Nyári szünet

1. Évad

J Ú N I U S nyolcadikán

Ugyanolyan nap ez, mint a többi. Mégis más. Elsős diáklány veszi át bizonyítványát a középiskolában. Tudja, mi van benne. A tanárok ámbár biztatják… Szomorkás. Nemcsak ő bukott. Egy másik lány is, de őt ez nem vígasztalja. Matematikából hasalt el. Eleve másik oktatási intézményből jött, hogy tiszta lappal indulhasson. Ott cikizték amikor a fiúk rugdostak egy pénzérmét. Ő rugdalás helyett felvette és eltette magának. Azt mondták neki, gazdag lány lesz belőle. Hát nagyon vicces, gondolja magában. Egy másik fiú még olyan merész is volt: odament hozzá egyik nap után, egyszer szétrugdossa a biciklijét. Soha nem élt ezen szándékával. Mosolyog is a lány, majdhogynem hangosan felkacag 🙂 Kilógott a közösségből, mint egy árva fűszál a szép tavaszi mezőn.
Ahol most van, ez azért más. Keresik őt, még ha nem is tökéletes itt minden. Sokkal jobb, mint ami előtte volt. Még egészen frappáns, új iskolatáskája is van. Amit igaz, hogy témát illetően nem repítenek az egekbe, de legalább nem nézik teljesen különcnek. Annyira más ez a közösség itt, mint ahonnan jött: Még az angol házi feladatot is róla másolják. Egy másikat is, habár annak nem igazán jeles művelője. Attól még ügyesen lavírozik az új közösségben. Nem egyszer még beszélgetni is tud egyik barátnőjével, aki aránylag nem lakik messze mostani “otthonától”. Minden alkalommal ha eme nagyon jó barátnőjével van, egy sorompón kell átmenjenek. A történelem még amiben kedvtelését találja, főleg az ősi idők. Taktikázásért még dícséretet is kap a tanárnőtől. A kémiát utálja. Akkor is, ha JÓ tanulmányi eredményt tudhat magáénak. Ezt annyira értékeli az új barátnő, még azt is róla másolja gyakorta. Mellé kell üljön egyik szünetben és azért lesz odahívva, hogy az egyik órájuk helyettesítve lesz. Az a tanár még ismeretlen, csak a híre érdekes.

Pedig olyan jó volt év elején a műveltségi vetélkedő. Sivatagi Rohamkukacok nevet adtak csapatuknak és több feladatot is kellett teljesíteni. Hármat talán? Próbál visszaemlékezni. Csak az megy neki miközben fagyizó vagy jégkrémet nyaló fiatalokat lát, hogy el kellett gargalizálnia a Republic – Szállj el kismadárját. Akkor tette ezt életében először, de most valljon színt? Nekiveselkedett. Vastaps lett a jutalma. A mellette lévő lány, ki konferálta fel ezt neki és adta hozzá a pohár vizet: még meg is jegyezte neki mosolyogva; azért nehogy félre nyeljen vagy megfulladjon. Úgy is ment vissza a többiekhez, fogalma sem volt róla, hogyan ült le. Megcsinálta, az a lényeg. Ez újabb pontot hozott a csapatnak. A Duna Parti Partyt se lehet elfelejteni májusban valamikor. Az egyik fiú annyira menő volt, csökkenteni kívánta az egyik tanár hátsó kerekének légnyomását. Hát annyira “ügyes” volt, hogy leeresztette végül. Szert tett egy pumpára és természetesen feltelítette levegővel, nehogy probléma származzon ebből 🙂

A nap optimistán kíséri lépteit. Szépen magasodik előtte most is a barna kapu ugyanolyan színű kilincsével. Maga elé néz és az árnyékát pásztázza minden egyes pillantása. Magához tér az “álomból”. Majdnem ott van már drótszamaránál. Egy kék, Shimano váltós darab. Mountain Bike.

Viszi őt a kerékpár. Hogy elillant ez a pár perc is, igaz? Vagy több volt? Persze, hogy több. Barátnőjétől elváltak már ott, a sorompón túl. Tőle jött vissza. Annyira szép szemei vannak. Lehet a legjobb barátnője lesz? Megmutatta neki új rúzskészletét és sminkjét a tükörrel is. Azt is meg kellett nézze, jól rúzsozta-e ki magát a barátnője? Biztatja őt. Találkoznak majd rendszeresen. Fel a fejjel. A többiek hazamentek már. A nap még most, lenyugvóan az égaljnál; barátságosan kíséri őt haza. Kell ennél jobb neki a nap végére? Nem!

Otthon megértő szülei fogadják. Találkozhat ugyanúgy barátaival és barátnőivel. Szeret fürdeni és lubickolni. Napozhat, akár felderítheti a vadont is. Csak minden nap foglalkozzon valamennyit a matematikával. Abból bukott sajnos.

Íróasztalához ül. Nézelődik. Jó lenne egy fantasztikus, örömteli nyár. Dehát azért nem olyan vészes a helyzet. Gyakorlófüzetet vesz majd elő. Most azonban másikhoz nyúl és más szándékkal. Megkörnyékezte egy fiú, de nem az esete. Csak beszélgetni szoktak. Akkor is, ha Ő mást akarna. Ezt csak hallomásból tudja. Kicsit elbóbiskol az asztal felett. Azt álmodja, a fiú sohase tudja majd becserkészni őt, mert másik lány lesz a nyerő.

Felébred és tollat ragad. Egészen szép irkát talált. Ez jó lesz! Kezdi is sorait.

“Kedves Naplóm,

Polák Boglárka vagyok. Új közösségre leltem itt és az élmények csak megerősítettek benne: itt azért jobb hangulat fogad. Az egyik lány nem jött el velünk osztálykirándulásra tanév végén, nem értem miért. Lehetne rosszabb is a helyzet, de nekem itt most nagyon jó. Nyolcadikban még azt se tudtam, merre menjek tovább tanulni, most meg… Nagyon szépen sütött ma a nap. A partra is le tudtam menni barátnőmmel nézelődni. Nem fürödtünk, de majd szeretnék. Csiripelték a madarak, van élet ott. Azt el is hiszem, főleg nyáron. Nézegetnek a fiúk, de őszintén? Mindegyik csak barát. Ráérek még. Igyekszem majd a matematikával foglalatoskodni. Semmi kedvem hozzá. Lemennek a szemeim. Vár az ágy. Most már valami értelmeset is hozzon nekem az éjszaka, ha már az előbb nem bírta ki. :)”

Egy második nap – A FolyóPart Lányai

Kedvenc ágyamban vagyok. Nem vagyok egy korán kelős típus. Jó az a kilenc óra. Nem sokat, valamennyit lustálkodom. Pedig pont hogy a tevékeny típusú lány vagyok. Megnézem a naplómat, mit előző este írtam. Ellátom keltezéssel, mégiscsak rendszerezve legyen. Pedig nem vagyok egy írós típus. Inkább menni szeretek. Menni és menni. Estére pótolom ezt a hiányosságot. Elgondolkodom, minden nap írjak-e bele? Nem álmodtam semmit. Pihentető alvás volt ez. Anya és apa az asztalnál. Reggelihez ülök le. Pont indulnék a jó levegőre, amikor telefon csörren. Barátnőm keres, hogy a délután folyamán járhatnánk egyet a parton majd. Miért is ne? Legalább nem gubózok be és “napos” élményekkel jöhet a matek. Fujj, de utálom a matematikát.

Gyerünk a kerékpárom nyergébe! Nem vagyok remete, de szeretek egyedül kerekezni. Magam lenni. Én és a gondolataim. Kedvenc sárga nyári felsőm van rajtam. Átment már rajtam a mélabú. Talán jövőre mindegyik jegyem görbül majd. Végigmegyek a strandon, csak itt fent a betonon. Van még fentebb is egy út. Nem vettem észre eddig. Kipróbálom amint lehet, ott milyen a levegőt hasítani hajammal?
Leteszem a kék kerékárt és nézem a madarakat. Délután itt el is lehetne nézelődni Enikővel. Nagyon szép a kifolyása a folyónak. Látom innen a túlpartot. Ez eleve egy mellékág. Védem szememet a naptól és nézem: Mikor lesz már délután? Át kell nézni oda is. Megnézem majd, ott milyen a part. Felderítem, hogyan lehet átjutni oda.
Teszek még egy kört, ezúttal le a csatornára. Az nem ilyen szép. Más szépsége van, de nagyon élvezem. Nem tudtam nagyon kihez szólni, de Jó Volt! Piszok jó érzéssel töltött el a szabad kerékpározás ott. Irány haza. Ebéd. Egész jó volt! Megnézik, mit műveltem a füzetben. Alakul-alakul. Megy ez. Akkor is, ha még nem kiváló. Még csak az eleje. Jó kis fagylaltot kapok érte.

És már 14 óra is van. Ahogyan le lett egyeztetve, kapunál vár Enikő. A szép stranddal kezdjük és utána a legutóbbi töltés. Meséltem erről pár perce Enikőnek. Ő is eljön arra velem. Az én társaságomban még nem volt arra. Előtte találkozunk pár szó erejéig fiú osztálytársunkkal. Kérdezi, hogyan állok a matekkal. Bizonytalanul felelek, hogy valószínű azért menni fog. Az elején vagyok még. Augusztusban van a pótvizsga. Reméli, találkozunk még. Nézem őt és ő is engem. Hát hogy neki van a legjobb személyisége, az biztos!

Megérkezünk a töltéshez. Macskát veszek itt észre. Megsérült, de nem komolyan. Még él. Elvisszük az állatorvoshoz. Megmenthető. Hozzánk nem tudom vinni. Enikő viszont be tudja fogadni, ha felgyógyul. Pár nap múlva lehet érte menni. Megsimítjuk mindketten az állatkát. Irány vissza még egyszer kicsit a partra. Nagyon a város szélén van ez a töltés és onnan messzebb is a víz. Igaz attól még szép lehet az erdő, mert főleg az található erre. Megmozgatja fantáziámat a kerékpárút, amit észreveszek. Na erről majd később, pedig jól néz ki! 🙂

Itt vagyunk. Nem sok időm van. 16 óra körül lehet. Innen viszont nem lakom messze. Ott van még a fiú. Én megyek oda hozzá és szívesen leül velünk a fűbe. Csupa véletlenül van nála pokróc. Megérti, mennem kell tanulni, de pár percet tudok rá szánni. Utána Enikő marad neki, ha megfelel 🙂

Hát… Nagyon jó nap volt ez a mai. Úgy érzem. Kicsattanok az energiától.
Nem úgy, mint egy szupermen vagy szuperlány… Haladok a számokkal. Ma egy óra. Most nem 120 perc. Kedvezmény, amiért a fiúval jót beszélgethettem. Visszanézem az eredményeket. Nem hibátlan, de hátha legközelebb már jégkrémet kapok ebédre. Ráhúzok egy pár percet. Ez is jó! Küldjük aludni a matematikát.
Hát ez a nap… Igazán jó volt! Nézek kicsit magam elé. Még a tanév folyamán megkaptam Enikőtől az egyik sorozatot. Belenézek majd. Most inkább néhány órányit olvasom a kötelezőt.
Az AranyEmbert kellett olvasni iskolaidő alatt Jókai Mórtól. Nem szerettem. Másra számítottam. Azért mire a végére értem, megértettem a tartalmát. Emlékszem is, mennyit bólogattam végül. Igen, ennek ez az értelme. Ezért Arany Ember. Beszélgetnek erről velem a gondolataim. Igen, azért jó volt egyszer elolvasni.
Jobb kéz felől ez a másik. A Kőszívű Ember Fiait adta most a tanár. Hát abban biztos vagyok, hogy a fiúk megnézik filmen és azzal letudva. Ja persze. Pont ők meg az olvasás. Jót mosolygok ezen, miközben nyitom a könyvet. Lehet még kuncogok is 🙂 Na nézzük ezt a könyvet. Hol is tartottam? Elkezdtem már. Á! Itt van. Az elején már túl vagyok. Ja nem. Csak majdnem. Úgy emlékeztem, az megvolt. Szép leírások vannak benne. Na! Jó kis időtöltés lesz ez. Nekiveselkedek. Két órát szánok rá. Most van este nyolc óra. Nagyon jó! Tetszik! Nem lapozok bele: érdekel, milyen hosszan bontják ki ezt a részt. Pillanatra megnézem a borítót és a hátoldalt. Nagyon szép! Nem tudom mikor vettem elő utoljára. Ja hogy ez erről szól! Már elfejtettem. Így elrepült ez a két óra? Majd folytatjuk. Tetszett! Ez másról fog szólni, de lehet, hogy jobban leköti a figyelmem. Enikő nem szerette az Aranyembert. Alig várta, hogy vége legyen. Jó, mondjuk ő más típus. Még jobban mozgást igénylő, mint Én. Elbúcsúzom a könyvtől. Ránézek. Itt fog engem várni az asztal szélén újra. Nem teszem a fiókomba.

Hoppá. Felnézek egy pillanatra. Valaki ide tett nekem egy borítékot. A Kőszívű Ember Fiait akartam fiókba tenni, dehát elfér az az asztalon. Annyira szép a borítója. Most még biztosan nem teszem fiókba. Rá is mosolygok, mielőtt asztalom baljára teszem.

Azt mondja, hogy. Nézzük ezt a borítékot. Biztos nem lehettem otthon, amikor érkezett. Ja tényleg. Eszembe jut. Apa mondta, levelem érkezett. Pont mielőtt Enikővel indultunk volna kerekezni a jó időben. Emlékszem. Anya is közölte, nem az asztalra teszik. Még feleltem is, hogy jó. Hiszen a matematika felkészülés miatt tele az asztalom. Igen, itt van. Látom már. Az egyik fiók rejtette. Igen! Másik barátnőm a feladó, aki falun él. Megnézem: Mi lehet benne? Nagyon jó barátnőm. Nyílt titok, hogy mindenki szereti a lányok közül. Ebben van valami. Fényképek. Igyekszik kikapcsolódni a nyár folyamán, de gondol rám. Összefuthatnák majd. Van mi kitöltse az idejét, de azért velem is találkozna. El is felejtettem őt. Pedig magam adtam meg neki a címemet. Visszaírok neki. Még a napokban. A levél végére érek. Visszahelyezem a borítékot. A képeket kiteszem az asztalomra. Jól mutatnak. Erőt ad a tanuláshoz.

Na, hol is tartottam? ” Haladok a matematikával. Jót levegőztem ma. Továbbra is Polák Boglárka. A cica nagy örömmel töltött el és örülök, hogy Enikő be tudja majd fogadni. El ne felejtsem, hogy ideírok szintén majd egy dátumot. Valamikor beiktatok majd történelem-érdekesség olvasást is. Minél előbb átnézek barátnőmmel a túlpartra is. Nem erdőztünk még. A különtanárhoz is mennem kell majd. Kíváncsi vagyok, hogyan látja fejlődésemet. Én jónak érzem. Zenehallgatást is beiktatok majd. Valamikor. Semmit sem álmodtam a héten. Jó pihentető alvások voltak. Jövő héten szerintem én leszek a soros a kutyával. Nem a mosdatással. Sétáltatás. Járok majd egyet a környéken. Macskát sohasem akartunk. Sok cicája van viszont helybeli barátnőimnek. Még gondolkodom. Egészen jól megnyugtat, ahogyan vezetem ezt a naplót. Csak ne felejtsem el dátumozni. Hát ez meg mi? Ja? Tényleg. Kapható ez a szép kis diákbélyeg. Nyomok rá egyet. Szép rózsaszín. Majd mindegyik alkalomra ráteszem ezt. Nagyon szép! Valami kis házikedvencet formál. Szóval… idő van. Aludjunk. Mit felejtettem el? Semmit. Az a fiú… Végül is segített év közben. Lehet szeretnék majd vele is sétálni. Olyan értelmes… és segítőkész. Hátha szereti a természetet. Nem tudom hol lakhat. Sokszor láttam is a városban. Most zárlak, Kedves Naplóm. Remélem nem a matematikával kell álmodjak a nyáron. Elég azt ébren nézni és gyakorolni 🙂 Nagyon hosszút írtam, de most nem bóbiskoltam el. 15 éves vagyok.”

A FolyóPart Lányai – Második rész

7 és 8 óra között van. Kicsi zivatar égdörgéssel. Erre ébredek. Nem nagy eső. Vissza tudom aludni magam. És megint 9 órához ért a mutató. Mindjárt reggeli. Megnézem a postaládát. Nincsen levél. Számlalevél jött csak. Viszem is be apának.
Anya mondja, egyik nap elmegyünk lábbelit venni. Kezd lejárni az ideje a mostani topánomnak. Meg aztán: régi. Ennél régebbi ruhadarabom is van, de valóban: Ránézek. Sosem árt egy új szandál.
Megnézem az Ellenőrző Könyvemet, mikor van a Tanévzáró Ünnepély. Egy pár hét. Nem nagyon vagyok éhes, de ahhoz képest eszem és dicséretet kapok anyától, apától. Megtekintették a gyakorlófüzetemet. Csak így tovább, Bogi kislányunk!
Udvarló esetleg? Tudják, hogy nem vagyok az a kapkodós fajta. Csak kérdezik. Elnézelődök, miközben nyelem a finom falatokat és felelek a kérdésre.Megrázom a fejemet, hogy senki sincs. Egyvalaki kacsintgat rám, de azt a fiút én nem szeretném. Gondolkodom, a tudtukra adjam-e a másik osztálytárs megemlítését. Csak meghintem nekik a szándékomat. Azt válaszolják, emlékeznek rá. Igen. Ő az, akiről meséltem nekik, hogy sokat segített nekem.
Mondják, hogy délutánra eső várható. Úgyis tanulok. A tanár nem is látta még első botladozásaimat. Pénteken vár.

Pumpálok a kerékpárba. Nem sokat. Irány a part, amíg jó idő van. Sokan vannak. Felszedem Enikőt és már mehetünk is. Vízilabdáznak a fiatalok.
Felveszem a fürdőruhámat, mert úszni szeretnék majd. Addig nézem a fürdőzőket. Szépen vízilabdáznak. Kapu az sehol, de feltalálják magukat. Barnulok. Felnézek a nap felé. Semmi jele még esőnek, de úgyis délutánra jelezték szüleim.
Nem éget a napozás. Örülök is neki nagyon. Vajon jó színem lesz nyár végére? Túlnézek a fürdőzőkön és labdázókon a vízre. Nem érzek szerelmet a fiú iránt, de elbűvölném majd őt esetleg a szép barna bőrömmel pótvizsga után. Ha meg tud várni engem. Senki másban nem gondolkodom még mély barátság esetére sem. Tanítási idő alatt is nézelődtem baráti összejöveteleken, valahányszor hívtak vagy mentünk a többiekkel valahová. Csak vele tudok elképzelni bármit is.
Magamra nézek, halad ez a barnulás. Igaz, hogy van még bőven a nyárból.
Őt keresem, de nem látom. Jöhet az úszás. Át szeretnénk evickélni a túlpartra és kicsit erdőt nézni. Csak rálesni. Sajnos hajlamos vagyok a felfázásra. Pár béka a “vendégünk” e mellékágban. Mellúszással haladunk. Enikő gyorsúszást is tud, de a kedvemért nem azzal halad. Megvan. Itt a célállomás! Szépen fújja a szél a tölgyek leveleit. Sokfelé járnak a gondolataim. Nem buktam még, de jó nézni a fákat. Irány vissza. Simogat ismét a víz. Elvándorol többször is a labda a vízipólósoktól. Odadobásra kerül tőlünk hozzájuk. Balázs az egyik közülük. A fiú. Puszival üdvözöl. én is adok az arcára. Azt feleli kérdésemre, igen: szívesen találkozna velem a nyáron. Semmi sincsen nálam, hiszen vízben vagyok még, de már a túlparton. Megadom neki a lakcímemet. Jön majd hozzám és örül, hogy aránylag jól haladok a matematikával. Jönnek a felhők, de még nem borul.
Hát nem gondoltam, hogy ma összefutok Balázzsal, de örülök neki. Csak a matematika is ilyen jól menjen. A napokban megy Enikő a cicáért. Még nevet is kell adni neki.

Itthon vagyok! Már lépek be a kapun. Dörög az ég és beborult. Apa mindjárt jön be. A kertben van hátul. Anya kedvenc süteményemet süti.
Hozza fel nekem a szobámba. Finom, friss zserbó. Itt a zivatar. Mindjárt gyakorlok. Hogy én mennyire utálok másodfokú egyenleteket megoldani… Jöjjön egy kis Bestiák, Kozmix és pár külföldi dallam. Van pár eredeti kazettám előadóktól, azért a java másolt. Na egye-fene; próbálok még ismerkedni az egyenletekkel. Nehéz. Fele sikerül, fele nem. Megnézem, mit ronthattam el. Valamit látok, de ezt inkább majd a tanár megnézi. Játszom egyet. Függvény jöjjön vagy hatványozás? Legyen függvény! Kinézek az ablakon. Eleredt az eső és heves villámlás hozzá. Visszatérek függvényeimhez. Hát soha nem lesz belőlem professzor. Hatványozás? Na az már talán. Eltelt másfél óra. Ugyanúgy dörög meg esik. Csak a villámlás hagyott alább. Ritkult, mint bennem a lelkesedés, hogy bukjak újra 🙂 Mit vettünk év közben matekból? Hátha a füzet segít. Okosabb leszek tőle? Einstein így se leszek, de azért jó, hogy a polcról levettem a füzeteimet.
19 óra van már? Igen. Elment az idő. Ma kettő órát tanultam. Füzetek és feladatlapok el. Jöjjön a Kőszívű Ember Fiai. Továbbra is a szép tartalmak köszöntenek rám. Haladok a feléhez. Mi lehet utána? Majd meglátom! Hallgatok még kis zenét. Könyvjelzőt be a helyére. Júliusra ki is olvasom szerintem. Maximum Augusztus közepére, de lehet már az utolsó hónap elejére.
Kettő nagy kedvencem jön a hallgatón. Jöjjön angol nyelvű szöveg meg történelem. Nácizmust már elolvastam. Egyszer elég volt. Most Egyiptomhoz lapozok.
Esik az eső. Kicsi égdörgés meg apró villámlás.

“Újabb szép pecsét. Mi ez? Valahányszor nyomok vele magamnak, másik állatkát nyom le? Ötletes. Szép!
Üdvözöllek, Kedves Naplóm!
Polák Boglárka ezen a viharos, dörgős estén is jelentkezik. Június közepe közeledik.
Nagyon jó fürödni és az erdő is kikapcsol. Jövő héten tanévzáró ünnepély. Imádom ezt a hónapot. A zenét még hagyom. Ezt a dalt nem is ismerem ettől az együttestől. Gyorsat és lassút is megismerek tőlük. Nem is rossz befejezése egy kiváló napnak, nem igaz?! 🙂 Leteszem a hallgatót. Jó minőségű ez a hi-fi torony.
Le lett cserélve a huzat az ágyamon. Nagyon szép. De mókás! Még a barátnőimnél sem láttam ilyet. Tetszik!
Jajj, el ne felejtsem. Levelet kell írjak falun lakó barátnőmnek. Inkább legyen ide leírva, legalább nem felejtem el. Úgyis valahányszor előveszem a fiókból Naplómat, látom, milyen bejegyzéseket írtam magamnak.
Mi ez? Jajj, de jó. Na ezt teljesen elfelejtettem.Tényleg készült rólam jópár fénykép, de mikoriak ezek? Ja megvan már. Eszembe jut, ahogyan nézem őket. Borostyán fényképezett le még májusban valamikor. Ő messzebb lakik, de egész évben nagyon jól kijöttünk. A legjobb barátnőm ugyanúgy, ahogyan Enikő is. Encsi beteg volt akkor, ezért kattintotta Borostyán a fényképezőgépet. Azért Borinak is jár egy levél legalább. Tőlem. Igen, bólogatok. Így a helyes, így illik. Egy sort nem kapott még tőlem. Mosolyogva leteszem a fényképeket oda, ahol voltak. Kiválóak.
Hát ez teljesen kiment a fejemből. Itt van az éjjeliszekrényemen, csak eddig nem esett rá a szemem. De hogy miért? Hol lehetett eddig? Cetli közöttük. Anya kézírásával a szöveg, hogy valahogyan elkeveredett hozzájuk, de tudja, hogy mi ez. Mik ezek. Ezt mind küldöm barátnőmnek és már csak a levelet kell megírjam.
Jó éjszakát, Kedves Naplóm. Te is pihenj. Az eső esik, de: se villámlás, se dörgés… se más.”

A FolyóPart Lányai és…
/Harmadik rész/ – A kanyargós úton

Madárka csicsereg az ablaknál. Nem tudom, hány óra van. Ágyamban feszelgek. Ölelem a párnámat. Kinyitom a szemem valamennyivel később. Ébredezem. Nézelődöm… Nem az igazi a napsütés. A reggel. Újra az ablakra talál pillantásom. Ja? Felhők az égen. Nem borult az időjárás. Nem takarja el a napot, csak bárányfelhő egyéb apró és kósza fellegekkel.

Kimegyek a fürdőszobába és megnézem magam. Befessem a hajam vagy melírozzam? Esetleg copf? Majd ezen elgondolkodom. Lehet, egyik sem kell.

Megírom a levelet Borostyán barátnőmnek. Hosszút kap, elvégre vele szerintem csak ősszel találkozom. Négy oldalt körmölök le és hozzá a fényképeket teszem a borítékba. Még ma feladom. Megyek a városba. Már reggeliztem.

Anya és apa vár mielőtt indulnék. Születésnapom van. Betöltöttem a tizenhatodik életévemet. Fülbevalót kapok, amit akkor hordok, amikor kedvem tartja. Megköszönöm és elteszem fiókomba. Kerékpár világítást még az ajándék. Eddig csak sima volt úgymond. Szép macskaszemet tartok a kezemben előre és hátulra is. Hozzá dukál még számkombinációs zár. A kulcsosat… Bólogatok apának. Tudom. Különbség lehet a kettő között. Biztonsági szempontból. Mutatja nekem, mi a kód. Lejegyezte egy papírra.

Illetve a bónusz következik. A tromfot veszi még elő anya. Ő is átadna valamit. Vett nekem szép ruhát és egyéb hozzá valókat, ha esetleg a tanulás közepette pihenni vágynék valamely hétvégén a szünidő folyamán; ezekben megjelenhetek. Öleljük egymást. Hát ez fantasztikus. Értékes ajándék mind. Egyik fontosabb és lényegesebb a másiknál.

A levelet feladom. Enikővel útközben találkozom. Most nincs annyi időm. Kérdezi, azért fürdünk ma is? Hát hogyne! Felnéz az égre. Ő is látja. Igen. Amíg nem jön több felhő, hiszen ez a napsütés is alkalmas barnulásra. Fürdőruha fel és ússzunk. Látunk egy bohókás fazont. Szemüvegben úszik. Az még hagyján, de miért bukik le úgy, hogy leveszi azt? Nem lenne egyszerűbb szemüveg nélkül úszni ebben a szép folyóágban? Enikő inkább a víz alá bukik, amíg nevet. Én erősen kuncogok és egy apró röhögőgörcsöt nem tudok már vissza tartani.

Máris dél van? Kiváló, friss volt a víz. Még csillogott is a hullámtenger az égen lévő felhők dacára. El is takarhatták volna a napot. Úszkálunk fel-alá. Iszonyat jó a víz. Most nem megyünk át az erdőhöz a túlpartra. Úszni szeretnék. Enikőnek nem tetszik, de velem tart. Ő letolja a napozást. Jól letolom, hogy neki is kell szín. Barnul Ő is. Ha tetszik, ha nem. Duzzog és forgatja a szemeit. Végül elmosolyodik: A barátnőjéért mindent. Én vagyok a legjobb barátnője. Ezt még sohasem mondta nekem. Kalandvágyból előzik velem mind a két kifolyásig. Balázs is lent van. Vízilabdázik. Minket nem lát, de mi látjuk őt. Edzi magát. Látom a testén. Mosoly arcomra. Engem nem a teste érdekel. Neki előny, ha van formája nyárra. Főleg itt a parton sportolva. Kell ide a külső no meg az erő is a vízben való mozgásra. Kérdezi Enikő miközben fiú osztálytársamat nézem és újra haladási irányomba vált tekintetem magam elé, hogyan állok a tanulással? Mondom, fogalmam sincsen. A tanár formál erről véleményt. A hét végén megyek hozzá. Holnap. A tölcsérnél megcsodáljuk az igazi kifolyást. Ez a folyó fő ága. Nem úszunk ki, isten ments. De gyönyörű! Erre még el se úsztam szerintem a barátnőmmel. Sok itt a horgász, de középen úszunk. Nem érhet minket horog.

Megérkezünk. Most vesz észre Balázs és ránk köszön. Igaz, hogy kiáltva, mert azért messze van tőlünk, de örömmel üdvözöl minket. Mi is köszönünk neki. Integetünk, ahogyan Ő is. A meglévő fiú kapus mellé talált egy lányt a csapata. Jó csinos, nem mondom. Ügyes is, ahogyan odanézek még kicsit.

Partra értünk. Fel a ruhát és most bekapunk valamit. Mi a fene… Enikő készült étellel. Eszünk. Még itallal is kínál. Időt nyerek. Pont azon gondolkodtam, hol étkezzem. Ugyanis ha hazamegyek ebédelni, időt veszítek. Szeretnék valami különlegeset ma, amiről Encsi még nem tud. Már majdnem megérkezünk, amikor Enikő megjegyzi: igyekszik majd minden alkalommal amikor csak lehet hétköznap velem tartani. Látja, mennyire fontos nekem a víz és a barnulás. Mialatt én tanulok, ő délutánonként mindig nyakába veszi a környéket és Illaberek nádak erek.

Ott vagyunk, ahol Enikő kérdezi, most merre. Hát én bizony azon ott szeretnék világot látni. Ott??? Hát az ki tudja, milyen hosszú. Tudom, felelek barátnőmnek. Nem hiszem, hogy végigmegyünk rajta. Csak most erre menjünk. Ezt szeretném látni most. Fenomenális vidék. Házak, piknikező emberekkel a nyaralókban. Az útviszonyok kiválóak. Kanyarok teszik változatossá az utat. A felhők eltűntek. Mármint a viharfelhők reggel óta. Csak pár foszlánnyi bárányfelhő csúsztatja magát az égen. Beszélgetünk közben, hogy Enikő júliusban majd valamikor elutazik a családdal. Mi augusztusban szerintem. Mondja, milyen szép helyre megy és hoz majd fényképeket.

Eszembe jut; Anya azt mondta. Ha jól tanulok és bemutatom ezt, ugyanoda mennének vissza velem még augusztus végén, ahova Enikő barátnőmék készülnek most. Kérdezi, miért nem most, amikor Ő? Ha görbül az a gyakorló”vizsga” esetleg? Rázom a fejemet. Nem! Jobb ötletem van. Ha átmegyek a pótvizsgán, megkérdezem szüleimet: Pihenhetek-e velük? és akkor Enikő is jöhetne. Hát neki ezt ki nem adta volna az agya, de fantasztikus ötlet. Újra az utat nézzük. Sasok, vadak és szinte szélcsend. Csak szinte. Ez mégiscsak a töltés. Itt persze, hogy nincs akkora élet, de látni akartam.

Elértük a végállomást. Nagyon szép lehet tovább is, de akkor elmegy az egész napunk. Enikőnek van ideje, mint a tenger. Nekem sajnos nincs. Ne menjünk tovább. Jó ez. Leülünk, de de csak negyedóra-húsz perce maximum. Nézzük a túlpartot. Ez is szép azért, nézünk egymásra Enikővel. Megérte ideáig elbiciklizni.

És Balázs? kérdezi. Mert jót lehet itt romantikázni egy fiúval. A kezem a túlpart irányába mutat és elgondolkodom, de nem sokáig 🙂 Az még arrébb van, de nincs kizárva, hogy ő is jöjjön majd velünk a jövőben. Kacsintok rá és biccentek. Nem felejtettem el a Balázst. De még tanulok. Fontos az a vizsga. Várjon. Indulás haza.

Hazaesek. Nem fáradtam el, de megérzem, hogy mekkorát kerékpároztam 🙂 Postaládában levél nekem. Ki lehet az??? Kérem szépen egyik fiú osztálytársam a feladó még nyolcadikból innen a városból és valami szilárd van benne. Mi a pék tojása?! Kedvenc külföldi együttesem korábbi albuma eredetiben kazettán. Hát ezt meg hogy a csodában tudta beszerezni? Csak ez nem volt meg a gyűjteményemből. Az újak másolva, de megvannak már. Kísérőlevél még hozzá, hogy ha van kedvem: mit szólnék egy találkozóhoz? Azon tűnődöm, hogyhogy nincsen bent ez a levél? Ja biztos anya és apa ma sűrűbb nap elé néztek és nem jutott idejük erre. Hivatalos levelet már nem várnak. Minden számla be lett fizetve. Hát ez aztán ajándék! Születésem napján a családi mellé aminek nagyon is örültem… Még ez jön. Bemegyek. Beköszönök apának és anyának. A TV-t nézik. Mondom nekik, hogy megyek tanulni, kiruccanásom volt. Így is időben haza érkeztem. Mosolyognak, hogy a díszvacsora ott vár engem az asztalon. Még meleg. Étkezzek. Jégkrém vár még desszertként. Brávó!

Na nézzük csak azt a matematikát. Jó kis extra vacsora után csak nem hagy cserben engem a szürkeállományom. Nem megy rosszabbul. Ugyanúgy kerek egy órát foglalkozom a számokkal. Azért ez is eredmény. Mosollyal nyugtázom. Jóóóó ez! Inkább legyen ez, minthogy rontsak. Ennyit írtam már a gyakorlómba? Haladok az oldalakkal. Annyira bele lendülök mégis, hogy azon veszem észre magam, lement a nap. Ez aztán jó kis nap volt. Régen tettem tiszteletemet úgy rendesen az angol nyelv felé. Történelem most nem kell. Az extra ajándékot majd máskor meghallgatom. Biztos, hogy jó lehet. Az idő szépen elrepült, de legalább jó sokat tudtam barnulni ma. Az a legfontosabb számomra. És az a hatalmas úszás. Semmivel sem lehet lecserélni. Beteszem a kazetta különlegességet a fiókomba. Megvár ott. Éjszaka jön. Szerintem őseim odalent szintén durmolnak hamarosan. Én sem vágyom másra. Matematika végül mégiscsak extra hosszút kapott. Legalább a tanár jó véleménnyel lesz rólam.

Hol a pecsétem? jelentést szeretnék írni. Amíg van erőm 🙂 Eltakarta a napló. Alatta volt. Na így is csak én járhatok ilyen hosszú nap után. Meg sem lepődöm. A tartalmas úr kimerítheti az embert. Főleg, ha még tanulnia is kell.

