– János, mi van pöcökkel?
– Ó, hát mondtuk, hogy felturbóztuk! Oprendszer csere, új funkciók. – Ja, az hogy Béla parancsol neki? Képzeld, még én is, de tudtommal úgyse akarsz sokáig velünk maradni.  Ez pedig mégiscsak a mi várunk. De legalább elmondhatom, mit tettem bele. Először is sokkal fejlettebb az MI, és immár képes megvédeni téged. Kicseréltem az aksit: több kábító lövést is bír a bal szarvával és több lézerlövést a jobbal, így már súlyos sérülést vagy vakságot okozhat. Raktam bele egy exabytos kt-t, amire rámentettem szinte a teljes adatbázisunkat, úgyhogy ha nem lesz hálód, nagy segítségedre lehet majd az utazásaid során.

– Gyere Brigi – fogta meg Mirix a kezemet és a konyhába vezetett. Igyunk egy teát. Mesélj nekem a pannoni konyhaművészetről! Tegnap kiveséztük és kölcsönösen undorítónak találtuk egymás kulináris szokásait, így gyorsan kapcsoltam, hogy valami egészen mást akar. Például hallgatózni, leselkedni…

Nem láttunk rá mi történik a nagyteremben, de hirtelen új hangok ütötték meg a fülemet.
– Gyertek, hadd mutassak be néhány kollégát! – hívott ki Béla. Három katona külsejű férfi ült még a nagyasztalnál.
– Átveszem a parancsnokságot – kelt fel az egyik. Rashid 1 vagyok, a kollégák Rashid 2 és Rashid 3. – mondta az egyébként színmagyar ipse. Hol van a nagykövet?
– Búvárkodik, horgászik, golfozik… – mondta Béla.
– Kérem a személyi anyagát! – mondta a csuklójának, majd fogalmam se volt hogyan, de valahogy számomra láthatatlanul végignézte az anyagot. – Értem, akkor ebből az akcióból most kihagyjuk. – János, hívd vissza kisturult, addig pedig nekem is meséljetek el mindent, az elejétől fogva!

Mirix röviden összefoglalta, én a mesém felénél tartottam, amikor fent kinyílott egy kis ablak és beröppent rajta egy feleakkora sólyom, mint amit a tetőn láttam – aztán leszállt János elé. – Gyorsabban kislány, csak a lényeget! – utasított, úgyhogy gyorsan összefoglaltam a menekülésemet.
Ekkor Rashid 1 villantott valamit a madárnak, majd tőle is jelentést kért.
A megfigyelt épületben öten laknak, három férfi és két nő, az idősebb férfi a főnök. Amióta a megfigyelést megkezdtük, egy teherautó hagyta el az épületet megpakolva északkeleti irányba, illetve minden délelőtt bejön valaki Delhi 9-be bevásárolni. Továbbá nagymértékű titkosított adatforgalmat észleltünk.
– Már letöltöttem, de nem lesz egyszerű feltörni a kódot – szólt közbe János.
– Jelenleg elég lenne a partner vagy partnerek helymeghatározása is. – nézett szúrós szemmel Jánosra. – A megadott frekvencián érkezett-e válasz? – fordult a sólyomhoz.
– Nem.
– Rendben, értettem. Akkor összefoglalom a tényállást és a feladatokat. (Tudom, hogy most nem kellene leírnom, hadd legyen meglepetés, de ott ültünk, végighallgattam és nagyon izgatott voltam…)

Belekeveredhetünk egy, a birodalmon kívül folyó háborúba. A turáni kormány további információkat vár tőlünk. Meg kell szereznünk a póknak nevezett robotot és az idegen űrhajót.
– Amit kérek vissza – szólt közbe Mirix.
– A pók valószínűleg nincs az egyes számú bázison, vagyis a megfigyelt épületben. Mivel sem a pók, sem az űrhajó helyét nem tudjuk, ezért beköszönünk az egyes számú bázisra, ahonnan elhozzuk a főnököt egy kis baráti beszélgetésre. A személyzete egyébként is nemzetbiztonsági kockázatot jelent: egyrészt egy magyar állampolgár (itt rám mutatott) élete van veszélyben, másrészt elektronikus támadás érte a nagykövetséget. Tehát jogos önvédelemről van szó.
A támadásra még a mai nap sor kerül. A furgonnal négyen behajtunk az épület udvarára, ott Raju egy percig szóval tartja a személyzetet, utána kábítóval mindenkit leterítünk. Viszünk három macskát. Tudnom kell, hol van a Bázis 2, akikkel kommunikálnak! – néz Jánosra. Onnan támadás esetén erősítésre számíthatunk, tudnom kell, mennyi időnk van átkutatni az épületet!
Jánoson látszott, hogy veszett ideges, követni nem bírtam, amit a szomszéd szobában művel: szóbeli parancsokat osztogatott, a fejére tett egy kommunikátort és mindkét kezével legalább 4-5 virtuális képernyőt nyomogatott egyszerre.
– Megvan! Küldöm a koordinátákat!
Az asztalon megjelent a földrész virtuális térképe, rajta Delhi 9, tőle északra az épület, amit már ismertünk, és attól észak-keletre egy piros pötty. Ez légvonalban 70 km – kérdés mivel jöhetnek? Nagyítást!
Több épületet láttunk, kész erődítmény a műholdkép alapján. Belenyúlt a képbe, ide-oda húzta, nagyítgatta, a társai is alaposan megnézték.
– Helikopterek, terepjárók, teherautók – állapították meg egyhangúan. Ha négyszáz km/órával számolunk, akkor tizenkét perc a beszállással, indulással. De nem lenne jó, ha akár útközben elkapnának, szóval 9 percünk lesz átkutatni az épületet! Utána teljes sebességgel indulunk vissza, amikor a helikopterek megérkeznek, beállunk az erdőbe egy fa alá és árnyékoljuk az autót. Turult visszük, ő fedezi a visszavonulásunk, ha harcra kerülne a sor. Kisturul marad vigyázni az épületet. János, a lopott autót elviszed Bázis 1-hez félútig, ahol álcázod. Old meg, hogy távirányítással parancsra kihajtson az útra. Rashid 2 motorral vidd el Jánost az autóhoz majd gyertek vissza. Indulás! Raju foglalj egy szállodai szobát, aminek van mélygarázsa! Brigi el kell kérnem a mikro:testőrt, segítségünkre lehet az épület átkutatásánál.
– Van négy legyem is, de nem adom! – nem tudom, honnan volt ehhez bátorságom, főleg ahogy erre rám nézett és nyitotta a száját. Hadd menjek magukkal! – kiáltottam! Mirix is biztosan jönni akar! – néztem a lényre, akivel már egész jól összehaverkodtunk.
– Valójában nem. – felelte erre. Bízd ezt a profikra – mondta magyarul.
Ha nem egy civil nő vagyok, azt hiszem a Rashid 1-nek mondott pasi úgy leüvöltötte volna a fejem, hogy azt egy életre megemlegetem.
– Rendben, maga nyert. De ha tudják, hozzák vissza a komom. Tessék a legyek.
– Rashid 2, ellenőrizd a furgont.

