Erdei ház

– Fred, én már sokszor mondtam neked, hogy ez nem az én életem!- kategorikus határozottsággal jeletette ki Cass, és utoljára még egyszer visszafordult az ajtóból.
A negyvenes éveiben járó férfi tehetetlenül állt, és ezt nem tudta palástolni sem.
– Ne nézz így rám! – könnybe lábadt szemekkel vetett egy pillantást rá az érett nő, aztán kilépett az ajtón.

Kint havazott már. Épp nem az év utolsó hónapjára tervezte utazását Cass, de hát így alakult. Úgy tíz év együttlét után elhagyta a férfit.
Beült a taxiba, és odaszólt illendően a sofőrnek:
– Indulhat, uram.

Sáros- havas volt az úttest, az égen fehéren- szürkén tornyosultak a felhők. Az egyetlen könnycsepp a nő szemében maradt. Nem gördült le az arcán, és nem is tűnt el. Szomorú fájdalommal szívében, gondolt a múlt foszlányaira. Fred fiatalabb volt tőle úgy hat évvel, de nem számított a kor a szerelemben. Nem is látszott meg köztük a különbség. Egymásba szerettek hirtelen, aztán minden jött magától: összeköltözés, együttélés, remény, és kiábrándulás. Szerette őt, de már vágyott valami másra: a magányra, a befele fordulásra.

Nem akart részt venni csatákban, nem akart továbbra is háziasszony lenni, sem szerető, és szakács sem… ő már csak egyre vágyott: önmaga lenni. Pár éve … sőt már az elejétől érezte, hogy nem stimmel minden köztük. Ő egy érzelemdús, adni tudó asszony, míg párja egy sivár lelkű ember. Csak hogy Cass szeretni akart, megmutatni, hogy mennyire nemes lelkű. Találkozásuk előtt egyedül élt, magányos volt… kellett valaki. Az elmúlt évek alatt lassan elhervadt a lelkében fakadó érzelem virág. Nem volt képes táplálni őt. Eleinte néha sírt, utána már elapadtak a könnyei is. Később közömbössé vált, aztán eldöntötte, hogy visszaszerez mindent, ami elveszett. Fred nem vette komolyan, hiszen megszokta, hogy egyik nap kiömlik belőle a keserűség, és másnap minden folytatódik, mintha semmi se történt volna. Cass ezúttal viszont valóban komolyan gondolta, és szavait tett követte.

Már jó ideje az erdei úton haladtak, csupa sár volt körülöttük minden, és a kopár fák látványa csak még inkább fokozta Cass lelkiállapotának feldúltságát.
– Elég messze van ez a lakatlan ház a várostól- szólalt meg a sofőr a hosszú ideje tartó zötykölődés után.
– Igen… tudom… – mondta Cass egykedvűen.- Én most a csendre vágyom.
– Megértem Önt.
A nő erre már nem válaszolt, szemei a távolba révedtek, és csak azt gondolta: – Dehogy értesz meg engem… azt se tudod, miről szól az életem…

A könny mostanra felivódott a szeméből, s az út felén túl már csak a jövőre gondolt. Arra, hogy vágyik a tóparti házra az erdő szélén, az elmúlt időre, amikor még ott töltötte napjait kislány korában az apjával. Arra, hogy végre megtalálja önmagát, hátrahagyva a múltját, hogy végre belevetheti magát az írásba, amit oly régen hanyagolt… arra, hogy fellélegezhet végre… Mélyet sóhajtott, és arcára kiült a derű.

Estére érkeztek meg. Hosszú és fárasztó volt az út. Fel akarta ajánlani a taxisnak, hogy ott töltse az éjszakát, de a férfi nem maradt. Elvette a pénzt a nőtől, aztán gázt adott és indult.
Cass vegyes érzelmekkel lépkedett a falépcsőkön fel a tornácra. A kulcs a zsebében lapult mindvégig, most kivette, és kinyitotta az ajtót. Hideg volt bent, és ő nem is számított másra. Múlt héten itt járt, kitakarított, és bekészítette a fát is a kandallóhoz. Most a csomagjait hozta el.
Villanyt kapcsolt, és hozzálátott a tűzrakáshoz. Nemsokára pattogott a fa égés közben, és kezdte barátságossá varázsolni a helyiséget a meleg.

Cass levetkőzött, és elnyúlt a kanapén. Elnyomta az álom, úgy aludt reggelig. Arra ébredt, hogy fázik. Kinézett az ablakon, és a látványtól elmosolyodott: ugyanaz a gyermekkorában észlelt táj karácsony előtt. Amikor látta az őzet, amint megint eszik a kikészített szénából… Az apja kint fát hasogat, és bepárásodik odabent az ablak, ahogy fő az ebéd. Kis szíveket rajzol az ujjával az ablakra, aztán könyökével letöröli az üveget, hogy láthassa a dúsan leomló hópelyheket. Eszébe jut a jégvirág az ablak sarkán… Nyugodt és csendes minden.
– Gyönyörű téli nap…- derült arcán, szemei sarkában meggyűltek a ráncok mosolyától.

Igazából nagy kő esett le szívéről. Nem érzett fájdalmat elhagyott szerelme miatt. Pedig évekig harcolt önmagával, a felgyülemlett sérelmekkel, tehetetlenségével, gyengeségével – hiszen tudta, hogy ez a megoldás. Csak egyszerűen félt. Félt megtenni a lépést.
S ahogy végigfutott benne az öröm lángja, megcsiklandozta belsejét. Két kezét felemelte, ökölbe szorítva tenyerét, s győztesként kiáltotta:
– Megtettem! Sikerült!

