Bundás – Egy erdész emlékei 5. rész

Bundás

Egy erdész emlékei 5.

Ez az ősz jól kezdődött. Az erdész nagyon megszeretett egy lányt a faluban. Kérte, menjen hozzá, és Lilla igent mondott. Mindig is szerette ezt a magas, erős típusú embert. Nem sokat teketóriázott. A lakodalom szűk körben folyt le. Csak az erdész és pár barátja, valamint a lány családja volt jelen.

Lilla asszony hamarosan kezelésbe vette az erdészlakot, és nagyon csinossá, barátságossá tette. Hanem aztán nagy baj történt.

Egyik este egy farkasfalka csapott le az erdész házára. Megölték a kutyát, és betörtek a baromfiólba. Mindent elvittek.

Az erdész napokig maga alatt volt, hiába vigasztalta felesége, nagyon fájt a kutyája elvesztése. Ez a kutya nem régóta volt az erdésznél, és nagyon megkedvelte. Bundásnak hívta. Nevelgette, tanítgatta, és most…
Mély gödröt ásott az erdő szélén, a Bundás tetemére köveket rakott, hogy a farkasok ne kaparják ki. Erősen ledöngölte a földet, majd egy kis keresztet állított. Hamarosan gyertyát gyújtott. A sírnál hangosan zokogott. Nagyon a szívéhez nőtt Bundás.

– Ez nem a Carmen-falka volt! Ez biztos! – mondogatta magában. Aztán pár nappal később hallotta, hogy a faluba is betörtek.
– Ennek véget kell vetni! Ezt nem tehetik. – Tehetetlen dühöt érzett.
– Az nem lehet, hogy ezek itt garázdálkodjanak. Akkor sem, ha nincs élelmük.

Az erdész a falusiakkal csapdákat állított. Most még nem vidravasat, hanem csak jelzőket, amik mozgás esetén jeleznek az embereknek.

Hamarosan sikerült a falkát nagy zajjal elriasztani. A jelző hangjaira a fél falu ordítva, vasvillákkal szaladt a farkasok felé, erre azok nagy sietséggel elfutottak.
Az erdész attól félt, hogy a Carmen-falka területére tévednek, de nem így lett. Ez a kis csapat rémületében nagyon messze szaladt.
Carmen járt egyik nap az erdésznél, és látta, hogy nincs meg a kutya. Lefeküdt az istálló mellett. Jólesett most a kalapos gondoskodása, mert szűkében voltak az ételnek. Ez a tél nehezen telt el. Most február végén is havazások voltak.

Az erdész észrevette Carment. Készített egy darab húst, majd tojásokat ütött le. Carmen mohón befalta, majd azonnal visszasietett a falkához.

Carmen falkájához csapódott az elmúlt ősszel egy nagytermetű kutya, mellyel gazdái nem sokat törődtek, nem is etették. Amint el tudta szakítani a kötelet, az erdőbe futott. Később Carmennel találkozott, és Carmen hagyta, hogy velük tartson.

Carmen télen, a csatában elhunyt Joker helyett, a kutyát választotta falkavezérnek.
Amikor ezt az erdész először látta távcsövén keresztül, szinte el sem akarta hinni. A nagytestű kaukázusi medveölő jó vért vitt a Carmen-falkába.

Március lett, és végre csepegett az eresz. A vadonban hamarosan lesz ennivaló. Jönnek a rénszarvasok, most északra húzódnak majd. A többi állat is előbújik. A lemmingek már lekölykeztek. A falkának most jó sora van.

Az erdő megtelt élettel. Madárfüttyel.

Carmen négyet kölykezett. A falka most erős volt, és bármilyen támadást vissza tudott volna verni.

Pár hét eltelt, és az erdész egyik nap újra meglátta Carment. Nem volt egyedül. Négy kis farkas-kutya kölyök vinnyogott Carmen mellett.

Az erdész sírni tudott volna a gyönyörűségtől. Annyira szépek voltak.

Carmen mintha azt mondta volna: – Válassz egyet, kalapos.

De a választásra nem került sor. Az egyik kölyök odament az erdészhez, és ráült a lábára.

– Hát te, picurka, mit akarsz itt? – kérdezte tréfásan a kölyköt.