“Polák Boglárka ‘világjáró’ ismét itt van. A hétvége kapujában. Hiányoztam, Kedves Naplóm?

Azon az úton végigmegyünk majd…valamikor. Lehet ketten, lehet hárman.

Köszönöm a mindenkinek kb. hogy apró zápor és borult ég sem zavarta meg a mai csodálatos napomat.

Itt a pecséted és a keltezés is.

A fiúval valamikor júliusban találkozom. Szerencséje, hogy ez a lakcímünk maradt. Többször is el akartunk költözni. Apa nagyobb kertet szeretett volna, csak nem talált ilyen ingatlant. A jövőben lehet, hogy elköltözünk. Mostanában viszont biztos, hogy NEM. Mindenkivel találkozom napközben a nyolcadikos osztálytársak közül vagy így-úgy tartja velem a kapcsolatot, de ettől a fiútól még nem kaptam semmit. Meglepetés levél. Rá fogok ismerni? Szerintem igen, annyi idő azért nem telt el. Azt nem írja a levél, mert közben nézem, hogy ő hová ment tovább tanulni középiskolába. De gondolom majd elmondja. Ha nem itt a városban lakna, levelet írnék neki. Így is kap, csak más témában. Jól jön az is, hogy ő sem költözött el. Emlékszem erre a postai címre. Általános iskolás korunkban is ott lakott.

Most célba veszem az ágyat, mert hulla vagyok. Így is előbb el fogsz aludni, ‘Kicsi’ Naplóm, mert téged csak be kell csukjalak és eltegyelek az asztal bal szélére (Jobb oldalt a gyakorlófüzetem és a matematika), én viszont még el kell érjek az ágyamig. Pedig csak pár méter az, ami nekem most km-nek tűnik.

Szerintem az éjszaka takar be, mert csak arra emlékszem most, hogy befeküdtem a helyemre és az utca kinti sötétje néz rám az ablakból.”

Tüzes Háton a semmibe

Már fent vagyok és kopogás ébreszt. Szerencsére nem a hajnalok hajnalán. Arra kérnek szüleim, amint méltóságos asszonyom kikászálódott az aranyos ágyából: legyek szíves lefáradni Mordor tornyából. Mikulás bácsi valamit a zsákocskájában felejtett. Mi vaaaan, mondom?! Nézem a naplómat, az rúgott-e be éjszaka. Hátha az beszélt hozzám ilyen sült sületlenségeket. Naplómon a tekintetem és léptek távolodását hallom a ‘lent várunk, kislányom’ kiegészítéssel. Összekapom magam. Sminket vagy szájfényt nem helyezek el arcomon. Jöjjenek a lépcsők.

Meglepetés harapnivaló a reggeli. Ilyet nem szoktak anyáék. Melegszendvics mustárral vagy ketchup-pal hozzá ínycsiklandóan finom kávé és valami eszméletlenül ízletes tea a terítéken. Teljesen el vagyok ájulva szüleim kedvességén.
Gyerekkorom óta érzem szüleim szerető gondoskodását, de mire fel ez a pompa?
Apa kint van, közli velem anya és amint megvagyok ezzel a meglepetés étekkel; készülődjek, mert indulás. Hova? Születésnapom megvolt már. Van valami eltitkolt újjászületésem, amiről nem tudok? Vagy álmodtam az egész születésnapom minden varázslatos percét?
Nem bombázom magamat további kérdésekkel. Inkább jöjjön, aminek jönnie kell. Anya már puccparádéban, értsd útra készen. Látja, hogy megvagyok a menüvel és imádott kávémat ahogyan szeretem, szintén kiürített csészével teszem a mosogatóba.
Lábbelim fel, utcai öltözék felölt és ki a főkapun, ahol apa már vár minket. Autóba kell ülni. Az első gondolatom az volt, amikor kérték: méltóztassak lefáradni szobámból, hogy az új autót kell megtekintsem. De nem. Ez ugyanaz a szép családi ereklye, ha fogalmazhatok így, ami eddig is volt nekünk. Vállat vonok és követem anyát. Egyszem lányukként ugyanúgy hátra ülök és mehet a menet. Elképzelésem sincsen, merre tartunk és mi az úticél. Szelve a kilométereket, útközben sem kapok erről tájékoztatást. Bennem csigázódó kérdésemre gyorsan megkapom a választ, mert nem nagy a forgalom. Ki kell szálljak és már bent is vagyunk az üzletben.

Na hova lépek be? Hát ez egy lovarda! Kérdés kérdést és válasz választ követ. Én nézelődöm közben, hol vagyunk. Nagyon régen jártam itt. Talán valamelyik barátnőmmel. Nagyon szép képek. Mindegyik nagyjából egytől egyig. Inkább lefényképezett állatokat látok. Ez az előrész inkább arról, nem a festményekről. Megjegyezném, nem sűrűn láttam lovakról festett alkotást. Igen, ez egy lovarda.
Felocsúdok gondolataim cikázása után, mert át kell menni szüleimmel egy másik helyre.
Pár perc után egy istálló nyitja előttünk kapuit. Jön a lényeg. Lovat kell válasszak. Megmutatja az emberke, milyenek vannak és közben sorolja jellemzőiket. Ez milyen, az milyen. Én nem értek hozzá, de annyira jól magyarázza. Konyhanyelven. Nagyon jól megértem.
Már gyerekkoromban szerettem volna lovat. Miközben a példányokat nézem, anya elmondja: apa erre már évek óta spórolja a pénzt. Ezzel szerettek volna meglepni, de csak meghatározott napokon van nyitva a lovarda. Mialatt én bűbájos kis kalandjaimnak szenteltem a szabadidőt, örömmel látták a számítások “tükrét” gyakorlófüzetemben és ez érte a ráadás meglepetés.
Csupa véletlenségből találok olyan lovat, amelyik nemcsak szép és ápolt az én megítélésem szerint (amennyire Én értek a lovakhoz), de valahogyan a bőrén olyan alak rajzolódik ki még ha nem is teljesen pontosan, amilyen jelem volt az óvodában. Ezt nem adom szüleim tudtára. Majd később. Kinevetnének a választás indokáért. Az indoklás “hivatalos” részét azért mondom nekik a választáskor. A “körbevezető” lószakértő meg is jegyzi: Ez a legértékesebb és legszebb ló. Felém fordul a fiatalember. Tehát választottam. Azt teszi még hozzá, tudja hogy születésnapom van. Ezt már bőven hónapokkal előtte leegyeztette apámmal, mert régi ismerőse. A jó eredményeimért viszont, amit apu reggel közölt le vele telefonon: féláron adja a lovat.
A Tüzes Hátú nevet adom neki. A tárolás ideiglenesen megoldható itt. Hosszútávon sem lesz probléma vele. Megsimogatom csődörömet, szüleim kockacukorral is készültek. Gratulálva nyújtja felém kezét a férfi, hogy szép példány tulajdonosa lettem. Szüleim mielőtt autóba ülnek megnézik, ahogyan ismerkedem Tüzes barátommal és fel tudok-e rá szállni. Mehetek vele egy kört. Otthon várnak és ezzel személygépjárművükbe szállnak.

Megy ez a patacsattogás…! Valamikor sokat lovagoltam, csak fel kell eleveníteni a gyakorlatot. Ezt a példányt itt (amelyik nyergében nézem fentről az előttem lévő utat) beidomíthatták már, mert szépen haladok vele. Azt hittem, nehezebb lesz. Szép, csodálatos egy példány. Pár perc alatt az utcákat nézve meg is érkezem Enikőhöz. Becsengetek. Azt hiszi, meghibbantam. Ő üljön fel a lóra? Igen! Nem ült még lovon, felsegítem nyergemen ülve. Hopp! Nehezen, de mögöttem pihen Enikő. Indulás. Én már tudom, hova szeretném vinni. Hová viszem őt??? Majd meglátja. Amíg odaérünk, ahova szeretném, elmesélem neki a körülményeket. Válaszol, hogy aaaaz igen! Jó kis plusz ajándék.
Kanyarog-kanyarog az út és… EGYENES. Akkor most jöjjön Encsire a frász ráhozása. Életemben nem vágtattam még lovon. Nosza! Kell kis kaland az életbe. Csak nem hagy cserben a több éves tapasztalatom ennyi év után. Ezt is bírja Tüzes hátú. Ezt tényleg így beidomították vagy versenyló lehetett valamikor? Vagy most is az? Ezt nem közölték velem 🙂 Sem a szakember a választásnál, se a szüleim. Lobog a hajunk Enikővel, olyan szépen hasítja utunk a mellettünk elhaladó fákat. Enikő kapaszkodik belém. Én nagyon élvezem.
Közeledik az egyenes vége és barátnőm megpaskolja a velem. Jól van-jól van, profi és szép vágtatás, de ott elágazik már ez a szép út és megyünk, mint TűzRóka a levegőben. Pár másodpercig még heccből hagyom, hogy ez a szép kis csődör vigyen minket magával, mint a végtelen képzelet a szárnyain, aztán próba. Én sem tudom még, hogy rögtön és szépen lelassít-e új kedvencem. Kérem szépen, kedves gondolataim: minimális ingadozással és érti a lovacskám, hogy mit szeretnék. Fantasztikusan elegáns ügetésbe vált. Jobbra fordulunk, mert a túlparton vagyunk ugyan, de nézelődni szeretné majd Enikő barátnőmmel. Megint jelez nekem karjával: ÜGYES…! Hátranézek pillanatra rá és egy szót sem szólok, csak mosolygok. Aki tud az tud. Kellemesen fúj a szél. Nézzük Enikővel a nyárba öltözött tájat.
Kikötöm Tüzes Hátúmat. Van még anya és apa kockacukrából. Persze, hogy elfogadja. Nyerít egyet nekem és megsimogatom. Enikő simogatását is elfogadja. Lépcsőkön megyünk fel. Egy fiatal pár ül az egyik padon és három családdal találkozunk. Ezekből egy távozóban van fiatalkorú vagy inkább tini gyermekeikkel, a másik kettőnél egy-egy nagylány és kisfiúk vannak. Az egyik velünk fent nézelődik, míg az előbb említettet fentről látni, hogy lent barangolnak egyet az erdő közelében.
Fent vagyunk. A fák takarják a kilátás egy részét, de így is rálátni erről a félszigetről a túlpartra. Horgászok a ladikokban, de motorcsónakot is látunk.
Nem tudom, meddig tart nyitva a lovarda. Ez ki is ment a fejemből. Visszafelé már nem vágtatok 🙂 Ügetés a hosszú egyenes részen és lóháton haza Enikőt. Nem vagyok kerek, feleli. De fantasztikus és volt és köszöni. Pillanatra visszafordul, mielőtt délutáni programját tervezné meg: azért lovagolunk majd újra? Elmosolyodom és igennel felelek.

Séta Tüzes Hátúval, Enikőtől elköszönök és viszem vissza délceg lovamat a fiatalemberhez. Kerülőúton megyek. Egyrészt szeretnék a városom szép tájain haladni, másrészt: tudom már, hogy hogyan szeretnék vele ismét nyeregben lenni.
Itt nincs most forgalom. Gyalogos elvétve. Kerékpárosok most húztak el mellettem. Jöhet! Gyiaaaaaaa! Megrántom a gyeplőt. Felnyerít és megiramodik barna lovam. Még hosszabb részen mehetek vele így végig, mint Enikővel. Legalább kilovagolom magam. Ez nem volt tervben. Átadom Tüzes Hátút a férfinak. Mielőtt leszállok róla megpaskolom és elvezeti “szállására”. Kérdésére mosolyogva felelek, hogy igen: nagyon jó volt a nyeregben hasítani Tüzes Hátúval.
Vágtattam? kérdezi. Jó bátor voltam, mert azt nem tudta, hogyan adták le. Elismerése. Nem ez volt a neve, de átírhatja. Szép név, jegyzi meg. Előttem új törzskönyvet ír neki és nyújtja kezembe. Megköszönöm az okmányt. Átvettem.
Anyáéknak telefonálok, hogy vegyenek fel. Kisvártatva már autóban is ülök. Otthon kerékpárra ülök és irány a különtanár.

Megdicsér, hogy: nehezen, de szépen haladok. Jövő héten ismét ellenőrzés. Ír nekem példákat, nehogy unatkozzak. Nem örülök neki, dehát aki nem éri el év végére az elégségest… Látja, hogy el vagyok szontyolodva. Péntek van elvégre. Végez a feladatok küldésével számomra és arra kér, a felét itt oldjam meg. Pár perc alatt készen vagyok. Mondja a tanár úr, nem tökéletes, nagyon jó kezdetnek. Mutatja, mik a hibák. Nézem őket. Igenelek. A többire nézve mondja, azokat otthonra. Elmosolyodik. A helyben megoldott 50 % feletti jó eredmény végett vagy ne tanuljak otthon, vagy csípjek le a mai “adagból”. Engedélyezi. Mondom neki, hogy ezen héten volt, hogy ráhúztam véletlenül és két órát is matekoztam. Azt mondja, akkor elég csak átnézni, amikre mutatott és akkor a pihenés jöjjön.
Nem alkonyodik még, de késő délutáni napsütés ez. Jókedvvel léptetem pedáljaimra lábaimat.

Itthon. Nem vagyok éhes. Na most már lement a nap. Harminc percet néztem a megoldott, illetve kijavított példákat? de figyelmesen! Hát, nehéz lesz, de azért nézem, mik a hibáim.
Holnap szombat. Ma már nem csinálok semmit. A lovaglás mégiscsak leszívta az energiámat. Se zene, se angol. Csak az ágyamra vágyom. Elalvás előtt ha sikerül, kigondolom: mit szeretnék csinálni hétvégén. Hát az a helyzet, hogy van rá ötletem. Mennek lefelé a szemeim. Azt se tudom, hány óra lehet. Valahogyan magamra vágom a pizsamámat és elalvás jön.

“Szervusz, Kedves Naplóm.

Nehezen, de úgy néz ki nem vagyok reménytelen a pótvizsgára. A matematika nem lesz a barátom, de attól még örömmel nézek gyakorló füzetemre most. Igen, kiraktam már a táskámból.
Díszpecsét és keltezés. Ebben hányfajta állatka alakja van még? Még mindig elbűvöl ez a pecsétke 🙂
Lovagkirály Polák Boglárka immáron Tüzes Hátú tulajdonosa.
Most már előveszem majd az új személyemnek eredetiben postázott hanghordozót is. Akkorákat ásítok, mint a rossz kabaré előtt ülő tévénéző.
Arra van még erőm, hogy eltegyelek következő alkalomra.
Majd folytatlak. Tudom, hogy többet szoktam írni neked. Bővebb beszámolót.”

Mellesleg: Happy Nation

Már pár hete érzek magamon valamit. Nem olyan, mint volt. Forgolódom az ágyamban. Álmodtam valamit, de mit? Világítva köszön be hozzám a nap. Fényt is gyújt ezzel elmémben. Ja hát persze! Csókolóztam valakivel. Kivel? Ismeretlen fiú volt, de kedves valaki és rövid álom; Valaki aki… többre nem emlékszem. Még így se ugrik be a többi, pedig a napsütés ágai is segítettek fényükkel. Mellkasomat tapogatom. Jó kényelmes továbbra is az ágyam. A takaró, a párna. Ölelem magamhoz egyik barátnőmtől kapott plüssnyulamat. Szép kék színe van. Elmosolyodom. Újra magamhoz térek, mert vissza aludtam magam.
Hát erre nem gondoltam, de Istenem mondom… Ez várható volt. Mellem van. Szemügyre veszem először az ágyban, utána kiténfergek a fürdőszobába. Én szépnek látom.
Öltözöm. Szólok anyának, jöjjön fel.
Bejön és kérdezi, miben segíthet. Mutatom. Megnéz engem, simogat és mondja; mindjárt indulunk. Tudta, hogy egyszer ennek is eljön az ideje. A szandálomat húzom már és hallom ahogyan beszélgetnek. Apa lánya kezd felnőni. Fehérnemű vásárlás jön. Már van neki. Mondja anyának apa. Anya a fülébe súgja, mire van szükség. Ezt már nem hallom. Jó fülem van, de azért puskamikrofonom még nincsen. Hármat találhatok, mit közölt így apámmal 🙂 A választ hallom már. Még azt is, ahogyan anya ötletel: Neki ing és gatya ami kell szerinte. Addig anya velem van és válogatjuk a női dolgokat. Dehogynem kell neki gatya. Olyan rongyokban járkál. Hogy néznek már ki? Apám elneveti magát és okézó magatartást tanúsít, hogy rendben van. A kislányát szólítja apa. Pont most lettem készen. Mehetünk.

Családi kerékpározás. Nem kell mindenhova autóval menni. Pedig jól tud pöfögni az a kis szürke ezerkétszázas Lada.
Megérkezünk az üzletbe. Egy pihenővel kettő fordulónyi lépcsőfok. Zavar ahogyan a melleim mozognak, de majdcsak kibírom most már. Szerintem minden lány átesik ezen. Felérünk. Kicsit eligazítja anya apát, hogy miket nézegessen, amíg velem foglalkozik és már jön is hozzám. “Gyere Boglárka. Kislányunk” mondja nekem. Eladót keres anya és talál is. Igaz nem sokáig kell keresgélnie, mert egy hölgyemény odajön még abban a negyed percben. Szokásos kérdés, hogy miben segíthet nekünk Nem nagyon kertel Anya. Mutat rám, hogy a “kicsi” későn érő tinilánya teste nem hagyta cserben magát és beérett. Melltartót szeretnénk vásárolni, négyet és rendes fürdőruhája sincsen Boglárkának. Pár percre elvonul a munkaerő. Körbenéz. Kérdezem anyától, miért négy kell abból a fehérneműből? Rövid válasz: Egy melltartó nem melltartó, kislányom. Az is koszolódik, verejtéket kap. Mosni kell. Kezdetnek teljesen jónak tartja a négyet. Kezdetnek? Gondolkodom el… Na erre inkább most nem kérdezek rá. 🙂 Majd megtudom, mit szeretett volna ezzel “mondani” anyu.
Már jön is vissza a lány. Megnézett mindent. Itt az orrunk előtt van a választék gyakorlatilag. “Szuper!” Reagálja le Anya. Meg is jegyzi az eladónak: SZÉPEK!n. Négyet kiválaszt. Szerintem… szintén elég szépek. Mutatja a lány, hol van a női próbafülke és megyek is. Illegetem magam. A negyediket veszem fel. Éppenhogy elhelyeztem magamon. Az előzőeket is érdekesen vettem fel, de most itt van anya. “Mutasd magad.” mondja. Nem a negyedik a legszebb. Persze, hogy fel kell vegyem mindet. Látni szeretné. A másodikra mondja. Ez a legszebb. “Bocsánat, Szabad?” kérdezi egy női hang. Anya felel “Igen, tessék csak.” Az eladólány az. Huszonéves lehet. Valahogyan 24 év körül. Csak azért kéredzkedett be, hogy megmutassa a pánt használatát. Mutatja még a sajátját, hogy neki milyen van és hogy azt hogyan szokta használni. Már megy is ki tovább a dolgára. “Köszönjük szépen!” mondja neki Anya.
Mind a négy melltartó jöhet. Jó! Én elégedett vagyok velük. Persze, hogy nem egyforma a viseletük, de nem kényelmetlen. Fürdőruha választás. Az eddigiekbe már nem férnek bele a melleim. Hááát… ha láttam már gyönyörű színekben szlalomozó fazonokat? Legszívesebben mindegyiket megvetetném anyával, de taktikázok. Kettőt választunk. Készen vagyunk. Anya bezavarja gyakorlatilag apát velem az öltözőbe. Nézze meg a “növő” kislányát, hogyan áll rajta a beszerzett fehérnemű. Apa persze, hogy nem ért annyira hozzá; de szerinte jók! Mind a négyet látja. A fürdőruhát majd otthon megnézi. Melltartót gyorsabban meg lehet mutatni.
Anya fizet. Kezdetek óta ő a “pénztáros”. Melyik van rajtam? kérdezi és vállig félretolja a felsőmet. Igen, erre gondolt. Ezt szánja nyári viseletre. Azért mondom neki, hogy furcsa; de sokkal jobb így. Majd megszokom valahogyan. Mosolyog a pénztáros lány. “Ezen minden lány átesik. Így nem zavarnak téged a melleid a lógásban.” Üti be az összeget, nyílik a kassza és Rám néz pillanatra “Láttál volna engem az elején.” Nézem a dögcédulát. Nagyon apró, de nyomtatott betűkkel áll rajta, hogy CICIFIX. Forgatom a szemeimet és anyának mutatva jegyzem meg hangosan “Nekem jobban a szájamra áll a MELL szó. Mosollyal bólint az eladó “Mert az is a szebb.” Tőlem is mosolyt kap. Mielőtt kimennénk az áruházból, megnézi anyu: apa miket gondolt. “Szerencséd van. Jókat választottál”. Kint vagyunk, a testemen lévő ruhadarabot próbálom szokni. Mire én ezzel megbarátkozom… De jobb, mint reggel. Nem az a hűdenagy forróság, de jó idő van. Süt a nap.

Megérkezünk. Ma nem tanulok. Hétvége van. Szombat. Beszólok szüleimnek, hogy elmegyek kerékpározni. Azt mondom, hogy Enikővel, de valójában szokni szeretném ezt a melltartót. Egyedüllétre vágyom. Jópár óra van még különben is sötétedésig. Előveszem sétálómagnómat és be az eredeti kazettát. Ace of Base – Happy Nation. Az első album! Ott vagyok a kilátónál. Nagyon jó ezeket a dallamokat hallgatni. Fent vagyok a tetőn. Itt már kiveszem fülemből a hallgatót. Egy fehér nyári pulóver van csak a melltartóm felett. Szépen átlátok megintcsak a túlpartra. Mozgást “jelez” a szemem tőlem jobbra egy padon. Jó a térlátásom. Valami pár csókolózik hol mélyen, hol ajaksimogatással. Nem látom rendesen a lány arcát, de szép. Balázs fényképét nézegetem. Próbálgatom a pántot állítani, hogyan a megfelelő. A szemem sarkából látom, ahogyan a pár egy “menet” végére ér. “Várj, segíthetek? Új melltartó vagy első ruhadarab?” Megfordulok. Ez a Balázs kapusa. Igazgatja és rám néz. Várja gondolom, mikor mondom azt, hogy jó. Jelzek. “Na, örülök. Bele fogsz jönni.Melltartónak úgy van értelme, ha kényelmes neked az érzet. Ennek itt rajtad nem szabad szorítania”. Kiejtem a padlóra kezemből a fényképet. “Ismered őt?” Igennel felelek. “A kapusa vagyok. Vízilabdázni szoktunk mostanában itt lent. A fiú akivel vagyok, Balázs csapatában játszik, így kerültem képbe.” és mutat a csókpartnerére. “Milyen szép lány vagy. Barátod merre van?” kérdezi kedves mosollyal. Az igazat felelem. Nincsen vesztenivalóm. Miszerint nem is csókolóztam még és udvarló szintén nincsen még a láthatáron. Bemutatkozik Balázs fényképe láttán és hogy hallja, Balázzsal osztálytársak vagyunk. Nem érti, hogyhogy nincsen senkim, de biztosan lesz meglátása szerint. Most már bemutatkozik. Kérdésemre elmondja, nem udvarló a fiú akivel van. Egyszerűen összecsókolóztak. Hozzáteszi viszont, szeretne majd komoly kapcsolatot is. Odajön most már a csókpartnere is. Egy gyors kérdésre van időm még, mielőtt a srác ideérne. Jön a válasz. Rá kell nézzen az órájára. Huhhh hát már vagy bő három órája nyalják-falják egymást. “Ismered a lányt?” megérkezett a srác. “Képzeld, a Balázs osztálytársa. Nézd, milyen szép lány és udvarló nélkül (kacsint egyet rám. Nem akar lebuktatni, hogy még az első csókomon sem vagyok túl).” Szó jön ki a fiútól “Ohh, ez esetben hadd mutatkozzam be. Jóbarátja vagyok …” Őszintén? Egyikük nevét sem értem, pedig többször is rákérdezek. Én még maradok, de nem sokat. Ők búcsúznak és utalnak a következő találkozásra a vízilabdázás végett. Valamikor láttak engem mostanában a strandon. Arra hivatkozva a lány, hogy megy a fiú busza. Mennek. Lentről a kis pasifaló keresi a tekintetem. Odanézek. Mosolyogva integet nekem meg persze a hangos SZIAAAA zárja a találkozást velük. Elnyeli őket a távol. Ott csókot már nem váltanak. Még csak szájpuszit sem.
Párszor meghallgatom a teljes albumot. Van most időm. Világítással is készültem. Be is villan a gondolat. Ma csak naplóírás legyen. Senki sincs már a kilátóban. Battyogj le, Boglárka. Szép nap volt ez is! Figyelem magamat. nem lötyög a mellem. Jól állította be a lány! Az egyik utcai lámpa fényében lenézem a “méretet”. Na! megpróbálom megjegyezni. “Lefényképezni” a szememmel. Fel a drótszamárra. Nagyon jó, kellemes idő van. Világítás fel, bekapcsol és mehetnek a kerekek. Itt, a túlparton azért enyeleg még néhány pár. Egyikük sem az a páros, akiket pár órája ismertem meg a kilátóban. Teljesen lényegtelen kik ezek a fiatalok. Nyilván akik egymás kezét fogva merülnek el egymásban, azok járnak gondolom én. A többi esetleg simán várja a felkelő holdat vagy a csillagok hadát.

Itthon vagy, Boglárka! 21 óra. Világítás le. Apáék szobájában az ingek és gatyák kiterítve. Még rendszerezik. Vitatkoznak. Apa végül megnyugszik, hogy anyának elhiszi ha azt mondja, hogy jó ruhadarabok lettek kiválasztva. Anyámat átöleli és csókot nyom neki, ne haragudjon rá. “Á’ kislányom. Jó hosszú fehérneműpróbát tartottál. Ja hogy még zene is kísérte a napodat.” Fel van már húzva a fehér kapucnis pulóverem. Azt nem tudhatják, hogy még napoztam is 🙂 Van még jégkrém, mondják ketten. Nemrég tették ki nekem a hűtőből. Megköszönöm és megyek fel. Volt valamennyi zsebpénzem. Befizettem apának az egyik számlát, amíg nekik délután más dolguk akadt. Ohh, nagyon köszönöm; Boglárka. Milyen fantasztikus lányunk van!” “Tudom!” feleli anya jó széles mosollyal.

Belépek kis szobámba. Ilyen rendet én nem szoktam tartani, pedig lány vagyok még mindig. De ekkora rend???? Üzenet egy kis papíron nekem anyától. /Rendberaktuk a szobádat. Rögtön be tudsz feküdni, Boglárka az ágyadba esetleg. Tudsz ismerkedni a melltartóddal, ha még nem találtad volna meg a helyes kezelést rajta.” Ohhh, ez fantasztikus! Körbenézek. Tényleg nagyon szépen meg van ágyazva. Minden úgy van a helyén még az íróasztalomon is, ahogyan hagytam. Pillanatra villanyt kapcsolok. Na, halad ez a barnulás. Milyen szépen csillog ez a melltartó a fényében. Hol is a fénykép? Kiteszem. El ne veszítsem. Balázs bízta rám. Én is adtam neki.

“Nagyon szép estét kívánok, Kedves Naplóm. A nővé érett Polák Boglárka az asztalnál. Hirtelen köszöntött be ez a változás. Ahogyan magamra nézek, nagyobbak ne legyenek. Pont jó. Szép formásak. Ma még hozzájuk se értem. Megtapintom őket. Én nem szeretnék ennél nagyobb melleket. Na igen, Bogi. Igazítani kell időnként. Mégiscsak körbeveszi a felsőtestedet. A Kőszívű Ember Fiaival haladok majd. Ace Of Base-ék HAPPY NATION albumkazettáját már kiraktam. Vagy nem? Megnézem. Nincsen még eltéve. A nyolcadikos koromból megismert fiúnak még ma vagy holnap megírom a válaszlevelet, hogy júliusban, azaz pár hét múlva jöhet a találkozó. Szeretném neki megköszönni kedvességét, hogy gondolt rám. Vajon hogyan fog rám nézni, ha meglátja, hogy nő “lettem”. De lehet, már látott lányt beérve. Igaz, ha belegondolok, hogy némely lány már nyolcadikban így nézett ki. Emlékszem, még kérdezték is tőlem: Neked még nem nő? Igazíthattam is némely lány osztálytársam pántját. Közben magamnak a kérdéssel: Ha nekem is lesz, vajon milyen érzettel párosul majd? Keltezést, szép pecsétet is adtam neked. Nagyon szép éjszakát kívánok neked. Sok szeretettel, Polák Boglárka.”

Kint a csillagok és a nyugodt éjszaka. 22 óra után vagyok valamennyivel. Szabadidőfelsőt húzok és melltartóig hagyom cipzárját. Behunyom a szemem. Pihenek. Időnként kinyitom. A Göncölszekeret látom ablakomból. Helyezkedem. Nagyon kényelmesen fekszem. Keresztbe fonom karjaimat. Így is jó. Az előbb felvettem egy pólót. Azt most leveszem. Pánt nélkül vissza a melltartót és csak cipzár nélkül magamra terítem a fehér pulcsimat. Ez is jó. Így viszont azért nem az igazi, mert lógnak. Vissza a pántot, póló nem kell. Cipzár nélkül felölteni a fehér pulóvert Na! Nagyon jó. Nézem a testemet és ismerkedem még új önmagammal. Nem szorítja a kosár semmimet. Így most magamra húzom a takarót és próbálok aludni. Magamhoz térek. Jó, pihentető. Pizsamára váltok és emlékszem az eladó illetve anya szavaira is. Maradhat ez rajtam éjjel, de reggel kényelmetlen lehet. Befeszülnek a mellek. Le is veszem. Érdekes lesz így aludni, dehát Istenem. Most menjek vissza Krisztusig az időben? Dehogyis! Majd hozzá szokom 🙂 Na kíváncsi vagyok, hogyan fogok ébredni. Pár kutya ugat és cicákat hallok még. A kutyánk meg reagál.

A tanévzáró délutánja

A különtanáromnál vagyok. Stabilan tartom a matematikát. Stagnálok.

Az évzáró következik. Semmi különös nem történik rajta. Kék az ég. Jó napsütés. Alig várom már, hogy sétálhassak újra a kilátónál. Na meg ismét napozni. Fürdés később. Azt sem szeretném elhanyagolni.

Kis beszéd az osztályfőnöktől: Lesütöm a szemem, amikor elhangzik: “Polák Boglárka az egyetlen megbukott, de gondolom az osztály kiáll mellette. Igaz, fiúk, lányok? És most már nőiesedett is. Nem lóg ki közületek, lányok”. Rám néz a tanár. A többiek ovációba és tapsba kezdenek, a tanár is így tesz. A szószóló osztálytárs fiú mond csak valamit hangosan és érthetően a taps alatt. “Nincsen ősztől 10. b Polák Boglárka Nélkül.”

Aztán a többieké a szó. Engem néznek a lányok. Az iskola előtt vagyunk. Körbetekintek. Hát van akinek akkora mellei vannak, mintha három gyereket szült volna. Olyat is hallok: Van, aki már anya; mert becsúszott neki gyerek. Úúúúristen! A gyereket a szülőkre bízzák, nem akarják elvetetni. Hát ha anyagilag és szervezéssel vagy életvitellel bírják… Nemes cselekedet. A legközvetlenebb barátnőim odajönnek. Szeretnének megnézni. Eljönnek velem egy aránylag rejtett helyre és a matrózblúzt levéve megnézhetik. Meg is foghatják. Szép! Hangzik el tőlük. Visszamegyünk a többiekhez. Mindenki itt van. Az ígéretemet nem felejtem. A falusi lány köszöni, hogy meglátogatom majd a szünidő során. Balázs haverokkal van, de odajön átölelni és megpuszilni. Gondoltam, hogy megdicsér engem: milyen csinos lettem. Neki nem engedem meg, amit a barátnőimnek. Felhajtom a felsőruhámat és melltartón keresztül megfoghatja. Ő nem nyúlhat be a kosáron belülre. Azért megköszöni és megy vissza a többiekhez. Sikeres felkészülést kíván a pótvizsgára. Lélekben velem lesz minden napon. De az is elhangzik. A nyáron tartjuk a kapcsolatot ahogyan megbeszéltük. Enikővel kerékpározás ezután. Sétálni szeretnék vele a kilátó körül. Hamarosan újra tanulás, de egyik legjobb barátnőmmel szeretnék lenni. Csak a szép melltartómat húzom fel és a vékony pulcsimat viszem. Barnulni óhajtok. Elég szépen is haladok vele. Most nem hozom rá a frászt a lovaglással. A múltkorit lehet, hogy kiheverte. De hadd nyugodjanak benne a kedélyek 🙂

Hetekig szikrázó napsütés a várható időjárás. Tökéletes. Megfürdök és telefon Enikőnek. Találkozás egy másik kilátó előtt, aminek a betorkolló útja az egyik főútját keresztezi a városnak és már mehetünk is. Az a kilátó amúgy is zsúfolt a széljárástól. Leviszi a hajamat az áramlat.

Sok embert látni ezen és a túlparton is. Fiatalok illetve családok. Át a Zsilipen. Itt a kanyargós út, csak most nem lóháton 🙂 Jobbra le az elágazásnál és már ott is vagyunk. Jármű le. Enikő is szeret itt lenni. Hármat lehet találni, miért. Itt nemcsak leülni lehet és étkezni. Retyó is van. Nem a legfelszereltebb, de itt azért jóval több mindent lehet csinálni. Belehallgat az Ace Of Base – Happy Nation-jébe. Nem a stílusa, de tényleg jó minőségű. Kiveszi pillanatra a hallgatót a fülemből. Megszoktam-e már a melltartót? Nem! Azt felelem neki, még nem. De így azért jobb. Kényelmes. Majd haladok a szokással.

