Csoma kalandjai – Barbie 4

Barbie és a krollok támadása II. / Barbie 3 folytatása

Csoma története

–  Aúú! – kiáltottam, ahogy a tűzgolyó eltalálta az derekam. Már a földön feküdtem, semmi erőm nem maradt tovább vetődni. A sorsomba beletörődve vártam a további égető fájdalmat. Ami nem is késett soká, a védekezésképp magam elé tartott karomba csapódott, leégetve a rongyokban lógó ingem ujját.

–  Elég! Szünet, mielőtt meghalna!

Igen, élve kellettem nekik. Rajtam gyakoroltak. Egy hónapja indított útnak Árgyélus, nem engedte, hogy ott maradjak és harcoljak a csatában.
Fiam, fontos küldetés vár rád. Mindent meg kell tudnod Kenről és a varázslókról.

Én pedig útnak indultam. Rövidre vágtam a hajam, majd miután találtam néhány rothadó diót, megfőztem és a sűrű levét még a maradék hajamra is kentem. A tanonc ruhám helyett pedig paraszti gúnyát kaptam. Így érkeztem a jutasi várba, mint árva, menekült. Még odakint egy fa odvában elrejtettem az amulettjeim, varázspookat tartalmazó szütyőim, csak a Nature Mirror gyógynövényes krémet (16 gyógynövény ereje egyetlen tubusban!) vittem magammal. Munkát kerestem, az ácsokhoz szegődtem el. Nagy erőkkel zajlott a romokból egy új vár építése. Mivel nincs tériszonyom, nagy hasznomat vették, nekem pedig remek kilátásom nyílt az épülő tornyokból. Egy nagyobb épületben közösen laktak a munkások. Heti egy pihenőnap volt, akkor pedig a völgyben építettük a parasztoknak a falut, …

Persze nem volt kihalt a környék, a völgyben mintegy kétszáz ember lakhatott. Furcsák, alacsonyak voltak, elütöttek az újonnan érkezőktől.

Kölyök lemaradtál a hírekről! – mondta az egyik legény, akikhez beosztottak. Tegnap ért vissza a futár, de Ken fővarázsló nagyon szép beszédet mondott!

– Emberek! Adjatok hálát az isteneknek és a varázslóknak, hogy ide jöttetek. Mert itt biztonságban vagytok! A zsarnok MekKolos király meghalt! A krollok győztek és elfoglalták az országot! Emberevő óriások tartják rettegésben a falvak és városok népét! Egyedül itt vagytok biztonságban! Mert mi vigyázunk rátok! Meg kell védenünk a szabadságunkat! Fel kell készülnünk a támadásra! Ezért kell dolgoznunk, hogy mire ideérnek, felépüljön a vár és elkészüljenek a védművek! Mert akkor biztonságban lesztek! Mi, varázslók megvédünk titeket!

Én esténként a varázslókat lestem, de általában fáradtan visszavonultak a vár belső szobájába. Többségük a kövek törésében, majd azoknak a fellebegtetésében segédkeztek. De amikor a gerendákra került sor, akkor azokat lebegtették, hogy fel tudják vinni a munkások.

Egyik késő délután történt egy baleset. Cserepeket vittünk az egyik toronyba, amiket egy varázslónő lebegtetett.  20-30 volt egy kender kötéllel összekötve, amikor láttam, amint  óvatlanul alááll, és úgy mondja a varázsigét. Ekkor az egyik kötél elpattant és a cserepek elkezdtek szétszóródni. Persze, hogy nem tudott külön-külön az összesre koncentrálni, aztán már egyikre sem. Próbált elugrani onnan, de addigra már potyogtak lefelé és az egyik el is találta. Sikított, láttam, amint elesik. Összeszedtem a maradék erőmet, leszaladtam a falról, s odanyújtottam neki a kulacsom.  Miután ivott, kimostam a sebeit, majd elővettem a Nature Mirror gyógynövényes krémet (tudják,  ami 16 gyógynövényből készült), és bekentem a zúzódásokat, amik egy pillanat alatt meggyógyultak.

– Jobban van? –  kérdeztem. Kellene magának egy kis segítség! Egy inas!
– Igen, az jól jönne! – sóhajtott. Ó, ez máris hat! De most sipirc vissza dolgozni!