*                  *                      *

Már két órája elmentek, nem kellett volna visszaérniük? – kérdeztem Bélát. Láttam rajta, ő is ideges.
Ekkor egy ismeretlen holokép jelent meg:  – Helló, minden rendben?
– Igen főnök! Közben János elkapta Mirixet, mutatta neki, hogy maradjon csöndben és kihúzta a konyhába.
– Ki az a lány ott veled? (úgy tűnik az előző akciót szerencsére nem vette észre)
– Ja, csak vízumot szeretne, kicsit túlórázom, semmi gond!
– Jól van, holnap benézek, hitelesítem a heti jelentést. Mikorra lesz kész?
– Főnök, ráér az holnapután, jó? Tudod, sokáig tart elkészíteni ezt a vízumot.
– A pontosság, Béla, a pontosság! Holnap 16 órára legyen kész az a jelentés! További szép estét! – aztán vigyorogva kacsintott.

Ekkor jöttek meg Rashidék. – Ezt az időzítést! – szakadt fel a megkönnyebbült sóhaj.
Minden rendben?
– Igen. Meg kell kérnem a hölgyet és a másik vendégünket, hogy fáradjanak a szobájukba!
– Szó sem lehet róla! – mondtuk egyszerre Mirixel. Tudni akarom, mi van a pókommal és a hajómmal! – tette még hozzá.
– Rendben – adta meg magát. De akkor töltsék ki és hitelesítsék a titoktartási nyilatkozatot! Ezt már akció előtt meg kellett volna tenni. Elolvastuk, én hitelesítettem, Mirixtől ujjlenyomatot vettek.
Szóval ha Te most egy képernyő előtt ezt olvasod, akkor illetéktelen kezembe került a naplóm…
– Az elején minden a terv szerint alakult: ellenállás nélkül elkábítottuk őket, ekkor élesedett a ház védelme. Egy bengáli tigris rontott ránk és denevérek támadtak a mennyezetről, komoly tűzharcba keveredtünk, amivel értékes perceket vesztettünk. Négy macskát hagytunk kinn, egyet vittünk be magunkkal, az megsemmisült, a darabjai még a furgonban vannak. A házban annyit tudtunk megállapítani, hogy a cellákban helyi növényeket és állatokat tartottak, helyi adatbázist nem használtak, minden információt feltöltöttek egy távoli szerverre. Valószínűleg rendőrségi razziára számítottak, minden tiszta volt. A pókot hívtuk, nem reagált, vagy nincs ott, vagy kikapcsolták. Szerintem az előbbi.  Ekkor jelzett turul, hogy két helikopter érkezik. Kocsiba vágtuk magunkat, a szétszedett macska darabjait, a főnököt,  két macskát, kettőt otthagytunk az erdőben figyelni, majd teljes sebességgel jöttünk.  Amikor odaértek a helikopterek, az egyik leszállt, a másik a keresésünkre indult. Eközben viszont turul azonosította őket: Vércse 52-es turáni gyártmány! Könnyű, de gyors gépek, jobb oldalt gépfegyver, baloldalt lézer, hátra lézer, alul rakéták, aktív és passzív védelem és álcázás a fegyverzete, félelmetes a tűzerő. Ha meglát minket, a lézerrel egyből kilő, úgyhogy a turulunk nem várt, egy lövéssel lekaszálta a rotorok végét, majd villámgyorsan elhúzta a csíkot. Mi közben behajtottunk a fák közé és teljes álcán lapítottunk. Miután így megszabadultunk üldözőinktől, emberünket áttettük a Brigi autójába, amivel behajtottam a városba, a Raju által foglalt hotelbe, ahová felvittem az emberünket. Kicsit lassan ment a kihallgatása, de megerősítette  a Bázis kettő helyét, és hogy ott van  az űrhajó és a pók is. János, mindent meg kell tudni az épületről! – szúrta közbe.. Bázis 1 biológiai kutató állomás, ezért küldték oda Mirixet teljes vizsgálatra, mégiscsak egy teljesen idegen faj egyede. És féltek is egy helyen tartani a technikával, nehogy valahogy meglógjon. Utána elaltattuk az emberünket és otthagytuk.
Most pedig újabb gyors haditanács. Vagy megtámadjuk Bázis 2-őt, úgy hogy nem tudunk róla semmit, feltételezve, hogy a harci erejük nagymértékben meggyengült, mivel a két helikopterük Bázis 1-en tartózkodik, vagy visszamegyünk Bázis 1-re, ahol újabb foglyot ejtünk az újfiúk közül, esetleg ellopunk egy helikoptert.  Kérdés, hogy kerül turáni technika a hinduk kezébe? János, Te mit tudtál meg?
– Az épület a BRT (Bharat Robotics Technology) Ltd. tulajdona, ami viszont a Sri Narasimha maffia tulajdona. Mióta az indiai maharadzsa leállította a Vimana-programot, ők bonyolítják le a Föld – Új-India  – Bharat hold közötti szállítást, kereskedelmet, intézik az embercsempészetet, vagyis illegális kivándorlást és betelepítést. Az irodájuk az űrkikötő mellett van, a székhelyük Delhi 9 központjában.

– A hinduk alapvetően békés nép – szólt közbe Béla. Az űrhajók a mai napig tömve vannak emberekkel, állatokkal, növényekkel és mindenféle gépekkel, áruval, amikor leszállnak, és sem az utasok, sem a birodalom nem nézné jó szemmel, ha fegyvereket szállítanának ide a peremvidékre. Maradjanak csak ezek a bolygók védtelenek, nehogy lázadozni vagy elszakadni akarjanak! Ezért több komoly megrendelést is kaptunk – mármint a Pannon – fegyverszállításra, amiért cserébe birodalmi és földi csúcstechnikát veszünk. Aztán hogy a leszállított fegyverek hová kerülnek, az már nem rám tartozik. Viszont valóban cél a turizmus növelése is, úgyhogy jól jönne egy lehetőleg csinos kulturális és turisztikai attasé is a követségre  – tette még hozzá. Ellenben átküldöm a mostani és az előző rakomány listát, az gondolom segítség.