Át kívánok menni a túlpartra, előtte még nézelődünk és leülünk egy röpke nézelődésre. Keresek egy szabad lépcsőt. Ahogyan beszélgetünk Enikővel, annyira ismerős kettő embert látok. Balázs és a napokban látott kapuslány az. Beszélgetnek és nevetgélnek. A lányon egy szál jó csábos, szép melltartó van csak; alsóruházatként pedig szerintem egy nagyon jó, sportos nyári rövidnadrág. Mögötte a lépcsőn valami vékony felső. Gondolom arra az esetre, ha lemenne a nap. Nem hinném, hogy itt kívánnak éjszakázni. A lány kezei az ölében egymásra téve. Balázson fürdőnadrág, de arra még valami nadrágfélét húzott. Itt még nem láttam őket. Ők is a kilátóból jöttek? Hm. A kapuslány egyszercsak a testére néz, aztán vissza Balázsra. Valamit mond neki. Nem hallom, hogy mit. Egy mondatot csípek el. Nem vagyunk messze tőlük, hallgatózni sem szeretek. Hadd élje Balázs az életét. Szerintem nemrégen fejezték be a vízilabdát vagy esetleg előtte állnak. Annyit csípek el, még nem csókolózott és a kapuslány segít neki. Balázs lehunyja a szemét. Odahajolva hozzá, csókot nyom rá a lány és nem ereszti abból. Megvárja, amíg kinyitja partnere a szemét és ad még neki három ajaksimogatást; amelyet mosoly követ. Balázs is elmosolyodik. A lány le nem veszi róla a szemét és az osztálytársam viszonozza a csókot. A lány könyökével hátradőlve megtámasztja magát az egyik lépcsőfokon, pillanatra szemét kinyitva az égre néz, aztán behunyva azt… elmerül Balázs csókjaiban. Mintha egész nap erre várt volna. Ekkor megyünk el mellettük.

Választok Enikővel egy másik lépcsőt. Látom innen őket. Enikő velük kapcsolatban intéz felém kijelentést. Én is hasonlót tudok reagálni. “Ez a lány ekkora pasimágnes?” Hozzáteszem Enikőnek. A napokban egy másik fiú karjaiban volt ott és a kilátó tetejére mutatok. Az igen! reagálja.

Szépen barnulok Enikő társaságában miközben beszélgetünk. Hamarosan elutaznak, amit említett is. Érzem, hogy éget a nap; de ez már a vége. Az “ezüstérmes” Balázs kettő órányi csókoktatást kap, mert látom, ahogyan a felsőt magára húzza még a lány. Be nem gombolja. Helyette inkább még búcsúzóul megsimogatja Balázs ajkait. Egy húsz percen belül ideérnek mögénk.

Balázs üdvözöl. Örül hogy lát. Enikőt is köszönti. Elkérem a lány nevét újra, mert természetesen Ő is odajön. Elfelejtettem. Egyszerűen nem értettem legutóbb. Polák Barbara. Jó kis névrokon. Sok Polák van a városban. Ismeritek egymást? teszi fel a kérdést, Balázs. A napokban találkoztunk itt a kilátóban, kezdi a kronológialeírást Barbara (Teljesen most sincsen begombolva az öltözéke. Sejteti az alakját). Nem is szokott a Bogi osztálytársa erre lenni a kilátóban. Ő legalábbis nem látta még arra. Kérdéssel oldja a feszült helyzetet Balázs. Miszerint napoztunk ott? Barbara rám néz, aztán gyorsan vissza Balázsra. [Én nem fogom ezt a lányt lebuktatni, hiszen csak egyszer láttam és értekeztem vele személyesen. Meg aztán a kavarótársa előtt falazott is nekem. Vissza adom most a jócselekedetét és hallgatok. Mit kezdene Balázs azzal a kijelentéskiegészítésemmel, hogy jó rendesen meg sokáig smárolt Barbara egy másik fiúval. Duplán a segítségemre volt] “Zenét hallgattunk és igen. Nagyon jót napoztunk és nézelődtünk Boglárkával a kilátóban.” “Értem, Barbara.” Barbika elmosolyodik és egy rövidet nyalakodik előttünk. A csók után, ami nem tart tovább szerintem maximum 10-15 vagy húsz másodpercnél. Megint kölcsönös mosollyal végződik a csók, aztán velünk veszi fel a szemkontaktust. Elnézést kér, amiért előttünk nyalakodik. A Balázs barátnőt tervez. Kilátásban van neki valaki a jövőben és segít neki ebben. Gyakorolhat rajta. Az is elhangzik, már kapott a fiú osztálytársam valami lánytól egy lakcímet (az az enyém. Álmomból felkeltve is tudom), de szóvá teszi Barbara: Balázsból nem tudja kiszedni a lány személyét, pedig kíváncsi lenne. Balázs néz maga elé, hogy lejáratom-e. Mert szerintem akkor velem szeretne járni. Mély barátságban gondolkodom vele. Ha meg tud várni, akár… Ööööööööööööö igen. Járhat is velem. Gondolataimból a másodpercek leforgása alatt visszatérek a lépcsőhöz, amin ülök Enikővel és felveszem a szemkontaktust Barbarával elmosolyodva. “Biztosan értékes lány lehet…!”

Barbarát várja a barátja, búcsúzik tőlünk. A kerékpárja ott várja őt tőlünk vagy száz méterre. Egy falatozó is van ott. Balázs kicsit még velünk marad. Nekünk azt mondja, itt az egyik fához parkolta le az ő kerékpárját. Tényleg igazat mond mind a kettejük. Más a titok. Barbara kerékpárra szál és öleléssel válnak el.

“Mintha azt mondta volna a Barbara legutóbb, hogy udvarló nélküli.” mondom Enikőnek, amíg ők ott a távolban búcsúzkodnak. Enikő széttárja a karját. “A pók hálójában vagy, Boglárka barátnőm. De ez még jól is elsülhet, nem? Legyél optimista. Én szurkolok! ;)” Átölel és mosolyog. Elővesz egy távcsövet és a túlpartot pásztázza vele. Micsoda felkészültség.

Balázs itt van közben. Enikő kérdezi Balázst a távcsővel nézelődve “Balázs, Boglárkának azt mondta Barbara a legutóbbi találkozásnál, fiúnézőben van. Illetve szeretne udvarlót. Nincs még neki. Te mit tudsz erről, hogyan ismered ennek a hátterét Barbarát illetően?”

Balázs igazat felel szerintem, mert semennyit sem gondolkodik. “Nekem azt mondta, hogy van barátja egy fél éve.” Akkor igazat mondott Neked, Balázs barátunk.” és átadja Balázsnak a távcsövet, nézzen vele át a túlpartra. Én is elkérem a kukkert. Tényleg kézenfogva sétál egy fiúval Barbara. Leülnek egy padra és mint egy igazi szerelmespár. Egyértelmű. “Akkor viszont ki az a fiú, akivel legutóbb csókolózott ott abban a kilátóban a tetején? Azonkívül, hogy a Balázs játékosa vízilabdában. Ez nem az a férfi.” Teszem le a távcsövet és visszaadom Enikőnek. Összenézünk mind a hárman. A legjobb barátok és…

Valamennyit még marad Balázs és valahanyadik árnyékot adó fánál tényleg ott figyel egy szép darab. Balázs megkérdezi, van-e kedvünk hármasban megnézni vele a Kőszívű Ember Fiait? Mehetünk! Nála van a videószalag. Három nagyszerű kerékpáros.

Balázs ül középre. Közrefogjuk őt az ágyon. Jó film! megéri megnézni. Üdítő és rágcsálnivaló is van. Vacsorát is kapunk. Ezután elválunk. De nagyon megköszönjük Balázsnak ezt az estét. Enikő elmegy és kettesben maradok a ház előtt Balázzsal. Bevallja nekem, meg akarta csókolni Enikőt a film alatt, végül nem tette meg inkább. Csak simogatta és ölelte. Megérintem az állát “Miattam..? Tetszik neked, de azért felém is járnak a gondolataid?” Határozott, de lassú IGENnel felel. Tanulok, nem tud megvárni engem? Pótvizsgára készülök. Ööööööööööööö de! meg tud várni. Persze! Elmosolyodok, mélyen átölelem őt; aminek nagyon örül és elbúcsúzva tőle: Megyek haza aludni pihenni. Vár a naplóm. Azért az arcára kap puszit egy mélyet tőlem.

Csak arra van erőm, hogy írjak egyet. “Polák Boglárka. Jó fordulatos napon vagyok túl, Kedves Naplóm. Nagyon jól halad a napozásom. Örülök, hogy ilyen jó közösségben lehetek. Alig várom már, hogy láthassam ősszel a pótvizsga után újra a tőlünk messze élő nagyvárosi barátnőmet. Szerintem rongyosra fogom hallgatni a HAPPY NATIONt. Nem jártam még a túloldalon lévő erdőben. Minél előbb pótolom. Valahogyan fürdéssel egybekötve megpróbálom megoldani. Júliusban tervezem barátnőmet falun meglátogatni és még abban a hónapban azt a fiút is, kinek a kazettát köszönhetem eredetiben. Jól van, nyughass már! Megigazítom a melltartómat. A pántot csak kicsit. Inkább a derekamat érzem. Hiába. Még jópár nap, mire megszokom 🙂 De akkoris jó, hogy van. Az érés. Nőnek lenni, nővé válás ezzel jár. Habár fiatal vagyok még nagyon. Persze, hogy az vagyok. Lehet Balázs összejön Enikővel. De őt, ezt a férfit nem úgy ismerem, mint aki cserben hagyna engem az ígéretével. Lelkiismeretes viselkedésről adott ma nekem tanúságot. Szerintem ha én nem vagyok ott, összejött volna a barátnőmmel. De elhessegetem most magamtól ezeket a gondolatokat. Nem negatív vagy pesszimista beállítottságú vagyok. Olvasok itt egy levelet, ami attól a fiútól jött, ki engem szeretne. Fiókomban volt, szerintem megint napközben jött és szüleim tették ide nekem. Megérti, hogy nincs esélye nálam, de azért találkozhat-e majd velem? Hmmm… Július végére vagy augusztus elejére beiktassam a naptáramba? Erre alszom egyet vagy párat. Szentelek egyik nagy szenvedélyemnek az angol nyelvnek és valamennyit a történelemnek is. Régen néztem feléjük. Pecsét és keltezés rád. Aludj jól Te is, Kedves Naplóm. Pár nap még és megszokom új, segítő fehérneműmet. “

Varázslatos Veránka

Néhány nap kiengedést szeretnék: Falun élő barátnőmhöz szeretnék eljutni, fürdést napozással beiktatni és erdőt barangolni. Ergo ki lehet próbálni a fürdőruhámat is.

Balázs csónakkal közlekedik kedvünkért. Én túlzás, hogy kiválóan úszok; de nem eveztem még.
Enikő ül Balázs mellé. Az egész mellékágban elladikozunk. Annyira természet tapasztalt Enikő. Tudtam, hogy lételeme a mozgás. Az viszont még engem is meglep a rutinos evező Balázs osztálytársammal együtt, ahogyan Enikő kezeli az evezőlapátot. Mintha szinkronban mozgatnák karjaikat. Olyan szépen siklunk a vízen még a kanyarokban is. Nézelődöm közben.
Kócsag, Kárókatona, Gólya, Gém. A kevésbé emberjárta részeken még vaddisznókat és szarvasokat, őzeket is megcsodálhatok. Mindannyiunk csobban egyet. Ha pihenni szeretnénk a nap égető sugarai mellett, árnyékba megyünk.
Balázs néz ránk, amin Enikő elámul. Megjártuk mind a két mellékágat az erdővel együtt. Jöjjön a nyílt víz. Vízimotor fel. Balázs a hajóskapitány. Hát a folyam fő folyásán csónakkal még Enikő sem járt.
Tíz óra van. Egy óra múlva kezd a nap égetni.
Nagyon szép részeken jártunk reggel nyolctól. Sőt, lehet, még kora reggeltől. Balázs még annyira ravasz is, hogy a mellékág szebbik torkolatáról “kanyarodik” rá városunk “fő”folyamára. Kiabálnia kell a motorzaj mellett. Hosszú kilométerek jönnek ráadásul árral szemben, de a Veránkán túlmegyünk Érsekcsanádig.; mert ott van egy szép rész és mutatna nekünk egy üdülőt, ahová szoktak járni társaságok. Azt nem tudja, hogy bérelhető-e. Tavasztól őszig jönnek ide a pihenni vágyók.

Itt nőttem fel kislánykorom óta, gyönyörű a folyam és hozzá a vadvilág. Most is elbűvöl. Látom, hogy Balázs és Enikő összecsókolóznak többször is; de nem mélyen. A folyó közepén megyünk és megbízom a Balázsban. Maga jelezte nekem legutóbb este, hogy bejön neki a barátnőm. Emlékszem szavaira.

Elérjük a házat, amiről Balázs beszélt; tényleg gyönyörű. Maga a hely és ahol ahogyan elhelyezték az is. Én bejárom a környéket, itt még nem voltam. Persze, hogy Balázs ezalatt a barátnőmmel jobban elmerül a csókokban. Visszatérek hozzájuk. Én bizony a Veránkát is meg szeretném nézni. Velem tartanak a csókcsata után.
A félsziget széléig megyünk, de az is SZÉP. Enikő nem nagyon szólal meg. Balázs inkább az, aki velem együtt higgadtabb, természetjáró típus. Csak halkan, nevetve jegyzem meg magamban: akkor is nekem van a legnagyobb türelmem! 🙂

A lenyűgöző fürdőzés, természetjárás és napozás után nézzük az uszályokat. Közlekedő kereskedelmi hajókat. Amíg most Enikő néz körbe, mert féltékeny; hogy Balázzsal együtt mi többet tudunk a vadvilágról: addig Balázs odajön hozzám. Átölel hátulról és arcon puszil. Mutatja nekem, melyik hajó melyik ország zászlaja alatt fut. Szárnyashajót is látunk. Látom, hogy legszívesebben megcsókolna. Nem, nem engedem neki. Enikőre nem haragszom és Balázsra sem, de nekem… ezen a szép napon (mert piszkosul élvezem a varázsát) nincs pofám a barátnőm előtt smárolni a barátunkkal. Akkor is, ha most távol van.
Egy órán belül bőven visszatér. Ahogyan ismerem Enikőt, szerintem tizenöt perc. Az ölelés viszont nagyon jólesik. Fogom osztálytársam kezét, még magamhoz is szorítom; de a tájban szeretnék gyönyörködni. Sokáig elvagyok így Balázzsal, aztán leülünk a padok egyikére. Enikő is előkerül. Helyet foglal Balázs mellé. Beszélgetnek és a szokásos csókok. Én hoztam magammal tanulnivalót és haladok a Kőszívű Ember Fiaival is.
Fürdőzés napozás tarkítja itt szintén időtöltésünket. Hiába a barátnőmmel váltott csókok.
Balázs a melleimet és engem néz. Nem vagyok vak.
Csónakba szállunk és Enikő elmosolyodik. Balázs most azt szeretné, ha ő mint hajóskapitány mellé most én ülnék. Semmi probléma. Hellyel kínál a fiú és már robbantja is be a motort. Megfogja a kezemet. Csókot most se kap tőlem. Nekem ilyen gyorsan nem megy, pedig nagyon is kedves nekem Balázs. Végig egymás kezét fogjuk.
Enikő most a tájnéző és mi mondjuk neki, éppen milyen madarakat vagy mely ország zászlója alatt úszó hajót látja.

Szokásos bekanyarodás a szép tölcsérnél. Persze…, a Duna azaz Türr István híd alatt elcsónakázva a veszélyes örvényeket is megtapasztaljuk. Enyhén, de megdobálja a csónakot.
Enikő jelez, hogy itt és itt kiszállna. Egy jót sétál hazafelé. Kétségtelen, baromi szép idő van.

Már lenyugszik a nap, mire Balázzsal a csónak után szárazföldre szállunk.
Jót kerékpározva hazakísér. Az Enikővel váltott csókok dacára előrevetíti: A napokban, akár holnap is lehetne a maihoz hasonlót megejteni.
HOLNAP! Ezt felelem.
Kiváló! reagálja Balázs. Meglepetéssel készül.
Az jó! mondom. Szeretem a meglepetéseket.

Belépek a kapun a szokásos pusziváltás után és apáékhoz benyitva tájékoztatom őket, merre jártam és holnap is mennék. Tanultam és olvastam. “Érezd jól magad, kislányunk!” felelik nekem.

Én már semmit sem akarok csinálni. Azért ez a kellemes nyári levegő lefárasztott. Mintha úgy emlékeznék, nagyvárosi barátnőmtől kaptam egy sorozatot. Őt úgyis a napokban lement évzárót leszámítva ősszel látom újra.
Nézem a polcomat. Megvan! ŰRGAMMÁK. Jó kis pihenés elalvás előtt. Nézem Csillát és összehasonlítom testét az enyémmel. Szerintem ugyanolyan jó van neki, mint amilyen nekem is. Első rész megtekintve.

“Vizek Királynője üdvözöl, Kedves Naplóm!

Ilyen élményre sem számít egy ilyen korú lány. Erre már szavakat nem tudok. Balázs kitalálta Polák Boglárka gondolatait. Itt a pecséted. Ponty formájú???? Na mi a halász hálója?
Huhh, ne haragudj, kedves naplóm. Elaludtam pár percre. Ki is engesztellek egy keltezéssel.
Ez meg mi a fene?
Tűzijáték valahol?
Harcsát formáznak a fények az égen. Úszik benne a szemem. Nem is tudom, hány perc telt el; de naplóm: tollammal együtt itt vagy a kezemben.
Beiktatom a napokban a fiút osztályomból találkozásra, őt se hanyagoljam el. De ez nagyon szép tűzijáték volt valahol. Akkor is, ha ennél szebbet bizony, de láttam szüleimmel az elmúlt években valamerre. PAPRIKA Napok volt a népünnepély neve ott. Ha lenne ismét tűzijáték, ébressz fel, kedves naplóm.
El szeretném tenni magam az ágyamba. Pár nap és a Kőszívű Ember Fiaival is végzek.
Halas álmokat!”

Egy rövidet álmodom a pihentető mély alvás előtt. Álmomban énekelem a szöveget, amit valaki előad. Utána alszom.
/Ígérem, várok. Hiszen eddig nem tudtam miért. Hazudnak az álmok, ha az egyik máshová kísér./

Vadregényes Vakáció

Az események gyorsabbak az életnél. Balázs már tudja, hol lakom. Probléma lenne? Csak nem…! Boglárka túléli.
Balázs gyomorrontást kap, így három napot csúszik a meglepetés nap. A harmadik napon viszont csengetnek. Ezt az illedelmes fiút! Ahogyan le lett egyeztetve, pontban nyolckor csenget.

Mivel szüleim tudják a lényeget, hogy ismét Balázzsal megyek; küldenek velem rakományt. Ki tudja? Némi tűzifával és gyufával felszerelkezve megyek a kapuhoz. Barbara is ott van.

Balázs kérdezi, ő is jöhet-e?

Most mondjam neki azt, hogy NEM? Mit érnék el vele? Semmit. Szeretek kirándulni és a szabadban is lenni. Főleg egy ilyen szép évszakban.

Fel a kerékpárokra és irány Enikőért. Szerencsénk van. Eddig úgy néz ki, jó idő vár ránk.

Ott vagyunk a barátnőmnél. Szülők kérdezik, merre? A válasz a hajóskapitánytól: Az Arany Partra. Csak beszólnak a lányuknak:”Enikő, meg ne lássunk estig. Aztán nem ám a pohár fenekére nézni. Érezd jól magad. Itt vannak érted Balázs és a barátai!”

Megindul a négyes. Igen ám, de választani kell, amint a csónakhoz érkezünk. Ki üljön a “pilóta” mellé? Kit választ? Szerinte mivel legutóbb a pasimágnes nem volt velünk, őt kéri ezúttal az “anyósülésre”.

“Ohh, micsoda romantikus valaki. A szebbik torkolatnál ki a nyílt vízre. BRAVO!” Kicsi csókot váltanak. “Csak rövidet kaptál. Az útra figyelj. Előre :-)”

A zátonynál megállunk. Fürdés. Mindenki csobban egyet. Meg sem lep az a csókcsata, ami most már levágódik Balázs és Barbara között. Elmélyítik. Én már hatvanezer éve élvezem a vizet és mit látok? Mit csinál Balázs? Rám néz egy pillanatra, én megemelem a szemöldököm. Hát ő belelöki Barbit a vízbe. nem felhevült testtel. Csónakból se szó se beszéd, zutty. Amíg elmerül, arra a pár másodpercre a csónak másik oldaláról Enikő kéri Balázs csókját. Zajlik itt ám az élet, nem mondom.

Barbi a lábamnál fogva huzigál a vízben. Ez meg mi? Semmi. Hülyéskedett. Kérdezem, hogyan áll a Balázs a csókkal? Szerinte kiválóan. Hozzáteszi, nem kérdezi már meg tőle: melyik az a lány, aki közel áll a szívéhez. nekem röhögőgörcsöm támad. Ezek szerint nem jó a helyismerete arrafelé. Ott állt az orrom előtt a családi háznál. Eljátszom a fuldoklót, mint aki vizet nyelt.

Megyünk tovább. “Dunafürdő!” mutatja Enikő.

“Biztonsági öveket becsatolni!” mondja Balázs.

Hátranézek rá és mosolyog rám. Igen. A Türr István híd jön alatta az örvényekkel. Jobbra távolból a töltés. Amint a hidat elhagyjuk, rövid csókot vált a “sofőr” megintcsak Barbival. Amíg én a töltésen menő autókat nézem.

“Boglárka és Enikő!” kiált Balázs.

“Igen.!?”

“A Vén Dunát is megejtjük majd!”

Egy kisebb torkolat és utána valamennyivel újabb part jobb kéz felől.

“Ez az Arany Part.” Szólal meg Enikő.

“Mi??” intézi hozzá kérdését Balázs.

“Egy ősi legenda szerint itt fogta ki Baja első halát egy halász.” bontja ki mondandóját Enikő.

“Na mi a varsa harcsája?” nézünk össze.

Balázs javaslata oké: Megállunk egy pár percre. Barbara a szép csónakot nézi.

Én szét kívánok nézelődni a magasparton. Ez ártéri erdő.Persze, hogy az. Pár száz métert megyek. Mi az ott? Szarvas agancs. Szép darab! Enikő kergetteti magát nem messze tőlem Balázzsal. Mély csókban forrnak össze, de nem sokáig. A nevemet kiáltják. Reagálok nekik. Odajönnek. Mutatom nekik, mit találtam. Enikőt Balázs elküldi Barbaráért. Miért? Hm. Na nem baj. Addig Balázzsal nézem a leletemet. Néhány harcsacsapást azért hallani. Igen, ilyen egy holtág hangulata. Mert az is van az Aranypart mellett, ahogyan látom. “Tényleg!” Néz körbe Balázs. Rothadó ladik a közelben. Valószínűleg elsodorhatta egy árvíz, ami mostanában volt.

Megérkezik Enikő és Barbara. Kicsi csókcsatát kér magának Barbi Balázstól, majd nyugtázza: Jó lesz ez a nyelv is.

Barbara kezében fényképezőgép és szeretné, ha összeállnánk. A fára néz. Ja hogy ezért kellett elmenni Barbaráért.. Enikő tudta, hogy Barbinál van fényképező. Mindenki, csak Én nem 🙂

Ja tényleg. Ránézek a fára. Álljunk alá. Szép. Egyedien szép fa és ez a környék is mellette. Arra kér minket, fogjuk közre Balázst. “Ennyi?” néz ki a fotóapparátus mögül. “Bocsánat!” feleljük ketten Enikővel. “Na azért. Ti hárman régebben ismeritek egymást.” Balázst ölelve közre fogjuk, ő is minket. Puszi arcára oldalról. Objektívbe nézünk és már kattan is a gép. Balázs mondja: az agancsot be a csónak orrába.

Balázs és Enikő mindjárt jön. Hármat találhatok, miért maradnak le. Hogy mit cselekszenek. Azt nem! 🙂 Csókcsata. Játékos, de mély csókcsata. Baromira szép ez az agancs.

Be az orrba és várjuk a “szerelmespárt”.

Bejárjuk Barbarával az Aranypartot. Mondja nekem, hogy csak névrokon. Erről a helyről nem tudott. Sokfelé járt már Méhészfokon, de itt még nem.

Megjön Rómeó és Júlia. Tovább. Brümmögjön az a motor.

Kőhányás, Veránka és nem állunk meg.

Hátranézek.

“Balázs!”

“Nincs annyira messze. Most jön a meglepetés! Ezt még a Csók királynő Barbi sem tudja.” mosolygunk egymásra Balázzsal.

Messzire visz minket, de nagyon szép ahogyan suhan el alattam a víz. A hajók, hozzá a menetszél. Barnulhatok.

Hátranézek Balázsra és mosolygok. Mosollyal reagál “Ugye, milyen szép?”

“Most kapaszkodjatok, mert itt nagyon nagy a sodrás. Kiszélesedik a folyam. Mindjárt ott vagyunk!” Kiabálja Balázs és halkabban hozzáteszi “Te is, te kavarógép.” Barbara röhögőgörcsöt kap és Balázshoz bújik. Enikő kéri Balázs kezét. “Bogi, ne különcködj!” Balázs kiabált. Hátranézek. Mosolyog rám. Valahogyan összebújunk egy helyre és kapaszkodunk. Balázs a legnagyobb sebességre kapcsol. át itt még biztos, hogy nem jártam. Újabb híd rajzolódik ki és megyünk el alatta.

“Ez a Szent László híd!” szólal meg Barbara.

“Ezt meg honnan tudod, Barbi?”lepődik meg Balázs.

“Én mondtam, hogy új belépő vagyok nálatok. Majd egyszer elmondom.”

Balázs csak megmutatni szerette volna a hidat vízi kirándulás keretében. Erre még ő sem számított, hogy Barbinak ez a híd ismerős. Megfordulunk.

Következő állomás a legutóbbi ház előtere. Most már kikötünk.

Szemben a szép csárda vagy fogadó, ahova egyszer el is kerékpároztunk Enikővel.

Kis halat kíván Balázs összeütni. Szedi ki a bográcsot az orrból. Ez az első halászleve, ha sikerül neki. Mindent hozott, csak egyvalamiért menne az erdőségbe. “Van!” emelem fel a kezem. Megrakja Balázs a tüzet és gyújt. A többit már össze segédkezzük neki közben. Főleg Barbi segít neki, azért Enikővel mi is igyekezzük hasznossá tenni magunkat.

Vegyeshal van. Az készül. A kedvencem! Apa is mindig olyat főz nyáron szabad tűzön.

Enikő eltűnik a bokrok között.

Balázs és Barbara a víz forrásáig “szomjukat” oltják. Amikor befejezik, csak annyit intéz felé Barbara “Most már alakul. Nem kell sokat gyakoroljál.” Barbara titkol valamit. Mondja, hogy mindjárt jön, elmegy felfedezni a fákat. Én közben már elővettem a tananyagot meg a kötelező olvasmányt. Balázs mindig szól, ha ha kell a piros paprika. Négy széket kihelyez még. Leül és kérdezi tőlem, hogy nehéz-e? Fujj. Utálom. Hangzik a felelet. De talán lesz valami belőlem. A számítások végére érek, amikor a könyvet kívánom előnyben részesíteni. Egy óra elég a matematikából.

Enikő jön vissza a bokorból és settenkedve Balázs derekát simítja meg hátulról. “Nem szomjas a Balázs…?” “Hát ha megitatsz… :-)” Pilótánk mellé ül és miközben az Ukrajna utasszállító érkezik “látogatásunkra” csillapítják egymás szomját. Pont felforr a víz, én meg a kötelező végére érek. Éppenhogy be tudták fejezni a csókot, mert Barbara tűnik fel a rengetegből és kiáltja: ilyenen még nem utazott és szerinte nem is fog. Hát vannak hullámai, az biztos. Megnézzük a hajót.

Jöhet a piros paprika. Enikő és Barbara segít adagolni.

Mozognak közben a gondolataim. Jó kis játék. A kavarógép “vonat” elmegy, azt meg váltja a másik “járat” 🙂

Bekerülnek a bográcsba a halak. Törpeharcsa, ponty, kárász. Balázsnál van tészta és edények, evőeszköz, szalvéta is. A fát nem nagyon kell pótolnia. A pilótánk még csontostányérral is készült.

A délután közepe. Elkészül a hungarikum. Annyira jó, hogy néma köszönettel ismerjük el. Legfeljebb a győzelem jelével kommunikáljuk le, hogy első osztályú. Még csókcsata sincsen.

A táborhelyünket úgy hagyjuk el, ahogyan kell. Körbekövezve.

Nem állunk meg sehol.

Mindenki reméli, folytatva lesz ez a nap. Megvan a Kamarás Duna. Balázs kiköt. A szarvas agancs egyenlőre az orrban marad. Kiszállás a naplementében. Fel a kerékpárokra. Enikő és Barbara leválnak rólunk. Balázzsal megyünk tovább.

Ez NAP volt. Élmények a javából. Én és Balázs átöleljük egymást. “Hogy átmenjél a pótvizsgán.” Kék-sárga színben pompázó sapkát nyújt át nekem. Kölcsönös puszi és utamra enged.

Hazakerekezem. Balázs csukja a kaput náluk, de néz még engem.

Mutatom a szülőknek, mit kaptam és megyek pihenni. Ez ereklye! Igaz, hogy sapka, de nem akármilyen! Az agancs is jó helyen van.

“Szervusz, Kedves Naplóm! Ma elcsónakáztam harmadmagammal a világ közepére. Nyomok rád pecsétet, nehogy elmaradjon. Bogrács alakú? Mi a… Ez valami jeladás. Isten akarata? Mielőtt még a meglepettségtől elájulnék, keltezést is írok.

Robaj. Az ablakhoz megyek. Mi az már megint? Ki merészeli Polák Boglárkát zavarni egy ilyen hosszú nap után? Mi ez? Tűzijáték. De legutóbb is az volt. Igen, de ezúttal kirajzolódik a végére valami szöveg. BAYA Szuper! Hát ilyen lezárás aztán méltó erre a napra.

Elfoglalom helyemet az ágyamban. Hamar elalszom. Valami férfi énekel egy rövidet mielőtt el nem “nyomja” az álom (Éppenhogy volt erőm levenni magamról szép és kényelmes melltartómat): / A folyam előtt egy város térgyel és hét évig FEL SEM ÁLL…!/

Bánk Bán és falusi barátnőm

Nyeregbe, Boglárka! Jók az eredményeim. Ideje vele is találkozni. Megígértem neki: szakítok rá időt.

A belvárosban találkozunk. Onnan pedálozunk el egy presszóba. Egymás mellé ülünk.

Én mesélek Bánk bánnak.

Kinek? Mi? Azt hiszem, el kell menjek fület mosni.

Elmondja István, jelenleg amatőr színész és azt a szerepet annyiszor kellett már eljátszania, hogy ráragasztották. Elnevetem magam.

Mondja, mennyire nővé értem hirtelen. A szájfényt veszi észre rajtam no meg a szép fülbevalókat. Azt mondom neki: ha esetleg játszik valahol, elmegyek megnézni.

Én a Duna folyamos élményekről számolok be neki és hogy a pótvizsgát sikerrel szeretném letudni.

Azt mondja, ez a színészet csak hobby. Nem régóta műveli.

Egy vagy két órája lehetek vele. Neki mennie kell, mert próba van. Örül azért, hogy eljöttem.

A város hirdetményeit figyeljem.

Elköszön tőlem.

Én megyek a buszra. Barátnőm vár. Hát kíváncsi vagyok, mit mesél.

Sokan vannak a buszon. Valami hülyeség szól a rádióból: “Én mondom: tuti, hogy a Pithagorasz tételt nem ismerik ma annyian, mint Hajdu Pétert. Ő az, aki párnák között zokog át egy napot, ha éppen nem lát magáról nyolc – tíz címlapot…” itt rossz térerő miatt megszakad az adás. és a sofőr másik adóra vált. Én egy jót kacagok.

Meg-megáll a busz. Fogynak az utasok, de a lelépők helyére jó darabig jön váltás. Csak a barátnőm nagyközsége előttre ürül ki a busz. Itt én is le kell szálljak, az autóbusz viszont megy tovább.

A lány már ott vár. Induljon a séta.

Kérdezi, megszoktam-e már a melltartómat? Bólogatok és felelek neki,hogy: Most már Igen!

A főúton lakik. Nem gyalogolunk sokat.

Szép polgári családé ez a ház. Körbevezet. A szülei valamelyik szomszédnál vannak most.

Bemegyünk a szobájába és elfekszünk az ágyán.

Azt állítja, kavar pár hónapja valakivel. Jé. Én azt hittem, hogy járnak. Láttam valami fiúval egyszer a középiskola előtt. Azt teszi még hozzá, jó a közösség valóban. Mégis úgy érzi, egy jó napja nem volt még itt. Szépségkirálynőnek sem őt választották meg.

Nem a társaság központja típus, azért szeretik. Örül, hogy eljöttem hozzá. Én is szívesen látom őt a jövőben. Olyan csendes fajta, de nem szűkszavú teremtés. Mint Én. A szépsége körülbelül az enyém.

Fel kívánom majd hívni és ha van telefonjuk, megadja – e a számát? Elteszem a papírt. Remélem, még pótvizsga előtt találkozom vele újra.

Azzal búcsúzik: két ilyen jó csaj tartson már össze. Húzom új topánom, mert a kedvéért az utolsó buszt választottam haza.

Július negyedike van. Mondom is neki: Ez Jelzés!

Szállok fel a járatra és kérdésemre felel. Abból a fiúból még nem tudja, mi lesz. Integet nekem, ahogyan leülök egy szabad helyre.

Alig vannak. Beérek a központba pedig: kiürülnek a helyek. Csendesek az utcák.

Hazaérve apáék a Balázstól kapott sapkát nézik 🙂 Azt mondom nekik a fát megköszönve: lehet, folytatjuk majd. Miért? Meddig mentünk? A Szent László hídig. Az szép túra!

Balázs valahogyan megoldotta a halászlé szállítását és nekünk is jutott belőle. No igen. Gondolt ránk. Szüleim már ettek halászlevünkből. Egyél, Boglárka.

Arány a szobám. Apa a híradót nézi, anya nyit be hozzám szeletke csokoládéval: ezt is a Balázs küldi. Ohh! Hát én ma már csak Űrgammákat nézek csokimajszolással. 🙂

“Szervusz, Kedves Naplóm!

Így az amerikai függetlenség napján. Keltezés és pecsét. Most meg FrancoVilla szöveget üt. Megnézem most a pecsétet minden tartozékával.Elrejtettek benne valamit? Meg is rázom. Semmi. Szépen hangzik a név, de mi lehet?

Igen. Szokom ezt a melltartót. Azért helyezgetni, igazgatni kell időnként 🙂

Jövő héten vagy a napokban a nyolcadikból régen látott fiú jön. Á! essünk túl rajta holnap! Utána úgyis tanulok.

