Kimérák között

Ostobaság volt tűnődnie. Új fejezet, üres lap várta az élet nagy könyvtárában. Olyan lap, amelyet tele kellett írnia apró eseményekkel. A vele történő eseményekkel. Ellie agyában nem is volt más, csak egyhangú, életunt szimfónia. Keresgélt a lehetőségek, megoldások között, de végül egy apró mosoly húzódott a szája szögletére és tudta, ezen kár rágódnia.

Lassan felállt, a hűtőig cammogott, kivett egy dobozos nektárt, és visszaült az ágyába- majd végignyúlt rajta. Mint derült égből villámcsapás, úgy cikázott át rajta valami hirtelen. És egyszerűen eltűnt. A helye üres lett. Ő maga sem tudta, mi ez az egész. Amikor végre felocsúdott, egy búra alatt találta magát. A félelem rémálommá torzította a valót. Üvegkoporsóban feküdt, megpróbálta felemelni a kezét, de egy ragacsos anyag visszafogta. Nem érzett se hideget, se meleget. Próbálta felemelni a fejét, de csak annyira volt képes, hogy tekintete végigfusson meztelen testén. Oldalra nézett, s szeme sarkából figyelte a mellette levő üvegbúrát. Úgy tűnt, valaki benne van, valaki, aki szintén áldozat lehet, akárcsak ő maga. A félelem blokkolta a racionális gondolkodását, nem talált összefüggéseket. Utolsó emléke a nektár volt, az hogy pihent az ágyon… Itt aztán elszakadt a film… Tény, hogy most itt van. Tény, hogy valaki, vagy valami által ide került. És hogy valaki vagy valami kezdeni akar valamit vele. Ebben a pillanatban elsötétült az üveg, és szemtől szembe találta magát két hatalmas, szögletes szemmel. Felsikoltott a lány ijedtében, és majdnem elájult. A koporsója fedelét két hosszú, vastag, szőrös ízelt láb szorította közre. A fej emberinek tűnt, de innentől megint megszakadt a film… Közben a kiméra levette a mesterséges átváltoztatáshoz szükséges berendezés fedelét. A műszerfalra pillantott, ahol látta, hogy az életfunkciók lelassultak ugyan, de életben van az áldozat. Visszatette a felső részt, aztán elcammogott. A lény egy hatalmas pókra emlékeztetett, amelynek méternyi hosszú, vastag lábai voltak, potroha egy felduzzasztott emberi test, és a fejtor egy emberi fej pókszemekkel, csápokkal, s az egész testfelületet egy nedves, nyálkás réteg fedte.

A helyiség, ahol a lány feküdt, a KKK (Kimérákat Kifejlesztő Központ )volt. Itt történt meg az emberek szörnyekké való átalakítása. A legrosszabb az egészben az, hogy az értelem, tudat, emlék megmarad, sőt inputot kapnak, aminek folytán sokkal intelligensebbek, magasabb értelmi szinttel rendelkező lényekké válnak… és már soha nem térhetnek vissza embertársaikhoz, mert a kimérák családjának hasznos tagjává válnak, akiknek a szerepe a táplálékszerzés és fajfenntartás- mindkettő emberáldozatot követel.
Mire újra magához tért, furcsán érezte magát. Lábfejeit is bevonta a kocsonyás anyag, karjai mozdulatlanokká bénultak… Utolsó erejét összeszedve, megpróbált a menekülésre gondolni… bár igazából fel sem fogta a folyamat szörnyűségét, ami rá várhat még, csak sejtette, hogy egy komoly, irreverzibilis folyamat részese. A karjait hatalmas erőfeszítések közepette emelte fel, a ragadós, nyúlós nyák visszafogta. A fedél annyira távol esett tőle, hogy kinyújtott karral sem érte el. Megpróbált felülni, de egyszerűen képtelen volt rá. Kevés idő elteltével megint elsötétült a terráriuma, és behunyta szemeit. A hatalmas pókszerűség elfordult a másik szerkezet felé, Ellie épp akkor nyitotta ki szemeit. Iszonyat kerítette hatalmába, amikor végigmérte a kiméra testét. A meglepetése még hatalmasabbá vált, amikor a mellette levő búra tetejét levéve, kiemelkedett egy ugyanolyan kifejlett egyed, mint az előző. Rémséges gyötrődés fogta el, kétségbeesett tehetetlenség… A következő percekben megjelent egy újabb kiméra, aki egy eszméletlen férfit hozott be karjain, majd elhelyezte az imént kimászó szörny helyére. Ez már több volt, mint felfogható. Sorban hagyták el a helyet, szótlanul.

Ellie újból megpróbálkozott a lehetetlennel. Karjait felemelte és lábait megpróbálta maga alá húzni, hogy testét felemelhesse. Nem sikerült. Oldalra pillantott, ahol észrevette az újdonsült szörnyjelöltet. A férfi szintén a nőre bámult értetlenül, mintha magyarázatot kérne. A lány csak a karja felemelésével jelezhette, hogy életben van. A férfi mocorogni kezdett, majd észrevehetővé vált, hogy felmagasodik, mintha felállt volna… A búra tetejét elmozdítani viszont kihívást jelentett, de mivel hibásan rögzítették, sikerült elfordítani a szerkezetet, és a férfinek máris sikerült kimásznia üvegkoporsójából, mely emberi mivoltát nyelte volna magába. A lány figyelt és bizakodva emelte fel kezét, segítségért rimánkodva. Az ijedt férfi menekülésre készen állt, pillanatig viszont tétovázott, aztán a lányhoz szaladt. Felmászott az inkubátor tetejére, s minden erejét bevetve, próbálta elmozdítani, de hasztalan. A kocsonyás állagba ágyazódott lány kétségbeesetten vergődött. A férfi, ösztönösen nyúlt a gépeket összekapcsoló kábelekhez, és megszakította az összeköttetést. És akkor a fedél automatikusan kinyílt. Pillanatok alatt kisegítette a lányt az inkubátorból, bár a kocsonyás állagú anyag eléggé megnehezítette a kiszabadítását. Ahogy a lány kilépett, megszólalt a riasztó. A két meztelen ember a sarokba húzódott ijedtében. Másodperc töredéke alatt teremtek ott a pókszerű lények, és elözönlötték a helyiséget. A lány a fiúba kapaszkodott, ő egy fél lépést tett előre, védve a lányt, s ez épp elég volt ahhoz, hogy rálépjen a teleportálódást beindító gombra. Néhány pillanat… és az utolsó beprogramozott adat alapján a fiú lakcímének színhelyén landoltak. Csak nézték egymást ijedt tekintettel. Túl sok volt mindezt felfogni, magyarázatot találni.

– Ki vagy te?- remegő hangon kérdezte a lány, miközben a fiú a fürdő felé mutatta az irányt.
– Arnold…. és te?
– Ellie.
– Mi történt?
– Nem tudom… nem emlékszem semmire…
– Én sem.
– Valahogy mégis kapcsolatba kerültek velünk.
– Hogyan tovább? Nem vagyunk biztonságban…
– Senki nincs biztonságban…
Ellie elindult a fürdő felé, Arnold kivett a hűtőből egy dobozos nektárt.

Értékeld az oldalt!