Egymásra találtak

Egymásra találtak

1946-ban járunk, egy nehéz, keserves, vérzivataros idő után vagyunk. Vége a második nagy világháborúnak. Sokan nem tértek haza a háborúból, Júlia apukája sem. Szegényesen élt anyukájával egy pesti bérházban, és Júlia 6. szülinapja épp ma van. Torta nem volt, de volt egy szép, mosolygós gyümölcs. Júlia anyukája már napokkal ezelőtt megvette az egy darab körtét. Örült, hogy mégis lesz valami. Este, amikor vacsorára ültek le, és megették a kis rántott levesüket, elővette a körtét. Kitette az asztalra, és énekelni kezdett. Júlia nagyon örült. Mindig örült, amikor anyukája énekelt. Szűkösen voltak, nehezen éltek, de nem törtek meg.

– Boldog szülinapot kedvesem!
– Köszönöm anyukám! Ez a körte az enyém?
– Igen. Neked vettem.
– Jaj, de jó. Nagyon örülök anya, boldog vagyok.
– Örülök kicsim.

Júlia a körtéből kis darabot meghagyott, és titokban elrejtette kis köténykéje zsebjébe, egy kis szalvétában.
Másnap reggel a füstös, lövedékek százaitól lyukas falak tövében két szempár találkozott.

– Juli!
– Mond csak Árpi!
– Boldog szülinapot!
– Köszönöm!
– Kérlek fogadd el tőlem ezt a cukrocskát.
– Azt?
– Igen.
– De hiszen azt te kaptad apukádtól szülinapodra, egy hete!
– Eltettem neked. Fogadd el, de kérek érte valamit.
– Mit kérsz?
– Zálogot.
– Aztán milyen zálogot.
– De hát te mondtad, hogy ha elmúltál hat megcsókolsz.
– Ja! Jól van. Elfogadom. Gyere menjünk a kapu mögé.

A bérház vastag ajtaját csak este csukták be. A házmester reggel kinyitotta, és a szárnyak behajtásával e két kis gyermeknek pompás bújóhelyül szolgált. Árpi megkapta a zálogot.

– Á!
– Mit á Árpi?
– Szóval ilyen ez.
– Milyen Árpika?
– Finom kis zálog.
– Neked finom?
– Igen kisasszony. Megőrzöm a te zálogod mindigre.
– Jól van, akkor én is. Gyere esküdj.
– Kapu mögé?
– Oda.
– Esküszöm neked drága Júliám!
– Jól van. Itt van nesze egy kis körte maradék. Én is esküszöm neked.
– Hú ez nagyon finom. Kedves vagy hozzám.
– Te is az vagy Árpim.

Csendben ültek az udvaron. Csukott szemmel élvezték a gyümölcs, és a cukor minden édességét, ízét, illatát.
– Te én nem felejtem el nagyon remélem.
– Mit?
– A zálogod kisasszony.
– Ne félj! Majd adok másikat, ha ezt elfelejted.
– Jaj de jó nekem. Szeretlek Júliám.
– Én is szeretlek.

Telt az idő, iskolába kezdtek járni. Jobb idők kezdtek lenni. A két gyermek mindig együtt lógott, ha tehette. Egy osztályba jártak, később Júlia egészségügyi iskolába, Árpi technikumba iratkozott. Szorgalmasan tanultak. Árpi mindig nagyon szépen beszélt a hölgyekkel, ezért Júlia sokszor lépett közbe, és hajtotta el a lányokat a közeléből.

– Te az enyém vagy, és pont.
– Igen kisasszony. Én ezektől semmit sem akartam. Rám akaszkodtak.
– Láttam, nyugi. Figyelni fogok! Csinos gyerek vagy Árpim!
– Te meg szép vagy Júlia!
– Köszönöm! Akkor ma délután is megyünk a Duna partra?
– Naná, hogy megyünk kisasszony! Nagyon szeretek veled a parton lógni!
Telt múlt az idő, és már 16 évesek voltak, és örök hűséget esküdtek, amikor megtörtént a baj.
Árpi apukája úgy esett be az ajtón.
– Jaj de jó, hogy itthon vagytok. Pakolunk, és elhagyjuk az országot. Csak a szükséges dolgot visszük, hamarosan jönnek értünk. Megyünk Amerikába. Mindent lebeszéltem jó emberemmel. Itt nem tudni mi lesz, de nagyon mozgolódnak emberek.