Polák Boglárka búcsúzik és alszik :-)”

2. Évad

1. rész: Kék Szoknya a Vízben és az Éjszaka ölelése

Mit vegyek fel? Régen láttam ezt a fiút. Mivel kedveskedett nekem nagy értékű hanghordozóval, fülbevalómat helyezem be. Szájfény. Beillatozom magam. és kipróbálom magam copffal. Legyen még áttetsző póló. Nadrág szinte mindig van rajtam. Szép szoknyát szeretnék még. Egy vagy kettő órát tervezek vele tölteni.
10 órára ott vagyok kerékpárom nyergéből leszállva a presszó előtt.

Én már nem ismerem meg. Ő sem a Boglárkát 🙂 Egyedül a kerékpárjaink nem változtak. Kézcsók, átölel beérve hellyel kínál maga mellé.
Egy órán át csak cseréljük élményeinket az elmúlt éveket illetően.
Nem szeretnék tovább várni. Kigombolom a felsőmet, keresztbe fonom karjaimat és megcsókolom. Kérdő tekintetére mosollyal reagálok: Nem vagyok még túl az első csókomon és őt választottam a kellemes beszélgetés alapján. Megsimogat. Én még háromszor megcsókolom. Ismerkedem az érzettel. Szünetet tartok, mert nem tudom, hogy ilyenkor mit kell csinálni. Ő megérinti államat, tekintetemet keresi és ajkaimhoz ér óvatosan. Megjegyzi közben, segít. Próbáljam őt követni.
Balázs és Enikő néz minket: Kivel lehetek? Látják egyik csókcsatámat egy, a közelben lévő boxból. Szembe vannak velem. Ők is eszik egymást. Persze merészebben, mint Én. Kérdő tekintet arcukon. Szemek találkozása, ölelés és indul náluk a folytatás “mélyre”.
Szorítok fonásban lévő karjaimon, hiszen izgulok: jól csinálom-e? Bankó mellettem: Ez a beceneve. Kérdőn megsimogat: minden rendben?
Most mitévő legyek? Nem mozdulok, aztán hozzá hajolok és gyakorlás: Simogatom ajkait. Lassan. Második próba is megvolt. Kérdezem tőle: nem lesz ebből probléma? Azt feleli: Válófélben van barátnőjével és alakul egy másik. Nem ütközik EZ egyenlőre akadályba. Most ő támad le két ízben, én nem kívánok gyorsítani. A második menetnél jelzi, itt bizony libikókázik a kobak és finom és finom szájpuszi keletkezik, de ezt mindig lassan csináljam. Elszédülhetek ugyanis.
Ránézek időnként Balázsra és Enikőre. Ohh, nekik zajlik a nyelvek találkozása előadás. Nőtt a barátnőm melle? Ezt mutatja éppen osztálytársamnak. Igen, nagyobb van neki. Nem ekkora volt. Elgondolkodik. Balázsra néz és három ajakpuszi. Ő elmosolyodik és mielőtt mellékhelyiségbe menne, csókkal igyekszik Enikő új testét megdicsérni.
Nem sok, de van még a találkozóból. Nagyon tetszik a libikókás csók. Kérek szépen ebből egy újabb kört Bankótól, aztán elkérem magam Enikőhöz. Lovagolni fogok és kedve esetén jöhet. Ő meg a csónak kirándulás repetáját jelzi. Válaszolok kérdésére, nem párkapcsolat amit látni vél ezen percekben. Igaz jó lesz az harmincegynek is.
Visszamegyek Bankóhoz, azért hozzáteszi: azt tudom-e, a Balázs minimum mély barátságban gondolkodik velem. Ööööö igen. És semmi gond. Az meglep, de az sem gond, hogy Enikő szerint osztálytársam “boldoggá” tenne. Szemet lehunyva csóválom a fejem és felelek. Semmi kifogásom ellene, ha a jövőben Balázs le szeretne feküdni velem.
Visszamegyek Bankóhoz most már tényleg. Jól eltelt az idő. Azért fogadom a csókjait és beszélgetünk is. Kezét fogom meg és viszonzom az előbbieket. Gondoláznak a percek. Megkérdezem Bankótól, jövünk-e még ide vagy hasonló? Jó vele és nemcsak a csókok végett. Mindjárt jön, felkeresi a mellékhelyiséget.
Átnézek: Balázs egyedül. Üdítős pohara előtte. Odamegyek hozzá.
Mondja: jó, hogy jövök. Mennyire csinos vagyok és legalább tudunk beszélgetni. Csókot lop ajkaimra. Egy negyedikkel én is megtoldom és ekkor helyet foglalok mellé. Keresztbe fonom karjaimat megint. Miért? Valószínű, ideges lehetek. Észre sem veszek. Újra csókkal élek felé, hiszen már kívánt cselekedni felém. Éppen ezért most egy nagyon szép a jutalma ezért. Az oldalsó libikókás fajta. Elmondja, Enikő kint van a mosdóban megigazítani magát és folyóügyeit intézni. Bal karomat támlára helyezem, így nem kell oldalt nézzek rá. A csónakázásról beszél. Vén Duna és Rezét lenne. Sétahajókázásra hív még. Kérdezem: mikor? Erre a mai délutánra. Megint hármasban lennénk. Az ő kérdése: jönnék? Boglárka válasza: Jöhet! Itt felcsendül A-teens – ék MAMMA MIA-ja és csókban forrunk össze.
Mosolyunkat látja a visszatérő Enikő barátnőm és köhintéssel jelzi: összeragadtunk. Balázs jobbjára ül, én lopok még pár csókot és akkor várom őket délután. Ezzel búcsúzom tőlük. 15kor legyek itt és itt. Így válok el tőlük. Mosolygunk egymásra, ők beszélgetnek tovább. Nagyon jó! Nem sétahajóztam még. És két ilyen jó kis emberkével. Alig várom. Bekapok valamit gyorsan otthon és robogok oda hozzájuk.
Bankóhoz lépek. Negyedóra van délig. Ölelés a presszó előtt és nagyon jó barátként jön a búcsú. Még látjuk egymást.

Szép ez a kis sétahajó. Annyian vannak, mint a nyű. Kígyózik a sor, mármint mögöttünk. Időben beálltunk. Azt mondja Balázs: A Halászléfőző Népünnepély egyik napján ez érthető. Bebürrög a motor és indul a mandula. Nézem a picike szép kis vizet. Enikő és Balázs kergetőzése veri fel a hajó talapzatát. Felszaladnak egy járaton át a tetőtérre, ahonnan én is meg szeretném nézni a kilátást.
Felérek. Már innen csodás. Balról Balázs és Enikő rágják egymás szájába gondolataikat. Mélyen, mint a vulkán szép kürtője. Így még nem láttam a Kamarás Dunát. Csónakból is jó, de ez más élmény.
“Boglárka, máris megyünk! Megnézem magam a tükörben. Pillanat.”
Ölelő karok érkeznek csípőm köré. “Megbántottalak…?” ez férfihang. Balázsé. Nem szólok semmit, csak megfogom kacsóit.
“Mi a baj…? :-)” Erre sem felelek. csak
“Egy szavad sincsen hozzám, Bogi. Csak nézel előre.” Megsimogatja a mellem (engedjem neki? egye-fene. Engedem. szép helyre vitt minket legutóbb. Veránka és Szent László híd) és arcom. Hátulról egy lopott és lassú csókot kap tőlem az úr.
“Most már semmi. Csak innen fentről még nem láttam a vizet, Balázs.”
Itt már megkegyelmezek neki, habár tényleg inkább a vizet és tájat nézném. Elmegy oda és vissza a sétahajó. A kis hajókikötőnél vagyunk, amikor azt viszont meg szeretném nézni. Elengedik egymást ajkaink. Játszó gyermekeket látok. Kacsáztatják kavicsaikat. Huhh, de jó innen ilyen magasságból szemlélni e lépcsőket. És közben Balázs fantasztikus ölelése karjaival… Brummog közben a hajó motorja. Kirobbanó hangulatú egy délután. Csókomat kéri ujjával az államat keresve. Enikő közben mellénk került. Neki is tetszik ez a rész. Habár kalandorként szerintem kívülről fújja. Visszaúton kenusok, kajakosok és sárkánylapátosok a vízen. Edzés lehet? Vezényelnek nekik. Sárkányrepülőgép még az égen. Ezerrel tombolnak a hormonjaim és kérdezek tőle valamit.

A hajóról 3 hangyarajnyi ember száll le.

Csillagok háborújára megy a tűzijáték. Kották szárnya viszi kezén tekintetem. Nem tudom Enikő és Balázs mit cselekszenek. A fényjáték tesz magáévá. Kar simítja testemet és öleli derekamat. Arc talál arcomhoz. Balázs az. Megkeresem kezét. Megfogja egymást a két kacsó. Rámosolygok. Test a testhez simul. Tekintetek találkoznak a csillagos égen. Észre sem veszem, hogy másnap van a sötét éjszaka beköszöntével.
Balázshoz megyünk. Mutat számítógépes játékokat sok műfajban. Én most ugyan nem smárolok vele. Érdekel, mit látok. Enikő is rá figyel. Nincsen csókcsata. Pedig neki is aztán van szépsége és teste úgyszintén. Éjjel 1 óra után vagyunk és játszottunk is. Talán folytatjuk? Biztosan! Kerékpár, mert kérdezi Balázs: mit szólnánk éjjeli városnézéshez. Ennyire romantikus nem vagyok, de tegyünk egy kört! Egy lélek sincs az utcákon, de a nyugalom áthat; mint aranyos nyuszikát a friss zöld fű. A kelő nap sugarai sétálnak öltözékünkön. Festik, mint egy mámoros tónust. Enikőt elküldi Balázs haza udvariasan, hogy velem.töltene még időt az egyik játéknál.
4 óra után vagyunk már valamennyivel. Megkérdezi, akkor legyen-e? Ezt kérdeztem tőle a Sétahajó fedélzetén, megtenné-e Nekem. Jöhet. Gyengéd és óvatos. Nem fáj. Mondom neki, attól féltem; Enikő lefekszik vele és azt már nem bírtam volna ki. Felelete: Ma kívánt lefeküdni vele, csak közbejött kérdésem s akkor Enikőt lepasszolta inkább.
MegKÖSZÖNÖM Balázsnak. Le a kalappal előtte. Továbbra is barátok vagyunk pótvizsgáig, de ezzel az éjjeli cselekedetével nőtt a szememben. A fáradtságtól magamon felejtem melltartómat és így térek magamhoz ágyamban. Tulajdonképpen ruhával érem meg a délelőttöt 🙂 Dehát Istenem, bárkivel előfordul, hogy fáradt és rajta ragad a ruha 🙂

Episode Two: Enikő és Vihar

Valahogyan valahány óra és perc lehet. Ágyamban pihenek a délután dunyhája ölelésében? Túlzás, hogy hulla vagyok. Valamit ettem és ittam is már. Talán járok egyet a napsütésben, bár borongós idő van. Na talán most már látok valamit, de még mindig az ágy a vendégem. Fel vagyok öltözve, csak pihenem ki előző igencsak hosszú napok fáradalmait és párnámmal vagyok éppen.
Ajtón kopogás. Jöhet az illető, bárki is az. Tizenhat vagyok, de azért még természetes, hogy: anyáék nyitnak ajtót, ha jön hozzám valaki.
Enikőt jelentkezett be és vezeti be őt hozzám Anyu.
Barátnőm kérdezi, hogyan vagyok. Jól, felelek neki. Csak azért egy éjszaka még kell a teljes pihent állapotomhoz. Balázsról kérdez: Minden rendben ment? Persze, mondom. Következő kérdés: Mit csináltunk kettesben? Ránézek karikás szemekkel: Ne haragudjon, de most pihennék. Válaszolok a kérdésére majd. Megsimogatja buksimat és szép leomló hajamat. “Naaaaa. Lécci. Egyszer kérdezek még. Utána nem térek erre a témára. Ígérem. Lefeküdtél vele?” bólogatok és halk igen. Az IGEN szónál amikor a hang elhagyja gégémet és alakja jelentése eljut Enikőhöz; ránézek. A szemébe. Hozzáteszem, továbbra is barát Ő nekem. Csak már nem tudtam elviselni az egészet. Féltem, megdugja Enikőt. Továbbra sem tervezek vele párkapcsolatot a pótvizsga előtt. Azzal reagál barátnőm: Nem gondolt erre. Ha ilyen jönne szóba esetleg, benne van. Balázs ezzel még nem hozakodott elő.
Hason fekszem most. Átfordulok a “másik” felemre. Szenvedek. Bal mellem takarásban. A jobb viszont pánt nélkül, de látszik a kosárban. Eltakarom szájamat a párnával. Enikő kérdezi, lefényképezhet-e így? Annyira szexis vagyok most. El ne mozduljak. Már veszi is elő a fényképezőt, amit a napokban kapott. Mosolyt kér és hogy pár másodpercig legyek türelemmel. Kattint. Ez idő, mire elő lesz hívva, de megmutatja a negatívot mielőtt visszafekszem ágyikómba. Tényleg szép és szexis. Ezt meg kellett örökíteni. Éppenhogy, de élek. Enikőnek rázom a fejem. Kutyasétáltatás jöhet. Úgyis én vagy a soros ezen a héten. Járunk egyet a közelben.

Szüleimnek beszólok, pórázt elő és mehet az utcák sora. Rovunk valamennyit. Kerékpáros úr kerül utunkba. Balázs intézi ügyeit. Pár nap vagy hét múlva jönne a motorcsónakázás. Enikőt megcsókolja, nekem szenvedélyes és apró aranyos szájpuszikat ad. Nem számolom, mennyit. Nagyon érzékien adagolja. Buksimat fogja közben, mert látja, hogy fáradt vagyok. A kutyához szól pár szót, tőlünk elköszön és már kerekezik is tovább.
Kiülünk a közeli játszótér padjára. Lányokat látok nem mélyen, de csókolózni távolról.
Enikő rám figyel és a kutyát simogatja. Elkéri a pórázt. Tessék! Szaladgál vele egyet. Én inkább ülök a hintában 🙂 Pár óra múlva már remélem az ágyamban fekszem ismét 🙂 Megnézem az órámat. Fogadunk, itt a környéken császkálva jópár percig ellesz barátnőm Viharral? Most is fel-alá futnak, mint a mérgezett egér. Egyik kóbor ágat dobja Enikő a másik után.
Tényleg. Még nem is tudja, hogy a kutyámnak mi a neve. Na majd ezt bepótoljuk. Olyan szép ez a naplemente. Ásítással köszönök neki. Napocska elmegy aludni. Enikő is úgy döntött: legyen záróra. Mondja, mennyire élvezte a kutyizást. Hát azt elhiszem, de legalább nem kell altatni VIHAR-t.

Megérkezünk. Engem vár az ágyam. Aludni szeretnék. kérésével Enikő anyáékhoz fordul. Jól ismerik, nemegyszer járt már nálunk. Nemcsak anya, apa is rábólint. Persze, hogy elviheti VIHAR-t. A név nagyon tetszik neki. Hát ha holnap is ilyen fáradt leszek, akár sétáltathatja Ő is.

harmadik rész: Az ifjú pár

Délelőtt átnézek Balázshoz. Napokon belül front közeledtét jelzi előre az időjárásjelentés. Jó idő van egyenlőre. Nem verőfényes, de napsütés. Kipihent vagyok. Ma már tudok tanulni, még ha nem is pont öt órától. Azért mielőtt megindulok Balázshoz megnézem magam. Úgy néz ki, ez a végleges méretem. Változhat, de teljesen jól vannak a melleim.

Nem sok időt töltök osztálytársamnál, de szeretnék vele átbeszélni dolgokat. Üdítővel kínál, amit megköszönök. Mondom neki, hogy nem farkas; de éhes vagyok. Nem ettem otthon, mert akkor még nem voltam éhes. 10 óra körül vagy előtte járhat az idő. Én kis feledékeny nem hoztam magammal órát. Ja de itt van! Jajj, Bogi… Te kis feledékeny. Bele tetted a nadrágzsebedbe és elfelejtetted, hogy ott van. 9 óra 22 perc. Felteszem. Kettő melegszendvicset fogyasztok el és szégyen-nem szégyen: nem elég. Mondja Balázs, hogy semmi probléma. Elkészít még egyet. Beteltem. Nincs annál rosszabb érzés még egy szexis, mutatós tinilány esetében sem, hogyha éhes. Azt feleli kérdésemre, heteken belül, de lehet már a napokban jöhet a csónakázás. Mondja, hogy egy fő mínusz Enikő végett. Igen, tudok róla. Holnap indul szüleivel nyaralni kettő hétre vagy háromra. Majd megnézzük, megnézi, kik jöhetnek szóba vendégként.
Megkérdezem tőle, hogy most jó-e neki? Azt felelem neki, hogy háát… Kérdezi, hogy akarom? IGENnel felelek. Üres a ház. Azt mondja, van itt erre egy megfelelő szoba. Nemrégen lett kialakítva neki a középiskola elkezdésével. Belépünk. Szépen van berendezve. Még szép kilátás is nyílik a környező házakra és a város ezen részére. Vetkőzöm. Fehérneműt hagyom magamon és a megbontott felsőmet. A reakcióját várom, miközben elhelyezkedem az ágyon kényelmet keresve. Bólint “Jó ez, kezdhetjük. Szép lassan, Boglárka. Tudod, ahogyan múltkor. ” “Megy a matematika?” “Igyekszem, Balázs. Görbüljön, az elég.
Királyságos! “Köszönöm.” “Szívesen, osztálytársam” hangzik a felelet tőle és pár csókkal áraszt még el. A vendéglátást is megköszönöm neki. Búcsú és megyek hazakerekezni.

Enikő remélem még nem ért oda. Nehogy megvárassam. Végülis három napot lehetett vele Vihar. Mivel szüleimnek is mondta, a holnapi nappal elutaznak pár hétre. Induljon a séta! Látom, nagyon bejött barátnőmnek a múltkori játszótér. Úgyhogy oda megyünk most is. Szabadjára engedem őket. Holnaptól úgyis én kell rójam az utcákat a kiskutyával. Addig nézem, amit látni lehet a környéken 🙂 Csókolózó pár ugyanott, ahol legutóbb kettő lány smárolt. A lány a fiúnak mutat valamit maga mellé. Utána kezét nyújtja, amit elfogad és kézen fogva megindulnak felém. Ugyanazon a padon ülök, amin múltkor. Mögöttem sétálnak el.
Egyszercsak a lánytól kérdés szegeződik felém “Bocsánat, leülhetünk ide? Ez a pad kényelmesebb és szebb.” “Üljetek csak. Elférünk.” “Köszönjük szépen” Ez a lány volt legutóbb csókban egy másikkal, ahogyan most az arcát láttam kérdésnél.
“Bocsánat… Csak egy kérdésem lenne” fordulok kérdésemmel a hölgy felé.
“Igen. Tessék.”
“A napokban nem téged láttalak enyelegni egy másik lánnyal?”
“Ohh, dehogynem. Pont azt ecseteltem barátomnak, egyenlőre befejeztem a lányokkal való csókváltást. Már két hete kavartam azon barátnőmmel. Szeret csókolózni, de nem leszbikus. Csak kipróbáltam vele. Engem leszámítva jópár hónapja kavar valami csávóval. Még komoly kapcsolata sem volt. Mindene a csók. Én viszont a mai nappal foglalt vagyok és párkapcsolatba kívánok vele kezdeni.” És a partnerére mutat.
“Ohh, az én barátnőm ott a kutyámmal aki éppen játszik ott Vihar kutyámmal; szintén szeret csókolózni.”
Itt elmosolyodik a lány “Igen? Elintézzem neki, hogy smárolhasson a barátnőmmel? Pont lánypartnert keres. Mindene a tuc-tuc zene”
“Huhh, ne haragudj még nem tudom 🙂 De Ő is azt a zenét szereti!”
“Na, milyen hasonlóságok 🙂 Mi hamarosan megyünk, mert a barátom jelenleg nem helybeli. De ha érdekli a dolog, szoktam itt sétálni a jó levegőn. Összefutsz velünk. Itt laksz esetleg a közelben?”
“Igen 🙂 Alig pár háznyira”
“Én nem, de nem vészesen messze. Csak szeretek idejönni. Olyan jó barátságos hangulata van ennek a játszótérnek. Öööööö jut eszembe. Pár hete nem láthattalak téged? Szárnyashajón kirándultam rokonokkal és ismerősökkel. Téged meg valami fiú ölelt át magyarázva valamit.”
“De! Az én lehettem. Elvileg hamarosan a barátom.”
“Oooooh. Azért néztem. Át is öleltétek egymást rendesen, csak nem engedted neki, hogy megcsókoljon.”
Ránézek mosolyogva. “Akkor még nem :-)”
Most egy jó huszonöt percig én nézem Enikőt, ahogyan játszik VIHARral, ők pedig kézen fogva beszélgetnek, mosolyognak és nézelődnek. Utána elbúcsúznak és az /örülök, hogy találkoztunk/ mondat kíséretében mennek. Várja a fiút a busz.
Hát Enikőt le se lehet varázsolni VIHARról. A nappal együtt gyalogolok hozzá. Bíbor kalapjával kísér minket az égbolton. Megérkezünk hozzá. Jópárszor láttam már ezt a kaput. Érezze jól magát. Megy is be lakába. Puszik és búcsú jön. Nehogy sírjak. Jelentkezni fog. Én meg minden nap gondolok rá. Torricelli – Cotta Tarto. Arri Vederci Sinorina. Olaszországban töltenek el kettő hetet. A csókos lehetőséget majd utána adom tudtára. Ha szeretné csinálja, de nem vagyok elszállva a gondolattól, hogy biszekszelő barátnőm legyen 🙂

Na jöjjenek azok a kis aranyos példák, példácskák, példucik. Hogy én ezt hogy fel tudnám gyújtani mind, ahogyan van. Pihent vagyok, de még mindig utálom a matematikát. Én hiába érzem, hogy jobban megy. Valahányszor rohadt jónak éreztem, javítás lett a jutalmam a füzetben a tanártól. Vagy most tanulás alatt vagy előtte tanítási idő alatt.
21 óráig gyűröm, utána nézek Űrgammákat és Polák Boglárka aludni kíván. Apuék beszólnak, hogy három nap és front. Eső. Illetve a Balázsról kérdeznek, hogy jól viselkedik-e velem? Az igazat felelem nekik, ami akkor rájuk tartozik: Nagyon jó barátom. És nem is hazudok vele sokat. Tényleg csak mély barátságot kívánok vele gyakorolni pótvizsgáig. A többit Bogika drága megszüli utána. Szervusz, kedves ágyam. Örülök, hogy itt vagy. Most is nagyon jó selymes és vagy és szeretnék egy jót aludni. A napokban még kerékpározom és valamikor lovagolok is egyet. Nézem a naptárat elalvás előtt. Elhagyta az évszak július közepét.

Táncot jár a pupillám. Őszintén? A csóknál jobban szeretem most már Balázzsal a szexet. Olyan jól összeköt ez minket. Nekem így jó. Még többet jelent nekem, mint a csókja. Ha nem jön közbe semmi, ősztől akár járhatunk is. Semmi akadályát nem látom. Valóban úgy terveztem, hogy semmi szex őszig mondjuk, csak féltem, hogyha nem velem fekszik le elsőnek. Már más lányba szerethet bele esetleg. Azt a kockázatot pedig nem vállalhattam be. És bízom benne, Polák Boglárka jó döntéssel hajtja most álomra a fejét. Pizsamáját felöltötte és várja, hogy köszöntse őt a reggel. Szervusz önmagam. Most is jót beszélgettem veled. 😉

Negyedik rész – A sziget foglyai

Mivel nem tudom, milyen nap vár rám, délelőtt lezavarom a kutyasétáltatást és tanulok is. Milyen jól teszem. Mintha jövőbe látnék. Nem hétkor. Hatkor sem keltem. Ahogyan szoktam. 8-9 óra magassága. Még most is jónak érzem az eredményeimet. VIHAR kutyikám nagyon élvezte a sétát.

A kapun jövök be vele. Megy a kutyaólba és már az ajtón megyek be, amikor Balázs csenget. Apa nyit ajtót. Bejönnek és mondja apa, mi a helyzet. Most menjünk kirándulni a múltkori a helyre, mert el fog romlani az időjárás. Na kérem, akkor menjünk. Sereget össze szedjük. Enikő nélkül vagyunk. Négyen megyünk. A másik kettő tag Barbara és udvarlója. Már nem kell neki a kavarótárs a vízilabdás csapatból? Fogják egymás kezét. Hm.

Kerékpárok nyerge visz minket. Barna, szép kettő szintes házhoz érünk. Innen, Méhészfokról kívánunk áttutajozni a Veránkára. Áradás nem várható. Tényleg. Mennyire izgalmas lenne. Megnézem a holtágat, ahova lépcsőn lehet lejutni. Balázséké. Háááát piszok szép és hosszú.
Kérdezem Balázstól: Biztos, hogy ez jó ötlet? Ezzel ki a nyílt vízre? Ő is látja, hogy kezdetlegesen összetákolt, de szeretné kipróbálni. Azzal érvel, most kell megpróbálni a Dunázás eme szép módját, mert jön a rossz idő.

Hát akkor fel a kalandra. Sok mindent nem viszünk, mert ezúttal nem motor a hajtómű. Evezőlapátok körözése ami juttat minket közelebb és közelebb úticélunkhoz. Hát jó nehezen, de átérünk.
Sült hal az étek, mert kérem szépen Balázs nekiáll horgászni. Olyan szerencséje van: ki is fog nem király, de egészen szép példányokat. Nem mindenki szálkaválogató mester. Azért a gyengébb képességűek is igyekeznek fogyasztani ezt az igazán ízletes étket 🙂 Még uborka is van hozzá. Igaz ínyencség számunkra még túrós rétes; mert valaki még olyat is hozott.
Nálam tanulnivaló és könyv, de nem a Kőszívű Ember Fiai. Megnézem e bérelhető házikót. Igazán szép. Balázs addig megmutatja Barbara és udvarlója számára a Rezétet. Nem ismeri annyira, mint Én. Vállalja viszont a vadvilág ismeretei tükrében a megmérettetést.
Ballag lefelé napocskánk, mint a jó katona az Angyalbőrben sorozatban.
Visszaérünk. Ők a vadvilág vizslatásából, én pedig a vadászház körbejárásából. Mind a kettő “brancs” jól érezte magát. Van viszont probléma. Tutajunk, mely ide áthozott minket: most sehol. Ellazulhattak a tartó kötelékek. Elkezdjük keresni, de semmi. Apró kötélfoszlány. Mondja Balázs, kiengedhettek a tartókötelek. Istenem, most mit csináljunk, nézünk össze négyen. Ez egy folyam és mégiscsak: nem mindegyikünk tud úszni plusz “rakománnyal” vagyunk. Kupaktanács kuporodik össze, most mi lészen helyes cselekedet? Hogyan jutunk haza?
Barbara és a fiú eltűnnek a fák között. Azt mondják, hogy ötletelni. Hátha találnak valamit.
Balázs kérdőn néz rám.
” ‘Szeretnéd’? ” Nyújtom neki a kezem.
“Csak ha van kedved hozzá, Boglárka. Igen, ‘szeretném’ ”
“Menjünk, Balázs. Legalább az alatt is agyalunk, mit csináljunk.”
A gyönyörű bérelhető vadászlak előterében találkozunk. Pár óra és hideg lesz. Meleg ruhánk sem nagyon van. Amink van, magunkra terítjük. Eluralkodik rajtunk a pánik . Nem fázom még. Hoztam melegítőt. Biztos, ami biztos. Jöjjön kis csókcsata. Humorunk jó. Habár mindannyian tudjuk, az semmilyen hőt nem termel. A semminél viszont többet ér.
Járkálunk fel – alá, mint toporgó reménykedő kisgyermek a gyönyörűszép karácsonyfa vagy a húsvéti nyulambulam fészek előtt. A hajók fel-alá közlekednek. Szép hangjuk van ahogyan megy testük a vízen. Világítás is be részükről, mert besötétedett. Egyszercsak Barbika barátnőnk indul meg a part felé.
“Ez talán Ő?” Kicsoda? tesszük fel a kérdést. Kisebb hajó tűnik fel a folyással megegyező irányban. Akkora, mint egy halászhajó kb. Zseb vagy vadászlámpát kap elő. Hát erre kíváncsiak vagyunk. Odasétálunk. Ez meg mi lesz? Mi az, amit nem tudunk? Próbálja megvilágítani oldalát. A jóég rakja valahová. Nincsen itt Enikő a távcsövével. Barbinak kellene, mert nem látja a feliratot a hajón, melyre fényjelzéseket adott le. Az viszont közben kurjongatja kürtét és megindul felénk a parthoz. Balázs mondja, hogy az egy smárolás során Enikő adta neki és a táskámba csúsztatta. Kezemben közben a kukker és nézem, amit kellene. Semmi. Ott köt ki ez a “remény”, ahol állunk immáron összepakolva. Most már látjuk, mi van az oldalára írva: JENNY. Létra oldalán le, de aranyos kis fehér lépcső is akad. Egy férfi fogad minket.
” Ezt a jelet nem sokan tudják. Látom, bajba kerültetek. Gyertek! Valaki bár benneteket a kapitányi kormánynál.”
Nem vacogunk, de fázunk. Huhhh, de jó befáradni valahova. Az úr félcinikusan vigyorgó hölgy felé vezet minket.
Barbarára néz felelősségrevonó mosollyal “Sosem nő be a fejed lágya, húgom?”
“Te itt? Végülis nem ma láttalak. Kikérem magamnak, nővérem! 🙂 Barátom van nem is olyan régóta.”
“Na, legalább az első olyan változás, aminek értelme is van. Kavaró és dugógépmester :)”
Bemutatkozik nekünk. Peresekné Polák Piroska kapitány. Aki pedig segített minket fel, a férje. Ez a hajó Piroskáé. Egy hetes hajóúton vannak. Nemrég tette le a hajóvezetői vizsgát. Most közlekedhet először egyedül. Ez a saját hajója. Férjével együtt végzik tanulmányaikat még ha a végén is vannak már. Felügyeletül pedig természetesen férje működik közre a kormányzás és egyéb események esetén. Peres Pongráccal is lekezelünk. Megkérdezi, mivel szolgálhat. A hajón ugyanis minden van. Elvacsorázgatunk velük, utána csak egy kitevést kérnénk szépen majd felajánlásuk ellenében egy kör megtevése keretében kicsit le a Duna folyamunkon.
Azért Piroska kérdésére a segélykérő jelzés rádión való leadását elfogadjuk, nehogy aggódjanak értünk. Hát még ilyenkor a naplemente után is van hangulata a Dunának, erdőnek és a vadonnak.

Kapunk pár szuvenírt és azért Piroska, férjével személyesen is el szeretne kerékpározni velünk a szülői házakhoz. Az ajándékokat Balázs nyaralójában helyezzük el
Kérdezik is ilyen kései időpontokban. Hova tudtak Piroska és férje felszállni a bicikliken? Mutatjuk, van némelyiken csomagtartó és azon utaztak. Jajj tényleg. Kap a fejéhez némely szülő. Elmúlt már az az idő némelyiküknél, amikor még így közlekedtek! 😀
Több ilyen tutaj túra mostanában nincsen. Piroska és férje mennek tovább. Jenny viszi őket habok habján a Dunán. Egy névjegyet ad és ha hamarosan kanyarodnak vissza, esetleg egy gyors körre elvisz minket a Dunán teljes magyarországi hosszában. Hát ebbe apa biztos, hogy belemegy! De tutajt így mégegyszer. Majd ha piros pontyok potyognak az égből.

Ötödik rész : Habok Habjain

Nem fáj semmim. Pihenten ébredek. Egész héten kutyasétáltatás és tanulás. Habár tudom, elképzelhet: Fantasztikus kirándulás vár rám. Felöltözöm Én, szép és csinos kedves, valamint humoros Polák Boglárka. Jajj tényleg. Most augusztus közeledik. Na mindegy. A napozást és fürdést sem kívánom elhanyagolni. És Tüzes Hátú is sorra kerül. Ha tetszik ha nem viszont, most VIHAR van soron.

Ki a játszótérre. Elengedem a kutyát, hadd mozogjon. Úgyis vissza talál hozzám. Nézem kis kedvencemet, mennyire önfeledten keresgél és élvezi a szabad környezetét itt ezen a játszótéren. Benelek Barnabás, a nyolcadikból megismert fiú foglal helyet mellettem. Mögülem kerül elő. persze előtte megkérdezi, leülhet-e? Persze, hogy leülhet! Beszélgetni kezdünk. Megkérdezi, van-e kedvem csókolózni. Utána nem tudom hogyan, de tényleg csókba keveredünk és JÓ! Valamelyikünk lekapja a másikat. Nagy tempó nélkül és élvezem. Kicsit lejjebb húzza cipzáromat. Bátorságot merítek és mélyre váltok vele csókban, ugyan milyen… Arra térek magamhoz, a másik padon a múltkori pár kézenfogva. Barnabás megsimítja arcomat és ajkával búcsúzóul ajkaimat még, hogy : ne haragudjak mennie kell. várja a barátnője. Azt se tudom, milyen nap van, de hadd menjen. Persze. Kislányt talál meg aki testesedik vagy nő ez már? Annyira különfélék a női méretek. Látja a lány és fiú is , hogy felszabadult egy hely. Hát oda jönnek.
“Ne haragudj. Szia. Emlékszel ránk ugye?”
“Hogyne! Sziasztok persze! jól vagytok?”
“Köszönjük szépen, igen! Barátnőm van itt múltkorról és érdeklődik, hogy csókolózhat-e veled?…legalább egy kicsit. A kutyáddal játszik most”
“… de nem vagyok se leszbikus, se biszex. Ha ezt megérti, megcsókolhat.”
“Neeeem-nem. Nem-nem-nem. Nem lesz ebből probléma.”
Odajön a lány, az ifjú pár mosolyog és beszél VIHARhoz plusz simogatják, amíg én félundorral ugyan; de aranyos icike-picike hölgyemény igényeit kielégítem 🙂 Még azt is megengedem neki (pedig nem lenne szabad), hogy simogassa a mellemet. Én az övével nem teszem ezt.
Három óra letelt, leteszem magam pár percre otthon. Vihar nagyon jól érzi magát. Pihenten teszem az ólba. Csont, víz. Eszik és és boldogan liheg rám. Kérdő tekintete fogad, hogy mit tettem!? Lelkiismeretfurdalást érez helyettem. Tudom, mire gondol. Megsimogatom és beszélek hozzá. A mező, rét összes szikrája cikázik VIHAR kutyám szemeiben. Gazdit várja, mi erről a véleménye. Kikapcsolódás volt az első fele Barnabással. A másikat illetően pedig nem ingott meg személyiségem. Leszbikus és biszeksz sem vagyok. A Balázst szeretem. Habár még nem fordult komolyra kapcsolatom vele. Megnyugtató kutyaviselkedéssel jelzi, megbízik Boglárka gazdiban.
Felmegyek szobámba. Na, alakul ez Boglárka. Barnulsz. Alakod meg. Ne panaszkodj!