A kezdő lökés megvolt a naphoz: fürgén tett- vett bent, és kint az udvaron. Szaladgált a ház körül. Energikusan, jókedvvel nyugtázta a napot. Este, lefekvés előtt még hátradőlt hintaszékében, és hálával elmondta az aznapi megvalósításait:
– Köszönöm az ébredést ezen a helyen.
– Köszönöm, hogy a tüzeléshez megvan a fa.
– Köszönöm a reggelimet.
– Köszönöm, hogy belefogtam legújabb novellámba.
– Köszönöm… köszönöm… hogy élek…

Ahogy elmondta imáját, alig hallható hangra figyelt fel, ami valahonnan a szoba sarkából érkezett.
Lassan megfordult, a szék nyikordult egyet.
– Van itt valaki? – suttogott, és közben feltápászkodott helyéről.
Csend vette körül.
Egy ideig figyelt lélegzet-visszafojtva, de már csak a csend ült a szobán.
– Az ember hallucinál ebben a korban… ebben a csendben… – mondta, önmaga megnyugtatására.

– Cassss- szólt újból egy hang, ezúttal teljesen kivehetőn.
A nő felugrott, és a hang irányába fordult sápadt arccal.
– Ki vagy? Mutasd magad!
– Tudod, ki vagyok…- suttogott.
– Nem, nem tudom…- a nő lábai remegni kezdtek.
– Bújj elő!
– Nem láthatsz, én láthatatlan vagyok.
Cass gyanakvóan figyelte a sarkot, és alig hallhatóan mormogta:
– Sath, te vagy az?
– Ki más lehetnék?
– Úristen! Sath!- tette arcára mindkét tenyerét. Megnyugvás és felkavarodás, egyszerre érték.
– Te bennem élsz! Te az én belső segítőm vagy, Sath! Neked nem szabad máshol lenned…
– Eddig szükséged volt rám ott legbelül, de most már egyedül is boldogulsz. Csak tudod… mi szerződést kötöttünk valamikor…

A nőt fejétől a lábujjáig öntötte el a forróság.
– Te mindig mellettem álltál, és nehéz pillanataimban segítettél rajtam. Hozzád fordultam vigasztalásért. És te segítettél mindenben nekem. Átéltem a kemény tíz évet Fred mellett, s közben te voltál, aki végig mellettem álltál, bátorítottál, átöleltél, simogattál, letörölted a könnyeim. Sath, én tudom, hogy sokkal tartozom neked.
– És arra is emlékszel, amikor sírtál egy teljes napon át, és kérted, hogy segítsek? Akkor azt mondtam, hogy
– rendben, Cass, segítek most neked, de ha eljön az idő, akkor velem kell jönnöd, és akkor eljegyeztelek egy láthatatlan gyűrűvel. Azóta a menyasszonyom vagy.

Egy ideig állt a nő, kőbálvánnyá dermedve. Ajkait összeszorította, és szemeiből kiesett a könny.
– Azt mondtad, az enyém leszel. Megígérted.
A nő sírt, és közben felemelte bal kezét, és sűrűn pislákolva, homályosan látni vélte a csillogó karikagyűrűt.
– Sath… mondd csak- szipákolt a nő – hová akarsz vinni?
– Oda, ahol ketten lehetünk örökre. – hangzott a válasz – csak feküdj le…
Cass tudta, hogy hallgatnia kell Sath- re. Ő a legjobbat akarja neki. Minden, ami jó dolog volt az életében, neki köszönheti.
Lefeküdt hát, elnyúlt az ágyon.

– Hunyd le a szemed, Kedvesem- suttogott Sath.
– Ugye fogod a kezem?
– Persze, az ágyad szélén ülök. Érezd a kezem.
– Bújj hozzám, Sath, és ne engedj el soha- soha…
– Veled leszek mindig, megígérem…. és most szépen nyisd ki a szádat- beleöntötte a doboz tablettát. -Igyál egy korty vizet- felé nyújtotta a poharat. Cass engedelmeskedett.
Még érezte homlokán Sath simogatását, melegségét, vagy csak inkább a fuvallatot, ami átjárta lényét. Mélyet lélegzett, aztán elaludt.

Másnap, ébredéskor, Sath mellett találta magát. Csak most a sarokban ültek, fejét a férfi vállán pihentette. Meglepődött, amikor ránézett, hiszen, most valóban láthatta őt, nem csak képzelődött. Kedves tekintettel nézett rá Sath.
Körülkémlelte a szobát a nő, minden ugyanolyan volt, mint előtte. Kopogtak az ajtón.
– Megyek, kinyitom- mondta, s már készült is, de Sath megfogta a kezét, és visszarántotta.
Pár perc múlva feltörték a zárat, és bejött két rendőr Freddel.
– Mi történik, Sath?- kérdezett értetlenül.
– Várj…

– Istenem, Cass!- szaladt az ágyhoz Fred, és felemelte a nő élettelen testét.
– Mi ez az egész?! – ugrott fel a sarokból a nő, és Fredhez lépett: – Itt vagyok, élek, semmi bajom! Minek hoztad rám a rendőröket?
A férfi csak sírt, és nem vett tudomást jelenlétéről. Cass lassan fordult a nő felé, akit karjaiban tartott. Nézte őket.
– Annyira szeretlek, Cass! Miért tetted ezt velem?
– Uram, kérem… – szólt a rendőr, és a férfi vállára tette kezét.
Cass hátrálva lépkedett a sarokig, ahol vőlegénye a falhoz dőlve szemlélte az eseményeket. Amikor odaért az asszony, megfogta kezét, és magához húzta.
– Szeretlek, Cass… most már örökké együtt maradunk.

Értékeld az oldalt!