El is mentek. Még aznap Bécsbe értek, onnan autóbusszal tovább, majd hajóra szálltak, és tizenkét nap utazás után ott álltak egy nagyváros utcáján. Árpi apukája mérnök volt. Hamar kapott munkát, lakást. Hanem Árpi nehezen viselte, hogy elszakították kedvesétől.
A nyelvet elég hamar elsajátította, majd műszaki érdeklődésű iskolákba járt. De Júliát nem feledte. Ha otthon volt, csak feküdt az ágyában, és Júliára gondolt, és vágyott újra zálogot kapni. Sokszor sírt, majd a falhoz húzódott, és azt képzelte, hogy a Duna parton üldögélnek Júliával.
Szülei nem tudtak mit tenni. Tudták mi a baj, hogy ki után sóhajtozik. Gondolták majd elnövi.
Árpi végül lediplomázott, és jó munkát talált. Majdnem boldog volt, de hiányzott valami. Valaki.
Még a házasságba is belekóstolt, de a felesége 3 nap után elhagyta. Árpi benne is csak Júliát kereste.
Később szülei kihaltak, és egyedül élt egy nagy házban. Azt hallotta Magyarországról, hogy rendszerváltás van. Érdeklődve figyelte a híreket.

Júlia elvégezte a középiskolát, és estin tanult tovább. Férjhez ment egy jó emberhez, de nem segített ez sem abban, hogy elfeledje gyermekkori barátját. Ráadásul korán elvesztette édesanyját. A férje is beteges volt, és hosszú betegség után aztán őt is eltemette.
Lakása nem volt, albérletben lakott. Kezdetben óvónőként dolgozott, majd később védőnőként dolgozott. Nagyon szerette a gyerekeket. Bár neki nem volt, de volt sok gyerek a kerületben, akiket igyekezett minden módon segíteni. Mindig volt zsebében édesség, a gyermekek számára.
Úgy érezte boldog, de hiányzott az életéből valaki.
Jó kapcsolatokat alakított ki, a kerületben minden gyermekekkel foglalkozó intézményben járatos volt. Sok dolgot elintézett családoknak, mindenki nagyon szerette. Júlia minden gyermekért felelősnek érezte magát.
Árpi azt hallotta, hogy ha akarna, hazamehetne. Azonnal elkezdte intézni a dolgokat. Új fényképet kellett készíttetnie, mert a haja közben megőszült. Fehér lett. Mindenféle engedélyt beszerzett. Buzgón ment a dolgok után, bár tudta, annak az esélye, hogy megtalálja Júliát nagyon kicsi. Amikor leveleket küldött a régi címre, azok a címzett ismeretlen néven jöttek is vissza. Mégis élt benne a remény. Tudta, ha az a szempár ránézne, megismerné ezer közül, mert a szempár az nem változik egy ember élete során. De ha mást nem is, legalább meglátja a Duna partot. Eladta minden ingatlanját, és mindent, amit nem tudott volna elcipelni. Megjöttek a papírok, nem volt akadálya, hogy hazakötözzön. Elég szép kis összeg jött össze, és volt megtakarított pénze is, és szülei után is maradt szép kis vagyona.
Júlia is feladta már magában, hogy viszont láthatja Árpiját. Ezért felhagyott már a Duna parti sétákkal is. Csak néha-néha ment el arra. Igen itt szoktunk ülni a lépcsőn, és ott fent a füvön Árpival lefeküdtek egymás mellé, és úgy beszélgettek, tervezték a jövőt. Fojt a könnye.
Vacakol a szemem. Mostanában sokkal többet sírok, mint régebben. El kell mennem szemorvoshoz.

– Asszonyom! Ha tovább fog sírni, búcsút mondhat a szemének! Értse meg kérem, hogy ne sírjon. Váltson élet, vagy szemlélet módot. Csinos hölgy, menjen férjhez, vagy találjon ki valamit, de a könnyekből elég volt! – szólt szigorúan az orvos.
– Megértettem, és köszönöm!
Hát ez nem jó hír. De a gyermekek kárpótolták. Csörgött a telefon.
– Halló! Tessék Nagy Júlia.
– Julikám én vagyok a Gyeviből. Nem tudom, hogy tudsz-e segíteni, de van itt három gyermek. 5,4,3 évesek. Az anyjuk, ahogy szülte őket, úgy adta be sorban őket az államnak, és most meghalt. Most úgy lehetne örökbe fogadni, hogy soha senki nem keresné, az államnak is ez volna jó. Még három hétig itt lesznek nálam, de azután, ha addig nem történik valami, elviszik őket.
– Ó!
– Sajnálom, mert gyönyörű gyermekek. Képzeld el, az anyjuk neve Nagy Júlia.
– Egyik ámulatból, a másikba esek. Ezek szerint több ilyen nevű is van a környéken. Ez nem lehet véletlen!
– Drágám, a te neved hogyan is van?
– Nem tartottam meg a férjem nevét. Mond csak örökbe fogadhatnám én azokat a gyermekeket?
– Te biztosan, csak a megfelelő otthont kell hozzá felkutatnod, és kapsz segítséget bőven ne félj. Nem is kell dolgoznod. Csak neveld fel azt a három szép gyermeket.
– Átgondolom, és foglak hívni!
– Köszönöm kedves! Minden támogatást megszerzek neked. Ha azt mondod belevágsz, akkor akár 6 hétig is itt maradhatnak nálam, s közben intézzük a papírokat.
– Rendben, akkor vissza fogok szólni pár nap múlva, hogyan döntöttem.