– Ezért nem volt felségjelzés a Zengőn, amikor leszálltunk! – állapítottam meg.
– Túl jó megfigyelő vagy, kislány! – szúrta közbe Béla.
– Szóval az indiai maffia akarja magának az idegen hajót. Akkor elég komolyan őrizhetik még azt az épületet. Rendben, a következőt fogjuk tenni: észrevétlenül behatolunk Bázis 2-re és körülnézünk. Szerintem ilyen hamar még nem számítanak támadásra, inkább Bázis 1-re figyelnek. Főleg, ha csinálunk ott egy kis elterelő akciót!
János, kell még egy kisturul és néhány macska. A kisturul menjen Bázis 1-re!
Rashid 2 és Rashid 3, mi Turullal indulunk Bázis 2-re! Raju, négy macskával az autóval indulj meg a 18-as úton, és gyere a Bázis 2 felé, itt előtte 14 km-re van egy földút, ott álcázódj.
– Főnök, kérem várjon, egy perc! – ezzel Raju kitett az asztalra egy kockát, amivel kivetítette a csillagrendszer 3D-s képét. Látszott hogy össze van kötve az agyával: vonalak jelentek meg, amik egy része metszette a bolygókat, majd ráközelített a Bharatra.
Mindenki feszülten figyelte, ekkor egyenletek és számok jelentek meg, amik oldalt táblázatba rendeződtek.
– Az egész univerzumot áthatják az energiavonalak. Minden csillagrendszernél meg kell határozni az egyes bolygók tulajdonságait, és pontosan kiszámítani a pályákat ahhoz, hogy figyelembe tudjuk venni a hatásukat. Rövidre fogva veszélyt látok főnök, magatokkal kell vinnetek!
Csodálkozva néztem rá, bár a Pannonon is dívik az asztrológia, de tudom, hogy a birodalomban tiltott mindenféle jóslás.
– Mondja kedves Raju, honnan látja a veszélyt?
– Ebben csak kétszáz év tapasztalata, számítási és kutatási eredményei vannak – különös tekintettel arra, hogy nem egy bolygón, hanem annak egy holdján vagyunk, – ami kellő megbízhatóságot ad az eredményeimnek. De vizsgáljuk meg – ezzel ismét a csillagrendszer képét láttuk magunk előtt – az egyes bolygók, holdak és csillagképek hatását.
– Tudom, hogy most legalább három órás levezetés következne, amire sajnos nincs időnk. Nem véletlenül tagja a csapatomnak Raju: bízom a tudásában. Gondolja, hogy odaérve mágikus védelemmel is találkozhatunk? Vagy mi a javaslata?
– Először is halasszuk el a támadást. Közben felemelte a kezét, hogy ne szakítsák félbe. Mindössze másfél órát. Akkor nyugszik le az Agni, az első bolygó, így már nem érvényesül a hatása. Egyébként igen valószínűnek tartom a mágikus védelmet is, de csak az épületen belül.
– Akkor szerelkezzünk fel amulettekkel, védőrúnákkal. Egyre jobban attól tartok, hogy a Pannonról kell erősítést hívnunk, ha meg akarjuk szerezni az űrhajót. Raju, odavinni sajnos nem tudunk, ahogy mondtam, az autóval kell jönnöd.
– De klassz! – mondom. Ugye lefotózhatom? És mindezt ebből az ábrából olvasta ki?
– Nos, az is segített, hogy tudom, az irodai dolgozók általában 1-2 órát túlóráznak, és most ér véget a műszak, így ha várunk egy kicsit, jó eséllyel üresek lesznek az irodák… De most inkább elkészítem az amuletteket!
A három szütyőbe babérlevél, zsálya, fenyőtű, hajlított szeg, gerezd fokhagyma, kis darab textil, piros fonál került, rajzolt rájuk egy Tyr rúnát (felfelé mutató nyíl). Ez kivédi az átkokat, távol tartja a nemkívánatos lényeket. Akasszátok a nyakatokba! Többet sajnos nem tehetek, én nem vagyok mágus…

Bázis 2

Lehuppant az autó az útra, majd fordulás és kemény rázkódás következett. Szerencsére nem tartott sokáig, a bharati autókat nem földutakra tervezték.
– Azt hiszem, megérkeztünk! Szóljunk neki? Innen úgyse tud hazaküldeni.
– Igen, indulás előtt nem volt időm pisilni menni. – mondtam Mirixnek.
De nem is kellett szólni, már nyílt is a csomagtartó teteje.- Hát ti hogy kerültök ide? Ó, Rasid ezért mindannyiunkat meg fog ölni! De minimum kirúg.

Eközben a turul körberepülte az épületet: mindenféle sugárzás és letapogatás ellen árnyékolt, alul hatalmas csarnokok, az emeleten irodák voltak, de a hőségtől minden ablak zárva. A bejáratot fegyveres őrök vigyázták, és körben lézerháló védelmezte a levegőből érkező behatolók ellen. Egészen magasról, szabadesésben, összegömbölyödve érkezett a a sólyom, majd a fal mellett újra kitárta szárnyait, hogy immáron közelről repüljön körbe egy nyitott ablakot keresve. Végül egy szellőzőnyílást talált, amelyben nem működött a ventilátor. Egész a fal mellett szált le egy bokor tövében. Lepottyantott három köröm méretű lapkát, majd bebújt a bokorba, ahol teljesen beolvadt a környezetébe. Közben a három lapka elkezdte kihajtogatni magát, végül három kétdimenziós férfi lett belőlük, akik a falhoz egymásra állva felmásztak a nyíláshoz, ahol eltűntek az épületben.