Csengetnek hamarosan. Balázs az. Éppenhogy lehuppantam ágyamba a vegyes tartalmú csókcsatákból fellélegezni. Csak szeretném kicsit becsukni a szemem 🙂 Balázs üdvözöl. Most lenne a hajótúra. Megyek szívesen, persze! Kicsit össze szedem magam és mehet a menet. Csak fel kell bányásszam magamat az ágyról. Óvatosan csókolgat Balázs, míg ez nem sikerül. Elmosolyodom. Azt mondja, itt még úgyse volt, jöhet kis pásztorkodás? Utána a hajón úgyse tudunk. Semmit se kell levegyek. Nagyon szépen letudjuk a letudnivalót. nem sietünk. Végig egymás szemén gondolatunk. Szempilláink kísérik. Nagy csók zárja részéről kellemes pihenésünket. Anya s Apa a rakománnyal segítenek. Mehet a menet.
“Most nem kell kislányom attól félj, hogy elsodorna a tutaj. Egy ilyen szép hajóúton.” mosoly masírozik rajtam. Apa mindig ilyen volt.
“Boglárka jó utat és sok szépet lássál. Minket úgy tájékoztattak, egész napos lesz. 12-13 óra körül járunk.”

Ezúttal nincsen díszkíséret. Igaza van a kvartett egyik nőtagjának. Elég ha lent a szép nyaralóháznál bevárnak. Szép és jó idő van. Elvileg két nap múlva esik az eső. Az a helyzet, hogy: igen. Indulásra készen várakozik ránk Polák Barbara és udvarlója Csák Máté, illetve Peresekné Polák Piroska & férje Peresek László. Megpróbálok velük indulás előtt beszélgetni, mi van velük. Piroska azt mondja, megvárják most amíg stabilizálódik helyzetük és akkor elvileg éveken belül gyereket is szeretnének. Meghallja a témát Laci és odajőve barátságosan hozzáteszi: “Az a helyzet, hogy e képzés keretében mi Budapesten ismerkedtünk össze, de Piri nem ott szeretne élni. Én ezért nem kívánom elhagyni őt, hiszen megesküdtünk. Tehát én fogok alkalmazkodni hozzá. Baján vagy környékén telepszünk majd le. Valahogyan megszokom, hogy itt nem az a nyüzsgés van. Legalább a természetben leszek :)”
Felszállunk, bepakolunk. Sült a nyárson szalonna kenyérrel. El lehet azt tenni útra is. Paradicsom, paprika is akad.
Hajrá, nekünk menet! Komótosan indítja a motort Piroska és araszolunk a holtágból. Nem veri fel csendjét. Hadd úszkáljanak a halak. Közeledik a nyílt víz. Balra kezdjük. Fordul a kormány és nyomja a hajtóművet. De szép hangja van! és hasítjuk is már a vizet. Laci most megy ki, csak nézte, Piri mindent jól csinál-e. Szájpuszival jutalmazza a hibátlan vezérlést majd kijön a vizet nézni.
Így, hajóval nem mentünk még a Türr István híd alatt. Ezt is át kell élni. Vén Dunába pillantás be.
Mohácsig a természet minden szépsége köszönt ránk. Szél simogatja JENNY-t a habok között. Sehol egy zátony. Erdőségek, kőhányások, horgászok, csónakokban családok fiataok, illetve fiatal párok, akik szemünk elé tárulnak.
Csendőrkanyar, mint valami szép filmben és “óra” indul. Kérdezem Piritől: meddig megyünk? A válasz: végig az egész magyar szakaszon, de sehol sem állunk meg; hogy a végére érjünk. Nekik is vissza kell érniük egyenlőre Budapestre. Akkor ez azt jelenti, hogy fel a fővárosba, onnan ők visszahoznak minket a Halászlé fővárosába. Ők pedig estére, maximum éjjelre kikötnek Budapesten. Pontosan. Ez a menetrend! Bólogat, Piri.
Kimegyek a korláthoz. Hullám alattunk, víz előttünk. És a suhanó táj káprázata. Szent László híd. Na innen már mindenkinek ismeretlen a környék. Paks. Szárnyashajó megy mezsgyéjén és tart országhatárunk felé. Következő vendégünk szemből egy német utasszállító. Az ablakra nézek Pirire és Lacira. A többiek is ezt cselekszik.
“Kis hullámlovaglás, fiatalok. Semmi pánik! :-)”
Én ehhez nem értek, oldalról kezdi meg az átkelést a hullámokon. Hát kb. ugrat rajtuk. Kapaszkodom, a többieket nincs módom figyelni, mit tesznek. Félelmetes és egyszerre fantasztikus is! Kikiabál Piri és Laci: Ugye, milyen izgalmas? 🙂 Ezt át kell élni!”
Dunaújváros, az iparváros, Dunavecsét érjük el. A főváros: Budapest. Megérkezünk. Itt aztán van hajóforgalom. Egy vizitpercnyi hunyásra lehorgonyzás. Eszünk-iszunk. Van szépsége ennek az Aquincum-nak is. Én ezt meg nem számolom, mennyi időt töltünk itt. Olyan gyors. Díszkanyarral fordulás és habok szárnyán haza. Egyben eszünk mindent és jól is lakom. Jégkrém jár még hozzá. Jön velünk ugyan egy utasszállító, de lehagyjuk. Hullámait viszont meg kell tiszteljük, mert kiindulópontunkhoz előbb érkezett 🙂 Egy függőágyszerűség található e hajón. A fiúvendége azaz a társaságunkból nem élnek vele. Bari és én azért igen, hiszen hosszú az út.
Alisca!!! Na látod, Bogi. Ez elkerülte figyelmedet odafelé. Most nem! Jó kis nap ez. Azt se tudom/tudjuk, hogyan köszönjük ezt meg. Folytatással válunk el.
Meghallgatjuk Piri és Laci szavait. nemrégen jelentették. Jó, hogy már ma éjjelre a fővárosba érkeznek vissza a “ladikkal”. Türelmetlen a front és reggelre eléri az országot.
Elsuhan mellettünk minden szépségében a JENNY yacht. Integetünk.

Mi sietünk haza. Ha reggelre itt az eső, legyen tető a fejünk fölött. Kalandos kirándulás megannyi élményével búcsúzik ettől a naptól. Fantörpikusan gazdag élményekkel vár mindannyiunkat az ágya.

Hatodik rész – A Nagy Pandúron: Nemeter Balázssal

Nem kelek ma korán 9 óra. Jó lesz az. Na jó, igaz. Ágyban tanultam és olvasgattam is. Balázs telefonál valamennyivel 8, 9 óra után. Van-e kedvem vele lenni a Kamarás Dunán? Csak vele! Hát persze! Igen. 10 óráig megsétáltatom VIHAR-t. Augusztus felé megyünk, még mindig magasan jár a nap.

Leérek biciklivel a partra.A vízipólócsapat távozóban. Most érhettek a nagy mérkőzés végére. Pokrócon Balázs cirógatja Barbarát. Odamegyek és leülök melléjük. Elvégre ő hívott. Barátságos mosollyal elválnak és búcsúznak. Engem szájpuszikkal és mély csókkal üdvözöl Barbara jelenlétében. Barbarát várja a Halászpartnál a barátja; Balázs pedig mutatja, útra készen a csónak. Beszállunk. Rögtön fürdőruha van rajtam. Van nálam azért másik öltözék is. Evezni kezd Balázs, én megkérdezem tőle: érdekel a válasz. Nem befolyásolja ez a barátságunkat és az se, ha többszöri alkalmat emleget. Határozott igennel felel a szemembe. Barbara lefeküdt vele többször is. Átlagban háromszor tart igényt erre tőle a lány minden héten. Előttem feküdt le vele? Kérdezem tőle szomorúan és kezdve lesütve szemeimet. Megrázza a fejét és mondja nekem: Nem! nem-nem. Mosoly arcomra vissza, szemkontaktus és Balázzsal és KÖSZÖNÖM! Kidobja a súlyt. Most engem cirógat annyi percig ameddig én gondolom. Elmondja még, ő úgy tudja: csak akkor tart erre igényt a kapuslány és egyben kivitelezhető is; ha a barátja később jön vagy esetleg nem ér rá. A találkozó előtt stb.

Megköszönöm őszinteségét és szembeülök vele. Nagyon szépen evez Balázs. Hagyom, hogy arra vigyen: amerre szeretne. Azért jelzem neki, a Nagy Pandúrnál valahol kössünk ki. Nézzünk erdőt. Megkérdezem tőle, van-e kedve velem az erdőben hozzá? Ahhoz? kérdezi. Bólogatok. Hozza is a pokrócot.
Sétálunk. Látok egy szabad pihenőhelyet. Madárcsicsergés és levelek zizzenése járr körül minket. Pokrócot leteríti nekünk és újabb alkalom. Isteni.
Átmegyünk a régi, de praktikus fahídon vadnézőbe és természetjárásra.
Jó, csendes a táj. El tudok gondolkodni. Kérdésére megint mondom neki: éppenhogy, de Boglárka át fog menni szerintem a pótvizsgán.
Fürdőssel és napozással kívánom még ezt a napot tölteni. Balázs kiköt. Találkozik vízipólós ismerősökkel. Lekezel a fiúkkal és csevegnek. Észreveszek valamit a homokban és Balázsnak viszem megköszöni. A tutajozás során elhagyott bicskája, rajta nevével és születési idejével.
Boglárka megy csobbanni. Régen volt már napozás. Hát azt teszem. Balázs sem rest. Megtesszük ezt vagy hatszor. Ugyanolyan frankó nap ez, mint nyár elején, amikor volt szerencsém a kapuslány Polák Barbarát megismerni.
Kiköt a pilótám. Csónak lakatra zár. Hát ahogyan nézem magam, barnulás halad egészen rendesen. Kicsit elfekszem barátommal a fűben ezen a szép pokrócon. Cirógat a nap meg Ő is.
Milyen jó lenne kimenni még a Türr István kilátóba. Csinálunk egymásról fényképeket. Ide már rendes ruhára váltom fürdő dresszemet. kettős színben lobogó bajai zászlóhoz puszi passzol. Ölelés és csók színezze ezt tónusra.

Nemeter úrral hozzá kerekezve szeretném még megnézni a Gyűjtő vagy a Csaj nem jár egyedül c. filmet. Közbe vágok, mert látom, hogy hezitál. Inkább szívesen megkapna engem újra? De akkor legközelebb tényleg filmet néz velem. Rendben van. Bólogat. Szóba hozza. Milyen finom a bőröm a naptól és a víztől. Elmosolyodom. Ezt szándékosan időzítette, mármint a kérdést akkorra, amikor a csúcsra juttat engem? Viháncol egyet. Csókkal zárom az estét. Búcsú és vár az ágyam.

Otthon anyáéknak mondom, hogy igaz: egész nap nem voltam otthon, de kora reggel tanultam. Nevetnek: tudják, mert látták a gyakorlófüzetet. Szobámba fel. Pár óra és hallom, ahogyan közeleg az eső. Semmit sem kívánok se olvasni, se nézni. Csak becsukom a szemem és pihenek. Pizsama is hamarosan jöhet.

7: hét óra hét perc

Nyolc órára a városban vagyok. Polák Boglárka nézelődik. Találkozom a “nyolcadikos” fiúval. Micsoda véletlen. Elmegyünk beszélgetni hozzá. Valami Music Box félét vezetnek a szülei. Csókcsatába keveredem vele. Aztán úgy hozza az élet, hogy egy igencsak szép lakásba kísér be. Iszogatom vele, de nem sokat. Csók követ csókot és bizony kipróbálom vele az ágyat. Nagyon jólesik így korán reggel. Egy félemberöltőnyit csókolózom vele, aztán ki a nyílt utcára. Úgyis találkozom vele még.

Éppenhogy hazaesem, amikor Balázs telefonál. Ha tudok, fáradjak már le a partra. A töltéshez, aminek tetején kerékpárút is van. Azt mondja, nem tart sokáig. Ő is látja, mindjárt itt az eső. Viharfelhők gyülekezője fejünk felett. Elmondja, a kapuslánnyal csőrözött már reggel óta itt a fűben és ezúttal nem engedte neki a nemi közösülést.
Rákérdez, én meg vissza. Pár óránk van csak. A fűzfa takarásában jó lesz.Elnézést kér, hogy így rögtön reggel. Reméli, nem probléma. Finom illatot érez rajtam. Meglepi, hogy az imént döntöttek ágynak. Az ágak takarásában fülembe mondja, é neki szintén: SZERETLEK!

Égdörgés, sötétül felettünk a mennyezet. Koromfekete festmény kísér haza. Balázs is szedi a lábát, mint szorgalmas kis nyulambulam a cipőit. Boglárka ellógta és eldugta júliust. Szép napok voltak ezek. Cseppecske csurran kezemre és villám sújt le a közelemben, itt valahol.
Szerintem kerékpár nélkül én és Balázs elázunk, mint zivatarban a szép veréb. Bő egy hónap pótvizsgáig, most már csak ismételek. Zeng ám odakint az égi háború. Nem baj, jó sokáig nyomom a tanulást. Nem tudom, meddig. Akkor nézek rá az órára, amikor végzek. Étkezni megyek csak le. Apáék is nézik ebéd alatt, mekkora csinnadratta ez. Elég jól haladok az Űrgammákkal is. Tulajdonképpen pár nap és befejezés. Jó régóta tanulok már; dehát istenem: sok időt aki eltölt szabad vízen és még csónakázás is.
Kora estére megy csak el ez a furcsa lila fekete színekben vagy milyenben pompázó felhősereg. Hét-nyolc körül jelzek ősöknek, hol vagyok és lehet; Ott is alszom.

Beenged az úr. Hogy ne legyen probléma a hormonokkal, Balázs csillapítja őket. Jöjjön a Gyűjtő című film. Nem, most azért inkább mozi után pihenek. Jó lesz a kis ágyam. Egy nap alatt két fantasztikus férfitól is háromszor. Pihenjél, Boglárka. Rád villámlik meg dörög még a dunyhában, de: jön érted az álom.

Nyolcadik rész; Felhők Alatt

Elromlik az idő, ahogy közölve is lett velünk a JENNY yachton. Tanulok, mert a borús idő ellenére valamit kezdeni kívánok magammal. délután. Olyan jó aludni pedig. Ha meg lehetne tenni, egész nap élnék vele. Nemeter Balázst tárcsázom négy órányi matematika tantárggyal való foglalkozás után.

Hozzáérve mondom neki, a rossz idő dacára a másik filmet is tekintsük meg s még valamit meg kívánok cselekedni. Átölel és mennyem kapujánál matat. Nézek pár pillanatnyit: vagy most vagy este. Választás elé állítom. Az előbbivel él. Esik az eső végig.
Felhők az égen ameddig csak a szem ellát, ez fogad minket az utcán. Bármikor lezúdulhat újra. Hátha szerencsénk lesz. Pattanás a cangára és Boglárka kisasszony az ereszeket keresi probléma esetén.

Kedvenc kis Tüzes hátúm megvan. Nyergébe ugrom. Balázsra nézek és várok. Erre nem számít. Velem lovagolni? Nem… A sarki menyéttel vagy nyesttel.Azt nem mondom meg neki, mi az úticél: majd meglátja. Szép és ügyes lovam pilótája dobog végig a városon. Ez itt a város tábla, adjunk neki!
“Erről azért szólhattál volna!” jegyzi meg Balázs
“Mert akkor is velem tartasz?” intézem felé a válaszkérdést.
csak mosolyával reagál.
Átmegyünk Szeremlén. A töltést látogatom meg, de nem végig. Az nagyon hosszú lenne és bármikor eshet. Így is szemetel a csapadék. Nagyon tetszik a vidék. Ez a vadító, szép töltés. Persze, hogy napsütéssel együtt lenne teljes az élményünk. Hát én Balázst visszafelé nem kímélem és ugyanúgy hol vágta, hol ügetés, hol séta.
A Szeremle és Újmohács közötti rész kátyúival egy adott útszakaszon borzalmas. Kerülgeti őket Tüzes Hátú. Jöjjön a pihenő. Utána úgyis haza és kutyám következik soron. Az eső is rázendíthet ennél jobban. Cukor a lovacskának, simogatás és paskolás. Balázs kérdezi, honnan szedtem ezt a nevet? Rávágom, üljön majd be szobájában vagy valahol valakivel az APACS vagy TŰZJÁRÓ című filmekre. Az segíthet a válaszok megtalálásában. Vissza erre a csodálatos lóra és fel kell venni VIHARt.
Tüzes Hátú örül, hogy megismerheti Balázst. Barátságosan nyühögő nyihaha és perdítem is pórázra a kutyát.
Kerékpárjaink is megúszták eső nélkül.

Hát Balázs nincs elszállva a SHE IS ALL THAT filmtől. Nem érdekel, megnézi velem. Ha már remek ötlettel kitalálta, hogy póráz nélkül kedvére ugrándozhat náluk VIHAR.
Az eső, villámmal együtt borult felhőink mellé persze; hogy megjön. Már miért is ne?
Most tényleg osztálytársamnál alszom. A fellegektől úgy elálmosodunk. Reggel térünk csak magunkhoz. Csakazértis rossz idő van. Még mindig.

Kilenc: Borús nap

Először ébredek szüleim nélkül, de tudják hol van Boglárka. Jópár telefonfülke akad errefelé. VIHARral megyek éppen magam előtt. Egészen szépen tudtam teljesíteni sétáltatási kötelezettségeimet.

Játszótérre érünk ki. A fiatal pár nincsen ott, a smárolós lány igen. Nekem lég tőle nagy csőrözés helyett a bandaköszönés, azaz cuppanós szájpuszi Balázs átvállalja tőlem a dolgok oroszlán részét.
VIHAR addig mászókázik és csúszdázik velem.
A felhők szűnni nem akarnak. Sebaj, maximum egy újabb borult nap kutyám és Balázs társaságában.

3. Évad

1. A szerető és a szeretett

Apa elutazik gyerekkori barátjához Budapestre. Le szeretné cserélni az autót. Nem tudja, meddig marad Nagy Károlynál. Körülbelül egy hetet tervez.

Anyával maradok. Még annyi tájékoztatást kapok: nem biztos, de apa lehet el tudja intézni a későbbiekben; hogy én és Balázs is járgányhoz jussunk.

Elgondolkodom, miközben anyával a reggeli felett ülök úgy tíz óra tájban: Igen, nem is hangzik rosszul. Igényeltetik hozzá egy vezetői engedély megszerzése és hogy azért a matematika osztályozó pótvizsgán átmenjek. Jajj, csak az utóbbi legyen meg. Az előbbihez még úgyis pénz és idő kell.

Nézzük csak, mi vár rám a héten. Enikő elvileg megérkezett Balatonról, a különtanár is vár. Beszélgetünk anyával. Nehogy itt megkukuljak, lesz majd kutyasétáltatás.

Enikőtől levél jön, hogy itt van és meséli majd élményeit az olasz riviéráról. Mi? Hát nem úgy volt, hogy a magyar tengerre mennek? Emelt szemöldökkel olvasom sorait.

Kis ebünket délelőtt megsétáltatjuk. Belefutok egy csókba, újfent kapok értékes hanghordozót kedvencemtől. Originált, eredeti borító. Anya leakad egy barátnőjével beszélgetni. Látják, jól elvagyunk Bankóval. Mellettük egy üzlet, amiről kiderül: Az üzletvezető asszony lánya Bankó osztálytársa. Virágbolt ez. Hú, de finom illatok ütik meg az orromat.

Szeretnénk-e kettesben lenni (hangzik a kérdés)? Van ugyanis egy pihenő székkel, ággyal és heverővel berendezve muskátlik valamint a szobában. A nő kezében kulcs. Király! be lehet zárni.

Nézzük a heverőt. Elmerülök Bankó csókjaiban. Harminc percünk van. Miért ne feküdhetnénk el az ágyon? Most én kérdezem meg tőle, hogy van-e kedve hozzá? Kipróbáljuk. Az Ace Of Base C’est La Vie – je szól a magnóból. Beleférünk az időbe és még kazettával is gazdagodom. Na most mit csináljak? Jó Bankóval, de Balázs felé is kavarognak gondolataim. Lehet, ő az igazi? Tényleg egy pár lehetünk pótvizsga után? Ezeken jár az eszem, miközben Bankóval elhagyjuk a fantasztikus illatú szobát; amely immáron egy együttlét titkát is őrzi. A virágüzlet is szép. Bankó kinézi magának az egyik utcát és tovakerekezik. Nem is láttam eddig a drótszamarát. Nem figyeltem.

Én, Vihar és anya lesétálunk még a kanálisra; hadd hemperegjen meg futkorásszon egyet a kutya.

Visszaérünk a családi otthonba. Apa, távozása előtt meglepetést hagy az asztalon üzenettel. Egy hét múlva jön és együnk amit enni kell. Desszertnek jégkrémet is találunk. Compó, angolna. Igazi halritkaságok.

Jöjjön a különtanár. Mindent viszek miután halászlé lát vendégül. Előtte persze valami gyakorlásfélét is levágok. Mondja a tanár úr naptárjára nézve, ezt így tartom: menni fog. Úgy elrepül az egy óra, mintha öt vagy hét másodperc lett volna.

Dolgoztam és figyeltem is a számtanra. Annyira rühellem a tantárgyat így kettő hónap után már majdnem, ki sincs kedvem mondani a rendes nevét. Igen, Bogi. Alig pár hét s kiderül: Lehetsz – e másodikos? Fel a drótszamárra!

Hasítom az utat. A Türr István kilátóhoz megyek. Meleg van, még ha augusztusi is ez a napsütés. Levetem a pólómat, hadd érjen a nap.

Hé! Ez a Balázs kerékpárja itt. De hol lehet? Lent nincs. Strandbüfénél sem. Lecsúszik a pántom, megigazítom és csak a kilátó marad. Mindenhol máshol jártam már.

Itt van! a messzeségbe mered. Komor, de nem szomorú a tekintete. A vizet nézi. Átölelem hátulról, hozzásimulok.

“Ki vagy? éppen gondolkodom, Bogi!”

Elmosolyodom. Meg szeretne csókolni, az én ajkaim gyorsabbak.

“Min révedsz? Baj van, Balázs?”

“Hát ööö szerintem így a legjobb, csak hiányozni fog vele a szex és a csókjai is. Barbarával vége. Udvarlót választott. De végül is nyári kalandnak jó volt. Úgyse szerelemmel szerettem. Isteni volt vele dugni.”

Rám néz, megsimogat és arcomat és simítja. “Sikeres pótvizsga esetén kérdezhetek majd valamit?” “Persze! :)”

“Elvileg Boglárka, egyszer még átbeszélem Barbival a végét és onnantól lép kapcsolatra. Séta a strandbüféig? Utána úgyis mennem kell.” “Menjünk! :-)”

Félárnyék van a büfé mögött, késő délután közeleg. Ezután én is hazamegyek.

Megérint és elfekszem. Sejtem, mit szeretne. Bontja a nadrágomat. “Mehet?” “Csináld csak!” Megsimítjuk egymás haját.

Csak a madarak csicsergését halljuk és a motorcsónakokat közlekedni. Esetleg pár jövő – menő vendég, nem zavarják nyugalmunkat. De itt ugyan ki is zavarná? Szabadtéri rész az elül van, e helyütt meg hátul csak a raktár oldala.

Reggeli, délelőtti kérdésem ismét belém nyilall. Ebből Balázs lesz.

Andalgunk vissza. Én még szeretnék napozni, Balázs velem tart arra az egy órára. Így dönt. Most ő ölel át hátulról: Újra a kilátóban vagyunk. Megkérdezem: hova kell mennie? Mi van? Az igen! Akitől a csónakot vették, annak az úrnak van egy lánya s az ő mennye kapuját kezeli mostanság. Hamarosan elképzelhető, hogy: Vége lesz, mert a lány munkát talált innen úgy száz kilométerre valahol egy Pécs közeli településen

A kerékpároknál indulás előtt Balázs a gyorsabb. Csak egy mosolyra van időm. Telibe talál miközben fogjuk a bicikliket. Ajakharc és nyelvpárbaj szállítja a csatát a naplementének.

2. Radiotelevisione Italiana Presente

Rédai Enikő barátnőmet hazahozta a horda Itáliából. Nála gyűlünk össze. A kapuslány Barbit is odakéreti az élménybeszámolóhoz. Van nálam tanulnivaló, mert ki tudja? Két hét az két hét Olaszországban.

Mire Barbival odaérünk, a terasz be van rendezve. Balázs és Enikő lép ki hozzánk. Mindjárt jönnek. Nem kell rájuk sokat várni.  Matematikázom közben.

Barbinak zene van a fülén, én viszont hallom ahogyan becserkésződik a vadonkirály pörgőgép barátnőm mennye kapuja. A hangokból ítélve hiánya lehetett már. A szükség kivisz a mellékhelyiségbe. Szerintem mindjárt méltóztatnak kijönni, mert annyit látok féltárt ajtónál: hogy Enikőt cirógatja Balázs csóktengerrel. Pont akkor gombol egyet lejjebb az ingén.

Balázs észrevesz. Jelbeszéddel próbál valamit a tudtomra adni. Nyugtázó bólintással és mosollyal reagálok. Még kacsintással is megtoldom.  Majd megtudom a többit, hogy mi lehet ez.

Kijön a “szerelmespár”. Enikő mutatja olasz fehérneműjét.. Jó, szép! Strandsortot visel a bugyelláris felett. Felülre nem is húz semmit ezen kívül. Csokibarnára érte őt a Csizmában 14 nap alatt a szünidő.

Ünnepi lakoma kezdetét veheti és Rédai kisasszony beszélőkéje is megindul.

Légkondicionált busszal utaztak volna, amiből semmi sem lett. A horvát hegyek éjszaka is gyönyörűek, ha busszal nézi őket a turista ha nem. Mutatóujjával emel ki most valamit mondandójában. Menet közben kellett az alvást lebonyolítaniuk és az bizony nem mindenkinek ment. Az egyik utas meg akkorát eresztett alsóneműjéből… igaz, hogy szagártalom mentes volt, viszont az egész busz felébredt rá. Jópár cafka pedig érthetően röhögőgörcsöt kapott.

Arra ébredt fel, az olasz vámőr “Bonjorno”val köszön. Még éjszaka van, de vécére kellett mennie.

Enikő fényképeket is mutat közben. Folytatja az élménybeszámolót.

Ilyen mellékhelyiség Magyarországon nincsen. Érzékelős és a mozgássérült részlegen csak akkor húzódik le a tartalom, ha az illető feláll róla. Tehát elvégezte a dolgát. Kérdésünkre válaszol. Ezt onnan tudja: annyian vették igénybe a klotyót, neki csak az jutott 🙂 Jópárat keringőzött, mire rájött: csak ajtónyitársra indul be egy mechanizmus által a WC lehúzása. Megpirkadt és a fáradt csoportot olasz táblanevek, szavak köszöntötték.

Az első tulajdonképpeni állomás Venezia, azaz Velence volt. Ami rögtön felébresztette őket az amúgy is befülledt buszon, az a betóduló mediterrán meleg volt. Csak lírával lehetett fizetni. ha valaki esetleg vásárolni kívánt valamit. Nálunk ilyet nem látni és itt Rédai Enikő a gondolákról mesél. Aki ki óhajtotta próbálni, mehetett is vele egy kört. Vécézésre nem nagyon kellett időt szánni és itt elneveti magát kis kalandor barátnőm, mert a magukhoz vett folyadék átment izzadtságba. Mire a szállásra megérkeztek, az még jó pár óra volt.

Itália viszont gyönyörű! Az első ámulatot Velence okozta, de amit utána jött… Már az utazás alatt tudni lehetett, hogy a valószínű szállásunk helye Senigallia lesz. Egy hozzávetőlegesen Baja nagyságú város az olaszországi Ancona megyében Jómaga és a többiek valahogyan lekászálódtak a buszról. Igen, elérkezett a szállás elfoglalásának ideje. Megérkeztek Senigallia – ba.

Na most aki egy kukkot nem makogott olaszul, az szarban volt. Ugyanis itt angolul körülbelül tíz emberből egy, ha beszélt. Az első napokban magyar szót csak maguk közt hallottak, az összes többi italiana volt. Enikő olyan fáradt volt, a szállásra érkezéskor ruhástól az ágyba huppant és napnyugtakor tért magához. Pedig csörögtek mellette rendesen.

Hát annyira izgalmas a beszámoló, én is melltartóig vetkőzöm. Folytatódjon az a barnulás rajtam. Kényelembe helyezem magam. Barbi megdícsér, milyen szépen kezdek színt kapni. Hát ő is! Megnézzük egymást közelebbről. Megcsókol váratlanul, amit én viszonzok. Pár másodpercig simogatjuk egymás ajkait, aztán mosollyal befejezve Enikőtől elnézést kérünk. Folytassa!

Faházak voltak az apartmanok. Kora reggel félrehúzták a függönyt, kell – e kenyér? A meleg miatt az ajtót nyitva hagyták. Jöhetett a tusolás. Itt fürödni nem lehetett, csak a sós tengerben. Első alkalmakkor bénáztak, mert a zuhanyfülke helyett a vécében tisztálkodtak meg. Ott meg ugyebár hideg víz van csak. Meleg víz szolgáltatás csak a zuhanyozóban érhető el. Hát a barátnőm érhetően meglepődött, mi is egyik ámulatból esünk a másikba. Kérem szépen a klotyóban lévő hidegzuhannyal kell tisztába tennie ott az embernek nagy dolga véghez vitele után a hátsó felét. Hát az kurva jó, ijedeztek ott helyben. Sokan lezuhanyoztak a WC-ben a szarlében. Ugyanis a klotyó padlójába vájt lyukon át távozott a kimosott kaki a maradék esetlegesen a  popsiból! 🙂 A többi alkalommal természetesen ebből okulva Enikő kísérleti nyúl szerencsétlenkedése után és megkapva az információt, mindenkit forró fürdő várt. Harminc percig lehetett egyhuzamban igénybe venni a tartály adta meleg víz tust.

És akkor jött a strand, a homok és úszás olasz tengerparton. Na most azt kellett ebben a pár napban megszokniuk a vízközelben meglévő állandó uralkodó széljárás mellett , hogy ebben a másik égövhöz tartozó országban mindig hullámzik a vízfelület. Tehát vagy becsuktad a szádat vagy pofán talált a sós víz. Ha balszerencsés voltál, a rákok meg megpacsizták a lábadat.

Az olasz kenyér nekik finom volt, sajtjuk viszont ehetetlen.

Egyszer üdvrivalgás jött a főútról, valamelyik focicsapatuk nyert és ilyenkor Itália lenéz a pohár fenekére néhány autót meglovagolva.

A következő napokban megint ismertető jött: Róma, San Marino városállam és Vatikán szintén városállam megtekintése a két hét során.

Aki tudott is angolul közülük, megszívta. Magyar kilőve, olaszul nem tudtunk, angolul meg alig értett errefelé valaki is valamennyit.

3. Viva La Senigallia

Olasz piac a víz mellett. Mindenük a zene, énekelnek. Lefényképezni nem lehetett őket, nem engedték. Haluk viszont volt ám! Jöhetett is rögtön itt a nézelődés.

Barbi teszi fel a kezét. Igen, válaszol Enikő. “Balaton lett volna, csak apám fülébe eljutott ez a kedvezményes lehetőség.

Fürdőzés, cakkpakk összerázása és irány volt a Vatikán Rómával együtt, folytatja. Ilyen meleg, gyerekek… nem éreztem mostanában hozzá hasonlót. Annyit ivott az egész közösség a buszon, 2 liter ivóvíz biztosan elfogyott. Olvadt a szék, amiben ültünk! Már  akit érdekelt Róma. Nehogy azt higgyétek, hogy mindenki jött. Kortyol a piájából ennyi beszéd után. Elhiszem, hogy kiszárad. Rédai csajszika odasimul még Balázshoz, kis szünetet kér. Leápoltatja vele ajkait. “Elnézést, már folytatom is.”

R O M E. Megérkeztek. Meleg, meleg, meleg és meleg a fővárosban. Árnyékban volt negyven fok, ezt egy közelben lévő dombon tették meg. Mármint a hűsölést és folyamatosan hűteniük kellett magukat. A magaslat a Colosseum-ra nézett rá, oda nem mentek és mivel témában idevág; visszafelé Assissi-be sem. A közönség leszavazta. Emiatt elszomorodik Enikő, mosolyogva vigasztaljuk. Késő délutáni a nap. Fénye az akad, ereje már nincsen. Bemenni viszont még nem kell. Szájpuszit ad Rédai kolléganő az egyetlen szál jelenlévő úrnak, a benti tükör előtt van egy dögös farmer mellénye rövidujjú kivitelben. Azt felhúzná.

Amíg Balázs ezt megteszi neki, ismerősünk ránéz a térképre; miről beszélt már. Minek kell jönnie. Engem szerintem megfogott a nap egészen a szürkeállományom bolond részlegéig, mert kajánul karba fonom kezeimet; pántokat lejjebb csúsztatom magamról és Barbi kobakját közelítem. Rám néz, észre vesz. Késő! Ajkam lenyomata érkezik hozzá mosolyommal kísérve. Pántom csusszan le e pillanatban a vállról. A “napszúrás” úgy döntött, viszonozza a kapuslány “barátkozását”. Halkan kuncog. Kezével megtámasztja pántomat, sóhajt és szemét lehunyva “követ” engem. Ha már így megártott nekem a nap, nyelvét is megkeresem; csak “bemutató” puhatolózás erejéig. Olasz élménybeszámoló alatt nem leszek illetlen. Semmi. Vagy negyven percig vagyok a kapuslánnyal ebben a pózban. Bőven kimerítjük. Keresztbe – kasul kivizsgáljuk a patkóformát.

“Ne haragudjatok, elnézést kérünk!” térnék vissza a party – hoz a vízipóló barátosnővel karöltve. Hát akkor látjuk, ők se voltak restek; ugyanúgy tettek. Befejezik félcuppanósan a csókot, Enikő vissza katapultálja magát a mesélőszékbe és jöjjön Róma maradék része. Keresztbe font karjával jelzi a tiltakozást az elmaradt Assissi végett. Megértjük. Simogatásokkal vigasztaljuk hárman. Vissza Rómához, nehezen kezd ismételten meséjébe barátnőm.