Júliának megtetszett az ötlet. Gondolatban lakást keresett, és gondolatban már nála is voltak a gyermekek. Lenne értelme az életemnek. – gondolta. Igen belevágok!
Árpád repülővel érkezett, és első útja egy szálloda felé. Valahol lakni kell. A szállodában aztán a neten, ingatlanközvetítőt keresett., és talált is.
– Halló! Itt Gyenes Árpád beszélek. Szükségem lenne ingatlanra, sürgősen, tehát azonnali beköltözéssel. Nagy legyen, és ne kelljen felújítani, és zöld övezetben legyen.
– Hallom. Itt a Globus utazási iroda Nándor beszél. Volna ilyen, de az 200 millió Ft lenne.
– Érdekel. Mikor nézhetném meg?
– Holnap?
– Jó lenne, ha tudna értem jönni. Akár taxival is, és akkor azt én fizetem.
– Rendben. Mindent elintézek, és holnap ebéd után akkor megcsengetem, ezen a számon.
– Rendben, várom. Nem leszek hálátlan.

Másnap el is mentek, és tetszett Árpádnak. Megszokta a tágas nagy házakat. Ez is vagy 8 szobás hallos. Az emeleten is volt nagy fürdőszoba. Nagy garázs tartozott hozzá, és elég nagy gondosan nyírt füves udvar. Az ingatlanos arcán most verejtékcseppek kezdtek lefelé folyni.
Úristen, ha ez megveszi, mekkorát kaszálunk. 10 százalék, az annyi mint. Azt a gyereberózsám. Végre elviszik azt az ingatlant, amire eddig csak kiadásunk volt. Érdemes volt gondoztatni, ha ez megveszi. Nem bánom azt sem ha alkuszik, így is bőven sok pénzt nyerünk. Én mondtam a főnöknek vállaljuk el. Lesz boldogság.

– Tudja mit Nándor?
– Igen?
– Megveszem az ingatlant, de vannak feltételeim.
– Mondja kérem!
– Elég nagy az összeg, úgy gondolom, hogy az átíratási költségeket fizessék maguk.
– Rendben! Az amúgy is csak pár százezer, sőt az átírást is intézem. Hozom a papírokat, intézek mindent. Van ügyvéd ismerősöm.
– Azt szeretném, hogy a kulcsokat most megkapjam, és elmegyünk ügyvédhez, leteszem az összeget, és mától itt lakom, és maga intézi az ügyeket.
– Rendben. Itt a kezem, csapjon bele!
– Azt kérném még, hogy aki gondozta az épület külső részét, ha most elérhetnénk, és hadd kérdezzem meg, mennyiért csinálta.
– Havi tízért, és itt a telefonszáma, írom is.
– Akkor már csak egyet kérek.
– Mondja Árpád. – és dörzsölte a kezét Nándor.
– Pontos címet hogy hol is fogok lakni. – nevetett Árpád.
– Ez a Hermina út 9. Közvetlen a városliget szélén vagyunk.
– Köszönöm. Ha mostantól keres, itt keressen. Itt a mobilszámom, amit a reptéren vettem, és itt van 100.000 ft, ez a magáé.
– Ezt meg én köszönöm! Hamarosan intézek mindent!

Árpád hamarosan a még át nem íratott, de a saját házában lakott. Ekkora házat miért vettem, nem tudom. Egyedül elveszek benne. Körülnézett a lakásban. Bár kint nagy meleg volt, de belül alig ment fel a hőmérséklet 23-24 fokra. Kellemesen hűs volt. Azt már először is megnézte, hogy a nagyobb helységekben cserépkályha volt. A kert hátsó részében a garázs mögött talált egy nagy faházat, tele száradt bükkfával, felhasogatva Örült neki. Aztán lassan elkészült, taxit hívott, és hamarosan a Duna parton sétált.
Júlia úgy döntött, hogy mielőtt válaszolna arra a kérdésre, kell egy nagyot sétálnia. Hamarosan ő is a Duna parton kötött ki.
Júlia, és Árpád majdnem elmentek egymás mellett. Hirtelen Árpádnak tűnt fel az ismerős szempár.