Viszonylag hamar találtak egy üres irodát, ahol visszanyerték eredeti alakjukat és leadták a Mirixtől kapott kódot, amire egyből jött is  egy rövid válaszjel.
– Megvan a pók! Újabb jelsorozat: – helymeghatározás?
– Ismét rövid kódsorozat, ami nem szerepelt az adatbázisukban. – A mókuspofa vagy megszivatott, vagy valahogy el kellett volna hozni. De sebaj, háromszögeléssel meglesz. A folyosón menjünk, úgy látom elég kihalt. Ismét kétdimenziósra váltottak így szaladtak végig a folyosón, majd befordulva igyekeztek minél nagyobb távolságot megtenni, amikor egy zárt ajtó állta az útjukat. Itt minden iroda zárva volt, de ez nem okozott gondot, hogy az egyik ajtórésen bejussanak. Újabb jeladás, iránymérés! A két adatból már lehetett tudni, merre menjenek tovább.

Újabb ajtó állta útjukat, amin nem tudtak átmenni. Az ajtókerethez érve mintha villám csapott volna a testükbe, sokkoló félelmet éreztek. Rettegést, mintha egy démon is lenne a közelben. Hangokat hallottak, mintha valaki a fülükbe suttogna, és vissza akarná őket fordítani. Teljességgel összezavarodtak, egy pillanatra nem tudták eldönteni, mit is akarnak valójában, miközben visszaváltoztak testi valójukba. Hátratántorodtak, valahol messziről riasztó hangját hallották. Visszatértek a gondolataik, Rasid 1 belelőtt az ajtóba, ketten bedöntötték, vigyázva, hogy kézzel ne érjenek hozzá, közben leadta az azonosító kódokat a póknak, amiket Mirixtől kapott. A teremben három páncélszekrény állt egymás mellett, az egyikből halk kopogást hallottak. Eközben riasztott egyik műszerük, úgyhogy gyorsan mindannyian gázálarcot húztak. Rasid 2 az ajtónál maradt, gyorsan körülpásztázta a helységet, minden gyanús dudorba, elektronikus műszerbe belelőtt egyet, majd visszaszaladt a folyosón 15 métert, ahol a folyosó két oldalán a falra tapasztott egy kis robbanószert, hogy utána mindkét kezében fegyverrel barikádot építsen a bejárat elé. Rasid 3 is robbanószert vett elő, amit a zárra tapasztott, majd félreugrott. A zár helyén mintegy 15 cm-es lyuk tátongott, amiben minden anyag eltűnt. Bevilágítottak, halk kattogást hallottak, és egy tényleg pókszerű robot már jött is kifelé. Újabb kattogás, két láb elöl, úgy tűnik elakadt. Rasid 3 a főnökére nézett, aki bólintott, úgyhogy megragadta a lábakat és nagyot rántott rajta, mire sikerült kiszabadítani. Újabb kattogások, és hosszúkás összetöpörödött lényből egy ránézésre is fenyegető, huszonöt centi átmérőjű, hat végtagú robot lett, ami máris elindult kifelé.

Ekkor értek oda a biztonságiak, akik tűz alá vették őket. – Merre? – kérdezte Rashid 2 hindiül. Most először szólalt meg. – Kifelé! – hangzott a válasz. A biztonságiak elérték a 15 métert, robbantott: a detonáció a barikáddal együtt hátralökte őket, egy lyuk elnyelte a támadókat. Kirohantak, majd oldalra egy irodába, aminek már volt ablaka, amit egyszerre hárman lőttek körbe. – Hová lett a pók? A robbanásban eltűnt, de már hallották amint újabb biztonságiak jönnek.  Turul megjött, indulás!
– Raju nem tudunk átalakulni! Mi történhetett? – törte meg a rádiócsendet.
– Dobjátok el a védőszütyőt és fogjátok meg az amulettet, amit adtam!
– Rasid 1 még kigurított két gránátot a folyosóra, és újból megpróbálkoztak az átalakulással, ami ekkor már sikerült: előbb kédimenzióba, majd kockába összehajtogatták magukat, turul felkapta őket, de a biztonságiak is odaértek, amikor robbantak a gránátok. A turul kiröppent az ablakon, zuhanórepülésben a talaj felett néhány centire, majd a kerítés felé közeledve teljes sebességgel függőlegesen kilőtt, aztán be a fák közé, ahol előbb délnek, majd délnyugatnak vette az irányt. Így is több lézertalálat érte, az első lövéseket még felfogta az erőtér, de egyik a szárnyát érte, ami akadályozta az iránytartásban.

– Kapaszkodjatok! Kiáltott Raju, majd a pedálra lépett és teljes sebességgel indult a főút irányába. Mirix is felélénkült: megvan a kapcsolat! Majd az anyanyelvére váltott. Fogalmam sincs kihez beszélt és hogyan, semmilyen műszer nem volt nála. Kifordultunk a főútra. Mi már korábban a hátsó ülésre ültünk, ahonnan két macskát kellett kitúrnunk. Egyik az anyósülésen helyezkedett el, másik a tetőn kapaszkodott.
– Három helikopter! – jelezte a tetőről a macska. Raju visszavett a sebességből, besorolt egy másik autó mögé. – Turul szárnya megsérült, fel kell vennünk! – jött az újabb infó.
– Célozzátok meg a helikoptereket, teljes energiát a lövésbe – mondta Raju a macskáknak. Osszátok el a célpontokat! Egy pillanat alatt történt: lézerek cikáztak a levegőben: a helikopterekből a mi turulunkra a levegőben, a turul egy helikopterre, és a mi macskáink is egy-egy helikopterre lőnek. Turul két  apró rakétát is indított a szárnyai alól a helikopterek irányába. Én meg próbálok készíteni néhány fotót, eszméletlen a látvány!
– Túl messze vannak! Újabb lövések, turul zuhanni kezd, Raju fékez, majd csikorgó kerekekkel megfordul. Újabb lövések, a mi macskáink is lőnek, becsapódnak a rakéták, robbanás,  és a helikopterek is zuhanni kezdenek.
– Kapjátok fel a sólymot! – mondta most nekünk Raju, amikor satufékkel lassít. Tényleg ott hever a madár az út szélén, füstölögve, kinyúvasztva. Eléggé undorító, de kinyúlok és berántom a kocsiba. Fordulás, majdnem belénk jönnek, és száguldunk vissza Delhi 9-be.