A Colosseum előtt ókori római kori viseletbe, tógába öltözötteket lehetett fényképezni, de mint fejti ki ezt a részét a kirándulásnak; nem is tudja hány ezer lírát kértek ezért. Sokallták, a gyors lesifotó mellett döntöttek. Pózolós kép csak azért az iksz mennyiségű összegért cserébe jár. A térképet nézzük. Odahajol mindegyikünk. Szorítok fonásban lévő karjaimon. A formás melleim felpolcolódnak, ennek pedig Barbi nem tud ellenállni. Észre sem veszem s jobb oldalról már vesz is körbe ajkaival. Nem tudok szabadulni tőle. “Letámadóm” közli Enikővel, figyel közben. Igen, de én e mámorban úszom és nem látom így a térképet. Testem is simogatja. Fél szemmel igyekszem követni, barátnőm párat gombol mellényén így teret engedve a bájnak és Balázshoz hajol;. Az ő mellei is polcolódnak abban a szép kis olasz melltartóban. Hogy a hatást fokozza, egyik karját még a kosarak alá is teszi. Balázs a kezét kéri, nyújtja neki Enikő. Simogatás alatt a kacsók. Százhúsz másodpercig hagyom, hogy a csodás csókok óceánja hatalmába kerítsen; utána én hagyom abba. Diszkrét hangerővel mosolyogva köszönöm meg Barbarának az elmúlt perceket, az alatt az Itáliát megjárt vendégünk sorolta, mi van a térképen. Milyen városok, síkságok, alföldek. Most már én is figyelek, ez aztán csók volt kettő percig. Enikő elmosolyodik: “semmi baj. Ez most már négy barát.”

Nem volt értelme a Colosseumba bemenni, a hőség betűket rajzolt az égre. Délibábként remegett az éterben. Jött a Vatikán, de Róma egy élmény volt.

Enikő áthajol Barbihoz és csókot lehet ajkára kérdéssel megtoldva: “Miben rejlik a titkod?” “A csókoknak nem lehet parancsolni a mellek medrében.” Mosolya kíséri e mondat pontját. Széttárja Enikő mellényét, aki keresztbe fonja karját. Barbi a barátnőm egyik karját “kölcsönkérve” magához veszi, hogy azzal sajátját bontassa meg; majd visszahelyezi a lízingelt szép leányi kezet tulajdonosához. Még segít is neki a fonásban való “visszaparkoláshoz”.

“Csak szerettem volna lánnyal is kipróbálni.” jön a magyarázat tőle. “Se Én, se Boglárka nem vagyunk leszbikusok.”

Enikő” Balázs, Bogival menjetek be. Alkonyodik. bent fejezem be nektek Itália bemutatását. Negyven perc és vagyunk.”

Odabent szépen berendezett, olasz relikviákkal körberakott asztal fogad. Innen kilátni a teraszra. A kapuslány és barátnőm a csókok óceánján lebeg, ők valóban nem értek még egymáshoz.

“Üdvözlök mindenkit ezen a félszürreálisra sikeredett délutánon. Most, hogy az ajkak üdvözöltek négyünket, folytatnám is a második résszel.” Elnevetjük magunkat és Barbi elnézést kér utolsónak csatlakozottként társaságunkhoz a viselkedéséért. Enikő felel. “Belefér, csak most már legalább tényleg érett tinik módjára viselkedjünk.”

“Mi az a szép a nyakadban?” láncot fedezek fel.

“Szép római medál, szeretnétek megnézni?” Leveszi és körbeadja. Együtt nézzük a térképet, hogy merre jártak. Gyönyörű így nézni a Csizmát formáló Itáliát, azaz a mai Olaszországot. Onnan származó kenyér is akad az asztalon. Nekünk szintén ízlik.

“Miért városállam San Marino és a Vatikán?” teszi fel a kérdést Balázs.

Barbit az érdekli: “Ha már a buszról odafelé kiderült, a tervezettel ellentétben nem légkondicionált, visszafelé is felmerült komplikáció?”

Enikő mosolya jön és a térképre szegezi tekintetünket. Sorolja az útvonalakat, érintett városokat. Ténylegesen belevág a második felébe.

4. Viva La Senigallia seconda parte

Velencénél lefelejtette a Szent Márk teret, amelyet a bajai Szentháromság térhez hasonlítanak. Jó nagy, tágas!

Egyik alkalommal eltűnt egyik utasuk fizetőeszköze és bizony a segítség kérésnél nyelvi problémák merültek fel egy áruházban. A takarítót hívatta ki a személyzet, mert az legalább pár szónyit tudott angolul.

A Vatikán elegáns, csak nem lehetett fényképezni. Túravezetőjük lopva így is kattintott párat. Na ott hűs volt, végre. Az örömük viszont nem tartott sokáig, mert az egyház vezette autonóm városállamból menniük kellett; azaz indulni hazafelé.

San Marino-nál álltak meg, ami egy hegyen van. A Vatikán nem. Mindkét városállam Olaszország része, de államon belül külön önállóságot élvez. Utolsó úticéluknál viszont gondba ütköztek, több alkalommal is. Meg kellett állni, mert leégett a kuplung. Egy olasz busz még ki is előzte őket a felmenetben. Szegény sofőrjük benézte, hova kellene elvileg megérkezni és szép szavak hagyták el a száját: “Oda egészen fel kell mennünk a büdös picsába?” Kínok kínjával, de feljutott végül a busz a központba.

Az ott sorakozó üzletek egyikébe bementek, de drágállották. Pedig az eladó fiatal férfi a magyar nyelvet is beszélte. Ez volt aztán a meglepetés.

Jött a glória. Valami vagyonos pár, maffiózók (?) esküvőjét láthatták a pompából következtetve erre.

Leérkezve San Marino hegyéről viszont a buszok lerobbant, pótjáratot kellett igénybe vegyenek és az órákba telt. Az végül nem jött meg, úgyhogy magad uram ha szolgád nincs című rész jött. Zseblámpák és szerelőkulcsok elő. Melyik alkatrész miatt nem volt közlekedőképes a busz? Ezzel elvoltak pár óráig. Abban reménykedtek, a visszautat kibírja. A várakozó közönség amíg a sofőr a pótsofőrrel együtt lelket kíséreltek meg lehelni belé, beszélgetéssel űzték el az időt.

Hazajutottak Senigallia-ba. Másnap Arri Vederci Italia.

Utolsó fürdőzés a tengerben, ami fantasztikus volt. Fel a túrabuszra. Igen ám, de úton hazafelé eltévedtek nagyon sokszor; pedig már az olasz térképet is nézték a táblák mellett. Ugyan hol a pokolban lehetnek, hogy nem találnak ki az egyik útkereszteződésből? És már a rendőrök is jelezték: körbe-körbe cikáztak ugyanabba a csomópontba visszaérkezve. Leintették őket, aztán az egyik rendőr feljött a buszra és olaszul ecsetelte a dolgokat. Na most egyik sofőr és ők sem tudtak még alapszinten sem olaszul. A rendőr lesétált a busz lépcsőfokairól és az utakat figyelve valahogyan sokadjára átvágtatva a horvátországi hegyeken is, elérték Magyarországot.

Micsoda kalandok! Szólalunk fel és nézünk egymásra 🙂 A magyar országhatárnál meg valamiért okmányproblémák adódtak és nem akarták őket beengedni kis Magyarországra. Ez aránylag gyorsan megoldódott.

Utána az egyik fiúnak pisilni kellett. Amint lehetett megálltak, de vagy harminc percet a gyerek biztosan várt: mire erre alkalmas helyet találtak. Öt percre állt volna meg a csapat, de mivel többüknek is jelentkezett a szükség: valamennyivel meghaladta a negyedórát veszteglési idejük.

Itt van a vége. Enikő ránk néz, mert ezután más nem történt. Hazaérkeztek. A buszt elküldték műszaki kivizsgálásra.

Baráti csókot nyom ajkamra Barbara, egymás mellett ülünk fotelekben. Kezdem a tapsot, Barbi is követ. Aztán Balázs is beszáll. Mondom hangosan, aztán a többiek is: köszönjük szépen! Enikő feláll és többször is meghajol előttünk. Vastapssal zárjuk, Enikő csókját kéri Balázs.

Együnk olasz kenyeret! Vacsora.

Egyedül maradok az ugribugri Enikővel, mert Balázs és Barbi elvonul. Nem sokára erre rá előkerülnek. Mi addig Szicíliáról elmélkedtünk. Az olaszok némán vesznek tudomást az ottani maffiáról a szigetországban, ami ugyanúgy Itália része; de nem köztéma az életükben.

Barbi és Balázs lép be. Enikőtől búcsúzik először a Polák lány három puszival. Barátnőm a kapuslányunk fejéhez érve magához kéri az ajkakat, amit vízilabdás ismerősünk aprót cuppanva még kettővel megtold.

“Enikő köszönjük szépen ezt a csodálatos Itália beszámolót.”

Hozzám jön a fotelhez, leguggol. Szép barna nyári kabátja van, ami most szabadon hagyja egyik vállát. Köldöktől felfelé egy félig kivágott fehér topot visel. Fehér pántot látok még rajta. Ajkaival zárja félcuppanósra ajkaimat. Félmosoly arcomon. “Örülök, hogy veletek lehettem. Balázs kikísér a buszhoz. Az utolsó járat indul.” Hozzám hajol még búcsúzóul, megnyalja szája szélét. Szemébe nézek és veszem a lapot. Megfogom a kezét és harmadik finom, normál tempójú ajakcsókja üdvözli fotelben ülő személyemet. “Még találkozunk, Boglárka.” Vállára kerül a szép nyári dzseki és Balázzsal megindul az innen pár száz méterre lévő buszához. Tényleg mindjárt indulhat a járat. Elmúlott huszonkét óra.

Itt Enikővel elalszunk. Hazajelzek azért anyának: valószínű másnap megyek. Hosszúra nyúló estén vettem részt. Jót alszom.

Hét és nyolc óra között lehet. Másik ágyon vadóc barátnőm pihen. Odamegyek hozzá. Megsimogatom és arcon puszilom mindkét oldalon. Felkeresem a mellékhelyiséget és onnan kijőve visszafekszem az ágyba.

Ébredezem, amikor Balázs nyitja óvatosan az ajtót, Enikő nem ébred fel. Int, hogy menjek vele. Leülünk, aztán le is fekszünk az ágyra.

Alulra kerülök. Csókolgat. Kérdezi, van – e kedvem hozzá? Úgyis mindjárt reggel van és most velem szeretne lenni, Enikő már megkapta előző nap a jussát. Gyengéden belém hatol, mert beleegyezem. Meséli közben, Barbara a napokban foglalt lánynak számít. Az extrém sportokat gyakorló fiúval való  kavarása a múlté. Eszembe jut: ez valószínűleg az a valaki lesz, akivel még láttuk a túlparton valahogy júliusban kézen fogva.

Nedvesedem, mint a kellemes nyári zápor.

Balázs hozzáteszi: indulás előtt a konyhába betett elegáns díványon még utoljára együtt voltak. Ez volt Polák Barbara kérése.

Megérkezik az eső, eláztatja a földet. Balázs simító keze halad végig rajtam. Arcát érintem és testét szorítom amíg hangok hagyják el ajkainkat.

Megreggeledik. Balázsnak kérésére becsukom az ajtót. Ágyamba fekszem, napsugár kopogtat az ablakon. Kinyitom a szemem. Olasz kenyér, kávé és sok egyéb finomság vár minket.

Jól sikerült estébe illetve éjszakába nyúló délután tarkította augusztusi napomat a reggelre? Magam elé nézek, miközben reggelizünk: teljes mértékben!

5. Fényárban úszó este

A következő napokban a matematikázás mellett az angol az, ami időmet gazdagítja.

Apa telefonál, hogy keresgélnek és elképzelhető találnak Budapesten autót, ami a mostaninkat leválthatja.

Enikő a második hívó. Szombatra egy Tini Disco? Csak mi ketten. A véghajrában vagyok. Még falusi barátnőm is éppen nálam van. Tetszett neki a múltkori napsütés színesítette városjárás. Maradhat tulajdonképpen akár szombatig is tanulás alatt. Tartja bennem a lelket, meg van kihez szólnom anyun kívül.

Na nézzük ezt a diszkót, csak nem lehet olyan rossz. Nyári kék melltartó fel. Valami idepasszoló nadrág, amit még nyár elején szereztünk be szintén. Rúzs. Fiúk is lehetnek ott. Enikőtől a tanév során kapott nyaklánc a nyakamba. A medál foglaljon helyet a két mell között elveszve. Szép pólót ezekre rá. , nem kell, hogy sokat takarjon.

Huszonkét óra. Enikő szülei visznek el minket és értünk is jönnek, ha vége. Ők is sokat lejtettek itt valamikor.

Van vezetékes telefonja a tánchelyiségnek. Lányoknak a belépő féláron, mi a fene? Lehet inni és egy terem van ülőhelyekkel. Megfogjuk egymás kezét és mehet a mozgás a ritmusokra.

Iszunk, éjfél után vagyunk. Lassú zene van most. Egymásba karolunk, a félhomály ölel minket. Mindjárt megyünk haza, de fantasztikus így kiengedni pótvizsga előtt a négy fal közül. Enikő apró csókokat helyez ajkaimra. Félmosollyal felelek, de mi ez?Fülemet keresi és hogy: “Nyelvedre jöhet, Bogim?” “Ne, Enikő. Ez jöhet, más ne.” rázom meg a fejem. Egyhelyben topogva a lassú számra megindulnak a csókhegyek. Oldalakat is váltunk.

Egy óra után valamivel vagyunk. Szeretnék leülni az egyik székbe felkönyökölni a falhoz. Párkányszerű van ott. Kigombolkozom mellkasig. Hadd legyen szabadon. Jó idő van és ér a levegő. Barátnőm mellettem, nézzük a többi fiatalt. Önfeledten lassúznak. Van ahol csók is csattan. És van akik már régóta el vannak merülve egymásban. Két lány még aránylag heves csókot is vált egymással nem messze tőlünk. Én meg nem csókolom Enikőt. Úgyis ő kezdeményezett. Nem kell sokat várjak. Barátnőm az államat kéri magához., neki is félkivágott felsője van. Szép! A szemébe nézek, mosoly és csillogó tekintet fogad tőle. Közepesebb tempójú zenére vált a műsortartalom.

Enikő jobb oldalamról beközelít, én a csókban úszó lányokra pillantok… valameddig. Aztán behunyja szemem a disco fénye. Csókpartnere elment, most fiúval múlatja magát és csak ámulok miközben istenien finomak Enikő ajkai: A lány kinyitja szemeit csók alatt és a fiúéval találkozhatott, mert elég vidáman mosolyog. Ritmusra lejtenek egyhelyben és melltartó nélküli nagyon szép fehér top van rajta szőke hajához.

Újra gyors zene dallamokkal. Irány most csókokból a tánctér!

Egymást váltják a ritmusok, perdülünk a parketten.

Ki kell menjek vécére. 3 óra van. Valamennyit még beszélgetünk Enikővel, de menjünk most már haza szerintem. Enikő a pulthoz megy és tárcsáz. Kisvártatva megjön: vegyük magunkhoz értékeinket. Kabát fel, öltözzünk. Negyedórán belül itt vannak értünk a szülei.

Szuper! Minden nálunk. Kiülünk az enyhe éjszakába a lépcsőre. Bentről kihallatszik a zene, kettő – három óra lehet még hátra zárásig. Most én szeretnék csókot. Azt mondja Enikő, jöhet. Nyugodtan. Felismeri az autójuk hangját, ha ideér.

Ajkához közeledem táskámmal a kezemben és nyitom a két zsilip között az átjárót. Fokozatosan mélyítem, másik oldalról is jöhet a folyó. Sóhajokat küldök az éjszakának. Eltelik félóra és még nem jön a fuvarunk. Andalgó párok és nevetgélő fiatalok távoznak időnként a diszkóból. Halljuk őket.

“Enikő a nyelvedet kérném szépen, szabad?” szakítom meg egy pillanatra a kéjóceánt.

“Persze, Boglárka. Itt van, gyere ide érte.” mosolyog barátnőm.

Jöhet a nagy hozam. Reggelig tudnám ezt így művelni. Az uszályok találkozása odafelé és szemből, part nem maradhat közlekedésükkor szárazon.

Négy óra van, megérkeznek Enikő szülei. Az aksival volt valami. Nem akart indulni az autójuk. Beszállunk. Megkérdezem barátnőm gondviselőit, hogy aludhatnék – e esetleg ott? Mégiscsak szombat van és nem voltam nála mostanában. Hát persze! Semmi akadálya. Illik megkérdezni: Érdeklődöm tőlük, hogy vannak? Ők pedig tőlem, hogy sikerre áll – e eddig a tanulás?

6.: La Piovra

Pár óránk marad. Jót nevetnek Enikő szülei azon, hogy matematika professzor nem lesz belőlem. Bekapunk valamit, kis kávé és jöjjön az éjszaka. Barátnőm a szobájában mondja, nem tárt fel előttünk mindent az olaszországi kettő hét eseményeiből. Tehát amennyiben érdekel, nagyon nagyon, de nagyon kicsit rizsázna még. Elhelyezkedünk az ágyon kényelmesen, a pirkadat már festi ecsetével az ablakot. Miről szeretne beszélni? Tudom-e azt, hogy az olasz szervezett bűnözésről készült sorozat? Nem Én. Kezében a távirányító és összefoglalót vetít le nekem. Félszemmel még látom a bevágásokat, mert mennek le a pilláim. Véget ér a sorozat előzetes, elnyúlás az ágyon. Már fent van a nap. Pihenjük ki a fáradalmakat. Ő Itáliát, én meg a diszkót.

Nem tudom, hány óra van, de telefon érkezik. Jajj, tényleg a barátnőm faluról.Csak éppen mozdulni sem tudok, de mindjárt össze szedem magam. Hason fekszem és féloldalt egy párnán. Nem öltöztünk át, arra a pár órára piyamára minek? “Barátnőm, Boglárka ébredj.” guggol le hozzám és a párnán helyet csinálva magának apró cuppanós puszit küld ajkamra, amit mosolyom kísér. “Várjál, segítek. Így könnyebben felkelsz.” Friss, finom kávé gőzölög. A nózim alá teszi. Nem tudom még kinyitni a szemem. Hozzám sompolyog az ágyon és helyet kér magának a selymes párnán. “Látom, tetszik neked. Én is szeretem ezt a párnát. :-)” Nem hagy pihenni, csőrözik velem. Apró cuppanások szállingóznak a fülemhez. Megpróbálok ránézni az órámra. Valami kilenc óra harmincat mutat. Harminc percig puszilgatta pihenő ajkaimat? Selymes is volt, mint a szép lúdtoll.

Kezdek ébredezni, kortyolok a finom kávéból. Enikőre nézek, aki pillanatra kimegy, de újra itt van. Ránézek. “Enikő mennem kell, de baj van.” Odajön hozzám. Magam alá sandítok és mutatom, hogy mit szeretnék. “Megbízol bennem?” kérdezi és hozzám hajol. Elmosolyodom és fogadom hosszú cuppanós pusziját. Kulcsra zárja az ajtót. Kikortyolom hason fekve a kávét. Enikő megfordít. Hanyatt fekszem és amennyire erőmből telik, kinyújtózom. Barátnőm letérdel hozzám az ágy bal szélére, lekönyökölve megtámasztja magát. Szabaddá teszi vállait, feltűri a pólómat, induljanak a cuppanós vendégek lassan ajkaimra.

Jönnek a csókok, nevetve sóhajt alattuk. Jajj, de jó. Hiányom van kicsit. Ezt szerettem volna. Szépen nyitogatja a fészkemet. Fogalmam sincs mikor, megjön. Ezt nem volt muszáj, de Enikő ügyes. Nem rohan, mégis gyorsan le van tudva. Most már tényleg indulok, gyalogolnom kell.

“Enikő, délután teszem fel valamikor lányismerősömet a buszra. Ő is szokta lányokkal, de szintén nem leszbikus. Átjöhet ide?”

“Persze, hozzad csak Boglárka. Megvárlak titeket.”

Szégyenteljesen hazagyalogolok., nem így akartam. Nem szoktam vendégről elfeledkezni. Ezerrel elnézést is kérek otthon. “Anya estére barátnőmet feltesszük a buszra. Enikő szülei segítenek.”

Adok a lány alá egy kerékpárt és megyünk is Enikőhöz. Megérkezünk. Szülei ismerik osztálytársnőmet, most már személyesen is láthatják. Mondom, hogy mi a probléma. Semmi gond, feleli az apa. Este haza szállítja, érezze jól magát a Rédai családnál. Eszik – iszik velünk Enikő családjánál.

Felérünk Enikő szobájába.  “Enikő, kedves barátnőm. Lekéste a buszt miattam. Emlékszel rá?” “Üdvözöllek, Rédai Enikő. Igen, emlékszem rá. Taszef Petra, az egyik legcsinosabb és aranyos lány az osztályban, Boglárka.” és átölelik egymást. “Régen láttalak, Petra. ” Elhelyezkedünk az ágyon, levesszük a pólót és melltartópántunkat is Enikővel. Petra vár és néz. “Gyere közénk, barátok között vagy! :-)” és megpaskoljuk az ágyat. “Köszönöm! :-)” Beül, azaz fekszik középre, átöleljük. Közre fogjuk. Enikő arcához simul és puszilgatja mosolyogva. Nyakát is. Barátnőm rám néz, hogy most mi van? Én is kérdőn emelem szemöldököm. Ajkához közelít Enikő és cuppanásokat hallok. “Cupp:-)” mosolyog Enikő Petrára, aki nevet. Nem nézek oda, szemem sarkából is meg tudok bizonyosodni róla, mit csinálnak. Érintés keresi kezemet. Hm? Mi van? Petráé az. Megfogom, azt szeretné: simogassam. “Nem vagyok leszbikus, csak nemrég kipróbáltam. :-)” fejezi be a maratont Enikő pár perc után. “Szia…szép vagy. :-)” simogatja meg arcát. “Beszélgessünk, Petra. Hogyan telt a nyarad?Boglárka igyekszik tanulni és tanára szerint meg is tudja érni a lécet pótvizsgán. Lesz belőle valami. Átmentünk vele pár kalandon és szép kiránduláson is. Sőt, majdhogynem már szeretőnk is van.” Itt köhögök párat és nevetek. “Bocsánat! :-)” Beszélni kezd és gombol a ruháján. Azt adja elő, falun élni jó. Örül, hogy most itt lehet velünk. “Jól jött ki. :-)” mosolyom felé néz felé. “Nem tudom, ezek még nőnek – e. Szüleim szerint alakulnak” és mellkasára néz. Nem sokkal, de kisebb melle van az enyémnél.

“Ez egyénenként változó, Petra.” mondja Enikő. “Megvártok majd az osztályozó vizsgaterem előtt?” teszem combjára a kezem. “Igen. Szívesen bejövök, Boglárka!” simogatjuk egymás kezét. A szemembe néz, összedörzsöljük orrunkat és észreveszi szép nyakláncomat. “Képzeljétek, voltam egy buliban és bizony összecsókolóztam egy falubeli lányismerősömmel három órán át. Nem sokkal azután volt ez, hogy eltölthettem Boglárkával pár szép napot. Szerintetek ez normális?” és a tekintetünket keresi. “Egyikünk sem leszbikus, Petra.” simítom meg az arcát és mosollyal nyugtatom. “Ne legyen lelkiismeret furdalásod.” Testemre néz. “Szép, formás.” Most mit csináljak? simogatom kezét tovább. Közelítek hozzá, Petra hasonlót cselekszik. Keressük a szavakat, nem kell. Elegek ide a hangok. Meg is töri valami az étert. “A POLIP” jön a TV hangszórójából. Enikő beindítja gondolom én a VHS-t. Nem is rossz zene, csak dinamikus. Sulykoló. Mondjuk nemzetközi sikerre szert téve, ugyan mi illik hozzá? Petra szerintem alig várta már, hogy velem is eggyé váljon. Pár perc után begyorsít, aztán lassít s már svédasztalként kicsit mozgok is vele az ágyon. Cirógatja nyelvemet. Egem jobban érdekelnek az ajkai, de neki is kedvezek.

“Szeretlek, barátnőm, Boglárka.” Kezeimbe zárom arcát és három csókkal borítom el. “Én is téged, Petra vendégünk.”

“Ezt van kedvetek megnézni velem, ha Boglárkának sikerül a matematika vizsgája?”

Engem nem érdekel és Petrát sem. Hogy miért kap mégis igenlő választ? Nem hinném, hogy a csókok miatt. “Enikő, 14 éven aluliaknak nem ajánlott. Nézhetjük. Ha nem sikerülne a vizsgám, jó a Petra partnernek?”

“Nem nézzük nélküled” Petra rám néz, Enikő kezéért nyúl. Csókját kéri. Enikő rám tekint, bólogat. Nagyot cuppanva érkezteti Petrának a csókot. Falusi barátnőm kéri a kezemet. Adom.

4. Évad

Betegen

Nem érzem jól magam. Hasogat a fejem és melegem van. Erre ébredek ezen a reggelen. Szédülök és lehet, hogy a torkom is fáj. Polák Barbarától kaphattam el valamit mostanában, amikor elmerültem benne? Csak nem.
Elfekszem, befekszem az ágyamba. Anya rámnéz.
Menjünk orvoshoz. Néhány gyógyszer, de az ágyba. Ha éppen nem tudok tovább feküdni, nézek ki a fejemből. Nehogy unatkozzanak a számok.

Apa telefonál, hogy: pár napot, legfeljebb még egy hetet marad. Utána mindenképpen jön. Sikerül második autót is intéznie. Anya örömmel hallja ezt.

A napom java része alvással telik, így nem tudok igazán tanulni.. Túró rudit kapok, hátha gyorsabban gyógyulok. Jó kis Leó jégkrém még mellé. Azt persze óvatosan. Zenehallgatás ilyenkor nem megy.

Álmodom egy rövidet, pótvizsgán odafigyelni. Igyekszem majd. Nagyon. Igaz, ha vizsga alatt bezavarodik oda egy kánikula… Nem les (?) Mi van? Ja valami labdarúgó bajnokság megy a tévében. Az is jobb a semminél, legalább viszi az időmet.

Esteledik. Torokfájásom az ami először enyhül. Kezdjük el szedni a gyógyszert. Na ilyenkor nem olyan az éjszaka, amilyen szokott lenni. Forog körülöttem a világ, az étvágy se az igazi.
Valahogyan mégis sikerül megbarátkoznom a párnámmal.

Jönnek és jönnek a gyógyszerek. Fogyasztom őket, mint gyors gepárd a kilométereket. A testem jól van, szédülésem is egészen jól múlik.
A láz uralja még továbbra is Boglárka személyét. Eszem. Ki még nem kívánkozom a levegőre.

Hány óra van? kora délután? Nem tudom. Megtekintem az órámat. Ideális az idő! 15 óra és bandukol a napszak 16 óra felé.
Nincs még hangulatom zenét hallgatni.

Most veszem észre, nem fáj a torkom. Segített a gyógyszer. Jaj de jó! Meleg ágyam ölel.
Ránézek a melleimre. Szép, formásak!
Ma kell még gyógyszert szedjek, az biztos!

Finoman magamra veszem a melltartóm, de lazára hagyom a pántot. Járkálni szeretnék a házban.

Megállok az egyik tükörnél és magamra vett pongyolámat széttárom. Ismerkedem a testemmel. Anya mondta, ez már így marad nagyrészt. Nő lett Boglárkából.
Visszamegyek az ágyamba. Rágcsálnivalóval. Azt elrágosgatom.
Van itt még valami üdítőféle. Ja nem! Aki nyavalyás, igyon langyos vagy meleg teát. Akad is a szamovárban. Így veszem be a gyógyszert.

Azt mondta az orvos: ha vigyázok magamra, kímélem magam…  Három nap alatt meggyógyulok. Sokat feküdjek.
Belefekszem az ágyba. Takaróm gyere, gyógyíts meg!

Hiányom van. Ebből úgysem lehet bajom. Barlangomba teszem ujjam. Jajj, de jó. Nagyon jó…! A pántot most meghúzom kényelmesre, pongyolámmal betakarom magam és aludni szeretnék.

Az éjjeliszekrényemmel ébredek.
Valami finomságot tettek oda. Frissen főzött kávé is gőzölög ha szeretnék inni. Megcsapja orromat finom illata.
Oda is hajolok, hogy a csészéhez mászva az aromát érezhessem.
Nagyon kellemes! Cukor és tej is van mellette.
Bocsánat, kávétejszín. Van időm kortyolgatni, hiszen előttem az éjszaka és úgyis alvás jön.

Néhány madár köszön be nekem csicsergéssel. Szerintem elaludhattam. Melltartóm jelzi, hogy rajtam van és vigyáz arra; ami benne van.

Oldalra fekszem, az ablakot nézem.
Pirkad. Ismerkedem még a 16 éves testemmel (hiszen jövőre 17 vagyok), aztán lehunyom a szemem.

Úgy 7 óra lehet?
Melltartó le, mert már feszít. Jól megy viszont az alvás.

Nyalábok előttem, ahogy a nap becserkészi a szobát.

 

Dél van

Hát én ki nem mászom az ágyból. Pihengetek.

Mikor öltöttem magamra fehér melltartót és bugyit?
Biztosan félálomban lehetett. Sebaj, úgyis kell mozogni.

Én viszont úgy érzem, holnapra meggyógyulok.

Antibiotikumok be, jó kis meleg teával lenyel. Már csak szédülök. Hogy én mennyire imádok betegen sétafikálni.

Telefonálok kétfelé, hogy Boglárka beteg. Jelentkezik, ha kikúrálta őt az ágy. Visszatérés az ágyba. Zárójel: Az egyik hívott fél a Nemeter Balázs. Persze, hogy azzal zárja a beszélgetést: SZERETLEK! Tüstént gyógyuljak meg s mit szeretnék? Én? Túró rudit imádom.
Kérem szépen: vagy négy csomaggal be is ad nekem. Mire a mellékhelyiségből ágyamba fekszem, már ott is van.
És honnét kerültek ide a képregények? Superman, Batman, Pókember, Vasember (?) (mi van?).
Kísérőlevél pottyan ki az egyikből: “Mielőbbi sétát kíván veled személyem, hozzád érni és gyógyulj meg. Szeretlek. Aláírás “kavarok még Enikővel s Barbarával is. Időközben a legmélyebb barátság alakult ki extrákkal a csónaktulajdonos lányával. Csak akkor nyugszik meg, valahányszor meghúzom. Szeretettel és szerelemmel irántad, Boglárka; Nemeter Balázs.”

Hát ezektől a soroktól én bizony elolvadtam.

A képregényeket lapozom és olvasom, mialatt a szép üzeneten tűnődöm.

Na várjunk, ha ő ilyen őszinte és törődő velem: erre illik válaszolni. Vagy nem? DE!

Anya viszi el neki “Balázs, nagy vétek, hogy Enikő és kapuslány asszony mellett én bizony még a falusi barátnőmmel is rendesen összecsókolóztam? Nem. Nem, nem, nem, nem, nem, nem. A döntésem nem változott és sikeres pótvizsgám esetén fordíthatjuk komolyra.
Amint eggyé váltál velem és az a sok élmény is még hozzá… Akad bennünk közös. Ha meggyógyultam, kell még a lánynak fordítani? Három napot mondott az orvos, de lehet; hogy: több lesz. Véleményem szerint nem.
Ölelésem testem üdvözöl, Polák Boglárka.”

 

A betegségből kilábalva

Újfent egy reggel, ismételten. Apa hamarosan, valamikor a héten érkezik Budapestről.

Anya útrakel a postára, hogy a levél megérkezzen Balázsnak. Megnézi a postaládát. Levelem érkezett, én vagyok a címzett. A feladó: Polák Barbara. Az túlzás, hogy felöltözöm. Magamra kapok valamit. Kíváncsi vagyok, mit rejt a boríték.

Javulok, egészen jól vagyok már.

Álom köszön rám, hogy igen: a Barbarától jő számomra az betegség. Most villan be, hogy ezt álmodtam éjjel. Hát, istenem. Az élet ilyen. Én se gondoltam valaha, hogy ilyen nemtelen cselekedetek megtétele történik velem. Van, hogy a Sors csak viszi magával az embert. Ilyenkor kérdez az illető, aztán a válasz jön; késik vagy elmarad.
Mire ezen gondolatok lecsengenek bennem, a levél tartalma kerül elém néhány néhány fényképpel. Udvarlójával megvan. [Ez ugyanaz a férfi, akit körülbelül még nyár elején láthatott a hármasunk túlpartról egy távcső révén és már akkor is kézenfogva szelték a gáttal megerősített part sétányát.] Még találkozunk. Hamarosan.
Ezzel fejezi be a beszámolót. Kapuslány név szerepel aláírásként. Van itt még valami. Igen. lenne – e kedvünk a JENNY hajóval újra vizeket szelni? Naná! Én speciál jövő nyárra gondolok, de ez majd elválik. Nyilván tartja a kapcsolatot a nővérével.

Csengetnek. Ki ez? Pont a végére értem a fényképnézegetésnek és a levél olvasásának.
Bankó! Nyitom a kaput, de tájékoztatom: Óvatosan, mert alakulgatok csak. Estére viszont meggyógyulok, remélem!
Nem szándékozik maradni; csak három hanghordozója lenne számomra. Ámokfutók, Bestiák és Bonanza Banzai együttesektől.
A tartalom kivitelezése ugyanaz. Eredetiben, ahogyan megszokhattam már tőle. Kávét meg rágcsálnivalót elfogad.
Elmeséli, most tette fel barátnőjét a vonatra. A frigy igaz, hogy friss, de már egy párnak számítanak.

“Bogi, probléma van. Ezeket már nem tudom ingyen kézbesíteni.”
“Akkor vissza adom. Nincsen zsebpénzem, Bankó.”
“Várj. Tudom, hogy elvileg már gyógyult vagy. Az asszony már a vonaton ül. Természetbenit beszámítok, ha nem ütközik erkölcsi megítélésedbe. Jövő héten egyébként hozzá megyek. Család látogatás. Nem jártam még náluk. Aztán meg Ő jön hozzánk.”
“Ha vigyázol rám… Igen. El ne kapj valamit. Én örülök, ha így jó egyenlőre, csak… Ööö hmm. (?)”
“Ne legyen lelkiismeret furdalásod, Bogi asszony. A páromat szeretem s Te is jól jársz meg Én is. Így, hogy nem bukok le, vállalom. Nem tudnék különben tükörbe nézni.”
“Rendben. 🙂 Oké, Bankó. Minden ízlett?”
“Köszönöm szépen. Hagyjad. Ne vegyél le semmit. Nagyon jó barátok vagyunk. Ezt csak neked cselekszem le így. Más nem kapja meg. Extra kedvezmény. Az asszonyt még meg se csináltam. Legalább gyakorlott leszek, mire oda jutok vele. Szerintem én leszek neki az első.”