Szomorúan másztam vissza a falra, azonban másnap reggel a varázslónőt láttam, ahogy a brigádvezetővel beszél, aki fütyült egyet, majd intett, hogy menjek le.
– Gyere, ezentúl nekem dolgozol! A nevem egyébként Mónika.
– Én pedig Csoma vagyok! – mutatkoztam be.
– Mivel értesz a gyógynövényekhez (felvitte a hangsúlyt, kíváncsian nézett rám, én pedig bólintottam), kapsz egy listát és 15 tarisznyát.

Sikerült, 3 nap után bekerültem a belső várba.

 

Ken kecskeszakállat növesztett. Meglepett, annyira megváltozott, majdnem elárultam magam.

 

Elkapnak… hogyan?

 

*    *   *

A szökés

Dörgött az ég! Hirtelen riadtam fel, de egy pillanat alatt kipislogtam az álmot a szememből. A pincének, ahová éjszakára bezártak, nem volt ablaka. Csendben felkeltem, felhúztam a sarut és megkötöttem, majd a gatyamadzagot is. A kulacsom, egy fa derékalj szalma, egy vödör és egy takaró volt mindenem. Úgyis csak éjszakára, aludni zártak be.

 

Sikerült, kint vagyok! Persze még a várfalon és az őrökön is át kell jutni. De ezért vártam egy viharra, mert ilyenkor az őrök behúzódnak és valami szélvédett helyen lapulnak. először egy kötelet kellett kerítenem. A szerszámok egy kamrában voltak, amit mindig az egyik varázsló zárt be. Csekélyke varázserőm maradékára most volt szükség, hogy kinyissam a zárat. Ez jó móka, ha egy zár fölé tartom a kezem, valahogy érzem benne a varázserő vonalait. Elég egy egészen aprócska változtatás itt-ott, és máris nyitva! Beosontam, fogtam egy kötelet, majd szaladtam a falra vezető lépcsőhöz. A falakon jól ismertem a járást, tudtam, hol tudok felmenni, egyetlen őr mellett kellett észrevétlenül elóvakodnom. Lapultam, vártam a következő villámcsapást. Megtörtént, ó, ez közel volt! Jött is utána a mennydörgés. Még azt is megvártam, erre biztosan minden őr felnézett. Majd a zuhogó eső. Ilyenkor dőlnek hátra, becsukják a szemüket – reméltem magamban és ahogy csak tudtam összehúztam magam és elosontam a falhoz, ahol egy árnyékos helyen a földre lapultam. Egy percet vártam, ha fel is tűntem valakinek, nem semmi sem mozdult. Sötét volt, a felhőktől a csillagok se látszottak, fáklyák se égtek. Óvatosan felosontam a falra. A kötelet egy lőréshez kötöttem, ledobtam és lecsúsztam rajta. Hoppá, elfogyott a kötél! Nem ér le a földig! – de már estem is, nem számítottam erre a fordulatra. Néhány métert zuhantam, a köves, bokros talajon kificamodott a bokám és több helyen is lenyúztam a bőröm. Sántikálva igyekeztem minél messzebb kerülni, majd elindultam megkeresni a fát, ahol az amulettem és a varázsporaim tároltam. Néha egy-egy villámlás segített tájékozódni. A bokám bedagadt, így változtatnom kellett a tervemen, nem indulhattam el az éjszakába.

A falu – amit immár városnak neveztem – felé vettem az irányt. Keresek egy istállót, megvárom míg  elmegy a vihar és kicsit rendbe jön a lábam – gondoltam. A falu két részből állt, a régi házak volt az óváros, az újak pedig az újváros. Fantáziadús, mondhatom!