– Béla gyertek elénk a furgonnal! – mondja Raju. Valahol félúton találkozunk, kiugrunk a kocsiból, amivel behajt a fák közé, látom egy apró golyót hagy az ülésen – gondolom valami emlék? üzenet? – és beugrálunk a furgonba, amivel szépen haza, vagyis a követségre indulunk. Ekkor látom, hogy egy kisebb robbanásban eltűnt az autó…

Hazafelé ezernyi kérdésem van, de egyikre sem kapok választ. Amikor megérkezünk, Raju beáll a garázsba, viszi a madarat,  engem Mirix-el beküld a szobánkba, amin nem lepődök meg. Persze hallgatózom: pár perc múlva Rasid 1 hangját hallom: óvatosan, fogjuk, vigyük be oda, jó, tegyük az ágyra… Kórházi robot van? János? – nézz utána! – mondja már Béla. Meg kellene egy másik turul is! Addig fertőtlenítem és ráteszem a medikitet, az ad neki ebből a mulcuvalamiból, ami fájdalomcsillapító, nyugtató, altató egyben, így mintha hibernálnánk, amíg rendbe jön.
– Megvan! – ez már János hangja volt. Ajtócsapódás ki-be.
– Tedd rá! Jól van, diagnosztika? Művér!
Újabb ajtócsapódások. Ez is megvan! Képzeld, megtaláltam a portásunk lábait  is!
– A turult programozd be és küld fel mihamarabb, az a legsürgősebb!
– Meg két macskát még be kellene hozni az autóból és feltölteni őket! – ezt már Rasid 1 tette hozzá.

Újabb ajtócsapódás, ismeretlen hang. – Béla, mi a fene történik itt? A kormányzó hívatott, hogy mit tudok az új Bombay-i támadásról! Terroristák megtámadták a kutatóintézetüket és szerintük mi is benne vagyunk! Maga meg mit keres itt? Engedjen már be a szobámba!
És azonnal kérem a heti jelentést!
– Üdvözlöm nagykövet úr! Sajnos nem mehet be a szobájába. A heti jelentést nem kapja meg, azt én személyesen fogom elküldeni a Pannonra. És mit mondott a kormányzónak?
– Ki maga és hogy képzeli, hogy így beszél velem?
Rövid csönd. Nagykövet úr, átvettem a követség irányítását. Fedett műveleti akció zajlik. Sajnos nem mondhatom, hogy menjen haza, mert előfordulhat, hogy nem biztonságos. Szóval mit mondott a kormányzónak?
– Mit mondtam volna? Azt, hogy nem tudok semmiről, és semmi közünk a terroristákhoz!
– Rendben, nagyon jó. Akkor most kérem foglaljon helyet.  Teát? Vagy inkább bort?
– Hideg sört.
– Jó ötlet, köszönjük mi is!
– Brigi, Mirix, gyertek ki! Beszámoló következik és meg kell beszélnünk a következő lépésünket!
– Á, maga még itt van? És ez meg kicsoda? Micsoda?

Rasid elmesélte a történetet az elejétől, majd a támadás részleteit is. Sajnos  az akció kudarccal zárult, nem tudjuk mi lett a pókkal, az épület elhagyásakor elvesztettük. Menekülés közben, amikor turult lelőtték, Rasid 3 megsebesült, nagykövet úr szobájában ápolják.
– Pók szeretne csatlakozni hozzánk, most ért a város szélére. Bejöjjön, vagy érte menjünk? – kérdezte Mirix.
– Béla, menj érte a diplomáciai autóval! Rashid 2 és Mirix is menjenek!
– Akkor ez egy jó hír. Viszont van itt valami, amit nem értek. Hogyhogy nem tudtunk bemenni a pókhoz vezető ajtón? – nézett Rasid 1 Rajura.
– Fekete mágia. Biztosan van egy mágus vagy boszorkány a bázison, aki fekete mágiát használ. Én előre figyelmeztettem! A bolygók nem hazudnak!
– Egyre kacifántosabb a helyzet! Akkor nézzük meg, hogy mit tudunk! Összegzem, de egészítsetek ki, ha valamit kifelejtek, akár az életünk is múlhat rajta!
A Bázis 2 nem kutatóintézet, hanem űrhajógyár. Mégpedig harci űrhajót gyártanak. A turáni szállítmány – habár hadititok – de erős lézerágyúkat, reaktorokat, álcázó berendezéseket és több száz egyéb alkatrészt tartalmazott, amik szerintem ide kerültek. Három szállítmányra szól a megrendelés, de szerintem két űrhajót akarnak felküldeni: egyet Új-Inda, egy pedig a Bharat fölé. A harmadik vagy tartalék alkatrész vagy kiképző űrhajó lesz, legalábbis erre tippelek. Mindezzel semmi gond, joguk van megvédeni magukat – mi pedig segítünk nekik ebben. Sőt, remélhetőleg újabb megrendeléseket is kapunk. Viszont biztosra veszem, hogy itt őrzik és tanulmányozzák Mirix űrhajóját is, ami viszont olyan csúcstechnológia, ami ismeretlen a földi – vagyis von Anstetteni és a turáni tudósok és mérnökök előtt is. A gyár több okból került a Bharatra:
1. Itt az őserdőben a legkönnyebb álcázni, a világűrben egy ekkora gyár sokkal feltűnőbb lenne, vagyis itt van a legkevésbé szem előtt,
2. Itt a legkisebb a gravitáció, tehát a fellövés a legkevesebb energiát veszi igénybe.
Viszont Új-India nem fog katonai segítséget nyújtani Mirix népének. Az emberi világban három komolyan vehető katonai nagyhatalom van: az anstetteni birodalom, turán és a templomosok. Szerintem egyik sem akar belebonyolódni egy, a területén kívül eső konfliktusba, viszont mindegyik mindent megtesz az űrhajó megszerzésére – amint tudomást szerez róla.  Mirix katonai segítséget kér, ami hadüzenetet jelentene egy idegen fajjal, akikről nem tudunk semmit. Egy titkosszolgálati akció nem állna távol a birodalomtól, de sem a gammát, sem a pretóriánusokat nem egy esetlegesen elhúzódó csillagközi háborúra készítették fel. Abba senki sem akarna belebonyolódni.  Egy felszabadító akció után komoly haderőt kellene ott állomásoztatni, ami óriási költséggel járna. Illetve az is benne van a pakliban,hogy netán tönkrevernek minket.
Más. Az épület az indiai maffia tulajdonában van és nem az indiai kormányéban. Ez viszont azt jelenti – amit eddig is tudtunk, hogy itt a két peremvidéki bolygón a maffia az úr. Ezért viszont nem szabad, hogy náluk maradjon Mirix űrhajója, azt mindenképp meg kell szerezni. Vagy szétszedik és úgy tanulmányozzák, vagy ha sikerül megjavítaniuk, akkor üzembe helyezik – mindkét esetben sietnünk kell. Tehát vissza kell mennünk.
Amikor körberepülte, turul felmérte az épületet: röntgentől az infravörösig, de neutrínó és tachion méréseket is végzett. Egy hosszú csarnok, ami ketté van osztva. Ez is megalapozza a hipotézisem: egyik felében az új űrhajót építik, a másikban Mirixét vizsgálják. Hiába árnyékolják, megvannak a körvonalak, íme. Ezzel kivetítette az asztal fölé a képeket.
– Hú, de baró, így! Ezt is lefotózhatom? – és már vettem is elő a komot.
– Nem! Tehát ez egy cirkáló, nagyjából negyven fős legénységgel, a tőlünk beszerzett három nagy lézerágyú komoly tűzerőt képvisel, amely minden irányba lehetővé teszi akár az egyszerre történő tüzelést is. A reaktor egy erős pajzs fenntartására is elegendő energiát biztosít. De a méretéből ítélve elsősorban bolygóvédelmi, illetve kísérő feladatok ellátására szolgál, hiszen a negyven fő kétszer húsz főt jelent 12 órás váltásban. Ellenben tökéletesen kiegészítené a maffia flottáját egy kisméretű, gyors, jól álcázható űrhajó, ami futár és csempész feladatokra egyaránt jól használható.
– No, igyunk még egy sört, együnk is valamit, reméljük hamarosan visszaérnek és okosabbak leszünk!