– Állj! – kiáltotta.
– Ó! – kiáltott fel Júlia. Árpád!
– Júlia! Majdnem elmentem melletted.
– Ez igaz? – kérdezte Júlia, de már akkor ölelték egymást. 38 év után felismertél? – kérdezte Júlia.
– Igen kedvesem! De várj elébb kérdezném, hogy férjnél vagy? Bár a zálog jár nekem így is!
– Nem vagyok férjnél, és te megnősültél?
– Meg, de három nap után el is váltam.
– Én férjhez mentem, de megözvegyültem. El akartalak felejteni. – mondta most már sírva Júlia.
– Tudom kedves. Mert elhagytalak. – sírt Árpád is.

Órák teltek el, de Ők még a Duna parton ölelkeztek. Megtalálták egymást.
– Te Árpi! Hol élsz most merre jársz, együtt maradunk? – csak úgy záporoztak a kérdések.
– Hazajöttem végleg, vettem egy szép nagy lakást. Egyedül lakom benne. Autót szeretnék venni, dolgozni fogok hamarosan.
– Figyelj kicsim! Van gyermeked? – kérdezte Júlia.
– Nincs, és már talán már nem is lesz. – mondta Árpi nehéz szívvel. Bár vágynék egy nagycsaládra.
– Képzeld úgy tűnik, nekem lesz most három, és az anyjuk neve Nagy Júlia, pont, mint az enyém. Ha te a nevedre iratod őket, akkor soha senki egyetlen kérdést nem fog feltenni. Hadd éljenek úgy ezek a szegény árvák.
– Nagyon jó ötlet. Én erre nem is gondoltam. Veletek akarok én is élni!
– Jól van kicsim. Bár a lakáskérdést meg kell oldani.
– Azt ugyan nem kell.
– De én albérletben lakom.
– Laktál csak édesem.
– Hogy?
– Holnap átköltöztetlek hozzám. Elmegyünk, összeházasodunk. Együtt élünk. Még egyszer nem akarlak elveszíteni.
– Jól van Árpi! Én sem akarlak többé elveszíteni.
Júlia hirtelen ötlettel előkapta a telefonját.

– Halló itt a Teri néni! Mond csak Júlim!
– Képzeld Anyókám! Megjött Árpim!
– Juj, de jó!
– Indulhat a projekt!
– Akarjuk azokat a gyermekeket! Árpinak van nagy lakása a zöldövezetben.
– Nagyon jó. Mindent megteszek! Nem látom akadályát! Meghívtok?
– Meg! Segíthetnél is kicsit, hogy minél előbb házasodni tudjunk.
– Meg lesz. Három nap, és házasodhattok. Puszi!
– Puszi Anyókám!

Árpi, és Júlia még sokáig ölelték, és csókolták egymást a Duna parton. Volt mit bepótolni. Hamarosan összeházasodtak, és Júlia odaköltözött Árpihoz. A gyerekek dolga is jól haladt.
Júliának nagyon tetszett a ház. Kint zöld minden, és virág. Árpi megegyezett a bácsival, hogy továbbra is gondozza a külső körletet. A bácsinak megemelte a fizetését is. Munkát is hamar talált, műszaki fordításokat készített, otthon dolgozott. Júliának ez még jobban tetszett. Hamarosan eljött a nap. A házban sok dolgot alakítottak. Minden gyermeknek külön kis szobát készítettek elő. Kis ágyakkal, és minden luxussal, amit csak lehetett.
Eljött a nap. Anyóka autója beállt az udvarra. A három kisgyerek is kiszállt, és feszengve közeledtek Júliához, és Árpihoz.

– Na gyerekek! Ők a szüleitek. Elvesztettek benneteket, de sikerült megtalálniuk benneteket.
– De hát miért? De hát hogyan vesztettek el? – kérdezte az ötéves, a legnagyobb.
– Azért, mert az Árpi bácsi Amerikába ment!
– Odament?
– Igen, de most visszajött, és többé nem megy el!
– Nem megy el?
– Ígérem, soha nem megyek el, ezután mindig veletek leszek!
De ekkorra már a legkisebb Júlia ölébe landolt.
– Édes anyukám! – lassan oldódtak a többiek is, és hamarosan mind az öten együtt ölelkeztek.
Azután bementek a házba. Az asztalon finom ebéd, később gyümölcsök, és sütemény is került az asztalra. Júlia is, és Árpi is nagyon boldogok voltak. Júlia nem dolgozott többé, volt néki három gyermeke, és egy férje. Velük foglalkozott. A gyermekek hamarosan elfeledtek minden rosszat. Úgy éltek, abban a tudatban, hogy az édes szüleikkel élnek, és édesek is voltak!
Árpád a munkával mindig hamar elkészült, napi 2-3 órát dolgozott, és a többi időben a fűtéssel, és a ház dolgaival, és gyerekeivel törődött.
Teltek az évek, és nagy békében, és szeretetben élt ez a nagycsalád. Egymásra találtak.

Járfás János

Értékeld az oldalt!
Secured By miniOrange