Bundás 2

Bundás 2.

Az erdész eleinte nagyon félt, hogy a pici kis fiával történhet valami, ha bundás közelében lesz. De hát mégiscsak a szürke farkas vére is csörgedezik ennek az állatnak az ereiben. Később aztán megnyugodott. De hát a farkasok is milyen okos, és barátságos állatok. Nyugtatgatta magát. Amikor a baba járni kezdett, onnantól Lilla asszony is engedte bundásnak, hogy velük legyen. A fiú előszeretettel kapaszkodott bundás szőrébe. Ilyenkor hangosan felkacagott, és megrángatta bundást. Bundás ezt megtiszteltetésnek vette. Nem távolodott el a kis csibésztől, csak centiméterekre, de túl közel sem ment. Vigyázott a kicsire. Úgy döntött, hogy a kicsi védelemre szorul, és ki lehetne itt más védelmező, mint ő a bundás, a nagy medveölő. Bizony a fegyver elé is oda ugrott volna, és az életét is oda adta volna ezért a sima talpú rózsaszín botladozó csöppségért. A baba visszaélt ezzel, de bundásnak ez nem fájt. Ha rálépett a lábára, ha szőrét húzta meg, ha megcibálta az orrát, vagy benyúlt a szájába, ez bundásnak azt jelentette, hogy ők összetartoznak. Amikor a gyermek lepihent, mert kifáradt a sok játszásban, a kutyán aludt, aki tűrte, és hagyta, hogy nem csak fekhelye, de párnája is legyen kis gazdájának. Lilla asszony ilyenkor mosolygott csak, és örült, hogy bundásra rábízhatja a kis gyermekét. Az erdész is örült, hogy ilyen szoros kapcsolatban él a gyermeke szeretett kutyájával. Vagyis farkasával. Bundás pedig összegömbölyödött, és vigyázott imádott pajtására.

Telt-múlt az idő, végre tavasz lett. Meleg szellő kezdett fújni dél felöl. Meleg? Hát inkább csak langyos. A két barát egyre többet játszott az udvaron. A kis fiú egyre erősebb lett, egyre keményebb, és egyre vadabb lett a játék.
Volt hogy együtt szaladtak az erdő felé, ilyenkor Lilla asszony nagy kiabálására álltak csak meg.
– Az erdőbe nem mehettek! Megmondtam, hogy oda nem!
– De anya! Olyan kicsi itt a hely!
– Megmondtam, hogy nem, és kész. Az erdőben ott a veszély. Medvék, farkasok, rozsomák jár ott. Mást nem is mondok!
– De hát bundás vigyáz rám!
– Akkor sem. De ezt azt hiszem már megbeszéltük párszor. Nem, és nem!
Maradt a ház, és az udvar. Azért itt is jól megvoltak. A kis Robert igyekezett betartani édesanyja szigorú parancsát. Bundással gyakorlatilag éjjel-nappal együtt voltak.
– Édes fiam! Aludj az ágyon!
– Nem szeretnék! A barátommal szeretném tölteni az éjszakát.
– Jól van. Ha ezt szoktad meg, és kényelmes.

Bundás tudta, hogy mi a tét, és bár a gyermek egyre növekedett, és egyre nőtt, jól esett neki, hogy barátja vele kíván lenni. Akkor is örült neki, ha ez számára kényelmetlen volt.
Aztán egyik nap majdnem nagy baj lett.
Egy grizzly medve tévedt a környékre, és épp az erdészlak felé tartott. Amikor bundás észrevette, hirtelen nem tudta mit tegyen. Mert elhagyni mindeddig nem hagyta kis gazdáját, de úgy nem tudta megvédeni, hogy mellette volt.
Robert, a következő pillanatban, bundás szájában volt, aki befutott vele a házba, majd ott letette, és már rohant is kifelé. A következő pillanatban a medvére vetette magát. Tudta, és érezte, hogy mit kell tennie. Elkapta a medve hátsó részét, és marta, és húzta. A medve az erdész tyúkólja felé vette volna az irányt. A medve megpróbált védekezni, és igyekezett előnyös helyzetbe kerülni, mind a hétszáz kilójával. Bundás tudta, a mancsokat, és a medve szemfogait ki kell kerülnie. A következő pillanatban lövés dörrent. Még egy, és még egy. Az erdész ért haza.

– Istenem, de jó, hogy ideértem időben.
– Jaj, de jó, hogy megjöttél Robert! Bundás gyere ide hozzám, te aranyos kis bozontos kiskutyám. Köszönöm, hogy megvédtél minket! Neked is köszönöm Robert, hogy időben megjöttél.
Hanem bundás nem mozdult. A lövéstől nem félt, hiszen nap, mint nap hallotta, és látta az erdész kezében a puskát elsülni. Amíg a kis gazda kisebb volt, az erdészt is többször elkísérte, amíg meg nem tanulta, hogy nem az erdészre kell vigyáznia, hanem az otthoniakra.
Bundás most nagyokat zihált. Meg is ijedtek miatta.
– Jaj szegény bundás, mi lehet vele?
– Semmi baj. – mondta Robert. Csak kimerült. Mindjárt összeszedi magát.
– Bundás! – sírt a kis Robert. Szegény bundás!
Aztán bundás fújt egy nagyot, majd felállt, és lassan, nagyon lassan elindult a családja felé. Odaért, megint elfeküdt a kis gazdája lábánál.
A kis Robert most már a kutyára dőlve sírt tovább. – Szegény kiskutyám! Beteg vagy? Miközben puszilta bundás orrát. Bundás kimerült teljesen. Érezte a puszikat, és boldog volt, mert megvédte a családját, és hogy kis gazdája megnyugodjon, végignyalta a képét.
– Kiskutyám!
– Már napok óta itt garázdálkodott a területemen. A favágók látták ma reggel erre kószálni, ezért futottam hazáig. Ez a medve rendkívül veszélyes. Szegény kutyám, már nem bírta volna sokáig.
Az erdész, és felesége összeölelkezett. Megcsókolták egymást. Örültek, hogy megmenekültek.