Mikor megjöttek, János egyből lecsapott volna a pókra, hogy tanulmányozza, amit viszont Mirix nem engedélyezett. – Viszont energia kellene neki! – mondta, így mégiscsak odaadta.

– Nézzük a jelenlegi helyzetet! – folytatta Rasid 1. Két helikopterük még mindig Bázis 1-en van a legénységével együtt, az egyik sérült, valószínűleg még nem javították ki, mert nem kaphattak alkatrészeket. Bázis 2-n sajnos két biztonsági őr különítményt is likvidáltunk. Nem ez volt a célunk, nagyon sajnálatos esemény, ha kitudódik az érintettségünk, az nemzetközi bonyodalmat okozna a két állam között. Hangsúlyozom, semmiképpen sem juthat ki innen az információ!  Illetve megsemmisítettünk még három helikopterüket, amikkel az üldözésünkre indultak. Szerintem nincs nekik több, mert akkor azokkal is jöttek volna. A főnökséget biztosan riasztották, gondolom most teljes készültségben vannak a megmaradt erőikkel. Mindezt azért mondom, mert a lehetőségeink a következők:

  1. Nem csinálunk semmit, kiszállunk a buliból.
  2. Megvárjuk a turáni erősítést, ezzel kockáztatva a lebukást, mert egy komolyabb erőkből álló kommandó nem biztos, hogy észrevétlenül le tud szállni, így akár komolyabb konfrontáció is bekövetkezhet a két állam között.
  3. Újból behatolunk és elhozzuk Mirix űrhajóját.

– Rasid 3, hogy vagy?
– Kösz főnök, már egészen jól! Hallok ám mindent! Kezdjük a harmadikkal! Ez esetben szükség van Mirixre az űrhajó irányítására. A pókra mennyire számíthatunk?
A megszólított robot ekkor jött elő Jánossal. – Adtam neki kakaót, ennyi energiával egyedül is felrobbanthatja az épületet…
– Valóban, komoly tűzerőt képvisel, és amikor kell, használni is fogja. – erősítette meg Mirix Jánost.
– Az jó, mert észrevétlenül nem jutunk be még egyszer. És mit tudunk az űrhajóról?
– Engem négy-öt hónapig tartottak fogva, az alapján, ahogy folyamatosan kérdezgettek, megtörtént a javítás. Akár próbaútra is mehettek volna, ha túljutnak még néhány belső védelmen, ami érzékeli, hogy nem vagyok jelen.

– Kellene néhány plazmaíjász vagy egy tank. A személyi pajzs kevés lesz. Mit csinálnak a Bázis 1-en? – fordult Rasid Bélához.
– Drónokkal figyelik a környéket, a sérült helikopternek lekapták a rotorjait. A másik indulásra készen áll fegyveres legénységgel.  Ennyit látnak kisturul és a macskák.
– Megpróbálhatjuk lerohanni őket és elvenni a helikoptert. Majd azzal szétlőni Bázis 2 védelmét és kirobbantani vele a falat. Lassan körülnézett. Most mindenki véleményét és javaslatát meghallgatom!

– Ez életveszélyes ránk, a civilekre nézve is! Nem tűrhetem, nem járulok hozzá további akciókhoz! Azonnal beszélni fogok a külügyminiszterrel!
– Mint mondtam, nagykövet úr, nem Ön dönt. Köszönöm a véleményét, de most fáradjon inkább a konyhába, a további észrevételeire nem vagyok kíváncsi.
– Maga engem nem utasíthat! Akkor sincs joga életveszélybe sodorni minket! Követelem, hogy … Egy villámgyors mozdulat Rasidtól, és a nagykövet összecsuklott. Rasid 2 elkapta és lefektette egy kanapéra.
– Pedig milyen udvarias voltam vele… Pontosítom magam: minden hasznos hozzászólást és javaslatot szívesen meghallgatok, de egyébként szorít az idő és senki se követelőzzön itt nekem.
– Időközben megvan az űrhajómmal a kommunikáció, megkaptam a diagnosztikai adatokat. Elég, ha pókot bejuttatjuk az épületbe, ő kihozza nekünk. Le van rögzítve, ezért is kell pók. Viszont hová vigye? Kell egy leszállóhely, amit autóval meg lehet közelíteni.
– Itt, 220 km-re a Kelet-Gháli hegy lábánál van egy kihalt település: úgy tíz éve vulkánkitörés és holdrengés pusztított, a lakói elköltöztek. Különben a környéken mindenhol vagy épületek és civilizáció van, vagy dzsungel.  Onnan már közel van az űrkikötő is. – javasolta Béla.
– Gyerünk, indulás! Mire várunk még? Rasid 3, ki az ágyból, egy óra elég arra, hogy néhány szétlőtt végtagot helyrepofozzon egy orvosrobot! János kell két kisturul és a két macska! És kell egy gyors autó is, jó lenne álcával. Meg egy erősebb fegyver. Sajnos csak a kézifegyvereinket hozhattuk magunkkal.
– Van még egy kétüléses suhanó a garázsban. Kínai, de van rajta néhány extra. Lézerből csak ezt tudom adni, két PK-26-os sugárvető és egy gránátvető pisztoly, amihez megvan a szabványos sorozat lőszer.
– Elég lesz. Mi Rasid 2-vel visszük a pókot, a két turult, a két macskát, a lézerpuskát és a gránátlövőt. Rashid 3, Raju és Mirix, ti a találkahelyre mentek a furgonnal. Mindent leszedsz, ami az űrhajót követi. Raju vezet. A többiek maradnak.