A picurka pontosan tudta, mit akar. Járt ő már itt születése előtt. Ismerte ezt a hangot, ami annyira megbabonázta. A kalapos mély baritonja.
A kölyök most a kalapos csizmáját kezdte ráncigálni, mintha azt mondta volna: – Gyere már játszani!

Carmen egy mosollyal nyugtázta a kölyök választását.

– De sejtettem én ezt!

A kölyök tiszta apja volt, a többi inkább farkasra hasonlított. Pár nemzedék, és a kaukázusi medveölő vére belefolyik a falka vérébe, és ezzel frissíti is azt.

Mire az erdész felnézett, a kis bundással való játék közben, Carmen már sehol sem volt. Hosszú út állt előtte a három kölyökkel.

Az erdész nagyon örült, hogy újra van kutyája, bár jól tudta, a kutyában farkas vére csörgedezik, ezért az állatot nem kötötte meg, szabadon járhatott, kelhetett a kis Bundás, amerre tetszett neki. De a kis állat nem ment sehova. Tudta, hogy egy ilyen jó embernél jó dolga lesz.

Az erdész azután elkezdte tanítgatni, hamarosan kiderült, hogy egy tanulásra igen fogékony kis állatra lelt.
Amikor csak lehetett, az erdész a kis Bundással volt. Ma különösen sokat nevetett, mert a kicsi addig mesterkedett, amíg fel nem borította a nagydarab kalapost. Akkor aztán nem menekedett. Rohamozott a kiskutya, és elérte célját. Sikerült az erdészt többször is képen nyalnia.
– Ha kell a puszi, ha nem, én adok! – mondta a kis Bundás.
Egyre inkább úgy tűnt, hogy az erdész hiába tett bármit, Bundás mindig célhoz ért: jött a puszika.

Ettől aztán az erdésznek olyan, de olyan nevethetnékje támadt, hogy csuda. Még a felesége is ki-kiszaladt meglesni a játékukat. Ő is nevetett. Eleinte félt a kutyától, de aztán a kis Bundás bebizonyította, hogy megbízható.

Egyik nap az erdész felesége, Lilla asszony kiszaladt az erdő szélébe, hogy gyorsan rőzsét gyűjtsön. Máskor is így szokta. A kőrisfa elszáradt, letört ágait szerette, mert azok jól égtek, és hamar meggyulladtak.
Kapkodta is össze a rőzsét, épp nem figyelt, amikor egy kelet-kanadai jávorszarvas került útjába. Ajjaj. Ezek az állatok nagy kötekedők, és nem tágítanak!

Egyszercsak mély „vah, vah” kiáltásokat hallott. A jávorszarvas úgy találta jobbnak, ha sietve távozik. Bundás vigyorogva vette tudomásul, hogy a szarvas nem akar vele beszélgetni. Semmi baj, akkor itt van Lilla asszony.

Tetszett, nem tetszett, a puszika jött. De most nem bánta Lilla asszony. A vége hangos nevetés lett.

Az erdész épp akkor ért haza, hát ő sem úszta meg. De örült, hogy a Bundás a feleségével ilyen jól kijön.

Az erdész nem sajnálta Bundástól a finom falatokat, és ha lőtt valami futó vadat, az is a kutyáé lett. Lilla asszony hallani sem akart holmi fogolyról, vagy fácánról.

– Van elég csirke a hűtőben! – zárta le a vitát.

Alig telt el pár hónap, a kis Bundásból borjú nagyságú állat lett. Súlya is megvolt, mégis vigyázott, gyengéden bánt a család tagjaival. Nem volt megkötve soha, mégsem hagyta el az erdészlakot.

Tavaszra aztán kisgyermek oázása verte fel az erdő szélének csendjét. Megszületett a trónörökös.

Bundás nagyon gyengéden bánt a kisfiúval, az életét is odaadta volna érte, annyira szerette. Az a hang, az a csilingelő hang… Teljesen el volt ragadtatva a hangjától, akárcsak a gyermek édesapja, az erdész.

Nagy békességben éltek itt, távol a civilizációtól. Ennél nagyobb idill, és boldogság nem létezhetett.

Járfás János

Értékeld az oldalt!
Secured By miniOrange