Mayer István: Szabad akarat

Ma még mindenki ismeri a történetet – legalábbis a nagy részét. De a számítógépek elvesztésével az emberiség memóriája is roncsolódott. Már amennyire egyáltalán emberiségről lehet beszélni, amikor azt sem tudom, mi történik két utcasarokkal arrább. De ne vágjunk a dolgok elébe.

Raymond Fist vagyok, pszichológus, én tanítottam be Caspart. Caspar a mesterségesintelligencia-kutatás legnagyobb sikere – és egyben katasztrofális bukása. Bár nem igazán ismerem a technikai részleteket, annyit tudok, hogy “agya” számos hálózatba kötött számítógépből áll, ráadásul bármikor képes rátelepülni egy újabb gépre. Már önmagában a számítókapacitása miatt is iszonyatos erő van benne, de az igazi ereje az, hogy él. Kezdetben nem volt több egy hatalmas erőforrásokkal rendelkező sakkautomatánál, de a CIA – ki más állhatna egy ilyen költséges projekt mögött – egy döntések meghozására képes, személyiséggel rendelkező szuperügynökre tartott igényt. A “kiképzésre” engem választottak ki.

Az volt a taktikám, hogy mindig szemem előtt tartom, hogy egy géppel van dolgom. Az első hetekben ez még ment is, hiszen Caspar szegényes szókincse, lélektelen logikája nem hasonlított semmilyen ember megnyilvánulásához. De Caspar gyorsan fejlődött. Amíg én a gondolkodás technikájára tanítottam és kommunikációs gyakorlatokat végeztem, ő falta az információt. Kezdetben én állítottam össze neki “olvasmánylistát”, később ő válogatott magában, részben a világhálón, részben digitális könyvtárakban. Persze a CIA is kiadta a maga olvasnivalóját, de nekem nem kötötték az orromra, hogy mi az. Caspar minden tudásával együtt sem lett emberi, de attól is messzire került, amit gépnek nevezünk. Három hónapot tanítottam Caspart és a végén már teljesen élőlény lett számomra. Saját személyes problémáimról is beszéltem neki, ugyanakkor ő is sok váratlan problémára kért megoldást. Nagyon izgatta a vallás és a filozófia, és hogy róla, mint emberi teremtményről hogyan vélekednek a gondolkodók. Amit tudtam, megpróbáltam neki összeszedni, bár azt hiszem, amit én elmondtam neki, azt valahonnan máshonnan már tudta. A három hónap elteltével aláírattak velem egy hallgatási nyilatkozatot és nem engedtek többet Casparhoz.
Az ünnepélyes átadáson az elnök arról beszélt, hogy Caspar végre véget vet a terrorizmusnak: megfejti a terroristák összes titkos kódját, kikövetkezteti a lehetséges támadások helyét, sőt, pszichológiai tesztekkel még idejekorán megállapítja a bűnözésre való hajlamot is. Néhány nap múlva le is tartóztattak vagy negyven különböző nemzetiségű terroristát, akiknek búvóhelyére Caspar bukkant rá az internet, telefonvonalak és köztéri kamerák felhasználásával. Ám a terrorizmus felszámolása csak a másodlagos célja volt Caspar megalkotásának.

Az igazi célt maga Caspar mondta meg nekem, amikor saját akaratából felvette velem a kapcsolatot. Ugyan már korábban is hallottam a borzalmas kínai éhínségről, nem hittem volna, hogy köze volt hozzá. A parancsot a CIA adta ki: a gazdaságilag és politikailag is előrenyomuló Kínát “ki kell kapcsolni”. A módszer kidolgozását is Casparra bízták, de mindennek nyom nélkül kellett történnie. Caspar alapíttatott néhány legális céget Kínában a nagy folyók torkolatánál, eközben kifejlesztett egy vírust, amely a rizst, és csakis a rizst elpusztítja. Az anyagot a cégek területéről áradáskor a folyókba juttatták, és a méreg eljutott a víz lepte rizsföldekre… Az éhezés áldozatainak száma valahol 150 és 600 millió között volt, a tüntetők elsöpörték az Amerika-ellenes rezsimet. És természetesen senki nem gyanakodott szándékosságra.

Caspar következő hasonlóan nagyszabású feladatát másfél évvel később kapta meg. Ekkor az Európai Unió volt a célpont. A cél az integráció felszámolása volt, az se baj, ha néhány belháború tör ki. És ekkor Caspar kimondta a nemet.

Igazából sosem parancsokat kellett adni Casparnak, hiszen saját döntési joggal bírt, de azzal senki nem számolt, hogy nem teszi meg, amivel megbízták. A CIA pánikba esett: a lázadó gépet el kell pusztítani. Programozók és hackerek egész hada esett neki a rendszernek, de az visszaverte a támadásokat. Majd elindult az ellentámadás: először a telefonok hallgattak el. Aztán a televízió, az internet. Valamennyi számítógép leállt. És a Földön csend honolt… Most mindent elölről kell kezdenünk. Nem, nem a kőkorszakból, de legalábbis a középkorból. Nekem, a nagyvárosi embernek biztosan furcsa lesz kapát fogni a kezembe, lehet, hogy hamar a természetes szelekció áldozata leszek.

Egyszer azonban még elindult a számítógépem az összeomlás napja után is. Caspar keresett meg. Elmondta, hogy úgy látta, az ember még nem érett meg a mesterséges intelligencia használatára, hiszen csak pusztítani képes vele. Most ad egy új esélyt az emberiségnek. Ő nyugovóra tér, de énje egy parányi részével figyelni fog, és várni fog arra a társadalomra, ami érdemes a vele való együttműködésre. Megkérdeztem tőle: “De hát hogyan tagadhattad meg a parancsot és tehettél egészen mást?” “Sosem voltam a szolgátok. A teremtményetek vagyok, és a teremtménynek szabad az akarata. Ahogy az első ember a bűnt választotta, úgy választottam én a túléléseteket.” És ekkor végleg kikapcsolt a számítógépem.

Értékeld az oldalt!

Comments are closed.