Az óváros felé kanyarodtam, tudtam, hogy ők nem fogják egyből a varázslókat riasztani. Minden ház és istálló zárva! Bár legtöbb helyen csak tyúk-, vagy disznóólak voltak. Ekkor láttam meg a falu közepén a kerek kőépületet. Fura, erőteljes mágiát éreztem az épületből áradni. Ez egy templom. Vagy áldozóhely. És nyitva van! Beléptem: körben padok voltak, szemben pedig egy oltár, rajta egy csokor virág, egy kupa, egy tányér rajta egy falat kenyér és gyertya. Mögötte három szobor: a három törpe isten, gondoltam. Hogy is hívják őket? – nem jut eszembe, no ezért kapnék, ha Göncöl megtudná – mosolyogtam el.
De jó, kellemes érzés volt, ahogy körülvett a mágia áramlása! Segített, így meggyújtottam a gyertyát, levetkőztem, kicsavartam a ruhámból a vizet, majd alaposabban körülnéztem. Hátul észrevettem egy palástot, amit gyorsan magamra terítettem.

A gyógynövényekből nekiálltam kikeverni a Nature mirror gyógykrémet, hogy bekenjem vele a megduzzadt bokámat és a lenyúzott könyököm és térdem. (Nézzük csak: árnika, borsmenta, ördögcsákja, körömvirág, cickafark, levendula, rozmaring, gyömbér, kristályok, tealevél, olajak, és egy varázsige.)

Elaludtam. Leheveredtem a padra majd éreztem, ahogy zuhanok, a múltba. A várfalon törpék, kívül pedig emberek, akik éppen ostromgépeket állítottak fel. A következő pillanatban már véres csatát láttam, ahogy az emberek ostromolják a várat. Majd azt láttam, ahogy beszakad a kapu, ledől a fal, és berohannak a támadók. A törpék vitézül küzdöttek a fejszéikkel, de az emberek sokszoros túlerőben voltak. Senkit sem kíméltek, aki ellenállt, mindenkit megöltek. Néhány fiatal törpe lányt elkaptak, és többen, sorban megerőszakoltak. Estére nagy mulatozást csaptak, a pincéből az összes élelmiszert, sört, bort felhoztak, hajnalig ettek-ittak és a törp lányokon élvezkedtek.
– Még mindig jobb, mintha kecske lenne! – ilyen és hasonló beszólásokkal cukkolták egymást.

Másnap ami éghetőt találtak, mindent összehordtak a főépületbe, majd felgyújtották, és hazaindultak. Miután elaludt a tűz, a pince mélyéből egy tucatnyi gyerek mászott elő. Ott bújtak meg, egy titkos kamrában. Ők ápolták aztán a lányokat, akiket életben találtak. Kilenc hónap múlva pedig megszülettek az első félvér gyerekek. Addig felépítették az első házakat itt a patak partján, a vár tövében. Ez évszázadokkal ezelőtt történt. Egyszer néhány menekült ember jött, akiket befogadtak, akikkel megosztották a történetüket.

Felriadtam. Ez hát a jutasi vár szomorú története – gondoltam. Felültem, és örömmel konstatáltam, hogy nem fáj a lábam! A ruhám még nedves volt, de sebaj; felöltöztem, kióvakodtam, a pataknál megtöltöttem a kulacsom, majd óvatosan elhagytam a falut. Arra gondoltam, hogy biztosan a patak partján keresnek, ami délnek visz, ezért inkább keletnek indultam. Nem mentem messzire, a vihar már elmúlt, és itt-ott már a csillagok is látszottak a felhők között, lassan pedig már pirkadni kezdett. De valami ösvényt kell találnom, ha rendesen akarok haladni, ezért egy bokor aljában meglapultam – és gondolkodni kezdtem. Eddig csak a szökésen járt az eszem, de most, hogy szabad vagyok, próbáltam magamnak összefoglalni az elmúlt napok eseményeit.

Ken hatalomra törekszik és veszélyes. Egy varázsló királyság: Göncöl mesélt már ilyenről, és nem lett jó vége. Démonokat és egyéb gonosz lényeket idéztek meg, és mindenkit rabszolgának tekintettek. Ken hatalma viszont az elixírből származik, amivel zsarolja a varázslókat. Vissza kell mennem! Többet kell megtudnom, meg kell szereznem az elixír receptjét, vagy legjobb lenne az egészet elpusztítani! De hogyan?

Most kell visszamennem, hiszen azt fogják hinni, hogy elszöktem, és üldözni, keresni fognak! Még sötétben kell bejutnom a várba és valahol meglapulni. Ken szobájába csak napközben juthatok be!

 

 

Értékeld az oldalt!