Békássy Balázs: Vadászok: Utamból, Kotródjatok! (V.): Fehér Arany

“Uram, hívatott.” Üdvözli Komory kolléganőt is Kira, aki a seriff balján van.
“Igen. A kolléganőt is idekértem. Foglaljon helyet. Elolvastam a jelentését. Sok jót írt Komory Eszter kolléganőről. Ez a Morse jött nekem a napokban. Megnézné? Vesse össze, hogy ez így mond – e magának valamit?”
Elolvassa az üzenet tartalmát. “Uram, ez a térkép még sok álmatlan éjszakát okozhat. Mitévők legyünk most?”
“Követte magukat valaki?”
“Nem, nem hiszem. Vissza kellene mennünk oda, de ez már véleményem szerint meghaladja az én és Eszter hatáskörét is. Egy magasabb rangú valaki kellene. Esetleg… eljönne velünk?”
Rázza a fejét. “Reméltem sokáig, hogy nem. Várható volt viszont, hogy a múlt árnyai előbb – utóbb erre a szintre érnek. Ez ne magukat terhelje. Nem tudtam, erre valaha sor kerül – e. Ugye menjek el magukkal? Valaha a királyi haderőben szolgáltam, csak nekem sok volt. Ezt fogadtam el végül. Jöjjenek, indulunk. Én közre fogom magukat és segítek figyelni.”

“Odatalál, Kira? Én nem jártam még arra, a hegyet ismerem csak. Bejártam többször is, de a tényleges helyet itt senki nem ismeri.” Bezárja a seriff az irodát és lóra pattanva indulnak meg a délelőttbe a sziklákhoz.
“Van egy nyom, amerre lehet menni. Igen, mehetünk: Uram.”

“Látja? Ez az a hasadék. Ez lett betemetve pár napja. Most át kell keljünk a hegygerincen a túlsó oldalra. Egy faházat kell megtaláljunk.”
“Jól el van dugva ez a hely. A szikla ezen felén még én sem jártam.” Beszél közben a seriff.
“Ez lenne az uram. Beljebb található maga az arany egy elreteszelt, tolt fal mögött.”
“Jó, köszönöm. Nem megyek be, csak kb. lássam ezt a hasadékot. Legalább egyszer életemben. Szép egyébként nagyon!”
“Csak egy kicsit nézzen fel, seriff. Ott látja a beomlott tetőt. Azzal zárták el a fehér emberek felé a bemeneti lehetőséget.” Lovagol be a seriffhez Eszter.
“Köszönöm, Komory kolléganő. Mesésen szép ez. Menjünk ki. Tovább.”
Elérnek az indiánokhoz a füstjeleket követve és Kira kikéri a törzsfőnököt, az pedig hozza lányait.
A faházhoz ellovagolva keringőznek valamennyit. Csakhamar szemük elé tárul.
“Nem hittem, hogy valaha látok ilyen szépet. Itt fentről, oda le.”
“Nézzen le most a Hasadékhoz, seriff.” Lép hozzá Eszter.