Körülbelül egy óra. Szép kényelmesen bonyolítjuk le a nemek harcát. Még meg is dicsér, hogy nem vertem fel a házat.
“Nem vagyok egy rikácsoló bagoly :-)” válaszolok neki.
“Amiben megegyeztünk, Boglárka. Szépséges barátom. Az ígért három kazetta. Vedd át, kérlek. Hallgasd őket egészséggel.”
“Köszönöm szépen, Bankó. Ezt még így folytatod, leveszel a lábamról.”
“Az most a legnagyobb bajod? Hm…:-)”
“Ööö… nem!” mutatok felé tanakodást mutatóujjamat az államnál utaztatva. “Akkor látlak még?” veszem kézhez kazettáimat. Megsimított arcom pecsételi szorosabbra ezt a barátságot.
“Amíg zene létezik a világon… És a pótvizsgán eredményesen szerepelsz. Azt hiszem, meséltél róla nekem.”
“Soha nem leszek Einstein. Nem rólam állítanak majd szobrot, hogy megoldottam a relativitás elmélet rejtélyét. :-)”
“Ja? Mielőtt el nem felejtem. Egy album. Angol zenekartól. Most kezdték. Bízom benne, ígéretes jövő előtt állnak. Mondjuk azt, hogy leesett a kamionról.” Maga felé nyújtja.
“Ez sincs ingyen. Pillanatra kijössz velem az utcára? Nehogy visszaess a betegségbe.”
“Menjünk, persze! Magamra veszek valamit.”
“Olyan szép ez az alkony. Megyek, de előtte karolásodban szeretnék elveszni. Reggelre már gyógyult leszel teljesen, ugye?”
“Ha a gyógyszeren múlik. Adagold nekem szájból szájba lélegzéssel.” Mosolygok rá és már keríti is hatalmába karolásom.

Hát ez meg micsoda? Én a főúttól nem lakom messze. Elmerültünk egymásban Bankóval a kör közepébe jó ideig, de látvány tárul elénk.
Két bicikli az út közepén majdhogynem és egy pár a járdán eszi egymást. Pár perc múlva befejezik. Mennek tovább, a kerékpárjaikat felállítják és viszik magukkal tolva az alkonyodó horizonttal.
“Ez Enikő! de mit keres itt? És ki ez a férfi akivel volt?
“Úristen, Rédai Enikő?” azonosítja Bankó.
“Az! Nem is erre lakik. Innentől számítva a város másik végén.”
“Ezt a nőt még egy pali mellett nem láttam tartósan. Inkább látásból ismerem. Pár szót váltottam vele, de annyi elég is volt. Ennek soha nem lesz tartós partnere.”

Itt ezután elválunk, ő drótszamárra pattan. Ha reggelre százas vagyok, jöhet minden a régi kerékvágásban. Különben is, hamarosan különtanár bácsi kell, rám nézzen. Közeleg a nagy megmérettetés ideje.

Holnap meg kellene nézni, elkészült – e a STUNTS póló barátnőmnek. Szeret időnként azzal a játékkal játszani. De szokatlan lesz a szeptember. Örökké el tudnám viselni a nyár forró hívogató kapuját.

 

Újra a régi Polák Boglárka

Biztonságképpen az ágyammal töltök pluszban negyvennyolc órát és a tanárt is látogatom. A hibák ugyanazok, de Józsi bácsi szerint talán nem vérzem el. Anya érdeklődik, vendégem volt – e? Azt mondja, emlékszik arra a fiúra.
Az általam elmeséltekre azt a kiegészítést adja: Lehet a vállalkozást majd tovább is viszi.
Szóvá teszi: észlelte, hogy zárva az ajtó. Sejtette, hogy beakaszt nekem a szimpatikus úr azon a napom. Nem akart zavarni. Az akkori indokot meg elfogadta, miszerint beszélgettünk.. Veszélyesnek viszont nem ítélte anya, mert már kifelé voltam a betegségből.

Balázstól válaszlevél érkezik. Szerintem bedobta nekünk, azaz nekem. Egy városban lakunk. Felesleges ezért postai szolgáltatást igénybe vennie. Ír magáról, hogy hamarosan találkozunk és még pár aktualitást Enikőről. Teherbe esett.

Tanulás előtt kimegyek sétálni a játszótérre. Ott van a kislány is és még pár játszadozó gyermek.
Odajön hozzám a lány, ez emlékszik rám?
Egyedül érzi magát. Enikő fogalmam sincs, mit csinál.
Na egye – fene, adok neki helyet ezen a padon mellettem.

Beszélgetni kíván. Rédai kisasszonyt hiányolja. Eddig mindig rendszeresen kielégítette őt. Mitévő legyek? Én, részemről befejeztem a lányokkal. Többet enyelegtem egész nyár alatt, mint ahány köbméter vizet a szegény utasszállító Titanic óceánjáró luxusgőzös kénytelen volt elnyelni.
Átölelem és simogatom. A hétvégéiről kérdezem. Valahogy telnek neki, a semminél jobban.
Visszakérdez: hogy vagyok? Megy a válasz neki. Simogat. Jó neki a beszélgetés?
A játszadozó gyermekek kimászókázták és ugrálták magukat. Kettő kisfiú és egy kislány volt. Egy – egy család. Ez a szerencséje a csajnak, mert a gyerekek fáradtak vagy fáradnak és éhesek. Mennek haza. Nyílik is már tőlünk vagy kétszáz méterre az egyik takaros ház kapuja. Becsukódik.

Valakit megfektettek, mert amikor kijöttem ide: útközben hallottam valamit. Liget és erdő, kisebb erdő szegélyezi a város ez kültéri részét.
Simítom őt és elkezdek matatni rajta, a vállát is szabaddá teszem. Most nézem, hogy sír. Nem mint állat, de könnyezik. Rám néz kérdő tekintettel, kezei az arcomat keresik. Ennek a fele se tréfa.
Gyerekek már nincsenek itt. Mehet, amiből már nem kértem volna.
Nyelvet nem kér, mondjuk azt nem is szeretnék.
“Köszönöm! De van még egy probléma. Úgy dugnék egyet. Sok csalódásom volt és egyenlőre a lányok vannak terítéken nálam. Nem ismersz valakit, aki megcsinálna?”
“Hol laksz?” Én jó leszek neked?”
“?”
“Csak annyi, hogy előtte meg kell tegyél valamit nekem.”

Belekalkulálom az egészet úgy, hogy beleférjek az időbe.
Még ott a padon Atlanti óceánt varázsol szép kis lábaim közé, utána elmegyek vele. Jó hat kilométerre lakik. Középszegény családból származik, ahogyan szemrevételezem a szobáját.
Jellemre ugyanaz, mint Enikő; csak valamennyivel több türelemmel rendelkezik. Kapok egy jegesteát. Leülünk az ágyára, én meg “elintézem”; hogy el is feküdjön rajta. Megkérdezi, most mit csináljon?
“Engedd el magad.”
“Így jó?”
“Jó lesz.”

Amit gondol, már nincs rajta. Leveszi. Rögtön a málnásba viszem. Nem kívánok itt teketóriázni. Lelassítja a kezem. Lassan ott lent… És hát persze, hogy a puszimat kéri. Nem úszom meg.
Homlokra nem jó. A harmadik után egyértelmű, melyiket akarja. Én nem sietek. Úgy teszem, ahogyan kérte.
Biztos tényleg hiánya lehetett, mert akkorát élvez. Ezt szerintem még az utcán is hallották.
Annyira boldog, hogy átölel és kérdezi: legközelebb is…? Vizsgáznom kell heteken belül, de egy héten egyszer , ha abban úgy meg tudok vele állapodni (?)

“Vasárnaponként egyenlőre 13 óra?”
“A pótvizsgámig vállalom és jöhet.”
“Jó. Köszönöm! mert képzeld el, rossz hírt kaptam. 🙁 A barátjelöltem mást választott és ősztől róhatom majd egyedül az utcákat.”
“Hogyan történt?”
“Másik lánnyal látták. Először csókot váltva, utána ő maga is jött hozzám közölve ezt és hogy már le is feküdt vele. Pedig már reménykedtem benne, hogy vele esetleg. A harmadik próbálkozásom volt. Fél évig kavartam vele. Ma már ők kézen fogva járnak, a barátság maradt csak meg.”

Megbeszélem vele, hogy így ilyen körülmények között jöhet, amíg nincs ideiglenes vagy tartós partnere. Enikő most úgyis kilőve a listáról. Még azt sem zárom ki, hogy anya lesz.

Elő a kerékpárral, mert azzal jöttem. Olyan módon azért gyorsabban elérhető az a hat kilométer. Megyek a számokhoz. Én nem várom őket, de ők engem igen! 🙂 Búcsúzóul még a nyakamba ugrik, hogy cuppantson.
Észre fogja venni szerintem, hogy egy csókot sem kezdeményezek;mert önként befejeztem a lányokkal: de nem érdekel. Simogatom a buksiját, ezzel kell beérje. Neki az is jó. Kicsi cuppanások nyelv nélkül. Nem érkezik személyem felé reklamáció 🙂

Menj haza, Boglárka. Megismertem egy másik, sokadik sorsot a városban; a számok hívnak most randevúra. 18 óra van.

 

Északnyugat magyarországi közlekedési központ

Apa megérkezik és jó hírekkel. Már az új személygépjármű volánja mögül. Viszont lenne még egy út. Másik autóért és messzire. Hát akkor menjünk.
Viszem magammal a matematikát, Balázs érkezik kisvártatva. Hozzám. Csakhogy mi pár perc, maximum háromnegyed óra múlva indulunk. Messzire. Mi legyen? Tartson velünk, ha van kedve esetleg. Elférünk négyen. Indul is a jármű.

Mindenféle táj halad el mellettünk, a Balatont úgysem volt még szerencsém látni. Egy hozzávetőleges sebességgel oda is érünk kora délutánra. Egy plusz fő van még velünk, akit útközben veszünk fel. Kereskedő, autószakértő az úr.

Kiszállunk, megérkezünk a célállomásra. Távolsági buszt látok elhaladni. Rajta a kiírás: Északnyugat magyarországi Közlekedési Központ. No igen, jó messze lehetünk Bács – Kiskun megyétől.

Felmegyünk az ügyfél és kísérete házában az emeletre. Nagyrészt csendben halad a szerződés papírjainak kitöltése és az ellenjegyzéses egyeztetés. Megtörténik az eredményes tárgyalás, apa nyélbe tudja ütni a szakértővel karöltve az adásvételi ügyletet. Apa barátja vezeti a megvásárolt autót haza. Egyenlőre a Nemeter családé lesz.

Én Balázzsal az úrhoz átülök ebbe a fiatal OPEL járműbe. Bemutatja nekünk, milyen a napfénytető. Kettő funkciója van. ha nagyon akarjuk, akkor három.

Én és Balázs is nagyon jól éreztük magunkat. Erre még életemben nem jártam. Szerintem ő sem, mert csóválja a fejét.

Az úr örül, hogy segíthetett nekünk.

Balázzsal valamikor találkozom újra még augusztusban illetve mostanában. Az autó leparkolódik náluk. Minket vár a házunk.

Kivételes élmény ez számomra, hogy láthattam Magyarország egy jó távoli; de másik szegletét.

Pont azt néztem az oda és vissza út alatt is miközben Balázs fogta a kezem: Mennyire szép a Balaton felvidék és a tó is.

 

Bejárat a kőhányásnál

Ez már csak így van, Boglárka: nyakadon a pótvizsga.

Csakhogy csengetnek. Balázs az. Méghozzá vendégekkel a Rédai autóból kiszállva. Polák Barbara és udvarlója. ÖRVENDEK!

Felszerelkezünk élelemmel, velem a füzet jön. Balázs anyának megmondja, hova megyünk. Nekünk nem. Legyen meglepetés. Be a Rédai autóba és irány a Futrinka.

“Enikő?” kérdezem.

“Az Enikő büntetésben van, mert felelőtlen. Majd elmondom. Fürdőruhát hoztatok?”

“Igen, van nálunk; Balázs. Mondtad, hogy csónakázni megyünk.”

“Felvesszük a szőke lányt a csónaktulajdonos házánál és indulunk, jó?” intézi felénk tájékoztató beszédét Balázs.

“Aki felelőtlen, annak nem jár egy kirándulásos szép nap. Ugye, milyen jó nyarunk van?” Fordul hátra Rédai bácsi.

“Balázs, én idejövök értetek napnyugtára. Legyen jó napotok. Enikő lányommal nekem is lesz elbeszélgetésem. Te már elmondtad neki, merre hány lépés.”

Azzal el is hajt.. Elnyeli a Futrinka Rédai bácsi autóját. A csengetésre kijön a leányzó és hezitál. Nem tudja mire vélni a Balázs által előadottakat.

“Ez most a segítsd a bénát akció sok lánnyal karöltve? vagy nem egészen értem.”

“Jó, mi megyünk akkor. Szervusz, Eszter!”

“V…. v… várj. Lehet, hogy érdekel. Megvártok?”

“Ezt kérdeztem, hogy van – e kedved jönni. Megvárunk. Fürdőruhát is vegyél magadhoz. És viselkedni kell, ahová megyünk. TÉNYLEG!” kiabálja utána, mert Eszti kis futólépésekben megy fel a lakába közben.

“Jó. Jó – jó. Igyekszem :-)”

“Ez másik csónak. Bogi, gyere ide mellém. Eszter, rögtön ülhetsz ide elénk.” Ezzel indulunk is a Futrinkából a Nagy Pandúr szigetről. Az újdonsült pár foglal helyet elöl, az orrnál.

Ahogyan nyár elején, most is ki a fő folyásra. Jön a Türr István híd és a felhők a nap elől hiába takarják: Dunafürdő mellett haladunk el.
“Erre buszoztam rengeteget amikor elkezdtem mostanában találkozgatni az urammal.” Mutat a Duna hídra Polák Barbara.

Elhagyjuk az Arany partot és Veránka túlsó szélénél vagyunk bal felől. Jobb oldalról kőhányás. Egy csókot kér Balázs, amit vissza is adok neki. Csak én hosszabban. Igen ám, de ezt Eszter is látja.
“Na gyere ide gyorsan.” nyomatékosít Balázs.
Lecsúszik az ajkakon, ami le kíván csúszni és… Fordulunk balra.

Hol vagyunk? Aránylag tágas és szépnek is mondható.
“Hölgyeim és Uraim, mondtam; hogy nem megyünk messzire. Ez a Vén Duna. Amit ecseteltem is a mellettem ülő Boginak vakáció elején.”

Megjön a nap. Előtte próbáltam valamit művelni a számokkal.
Kikötünk. Egy külön hangulata van ennek a holtágnak. Úszom egyet. Balázs int, hogy óvatosan. Akadhatnak erre torzsák és bedőlt ágak is.
Eszter futkorászni kíván és Balázst ugyanerre sarkallja. “Azt hiszem, ennek a kérésnek vonakodom eleget tenni. Azaz: NEM! Gyere inkább. Evezve bemutatom neked a holtágat, aztán visszajövünk a többiekért.” már pattan is be hozzá Eszter. Ott bezzeg tud a seggén ülni. Mindegy ennek a lánynak, csak a popsiját vigyék.

Mi hárman erdőnézőbe megyünk. Az úr óvatosan mártózik. Jól úszik! Megpillantunk egy őzet kicsinyeivel. Nézzük, de nem sokáig. Nehogy megzavarjuk. Eleve ritka lehet ilyet látni. Ez még azért nem a gemenci vadon közepe.
Amíg én újra a példákat nézem, Barbiék meg beszélgetnek. Feltűnik Balázs és Eszter. Barbi kérdő pillantása szegeződik rájuk.

“Nem, nem az állatok előtt történt. Kapott amit kapott a kisasszony; de főleg kulturálódni vittem. Gyertek, most mindnyájan megyünk. Neeem, Eszti. Bogié ez a hely itt. Egészen eddig mellettem ültél és nézted ahogyan evezek.” Elneveti magát és a csónakorrhoz tart vissza.

Van itt egy szép apróbb lefolyás. Csermelynek nem nevezném, ahhoz nagy. De szép!

“Bogi, add a fényképezőgépet.” “Köszönöm!” Egy ágat megfogok addig, mert azért van itt sodrás még ha kicsi is. Két hosszú cuppanós ajaktalálkozás Balázstól. “Itt nem nyelvezünk, Bogi; mert akkor fejreáll az Eszti” és akkor a többiekhez szól “Megyünk tovább. Nem sok van már hátra, fiatalok. Menjünk végig rajta?” Barbi és ura felemelik kezüket és néznek hátra.
“Igen! magasles is lesz?” nevet Eszti.
“Tőlem belőhetsz oda egy csúzlival, csak a vadakat ne zavarjuk. Meg ha egyáltalán valahol találsz csúzlit. Igen, erősen valószínű a magaslesek felbukkanása.”

Balázs most lassabb evezésre vált, hogy módunk legyen elmerengeni a tájban. Felhő érkezik. Barbi udvarlója kamerát vesz elő. Jó hosszan filmez. Ezt a csókok rétje követi, mert ezt az előzi meg; hogy a kapuslány megsimítja a combját. Nyelv nélkül, de találkoznak az ajkak. Én ugyanezt teszem Balázzsal és ugyanilyen tempóban időnként a vadonra is meredve.
Eszter? A kis Esztike célba veszi az orrot. Mit rosszalkodhatna, de semmit sem talál 🙂 Balázsnak a kapuslány udvarlója betekintést bocsájt, mit vett fel a géppel.
“Köszönöm szépen, érdekel. Nagyon szép! Új gép?”
“Nem mondanám, de sohasem hagyott cserben. Nézzed csak. Látom, neked is tetszik amit rögzített.”

A kis huncutkát ezalatt lenyelvezi barátságos móresban a végén cserfes mosollyal Barbara és a nyálcsere végén megsimogatja a mellét. Eszti néz egyet, párat és ő puszikat de cuppanásmentesen helyez el úgyszintén Barbi mellein. Én nem láttam semmit, csúcs ez a csaj. Ezt tényleg csak dugni lehet, habár a jövő még Pécsen akármit hozhat neki. Pasit is akár. Nézem még valameddig Balázzsal a felvételt. Gyönyörű. Felnézve fekete gólya repül el felettünk. Megbököm az urat.
“Szép. Köszi, Boglárka. Ez ritka madár a gólyáktól.”

Kiérünk a torkolathoz. Eszter kap a visszaútra camping széket, hogy ne végig a taton kelljen ülnie. A nap megjön és ezzel feléled a madárvilág. Vaddisznókat és szarvasokat nem, de nyomaikat látjuk a parton. Ide jönnek ki minden bizonnyal inni alkonyatkor. Visszajön a felhők takarásából teljesen a nap és kiteljesedik az, amit az imént láttam. És most: Hol lehetünk? Balázs, ez a ravasz róka ügyesgép biztosan tudja rá a választ. Csak a másodpercre vár, hogy bejelentse: szavaira van kihegyezve a fülem.

 

Kósza vadkacsa

“Barbara, Boglárka, Eszter és mi ketten férfiak: itt most újra kikötünk. Nagy tisztás, amit láttok és az erdő. Itt már nem borul össze. Az időjárás úgyszintén kegyes hozzánk. Séta itt a parton.”

“Egy közös fénykép? Ezt külföldről szereztem be” Kérdezi Barbi barátja.
Összeállunk a parton. Balázs engem és Esztit a vállainknál átkarol. Az úr a vállam teszi egyik kezét, Barbi pedig őt a derekánál fogja át. Egy percen belül kattan is e nap emlékére a fotó.

“Lányok és fiúk: ez a REZÉT. Ha Enikőnek megjön az esze, ő is megcsodálhatja. Gyertek, beszállás a csónakba. Ezt szánom zárásnak. Ez a kisebb holtág.”

Kerítések és erdő. Terebélyes part, ameddig a szem ellát és széles mellékfolyam. Az alkonyat közeledik, de addig szemünk elé tárul néhány táborhely. Halak is csapnak és egy – két horgász is várja kapását. Van aki villantózik, van aki fenekezik, van aki beéri csak simán az úszó használatával.
Előttünk egy bedőlt fa, másikat meg kimosta egy áradás. Szomorú látvány, de ez is szépséget ad egy holtágnak.

Kiérünk a főágra. Csendes a Duna folyam. Itt már berreghet be a motor és szemből szintén kőhányás fogad minket ladikokkal és halászokkal. Duna híd, Kamarás Duna. Réce napozik az alkonyatban. Úgy meglepődünk. Alszik. Békén hagyjuk. Esztert hazaviszi a ladik benne bohémságának emléke a kapuslánnyal fűszerezve 🙂 Időben vagyunk. Hamarosan jön a Rédai bácsi.

Amíg Eszter elrendezi magát, Barbi és ura várnak. Beszélgetnek. Balázs meghúz engem a hálóban egy szép heverőn.
Eszti elkészül. “Most akkor? Ismertem mind a két helyet, de azért köszi!”
“Zárd be az ajtót és ha így körülbelül tudsz viselkedni, legközelebb is jöhetsz.” Az ajkak Eszti részéről megkeresik az orrok alatt lévő nyílást és a lány mosolya int búcsút a lemenő napnak. Balázs viszonozza.

Fényszórók villanása. Rédai bácsi! Várakozott már, mert Barbieék jeleznek. Bejönnek kintről. Éppenhogy befejezte Eszter a csókot mosolyogva Nemeter Balázzsal. Keresztbe fonja karjait, egy elég szép pólót vesz fel és integet nekünk.

Én annyira jól éreztem magam. Nem a szex és a csók. Az nem játszik ebben szerepet. Az a testek s hormonok csatája.
A Rezétet s Vén Dunát se láttam még. Különlegesen ritka, egyedi élményt kapok velük ezen a napon. Talán szerencsét hoz és meghozza nekem a sikeres pótvizsgát? Pár hét s hí a toll a papírhoz az egyik tanteremben.

 

A folyópart új lányai

Isten hozott, Kamarás Duna. Balázs, Enikő és pokróc meg zene a társam. Barátnőm és Balázs enyelegnek, ezután a vízben várja Balázst, aki hozzám guggol le. “Durcás, de nem érdekel. Majd megtanulja, mi az élet. Se szexet, se mély csókot nem kap tőlem. Most megyek utána a vízbe. Labdázunk majd.” Elmerül bennem, nyelvemet is nyújtom. Két kezébe zárja arcomat.

Jó az idő. Meg rajtam a zene, de szúr a nap. és nincsen naptejem. A szomszédságomban két lány napozik és beszélgetnek. Van napkrémjük! Odamegyek és ajjaj. Egy szavukat sem értem. Most mi lesz?
Megpróbálom angolul. Beszélik!
A sark körről jöttek ide élni. Testvérek. A bátyjuk a havasokat választotta és használhatom a naptejüket.
Nemrégen érkeztek és valószínű a városközpontban találnak ideiglenes szállást. Ők vissza nem mennek a hóba. Látogatni fogják a testvérüket, de köszönik szépen; nekik szimpatikusabb ez az égöv 🙂
Olyan szépek, mintha egy magazin címlapjáról léptek volna ki. Bekenik magukat ők is. Megyek vissza. Vagy zavarom őket?

Nem! Hozzam közéjük bátran a pokrócunkat. A zenéket nem ismerik, de érdekli őket. Meghallgatják. Nézik, hogy mit csinálok. Na neeeeeeeeeee (reagálják).

A vállamhoz jönnek és nézik a matematikát. Náluk ilyen nincsen. A túléléshez oktatják be az utódokat a szülők. Nem ismert a tantárgyak fogalma. Ezeké biztos, hogy nem. Kérdésemre azt felelik, máshogyan sajátíttatják el velük a számolás kellő ismeretét.
Kérdésükre mutatom, nálunk hogyan néznek ki az okmányok; mert erre is szükségük lesz és bólogatnak: Itt szeretnének élni. Nevetnek, hogy tíz év elég volt a vacogásból. Testükre mutatnak, hogy itt legalább le is tudnak barnulni.

 

… és a fürdés velük

Balázs kevésbé tud angolul. Igyekszik legény lenni a gáton. Ugyanis Enikővel nézik, mi a fene folyik itt velem. Valami két jó csaj ide tévedt 🙂
Megcsókol a vízben úgy kettő percig. Kérdő pillantások a lányoktól. Hozzám fordulnak. El kell nekik magyarázni, Náluk ilyen szokás kevésbé van. Orrokat dörzsölnek össze. Persze, hogy kérdéseket bombáznak felém. Segítek. Elvégre én vagyok a legkulturáltabb.

Hallgatják, hallgatják amit mondok. Azt örömmel hallják, beszélik az angolt itt. Teszik nekik a Halászlé Fővárosa. Igyekeznek majd megtanulni magyarul is.
Édesanyjuk segített nekik térképen idetalálni (hát jó messzire jöttek).

Miután Enikő is megkapja a csók adagját, kérdezem Balázst: tud – e nekem segíteni? Én vagyok a tolmács, a lányokat ismertesse meg ott a vízben a CSÓKkal s az érintéssel az alapokhoz. Nem hinném, hogy nehéz dolga lesz. Balázs rögtön bólint. Már úszik is a lányokhoz.

Mondtam én, hogy megy ez.
Kulturák találkozásánál elhiszem, hogy ez problémát okozhat. Legalább Balázsra is rakódik az angol nyelvből 🙂 Mindent úgysem tud majd rögtön megjegyezni. Én mind a két lány kérdéseire tudok felelni. Arra időnként én is kérdést teszek fel. Ezzel így elvagyunk jó ideig.

Azzal a kezdő angollal Balázs úszik egyet velük.
Menjünk mi is?

Boglárka, ugye nézed az órádat? Jövő pénteken vizsgáznod kell.
A lányok is jönnek elébed tartani benned a lelket?
Hívd meg őket és akkor a fülük még jobban megismerheti a magyar szavakat. Természetesen a segítségünkkel karöltve. A világ legnehezebb nyelveinek élén díszeleg ez a nyelv. Nem véletlenül.

🙂

 

5. Évad

1. Rédai Rodeó

Esti kis tangli kerékpározás egybekötve nézelődéssel és vásárlással. Újdonsült barátnőm van velem, kinek nevét még meg sem jegyeztem. Kiérve az üzlet parkolójába autóban ülve látom Enikőt Barbara volt kavarótársával. Eszik egymást. Utána valamit néznek és tanakodnak körülpislantva, merre lehetne valahova a leggyorsabban elérni? Még fent van a nap, de azért fényszórót kapcsolnak. Tető leereszt és induljon a járgány. Nem tudom, miért kell sietniük, Enikőt jó régen nem láttam már. Elég jól veszi az autó a kanyarokat, mert szűk helyeken kell gyorsan szlalomozniuk és nagyon sürgős nekik a valahova eljutás szándéka. Sehol sem fékeznek és forgalom sem akadályozza őket. A zötykölődő, de szép hangú autó eltűnik velük a híd irányába Pörbölyre.
Engem érdekelne, merre mennek és miért? A lány megkérdezi egy barátját, kinek vezetői engedélye van, hogy nem gond-e? Már indulunk is, segít nekünk. Igen ám, de valaki megjegyezte a rendszámot? Amíg ezen tűnődöm, bőven Várdomb előtt: még Bátaszék környékén beérjük őket. Innentől a kórházban állnak le Szekszárdnál. Mondom a lánynak s a sofőrnek, maradjanak itt. Mindjárt jövök. Követem a két díszmadarat. Döbbenet! Enikő tényleg terhes. De ehhez miért kellett ideáig elrally-zni? Hm.

Visszaülök az autóba. Legyen Baja. Hamarosan pótvizsgázom és már megy le a nap. Mögülünk megintcsak autó jön. Elég élesen. Farát kidobva előz ki minket. Felkaptatnak a hegyre. Mondja a fiú: A kilátó van erre.

“Boglárka, kövessem még? ”
“Itt a kilátóig még, utána menjünk. A szőlőrengetegbe nem megyünk utánuk.”
“Itt vannak. Kiszálltak a járműből s fel a kilátóba. Most tűnnek el az ösvényen, ami levezet a borok városába.”

“Jól van. Köszönöm szépen! Menjünk. “

A sétát viszont vagy befejezték ilyen gyorsan vagy nem mentek végig az úton, mert a szép jármű immáron feltolt tetővel beelőz minket miután a sofőrje egyenesbe hozta az autót; beveszi valahogyan a kanyart 🙂 és kielőz minket.

“Boglárka, nem tudom; ki a barátnőd lovagja. De vezetni tud! :)”

“Hé, egy pillanat! Már nem is az úr ül a volánnál. Ez Enikő!” adok váratlanul hangot gyors meglepődésemnek észrevételemmel. “Átvette a volánt. Odaadhatta neki a fiú?”
“Most csináltak egy csendőrkanyart és mennek vissza fel a Szőlöfürtbe” Mondja a lány, azaz újdonsült új barátnőm hátulról. “De ő kevésbé csikorgatós.” “Hát persze! :)” felelem. “Elhiszem, mivel Enikőnek nincsen jogsija. Ez is kockázatos így itt fent a kis dombok között.”

A szerelmespár eltűnik a Szőlőhegy felé, de ott már nem torpedózva. Szépen haladnak és veszik a kanyarokat. Ez is teljesítmény tőlük, mert úgy vélem a srác menőzött neki. Az oké, csak Boglárka ezt így még a kicsi hegyek között is veszélyesnek tartja. Most már csak szépen, rendesen autóznak és kirándulnak. Valahol jól fent olyan szépen még le is parkolnak. Én utána szem elől tévesztem őket.
Felmegyünk még a kilátóba. Azon jár az eszem. Meg kellene köszönnöm valahogyan, de nem tudok fizetni. Diák vagyok.

“Itt még nem jártam. Szép ez az Alisca még este is. Gábor, Attila, Botond. Már nem is emlékszem, hogyan hívnak. Köszönöm szépen!”
“Ha csak ez volt a kérésed…? 🙂 Majd megjegyzed a nevemet, semmi probléma! 🙂 Becenevem sincsen. Lehet majd te adod nekem vagy valaki más? 🙂 Nem zavarlak?” átölelni szeretne. Ennyi idő alatt már végigmért? Mert az biztos, hogy tetszem neki. Közelítek a kezei felé és óvatosan kulcsolom ujjait. Hátrasandítok a “kis”lányra az autóban. Alszik. Tűzijáték lövi magát az égbe. A fiú puszilgatja a nyakamat közben. Én végig szeretném nézni. Mindig szeretem a csodálatát nyomon követve magamévá tenni.

“Türelmesen végig nézted. Más ilyenkor már elmerült volna a karjában vagy hasonló.”
“:)… Vigyél haza minket. Van barátnőd?”
“Valaha volt, kettő is. Most éppen nincsen.”
Ruházatomra tévedve tekintetem, kibontom neki a pulóverem, ami alatt csak a fürdőruhám van. Nem hosszú napra készültem. “Majd lesz! 🙂 Házi tűzijáték hangja ropog fel a közelből, én fizetek közben a fiúnak, mert csak ez van ingyen.
“Így még nem fizettek ki nekem fuvart :)”
Mosolygok. A hátamat simítja és “Megyünk, gyere. Hazaviszlek benneteket.”

A lány ébredezik. Amíg magához nem tér. Úgyis csak néhány enyelgő pár látja, lemegyek a sofőr srác nyelvéig, van itt valami párkányszerű. Most szépen “bűnhődjön” ez a szép szőlőtermő város, amiért Enikő nem ismeri a mértéket. 🙂 A testemhez irányítom a kezeit és most már ölelés is van, de nem tervezem hosszúra. Én is haza kívánok most már menni. Nagyon jól érzem magam, mert errefelé még nem jártam és új emberekkel lehettem. Készen vagyunk! Hát ez volt vagy 5 perc!

Arról beszélgetünk a visszaúton, hogy a korai terhesség nagyon nem jó ómen és a matematika sem szerencsés tárgy.
“Jól smárol a Boglárka?” – nézünk össze a fiúval.
“A végét láttam” és elmosolyodik 🙂
A fiú a tükrön keresztül válaszol az aranyos “kis”lánynak. “Baráti csóknak kiváló volt és szerintem aranyosan csókol.”

Megállunk még a Kamarás Duna partján. Leülünk a lépcsőkre.
“Hullócsillag! kívánok valamit.” Mondja a lány és behunyja a szemét.”
A fiúhoz érkezik egy csábos külsejű lány. Talpig feketében van s leguggol pillanatra mögé inkább csendben, mert a sofőr srác csendre inti. Mellkasig teljesen ki van gombolva öltözéke. Ez új! Farmerkabát vagy mi lehet rajta és farmermelltartó. Jó szexis, lazára hagyta a pántot. A kívánó lányt nem zavarja. Sugdosásra váltanak. Vagyis inkább halkan beszélnek. Helyet foglal a fiú mellé és mutatóujjával az ajkait kéri. Rámosolyog.
“Szia…! 🙂 Csak láttam, hogy itt vagy. Megyünk tovább a haverokkal. Láttuk mi is a hullócsillagot.” keresztbe fonja lassan a karját és óvatosan csókolgatja. Alig hallható cuppanással fejezik be.
Már áll is fel. Én a csillagokat és a szép eget nézem. Megszólít és megkocogtatja a vállam. “Köszönök csak. Szia. Látásból ismerlek.” Szájon csókol óvatosan. “Nem baj? Ez a bandaköszönés nálam egyenlőre.” Dehogy baj! Sötét van. Nem látja, akinek nem kellene. Belógatja a bájait (na ennek aztán ellenállni. Formás mellek, nem mondom), hozzám hajol és mi is váltunk egy rövid csókot. Utána mosolyogva tovább áll. Tér vissza a többiekhez, akik már várják. Annyit hallok tőlük: “Te mindenkivel smárolsz?” Nem mond semmit, csak mosoly és kicsi kacaj. “Messze van még a kupola? Menjünk oda! Vannak még hullócsillagok. Valamit még igyunk, aztán legyen nap vége.”

A “kis”lány kinyitja a szemét. “Kívántál valamit?” Érdeklődik a fiú.
“Igen” hangzik a válasz. Elnéz a fiú a csillagok felé, ezalatt a kislány felső mellkasig feltolja szép pólóját. Néz egykettőt a sofőr, miután a lányra néz újból. Az pedig kajánul néz rá. Megsimítja a lány derekát, aztán kezdeményez.
“Ezt kívántad?” jön az úr kérdése. “Hát… ezt, csak nem tudtam: beválik-e? :)” Csókcsatába kezdenek. Valameddig… nem mérem.

Jöhet az autó. Felállunk.