Amíg Rasidék a siklót töltötték és összepakoltak,  én gyorsan bebújtam a furgon hátuljába. Raju meg kinyitotta, és lendített befelé egy táskát, amikor meglátott.
– Brigitta kiszáll. Ittmarad.
– De hadd menjek! Az előző akciónál is kellett a segítségem! Mirixre néztem segítséget kérve, akivel már egészen összebarátkoztunk. Láttam rajta, hogy zavarba jön, de megfogta a kezem:
– Ő is kell! Velem jön!
Mivel egyértelmű volt, hogy az űrlényre szükség van, Raju legyintett, majd rövid gondolkodás után előre ültetett, Mirix és Rasid 2 ültek hátra. A komom még elvette és egy laza mozdulattal egy polcra hajította, azután Indított. – Jó lenne, ha mi érnénk először abba a kihalt faluba!

Rasid 1 a siklóval elment a Bázis mellett a főúton, majd Új-Bombay irányából kanyarodott vissza egy mellékúton a fák között. Ekkor már lekapcsolta a lámpát is, szinte súrolta a talajt, úgy közelítette meg az épületet. Mintegy kétszáz méterre egy bokor mögött leszálltak. Rasid 2 a lézerpuskával elhelyezkedett, az egyik macska fedezte. Rasid 1 bekapcsolta az álcát, úgy közelítette meg az épületet. A kerítéshez legközelebbi fa mögött lehasalt, elővette a forgótáras gránátvetőt, megtöltötte a hat tárat , pókot az egyik kisturul hátára tette, és útnak indította. Jelzett a macskának, aki egymás utáni 4 lövéssel sikeresen kilőtte a legközelebbi lézert, ami az eget pásztázta, ő pedig egy lövést másik irányban lévő lézerre lőtt, majd az épület falába eresztett négy lövést. Többre nem is volt szükség: a föld felszíne felett néhány centivel haladó lézer és gránátok megtették a magukét: a lézertornyok felrobbantak, az épület egyik fala pedig eltűnt. Nem is bámészkodott tovább, felpattant és szaladt vissza a siklóhoz, mindketten beugrottak, és a fák között egy ösvényen teljes sebességgel elindult a találkozási pont irányába.
Két kis sólyom repült be az épületbe, az egyikről még a falnál egy óriási pók ugrott le majd futott be négy lábon. A sólymok máris komoly tűzharcba keveredtek a biztonságiakkal, akiknek hiába volt számítógép vezérelt lézerük, nem tudták lekövetni a madarak sebességét. Egyre több sebesült őr menekült, volt akinek a fegyverét találta lövés és robbant fel a kezében, volt akinek a szemét égette ki a fény. Nem akartak több halottat, ráadásul így kevesebb energiát is használtak el egy lövéssel. A cél inkább az elterelés volt és a zavarkeltés. És valóban, pók  máris elérte az űrhajót, szétlőtte a rögzítőkarokat, majd felszaladt rá és egy apró szervízjáraton keresztül bejutott annak belsejébe. Feléledt az űrhajó, a reaktor áramot adott, az antigravitációs motor élesen felzúgott, egy pillanat alatt egy gravitációs hullám indult, amit majd talán csak Új-Indiában észlelnek jó 15 év múlva… Az őrök és a még jelen lévő, fedezékbe vonuló tudósok meglepődve látják, amint az űrhajó felemelkedik és kiszáll az épületből. A két sólyom utána.

A főútról letérve az utat benőtte a bozót, inda, lián és dudva, szerintem járhatatlan, Raju meg is áll. Látom gondoltak erre is, a hátradobott táskából négy tappancsot szerel a kerekekre, majd visszaül és egy méterre a levegőbe emelkedünk, így érjük el a falu romjait.  Az összedőlt épületeket már benőtte a dzsungel, a romokat ágaikkal átölelik, mint anya a gyermekét – vagy inkább mint egy zombi az áldozatát. Talál egy épnek tűnő épületet, odaérve látszik, hogy helyreállították, talán tudósok vagy turisták lehettek. Leparkol – valaha műhely lehetett az épület, majd egy vékony, pillekönnyű anyaggal le is teríti a járgányt.
– Mi ez ? – kérdezem.
– Álca. Elnyeli a sugarakat. Majd én is és Mirix is kapunk egyet.
– Gyerünk, keressünk egy tiszta területet, ahol le tud szállni az űrhajó. Itt találkoztam az igazi, vad bharati vadonnal: másfél méter magas szúrós, csípős növények, amelyek vérengző csillója benyomul a ruha alá, és belülről támadja a bőrt, belé fúródik, a füllesztő melegtől az izzadtság szépen ráfolyik és irritálja. Mindenhol pókhálók, óriási pókok lesik, hogy rádugorjanak és beléd marjanak, majd jönnek a rovarok, amelyek ezután lépnek akcióba: ahol nem csíptek meg a növények és pókok, ott a kisebb szúnyogra hasonlítóaktól a közepes bögöly, és a még nagyobb repülő rovarokig minden támadott. A földön, a lábunk alatt és a fákon is puhatestűek: meztelen csigák és hernyók másztak. Sikítottam, mire lepisszegtek. Ez iszonyatos! A túracipőm volt rajtam, megnyomtam rajta egy gombot, mire magasszárú lett, legalább a bokámat védje. Szerencsére nem tartott sokáig, megláttuk, amint egészen a falu határáig folyt a láva: köves, mohás terület, amit még nem nőtt be a dzsungel. Az utolsó házba mentünk be, amit gyorsan befújtak, a rovarok döglötten hullottak le, majd egy bekapcsolt erőtér már kinn tartotta őket.
– Már jönnek! – mondta ekkor Mirix.