Kint John nővére főz. John fát vág a közelben, a fogadott húg meg segít neki rakni. Meglátják a seriff helyettes asszonyt és magát a seriffet. Beérkezik három lányával Kulukulu törzsfőnök is.
“Nem áll szándékomban bárkinek az idejét is rabolni és feltartani, de először is nagy tisztelettel üdvözlök mindenkit. Biosz – Logosz nagyúr testvérétől, a legifjabb fivéremtől érkezett levél: hogy mi lett az arannyal? meglett – e? Mindig bíztam benne egész életem során, hogy erre nem kerül sor. Birtokomban van az eredeti térkép, én ezt nem kívánom tovább adni senkinek. Önre bíznám Kulukulu törzsfőnök. Hosszú évekig, sok évszázadig ez a hely a béke földje legyen. Sok vér tapadt már a fénylő tudáshoz.”
John segít fordítani és a törzsfőnök elfogadja a térképeket. “Seriff azt mondja rézbőrű testvérünk, cserébe elfogadjuk – e az ajánlatát: három lányát a legmegbízhatóbb sápadt arcúaknak felajánlja bármikor feleségül. A térképeket elteszi, visszajuttatja a törzshöz. Egyetért. Ajándékot nyújt most át, amit a lányai adnak nekünk”
“John, az ajánlatot a sápadt arcúak népe elfogadja. És az ajándékot is.”
Az ajándék rejtjeles térkép a törzsfőnöktől, amit ő helyben a tolmácsolás keretében elmagyaráz. Nem normál térkép ugyanis. Indián jelekből áll. Étket fogyasztanak el az indián lányok főztjéből s amit szintén nem utasítanak el: Régi indián szokás, béke pipa elszívása.
A törzsfőnök kézszerűséggel búcsúzik, az indián lányok arc érintéssel teszik ugyanezt. Egy pillanatra a rezervátumot érintik, ha a seriffnek van kedve oda ellátogatni. Mutatnak feléje az indián lányok. Most már kint van szép tolluk is.

Estére Dog és Rick érkezik az ivóba. Egy pillanatra John és fogadott húga is leérkezik oda Kira meghívására pihenni.
John-t kikérik. “Uram, elnézést. Úgy tudjuk, ön a kislány gyámja. Örömhírt hoztunk neki, azaz önöknek. Egy fiatal házaspár azt állítja, a szülei. Mi leellenőriztük. Azonosítaná nekünk a párt?”
“Üdvözlöm önöket, biztos urak. Huhh, nehéz lesz. Igyekszem. Pár éve ennek a szörnyűségnek, de talán felismerem még őket. Az nagyon nagy szó lenne, ha életben lennének.”
A pár belép, tényleg nagyon fiatalok. Az üdvözlés lezajlik. “Régen volt, de megpróbálom. Ha az aranyásók osztagának a száma a kalapján az, amire emlékszem az apán… Az anyának pedig volt egy egyedi jelzése és copfot viselt.”
Az anyát könnyű azonosítani. Nem sokat kopott a kabala. Az apa gondban van “Talán még megvan. Megnézi John, “igen, ez az: a hatos osztag! Szólok neki, hogy vannak itt valakik.”
“Igen.”
“Kisasszony és szülők. A gyám azonosította a szülőket. Megtennék, hogy felismerik – e egymást. Csak úgy tudjuk bizton mi is, hogy jó emberek keresik – e egymást. Ezt a jó hírt kaptuk.”
Dagerrotípia alapján nézik a szülők a lányt. Aranyásás közben egy forradás keletkezett még pár éve 11 éves korában (most 15) a lábán. Ők bólintanak. ” Biztos úr, ez a mi lányunk szerintem.”
Az apa magához szorítja, a kislány eleinte bizonytalan, utána valószínű emlékszik még valamire és az ölelések megtörténnek.
“Sokat bujkáltunk, kislányom. Nehezen találtunk apáddal menedéket. Nem csodálom, hogy nem sokra emlékszel rólunk.”
“A többiekről van hír, biztos úr? Akik nem élték túl.” Érdeklődik az apa, miközben ölelik megnőtt lányukat, négy év után.
“Ott senki nem maradt életben, uram és hölgyem. Kiirtották a családot. De mi már nem is zavarnánk. A legjobbakat. Örülünk, hogy sikeres bepároztatás volt.” Kalapjaikhoz nyúlnak és már lovagolnak is el.
A szülők megisznak valamit és nézelődnek. A fogadott húgnak ez gyors, de.. idő mire az új jót magáévá teszi, hogy nem árva. Ez… piszok nagy szerencse!
Zongora billentyűi csapnak át dallamba. Kezet lát maga  előtt. Elfogadja. Apa vinné táncba. Utána John is felkéri. Kicsi mosoly a lány arcán. Nem táncolt még. Mindannyian próbálnak kiengedni a sötét múlt árnyai után.

Értékeld az oldalt!