Az akácvirágok mindent elárasztottak bódító mézes illatukkal. Méhek, és rovarok milliói húztak hasznot most a virágokból. A virágok pedig beporzódtak, és ez a fának szaporodást jelentett. Minden beporzott virágból mag fejlődik. A madarak már éjjel is énekeltek, fütyörésztek, hiszen költöttek. Itt a nyár. Hét hetük van a madaraknak, hogy felneveljék gyerekeiket, aztán vége a kanadai nyárnak, és repülnek délre. A kis kanadai ludak, csak pár órásak, de már a szüleik után úszkálnak, és csőrükkel enni valót keresnek, mert a szüleik ételt nem adnak nekik. Kegyetlen egy világ van itt messzi északon. A rozsomákcsalád, most kint napozik a réten. Hatot ellett, amit meg fog bánni. A rozsomák papa élelem beszerzőúton van, hiszen ő táplálja a családot, akárcsak rókáéknál. Az anya tején élő kicsiknek még nem kell táplálék, de az anyának most annál nagyobb szüksége van rá. Három napja alig evett valamit. De szerencsére jön is már a rozsomák papa, egy jókora darab rénszarvas hússal. Amekkorát csak el tudott ráncigálni hazafelé, hozta haza a fontos táplálékot. Megverekedett érte. Hópárduc üthette le, és rozsomák papa találta meg a maradékot. Rozsomák papával aztán senki nem akar kikezdeni. Híres verekedő, és konok. Amit egyszer megfog, azt nem vehetik el tőle. Inkább hagyják.

Az erdészék megnyugodtak, a kis bundás is összeszedte magát, a család nagy örömére. Lilla asszony most finom falatokkal jutalmazta a hőst. De bundás nem ment a falatokért, mert kis gazdáját nem hagyta el semmi pénzért. Nagyon megrémült attól a gondolattól, hogy elveszítheti kis gazdáját, a kis játszó pajtását. Lilla asszony ment oda a kutyához, és tolta a szája elé a kék lábast. Friss hús, és tojások voltak ráütve. Bundás nem tágított a kis Robert – tol csak pár centi távolságig. Féltette nagyon. Körülnézett, majd behabzsolta az ételt.
Lilla asszony elmesélte férjének, hogy ő arra figyelt fel, hogy a kis gyermek a kutya szájában van. Már épp kiabálni akart, amikor a kutya letette gyermeküket, és a medvére vetette magát.
– Akkor aztán gyorsan becsuktam az ajtót, és bezárkóztam. De bundás nem maradt bent, mert csak úgy repült a medve hátára.

Pár nap, és lenyugodtak a kedélyek. Most már kiengedte a kisfiát, és bundást a lakásból. Tudta, hogy bundás nagyon okos, és meg fogja védeni drága gyermekét.
A fiú, ahogy cseperedett, egyre vadabb játékot játszottak, és úgy lett a fiú egyre erősebb, és egyre nagyobb, míg bundás egyszer már nem bírta úgy az iramot. Bizony tizenkét év telt el születése óta. A fiú is észrevette ezt, és tudta az ő kedvence az öregedés szakaszába lépett.
Aztán bundás 15. születésnapján megtörtént az, amitől mindannyian féltek. Bundás elaludt.
Az erdész zokogva ásta ki a gödröt, a másik bundás sírja mellett. Majd közösen dobáltak göröngyöket bundás földi maradványára. Eltemették, majd köveket raktak sírjára, megdöngölték a földet, és egy kis ágakból készített keresztet tettek a sírra. Megsiratták kedvencüket, de hát ez a világ rendje.
A kamasz Robert hetekig búsan, orrát lógatva élt. Nem tudta feldolgozni barátja hiányát. Bárki szólt hozzá, azonnal kiabálni kezdett. Majd hagyjatok békét felkiáltással ment fel szobájába.
Az erdésznek és feleségének nem született másik gyermeke. Robert erdésznek tanult, de bundást nem felejtette. Álmában sokszor átélte régi kalandjaikat, és felébredve bosszankodott, hogy ez is csak álom. De legalább álmában újra együtt futott bundással.
A kis Robertból férfi lett, és erdész lett. Édesapja megmutatott neki mindent, és elmagyarázott olyant is, amit még a vizsgáztatók sem tudtak. Élvezettel hallgatták Robertet a vizsgán, és az ötöst is hamar bevésték.
Az idős erdész, és Lilla asszony úgy döntöttek, hogy a faluba beköltöznek, így hát Roberté lett az erdészlak, aki csakhamar megnősült. De bundást már soha nem feledte el. Mikor gyermeke született, hozott haza egy kis kutyát. Tudta, hogy egy jó barát mindig kell egy embernek.

Járfás János

Értékeld az oldalt!
Secured By miniOrange