*                               *                               *

Finoman ereszkedett le az űrhajó: ahogy a sötétben ki tudtam venni, nagyjából nyolc méter átmérőjű és hat méter magas lehetett, úgy nézett ki, mint egy kaki emoji.  Egyszóval láttam már sokkal szebb űrhajókat is… Persze ha fehér lett volna, inkább habcsókhoz hasonlítom. Másfél méter hosszú teleszkópos lábakra ereszkedett, amiken fél méterre süllyedt, a legnagyobb kő magasságáig. Mirix már szaladt is, én fotóztam párat és futottam utána. Nagyon örült magának és az űrhajójának, odaérve megsimogatta és még beszélt is hozzá. Közben kinyílt egy ajtó és egy lépcső csúszott ki.
– Állj, várjuk meg Rasidékat! – kiáltotta Raju.
– Repülőgépek jönnek! Négy! – kiáltotta Mirix!
Raju és Rasid 3 egymásra néztek, mitévő legyen. Velem jössz? – nézett rám Mirix, miközben beszállt. Én ugrottam utána, majd egy erőtér vette körül az űrhajót, az ajtó egy pillanat alatt becsukódott és már szálltunk is fel. Megkapaszkodtam egy fogantyúban, erősen gyorsultunk, imbolyogtunk, majd hirtelen rázkódás következett. Lőnek ránk, lézerrel és rakétákkal, de már leráztuk őket! Gyere, ülj be egy székbe, majd leszállás után mindent megbeszélünk!

Mirix belefeledkezett a jármű irányításába, diagnosztikát futtatott (kommentálta, mivel rákérdeztem mit csinál), ábrákat nézett és közben szóban kommunikált a számítógéppel. Leszállás után még megnyomott néhány gombot, kapcsolót, csúszkát a virtuális képernyőn.
– Most két napig, amíg nappal lesz meglapulunk, alszunk egyet és megmutatom az űrhajót. Leszel a társam? Navigátor és másodpilóta?
– Naná! – csillogott a szemem. És megyünk a császárhoz?
– Az a terv! De előtte még bevásárolunk, ezért nem indultam el. Szóltam pöcöknek, hogy hozza el a komod.

Béla egy üveg turáni barackpálinkát vesz elő, és tölt mindenkinek egy stampedlivel. Rashid 1 az üveget kapja fel, ami még félig van, majd egy egészségünkre! felkiáltással jól meghúzza.
– Már negyven órája vagyunk talpon, azalatt három éles bevetésünk volt, a kis szőrös pedig meglépett előlünk! János, remélem aludt közben, mert amíg mi elmegyünk pihenni, próbálja megtalálni azt a nyamvadt űrhajót a kis mókussal, ha már ennyit harcoltunk érte!

Ébredés utáni első projekt a wc és mosdó használat megtanulása volt. Kétszemélyes űrhajónak készült, az alsó szint a műszaki szint és raktér, a második a lakótér, felül a csúcsban fegyverzet, pajzs és mindenféle műszerek. Gyorstalpaló alapkiképzést kaptam, miközben kiderült, hogy Mirix a pókkal minden adatot lementett a követségen a Birodalomról, ami a cellulárison elérhető volt, így néhány perc múlva már én is beszélgethettem a számítógéppel.

Fárasztó két nap volt, rengeteg információt kellett (volna) megjegyeznem. Miután ismét besötétedett, óvatosan felszálltunk (mint kiderült egy apró lakatlan szigeten láthatatlanul lapultunk idáig) és Új-Mumbai mellett szálltunk le. Negyed órát vártunk, majd meglepetés! – kiáltással mondta, hogy szálljak ki: és valóban, az ajtó előtt pöcök várt a komommal!
– Köszönöm! – mondtam és megöleltem a kis szőrmókot. Ezután én mentem vásárolni. Egy bevásárlóközpontot vettem célba, a nehézség abban állt, hogy rengeteg kaját vegyek (hónapokra frisset és konzervet) és ruhát.  Az üzletek nyitva voltak, automata pénztár, én pedig előtte igyekeztem elváltoztatni a kinézetem: ahogy Rasidék, úgy én is barna krémet kentem az arcomra, valamint kendőt kötöttem a fejemre. A plázában először a ruhaosztályra mentem, választottam fehérneműt, nadrágot, pólót (a követségen ott van egy bőrönd ruhám, de jó lenne visszakapni!), a csomagot odakészítettem és egy eladó gondjaira bíztam, hogy mindjárt visszajövök érte és fizetek. Irány az élelmiszer, ahol több óriási kupacot  is készítettem (még Mirixnek is találtam rovarokat), majd intettem egy taxisnak, vissza a pénztárhoz, ahol fizettem, a taxissal kivitettem a kaját, közben futás a ruhákhoz, ott is fizettem és a ruháimmal bevágódtam a taxiba, akivel kivitettem magam a város szélére. Közben tudatosult bennem, hogy a pannonról és a követségről is utalások jöttek a számlámra, tehát tényleg kifizették a napidíjam és a fotókat! Végre egy jó hír! A taxis nem akart az erdőszélen kitenni a csomagokkal, de csak sikerült megnyugtatnom. Neki is fizettem és megvártam, amíg elhajt. Pók és Mirix is segítettek bepakolni.
– Már keresnek! – mondta közben. Majd beszálltunk, beültünk a székeinkbe, és rövid ellenőrzés és visszaszámlálás után megnyomta az indítás gombot…

Brigi kalandjai tovább folytatódnak!


*A Zengő valójában a zengőlégyről kapta a nevét, ami lódarázsnak tudja álcázni magát. Így már a névválasztás is álca.

** Miután Kínában megtartották az első szabad választásoknak mondott elcsalt szavazást, Dél-Kínában sorra lázadások törtek ki, majd az egész országban kitört a polgárháború, ami újabb tibeti és ujgur felkelésbe torkollott. India és az USA fegyverekkel is támogatta a tibetieket, míg  Pakisztán és az arabok az Ujguroknak szállítottak fegyvert, Tajvan titokban pedig a felkelőket támogatta. Kína és Pakisztán együtt lőttek ki atombombát Delhi-re, mire válaszul India Iszlámábádra és Pekingre. Óriási  repülőgép és tankcsata volt India és Pakisztán között…
– Ennyi elég volt, hogy felfrissítsem a töri órán tanultakat.

 

Értékeld az oldalt!