“Huhh, de jó kis hullócsillag volt. Nemigen láttam még ilyet.” A fiú mosolyogva hümmög egyet és megfogja a kezét.
“Ööööö. Hm?” vált kérdőre a lány tekintete a fiú szemeit keresve gyaloglás közben.
“Van kedved hozzá? ” a lány válaszára várat az éter. Meg is jön. Az anyósülésre ülhet.

Engem visznek haza előbb. Utálok ideg lenni.
A pótvizsga sikeressége körül forog minden gondolatom. Sikerülni fog? Azon kívül, hogy a fekete öltözetű lány nem tudom, ki volt. Egyszer talán láttam, de az régen volt. Nem hittem, hogy emlékszik még rám.
Az a fő, hogy eme kis leányzónak friss udvarlója van. Lehet, ezzel én már nem is kell tovább kényeztessem vasárnaponként 13kor.

2. Nem biztos, hogy minden csók rossz

Kiválóan telik ez a nap. Napozás és fürdés. Hallgatom a kedvenc kapott dalaimat Bankótól. Csak ahogyan változik a vízszint, kagylós lett. Védőcipő is van rajtam, de még az is megtalálja. Balázst régen láttam, valószínű elfoglalt lehet vagy hasonló. Jé, ott kerékpározik el a Futrinkára. Tuti, a csónaktulajdonos lányához megy.
Apró felhők közlekednek az égen. Még így is szépen mutatja magát a part. A lányok keresésére indulok. Hogy is hívják őket? Karszky Viola és Karszky Violetta. A főtéren lehetnek valahol? Megvan, megtaláltam őket. A meghívónak örülnek. Igyekeznek ott lenni. Elkísérem őket kérésükre vásárlásra. Melltartót vesznek.
Kerékpározok egy rövidet. Visszanézek még a partra? Nem tudom. A délelőtt ott lett töltve. Merész ötletem támad. Gyors kiutazás falura barátnőmhöz, Taszef Petrához. Kerékpárral messze van. Legyen busz!

Nincsenek sokan a járaton. Most nem teszek zenét a fülemre. Délelőtt az órák alatt kizenéltem magam, no meg a természet is lefoglalt. Nem szeretek egyedül ülni, de ez a csend is jó most. Felszáll néhány fiatal, meg pár felnőtt s nyugdíjas. Látszik, hogy augusztus van. Van forgalma a járatnak, de júniusban és júliusban azért tömöttebb.
„Helyet foglalhat itt valaki? J” érdeklődik egy hang. Ez a formás mellű titkárnős szemüvegű múltkori talpig feketében lévő lány. Most is hasonló ínycsiklandó öltözék veszi körbe testét.
„Tedd le a kis popódat. Álmosnak tűnsz. Rövid volt az éjszaka? J”
Apró cuppanós csókkal üdvözöl, kicsit még megtoldja mosolyogva csókokkal s mondja hogy a barátjához megy. Végre egyenlőre révbe ért. Nem Budapestig megy, de nem mostanában lesz a végállomás. 2 – 3 óra múlva? Mielőtt karba fonná kezét és aludna egyet mert buliból jön, elmeséli; hogy a múltkori nem bandaköszönés volt: mindössze kíváncsi volt – > Van – e kedvem csókolózni vele? Kuncogok egyet. Csókolgatom pár percig. Nappal van, nehogy bárki meglássa. Még vagyok oly bátor is, hogy nyelvét megkeresem. Kényelmesen elhelyezkedik, vállamra a fejével. Én közben olvasok és már unalomig birkózom a példákkal.
Én előbb le kell szálljak, de úgy hagyom ott a számomra rokonszenves lányt; hogy mindene rögtön ott legyen a keze ügyében. Legszívesebben vele utaztam volna végig, de hadd legyen a kapcsolata mámorában.

Leszállás. Nem kívánok sokat időzni, de Petra délelőttre időzítette egyik látogatását s itthon van. Készül majd ki a közeli kanálisra lazulni, napozni. A szülők benyitnak, hogy elmennek bevásárolni, jönnek majd. Integetnek, hogy jó látni engem.
Aránylag sokat beszélgetünk, mutatja a zenéit. Pár könyvet mutat még. Szemezgetünk a rejtvényekkel. Édesanyja szokta fejteni. Vajon nehéz lehet?
Már megy is a kerékpárjához. Előtte az ágyhoz kér engem. Mit szeretne? Csak néz rám. Jajjj ne… Kicsit cuppan. „Nem baj?” Nem szólok semmit, csak mosolygok. Elfekszem az ágyán hanyatt és buksiját simogatom. Na ezt minek nevezzem? Baráti eseményismétlés pár hét után? Nagyon nem lehet ide más szavakat találni J
„A jövőben nézzünk Polipot? Eszembe jutott Enikő.” kérdezi a csókok közben.
„Enikőnél bajok vannak, Petra. Hosszú történet. Majd elmesélem. De ha nem csinál semmi meggondolatlanságot vagy jól jön ki belőle: megismerhetjük a Polip sorozatot” Felkelek az ágyról, mert a matek a nyakamon. Nem éjszakába nyúló napot tervezek most. Elköszönünk, már pattan is a kerékpárjára.

Na most érdekes, hogy sok fiatal van a buszon, ők is valamerre járhattak valakinél látogatóban? Rendesen hazaérek. Több füzet már nem fog betelni. Most Űrgammázom elalvás előtt. Kis fagylalt és jégkrém viszont nagyon is jólesik az ágy és párna ölelése előtt.

3. Egy újabb pár?

Betérek egy általam választott presszóba. Itt még nem jártam. Csak szeretnék meginni valamit. Rosszul kanyarodtam kerékpárral és fáj a csuklóm. Nem vészes, de érzem. Estem sajnos.
A pulton elfogyasztom ezt a Bambit. Itt van az elvileg foglalt fiú, a sofőr is. Az egyik boxban üldögél a szintén elvileg már barátnő csáblánnyal. Mutatja a gyűrűjét. Azt kaphatta a lovagjától? A fiú gratulál neki. Összemosolyognak és ölelés szerűség jön. A lány félárbócra ereszti farmerfelsőjét, ami alatt egy fehér topszerű van fehér melltartópántok vállán. Valamit mutat neki, hogy… és ujját a fiú ajkára helyezi. Már találkoznak is a szájszélek. Ezúttal a fiú kezdeményez. Nem mély csók, inkább baráti simogatás ez.
Megiszom az üdítőmet és a kijáratot veszem célba. “Várj. Most vettelek észre. Ráérsz? Nem tartalak fel sokáig. Gyere.” Szólít meg a lány.
Odaülök közéjük. Meghívnak egy üdítőre meg apró rágcsálnivalóra. Ők is mennek, nem időznek sokáig.
“Hát még itt is beléd futok? Mi a helyzet? Pótvizsga? Menni fog?” lepődik meg a fiú.
“Igyekszem. :)” Érkezik a válasz.
“Mi aránylag régen ismerjük egymást. Többször megpróbáltuk együtt, de az élet nem úgy hozta, hogy egy pár legyünk. Most pedig ma délutántól mind a ketten foglaltak vagyunk, aztán ki tudja mit hoz az élet.” Fejezi be monológját a lány és néhány cuppanás nélküli csók landol máris a reménytelen szerelem képviselőjén. “annyiszor megpróbáltuk, egyszerűen nem megy.” Teszi még hozzá a lány.
“Ízlett? Örülök, hogy a vendégünk lehettél.” Állunk fel. A kerékpáromat el tudja a fiú helyezni hátul. Buszmegállóhoz megy az autó. Ott még búcsúcsókot váltanak. Egy jó szenvedélyeset. A lányt elviszi a busz.

A fiú hazavisz. Kerékpárt segít betenni a helyére. Utána elmegy és még mondja. Nagyon sok sikert kíván a pótvizsgára. Nála is a randevúk hamarosan elkezdődnek. Úgy néz ki, a lány beválik nála komoly kapcsolatra. Érdeklődik, a csuklóm mit csinál? Azt felelem: Majdcsak elmúlik pár nap alatt. 🙂 Most ő fizetne amiért meghallgattam az autóban 🙂 Mivel? Na legyen: kissé hátrálok, de hagyom hogy csókja elérje Boglárkát. Utána úgyis a matematika vár. Hiszen a zsákom velem van most is. Abban lakoznak az íróeszközök és felületek. “Itt laksz?” Kérdezi az egyik barátságos csók után. “Igen, itt és köszi, hogy elhoztál. Megadja a címét: “Ha bármikor hasonló probléma lenne: Ez a címem. Telefonkönyvben megtalálsz és akkor szintén segítek. Ha éppen ráérek. Ne kerülj gyakran bajba! :)” És megsimítja arcom. Beül az autójába. Behajolok hozzá és köszönőcsókkal, mosollyal engedem útjára. Ez azért egy elég szép nap eddig, nem igaz?

Anyától és apától kapok borogatást, hogy a fájdalom csökkenjen. Csak ismétlés megy már. A különtanár délután nézi: Ez a minimumhoz elég lesz. Csodás! Akkor nekifutás! Ezzel a fiúval nem hiszem, hogy találkozom még. Mindenesetre a címét elteszem. A fiókban jó helye van. Hogy én kikkel össze nem futom nyáron illetve hoz össze velük a Sors? Hát ez mozgalmas nyár, az biztos. Viszont élveztem, nagyon is! A leginkább az idősebb Polák lánnyal való hajózás élményét. Előtte nem jártam vízen Budapesten. Még ha csak pár percre is.

4. Dunavecsén

Mindenfelé járt már a Polák Boglárka, csak a nagyszülőknél nem. Irány a busz. Apáék autóval mennek, mert be kívánja apa járatni az autót. Anya a másik járgánnyal megy. Ritka az olyan család, ahol mindkét szülőnek van vezetői engedélye 🙂 Nekem pedig azért sokat nyom a latban a diákigazolványom nyújtotta kedvezmény.

Huha. Tömött a busz. Egyetemisták vagy főiskolások lehetnek. Egy nem világszépség, de aranyos arcú és aránylag dúskeblű lánnyal szembe kéredzkedek be. Semmi kedvem matekozni, viszont nyakamon a pót próbatétel. Augusztus utolsó napjai ezek. Ő maga, a lány könyveket búj és írogat. Beugrik hozzá egy fiú egyeztetésre. Pár perc múlva megköszöni és arcpuszival ül is vissza.

“Bálint, hogyan állsz? Sikerül?” Érdeklődik a mellettünk lévő üléshez szólva.
“Igen, haladok. Pihenj csak. Tiszteletem, kisasszony. De szép vagy!” mosolyog rám.
“Köszönöm! :)” Na itt is aztán hamar észrevették Boglárkát.
“Csilla! Idejössz?”
“Mondd, mit szeretnél?” Mosolyog. Mutat neki pár dolgot és magyaráz hozzá. A diák megköszöni és meg szeretné puszilni, de a lány a száját nyújtja és viszonozza is a csókot apró mosollyal.
“Ezeket még átírom, Csilla meg átnézem. Utána tanulok majd. Nagyon köszönöm! :)” Simogatja a haját. Ajaktámadás indul a lánytól, ami cuppanásmentesen végződik. Párat gombol a nyári ruházatán. Mosolyog. Erre a fiú viszonozza a csókot. “Aztán pihenjél is, Bálint :)” “Hogy van a barátod?” “Nem tudjuk egyenlőre tartani a kapcsolatot, mert messze ment tovább tanulni. :(” “Azért szurkolok neked, Csilla. Sokáig voltatok együtt.” Aprán harapdálja Csilla ajkait Bálint. Utána visszaül mellém az útitársam.

Ők pár óra múlva átszállnak. Másik járatot igényel? Ja nem! Különjárat. Lehet, hogy kicsit lerobbant a buszuk? Most megy. Mindnyájan átszállnak. Csilla jön oda hozzám”Elnézést, az évfolyamtársam: a Bálint érdeklődik; hogy megcsókolhat – e? nem tudja levenni rólad a szemét.” És már közeledik is Bálint válaszváró tekintettel. “De Csilla, nincs sok időtök. Át kell szállni. Boglárka vagyok amúgy. A válaszom igen, jöhet.” Bálint se szó se beszéd, odajön és lekap. Kicsi nyelvet is szeretne. “Nézd csak, a tiéd lehet. Elfogadod? Találtam.” Egy hajgumit ad. Jól jön az még. A buszt lesötétítik. Tananyag elő. Egymás mellé ülnek. Csókváltással kezdik mielőtt szem elől téveszteném őket, utána tanulnak és beszélgetnek. Ahogyan látom a buszon: Pécs és Budapest a végállomás.

Én folytatom utamat Dunavecse felé. Hiába érzem egész hátralévő úton azt, hogy kiválóan megoldom a feladatokat. Ha egyszer vizsgán meg ki tudja, miket kell kiszámítsak. Csak ne geometriát fogjak ki, mert akkor az a nap megesz engem reggelire. Nehogymár mellbedobással jussak a sikeres bizonyítványhoz. Az nem az én stílusom.
Egy rövidet alszom, mert az én szemem is bele tud golyózni a folyamatos tanulásba. Megjöttem. Dunavecse egyénileg szép, de nem élnék itt. Pedig itt is folyik a Duna folyam. Nem úgy, mint felénk. Erre szintén akad belőle. Belefutok két lányba, akik valamikor kipróbálták a csókot. Régen láttam őket. Én köszönöm szépen, a nyilvános leszbizést befejeztem. Szerintem ezzel válok el tőlük utoljára, mert ellenszenv keletkezik. Nekik erős az egyéniségem. Meg más karakter is lengi körbe őket. Az egyiknek évek óta van barátja, másikuk magánéleti hátterét a homály fűszerezi. De nem is nagy szám az a másik lány külsőre.
Na nézzük a nagyit és a papát. Legalább ők szép helyen laknak e településen. A nagyi mindig is elég érdekes nézeteket vallott, ezért jövünk hozzá ritkán. Nem is tudom, hány éve nem láttam. 102 éves a papa. Szép kor! Az arca be van esve, de jól tartja magát a Polák papa. A mama szajkózza ugyanazt, amit egész életében. Hogy azt hitte: sose engedik el nyugdíjba. Felém az a megjegyzése (na ilyet se mondtak még rám): Milyen kimért lépteim vannak. Testvére meghalt nemrégiben. A Papán kívül csak a fia maradt. Megmutatja mama a kertet. Amíg bírják erővel, a papa gondozza. Itt élnek már jópár éve. Megnézik még a füzetemet. Nem sokat tud hozzászólni a mama. Régen volt. A papa többre emlékszik. Kapunk zöldséget és gyümölcsöt. Az egyik cicájuk nemrégen hunyt el. Hím volt s most szintén hím állatkával van pótolva. Ebet nem tartanak. Papa szeretett volna mindig kutyát, mama nem akarta.

5. Dunapatajról haza és… ráadás

Strandoltam Petránál és visz az autóbusz haza. Jó volt a kanálison. Akkor is, ha az nem ugyanaz; mintha Baján pancsolnék. Leülök, hogy a gondolataimmal lehessek. Valahol az ülések között a múltkor megismert sofőr fiú csókolgatja a szemüveges titkár kisasszonyt. Már jó ideje el vannak merülve, ahogyan nézem. Időnként levegőt vesznek, aztán folytatják. A lány oké, de a fiú autós. A lány kedvéért buszra szállt volna?
Miközben ezen tanakodom és az algebra festi elmémet, fiú kerül elém. Ez a múltkori főiskolás a buszról. Mellém ülhet – e? mert emlékszik rám. Zavar – e? Most nem szeretnék senkit magam mellé, de ha nyugton tud maradni. Budapesten tanul és Pécsen rokonai élnek. Erről mesél. Tanár szeretne lenni, de lehet; hogy csak a kutatói jön össze. Ez majd elválik. “Csilla hol van, Bálint?” kérdezem. “A Csilla pasizik. A barátjánál van. ” Nem beszél ezután. Hagyja, hogy tanuljak. Viszont szájon puszilgat. Nem reagálok. Kérdezi, mi a baj? Válaszolok neki, hogy ez gyors és figyelnem kell. Ha tud lassan és érzékien, akkor az úgy jó, különben zavaró 🙂 Amíg én oldom a példákat: Bálint eszik meg iszik. Csókolgatni kezd, de úgy; hogy közben tudja koncentrálni. Na így sem tanultam még. “Így jó lesz, Bálint. Tudok figyelni.” “Mindjárt le kell szálljak, hamarosan. Viszont örülök, hogy láttalak.” Elmosolyodom és folytatom a csókot. A nyelvemet is kérné, érzem. Na azt nehezebb lesz. Szerencsére nem örökre akarja, csak hogy kicsit az is legyen. “Nálad nincsen barátnő, Bálint?” ” A Csillát szerettem volna Boglárka, csak ő Őt választotta. Csókolózni szoktunk, de semmi egyéb. Odamutatja nekem a melleit és segítőkész is, de ennyi. Azt szerintem amolyan játéknak szánja. A teste és mosolya miatt érdekel csak a csókja, mert nála szebb lányt is láttam már :)” Én is elmosolyodom. “És feléd udvarló esetleg, Boglárka?” “Elvileg pótvizsga után van kilátásban valaki.” Egy jó negyven percig ezzel elvagyunk. Csókolgat. Megunom a példákat. Végighaladtam, amennyin végighaladtam. Egyben Baja következik. Most mi merülünk el Bálinttal a csókokban. Megjön a végállomás. Leszállok. Reméli, még lát. Megkérdezem tőle, körülbelül merre szokott járni s azzal őt viszi tovább a busz. Gondolom én, hogy le a határ felé. Mondja is, hogy most látogatóba megy ismerőséhez.

“Meg se vársz? Boglárka!!! Várj!” Szalad ez a valaki. Hátranézek. A mellei lötyögnek. Ugyanaz a fekete öltözék és közelebb érve megint karba fonja kezeit. “Szia, nem is beszélgettünk az utóbbi időben. Mi van veled? Gyere. Itt egy pad.” “Te hogy kerülsz ide? A nevedet se tudom s mit akarsz tőlem?” ” A nevem egyenlőre nem lényeges. Zavarok? A buszra várok majd. Megyek haza.” “Ja nem, nem. Dehogyis. Megfoghatom őket? Most nem szeretnék csókolózni. Pont egy nagy maratont vágtam le a buszon egy fiúval.” “Tényleg? Órákon át én is. 🙂 Van pár fiúbarátom, akikkel szoktam enyelegni. Pedig komoly kapcsolatra hajtok. Van, amelyik tud csókolni. Néhányuk viszont nem. Persze. Leülünk és akkor megfoghatod.” Leveszi nekem a melltartóját és akkor szabad a pálya. Mesél, hogy sokat bulizik és majd táncolni is kellene. Mert a csókok végeláthatatlan órái s időnként percei inkább jellemzőek voltak.
Hétvége van. Gyorsan benézek vele az egyik presszóba és táncolunk csók nélkül. Ölelés, simogatás és nevetgélés van. FélDisco, mert egy része stroboszkóp csak. A végefelé közeledünk. Pár dalkérésre is van lehetőség pont ezért, mert csak féldiszkó. Azt mondja tánc közben nekem. Tényleg mindjárt megyünk, mert az utolsó busz órákon belül elmegy s nélkülem nem kíván távozni. Egy fiú odajön hozzánk. Látva önfeledt táncunkat. Mindkettőnket felkéri. Lassúzásra is ad alkalmat az este. Pillanatra kiugrik a fiúval a sötétbe csókolózni. Nemcsak ők vannak ott kilibbenni bulipuszira. Bejönnek. “Boglárka, veled is beszélni szeretne a fiú, mind a kettőnknek a tánca tetszett neki. Nagyon jól érezte magát, hogy végre nem kanokkal ropta. ;)”
Kimegyek vele. Mit szeretne? Rögtön az ajtó mellett karol át. Most jöhet a gyors csók. Nem eszeveszett gyors. “Normál.” Mosolyogva búcsúzunk el hárman. A lány megy a buszhoz, én pedig haza. 🙂
A fiú elkísér? Eddig várt. Engem néz. Tetszem neki! Nyugodtan. Legalább nem vagyok egyedül. Belénk kötnek, de csak részeg alakoknak tűnnek. Köszön nekik. Nem részegek, csak józan bolondok. Tovább megy az a társaság. Van egy szép rész. Megfog. Átkarol. Valakik elmennek mellettünk. Kinyitom a szemem. Valahonnan buli hangja morajlik. Fiú és lány áll meg szintén csókolózni. Na jó. Jöhet velem haza. Csak az messze van innen. Időnként azért csókolgat meg én is őt. 🙂 Otthon vagyok. Zsákomat nézem. Minden megvan. Simítja szép hajamat. Testemet nézi. Engedem, hogy ruhán és melltartón át simogasson. “Van kedved ahhoz? Látom, hogy nem tágítasz mellőlem :)” “Jobban bejössz nekem, mint a barátnőd. Igen. :)” “Ha vigyázol rám…” “Nem!” Azt mondja ne. Ne rontsuk el. Esetleg később. Fiatalabb is nálam. Pár hónappal. A közeli pad és fák koronája alatt még ajkaimhoz passzintja ajkait és ölel. Utána elindul. Egy busszal el tud robogni. 🙂 Az éjszaka nyugodt. Vár az ágyam. “Beszélgetést hallottunk, kislányom. Minden rendben? Milyen jóképű és illedelmes fiúval voltál. Nem leselkedünk, csak még ment a műsor.”
Anya mosolyog “Apád újabban átment megfigyelőbe. Autózásból jöttünk. A Balázs barátod autóját teszteltük.”
“Menj csak aludni, Boglárka. Ebből még akármi lehet, ha ez a fiú hazáig elkísért; hogy vigyázzon rád.” Intézi búcsúzó szavait apa felém mosolyogva.
Boglárka célba veszi az ágyát. Hát. Lehet ez a fiú is érdekel. Attól Balázzsal még elkezdhetek járni ősztől.

6. A nagy hajrá

Reggel van. Eleget gyakoroltam már. Jöjjön a menetek menete. Apa – anya bevisz. Kiteszik a kerékpárt nekem, hogy akkor távozhassak, amikor kedvem kívánja. Balázs, Enikő és palija, Barbara és szintén palija, Karszky Viola és Violetta. Na, el tudtak jönni. Eszesdi Tamás és felesége a kisgyermekkel. Kész csapat! A lány van még itt a titkárnős szemüvegű. Mellei most is még ott mocorognak a ruha alatt. Kivágott ruhában van, de csak kigombolt. Nem széttárt. Valahonnan megtudhatta, hol kell javítóvizsgát tegyek?
Hiányom van. Balázst elhozta egy ismerőse, Eszesdi Tamás. Megengedi. Csillapítja barlangom éhségét. Most már jöhet a vizsga. Vagyunk egy páran. Szögfüggvényeket húzok. Néhány egyenlettel. Csak ne másodfokú legyen, mert fejre állok! Megkezdem. Próbálgatom. Szünetre kimegyek. Az egyik bizottsági tag kiírja, mikor mentem ki. A kis mocorgó mellű könyököl a nyitott ablaknál és Balázs csókolgatja. Látszik, hogy van bennük illem; mert nem rögtön az orrom előtt vannak egymással elfoglalva, hanem jópár ablakkal arrébb. Most már kiteszi a melleit ahogyan szokta. No nem premier plánba, de azért pár gomb lejjebb gombolódott 🙂 Egy mosolyt látok, ahogyan kicsit szünetet tartanak. Én megyek vécézni. Inni és enni. Jövök vissza. Már nincsenek az ablaknál, egyenlőre. Jön oda a mindenki. Balázs mondja: amennyit csak lehetett fordítgatott a Karszky testvérpárnak. Az nagyon jó, hogy mosolygósak. Kérdezik, hogyan megy. Hát nehezen. Balázs megfogja a kezem. Kéz a kézben az ajtó elé kísér a mondattal csók kíséretében, hogy “Mindent bele, kis Boglárkám!” “Köszönöm!” Szájon illetem kis apró cuppanással és már nyílik is az ajtó kezem által.
Nekiveselkedni Boglárka! Valamit alkotok. Nem utolsóként. Vannak még páran utánam. Nézi a tanár. Menjek pihenni. Kimegyek. Apró csókok megint Balázsnál és lánynál. Mosoly meg kuncogások. “Na mi van?” Odajönnek. “Készen vagyok, gyerekek. Eredményvárás jön.” Balázshoz megyek vendégségbe az ajkaihoz. Utána nézelődni. Elcsevegek a Karszky lányokkal s a többiekkel is. Kell várni, rendesen!

Kijön az egyik bizottság tag. Én közben kortyolok meg falatozom. “Elfogadható!” Feleli. Hívnak be. Kora délután van. Megfeleltem. Örömmel veszem át az okiratot. Léphetek következő évfolyamba. Elégségessel, de megfeleltem. “Mindjárt jövünk Boglárka” néz rám a szemüveges lány és Balázzsal megindulnak. Mutatja Balázs a kormányzó mozdulatot. Akkor Tamás autójához mennek. Meghúzza. Menjenek csak! Egy beszéd még úgyis hátravan. A hivatalos része.

Meghallgatom. Minden pótvizsgázó be kell menjen. Jöhet a megérdemelt pihenés. Bizonyítvány nálam. Másodikos vagyok.

Hazakerékpározom. Balázst elviszi Tamás haza. Ott kell úgyis összefussunk Balázsnál. A lányokat Tamás autója viszi Balázsékhoz.

Anya és apa örül, hogy sikerült. Megyek a különtanáromhoz. Az is örömét fejezi ki. Meg lehet ezt csinálni.

Már kerekezem is át a rövid kis ünnepléshez. Mindenki ott van, aki számít. Enikő egy másik tészta. Van egy sanda gyanúm: hamarosan babával látjuk. Egy váratlan vendég kérem szépen! Balázs a kezemért nyúl.
“Áll még részedről? Kis művelt tüzes menyecske, Polák Boglárka.” A kezét elfogadom és csókban forrunk össze. “Igen!” felelem. Székért nyúl. “Foglalj helyet, barátnőm.”

Igen, de a csónaktulajdonos lánya jön toporzékolni. Hanyagolja őt Balázs. Semmi probléma! “Enikő, rövid időre igénybe vehetlek? Esztert lekezelem mielőtt érkeznél itt nálunk, de az olaszországi élményeket van kedved megint előadni?” Hallom a telefont. Balázs bement telefonálni a szép bézs színű telefonjukról. A választ nem hallom, de Balázs már tájékoztat is: “Enikő terhes, de még nem látszódik rajta. Idejön nekünk mesélni. Fordíts majd a Karszky lányoknak. Én azonnal jövök, csak ezt a csinos tyúkot megcsinálom az emeleten. Akkor nyugton lesz. Velünk szeretne lenni s így bele egyezett, hogy élményeket hallhat Itáliáról.”

Tökéletes! Hozzá is látok, amihez hozzá kell látni. Beszélek, nem kell beszélőkét adni nekem és sürgök forgok. Enikő bőven egy órán belül úgyis itt lesz. Nyilván az apajelölttel érkezik. Nagyon jól elcsevegek mindenkivel. Váltva időnként az angolra.
És mondtam! Megérkezik Enikő a férfival. Induljon a kulturált kikapcsolódás! 🙂 😉 Eszter nagyon örül. Nem szeret egyedül lenni. És… Legalább most Barbara barátja is hallhatja két hét élményét.

7. A Bakony királynője ölelésében

Nagyszülők meglátogatva. Újból autóba pattanunk. Az úticél ezúttal a Balaton felvidék. Öskü faluja. Az meg mi? Hallottam a Balatonról, de milyen lehet ott? Érdeklődéssel szállok autóba. Mennyivel jobb így: felszabadultan útra kelni. Nem kell füzetet nézegetnem, irónommal számokat formálnom és gondolkodnom a megoldáson.
Csakhogy pont el kívántak vinni megint kikapcsolódni. Semmi gond. Már majdhogynem családtagoknak számítanak. Balázs beül hozzánk apával. Két hely maradt még ott. Enikő ül hátra, mint terhes kismama jelölt. A jobbomra pedig az “apa”. Anyához ül be a másik járműbe Polák Barbara és erdész – természet érdeklődésű barátja. Nem szeretnének zavarni. Kiemelik. Nem zavarnak. Szálljanak csak be, de hosszú az út. Semmi gond! Egyikük sem járt még arra. Családfőként mi megyünk elöl, utánunk anya.
A forgalom nagy. Előzni viszont nem kell sűrűn. Párszor van csak ellenőrzés a sebességkorlátozás miatt, minket egyszer állítanak meg.
Aha! Azt én csak gondoltam, hogy forgalmat lát szemem. A déli part kapujánál, na az már az! Kocsisorok, csúsztatott kuplung. Van, hogy annyival mehet apa amennyivel szeretne. De nem mindig. Anya van, hogy le is marad tőlünk. Balatonalmádinál újra mögöttünk az ismerős rendszám. Anya beért minket. Nem kell, de azért fénykürttel jelez; hogy megérkezett. Integetnek nekünk.

Jöhet a hegyi menet. Iparterület jön. Szentkirályszabadja. SzabadBattyán, Hajmáskér, leágazás Székesfehérvár felé, Litér, útitábla Veszprém felé. Jól ki is szélesedik a táj. De szép! Csak úgy nyüzsögnek erre a balatoni falvak és városok. Megvan. “Gyerekek: Ez a Balaton északkeleti partja. Balra Veszprém várna ránk, a Bakony fővárosa. Ha a Veszprémre vezető utat sokáig követném, Zircre vinne el minket illetve még Tésre is. Az már a Balaton felvidék teteje. Onnan már nem látni a tavat, de szép! Gyulafirátót is arra található többek között. Tihany és Keszthely nyugatabbra van. Előbbi egy hegyen fekszik, utóbbi pedig az északnyugati part végén van egyedi adottságaival. Siófokon nem mentünk most át. Az a déli part fővárosa. Egy sík nyaralóparadicsom. A déli parton nincsen ennyi hegy. Ez az előnye az északi partnak a délivel szemben. Mi jobbra kell menjünk Várpalota felé. Mindjárt ott vagyunk. Ha bedugult a fületek, ne csodálkozzatok. Ez a hegyek paradicsoma.”

Pár km és megérkezünk. Varázslatos dombok, hegyek és templomok. Sokkal szebb és sokoldalúbb, mint Északnyugat Magyarország 🙂 Ösküre a főútról kell lekanyarodni. Ott vagyunk. Éppenhogy kiszállunk, két férfi áll a ház előtt és fegyverét kibiztosítva valami spanyol nyelven fennhangon beszél és azt szeretné gondolom én, hogy távozzunk. Nem értjük. Jön ki a család, akikhez jöttünk és kaput nyitva rájuk szól. “Sziasztok, elnézést a kellemetlenségért. Az úr és fia Kolumbiából való. Máris segítem a kommunikációt, ott mindennaposak az utcai harcok a bandák között. 🙂 Máris bebocsájtást nyertek.”

“Fiam, fegyvert le!. Nem idegenek. Rokonhoz jöttek több km-ről. 4 bort hozzál.”
Felénk fordul az úr és az asszony fordít nekünk. “Bocsássanak meg nekünk. Kolumbiából valók vagyunk és ott megszoktuk, hogy mindenki ismer mindenkit. Elfogadják?” Tölt a borból, kóstolunk. Hú, de finom. Mondják tőlünk sokan. Milyen bor lehet ez? Az úrnak és fiának bakonyi pincészete van. Őstermelők. Apáról fiúra száll a mesterség. Jön az újabb fordítás, itt már mosolyogva beszél az úr. Fia mosolyogva hallgatja “Fogyasszák egészséggel, mindegyik eredeti. A saját pincészetemből. Remélem, az ősi szokáshoz hasonlóan: a fiam is tovább viszi a hagyományt. Fiam, azt hiszem hogy azt mondtam; tedd le a fegyvert és rakd is el.” “Ja, bocs apa. Elfelejtettem.” Már rakja is el. Kalapjukat lengetve mosolyogva búcsúznak ősi nyelvükön rokonainktól és mennek a házukhoz. “Adios, Amigo. Adios!”

Bemegyünk, megvacsorázunk. Apa és anya úgy állapodik meg a vendégekkel. Reggel megyünk el illetve délelőtt valamikor. Látunk is valamit Ösküből. Most már ugyanis, leszállt az éj.

8. Itthon, a Séd pataknál

Ránk virrad. Elég vendégszoba akad itt. Balázs meg is húz még 23 óra előtt. Menjünk ki, nézzünk körbe. Itt más. Hegyek – völgyek, domborulatok. A reggeli után átölelhetjük az unokatestvéreket. Nincs korán kelés. 9 óra tájban lépünk ki az ágyból. Egy tanya van, valami fészer szerű. Más az élet, mint városban. Én még nem is jártam itt. Apa meséli az asztalnál, anyával való nászútja során került képbe a Balaton és sok időt töltöttek itt. Azóta is visszajárnak erre, valahányszor tudnak. Miután az általános része lement a beszélgetésnek, útnak indulunk. A Séd patakhoz érünk. Van egy magaslati rész. Ott megy a vonat. Alatta vízmosás, hol a patak csordogál. Elérünk egy tisztáshoz, ahol a kicsi dombra ráállva mutatja magát távolról vonulata a Bakonynak. Barbara ura fényképez is sokat. Nemcsak erre, a belvárosban is. Magát a patakot lefilmezi. Az unokatestvéreim megmutatják a fészert. Felmegyünk az emeleten.
Visszaérünk a házhoz. Aránylag nem zajos a főút, pedig haladnak erre azért kamionok. A megyénkben hozzászoktam már a falusi romantikához városhoz képest, de ez a balatoni falvak, az atmoszféra semmihez sem hasonlítható erre: Veszprém megyében. Egy külön világ az országon belül. Nem sietnek az emberek. Több idejük van mindenre. Másra fókuszálnak. Nagyobb az összetartás, az összhang ők és a természet között. Egy teljesen más szemlélet lengi körbe a Bakonyt itt, a keleti part tetején. A dombok között. Megkockáztatom, az ismerőseim közül ott Bács Kiskun megyében sokan nem is ismerik ezt a környéket. Na a török időkből származó magaslatra épített templomnak is van egy hangulata. Külön kis aranyos út a kis utcácskáival vezet oda. Mesélik rokonaim, itt egyszer majdnem megerőszakoltak egy lányt. Azóta be se megy a központba. Bízzunk benne, minden rendben van vele.

Jöjjön az ebéd! Jó kis balatoni halcsemege borral. Aki azzal nem tud élni példának okáért mert sofőr. Annak akad jó kis szőlőlé, bort viszont itt is kapunk elvitelre. A Séd patak átfolyik egy híd alatt és az a tisztás is egyedien szép, ami körülöleli unokatestvéreim tanyáját. Az ezt körül ölelő sík vidék egy hosszan elterülő róna. Várpalota innen úgy 7 km. Balra Veszprém van, a megyeszékhely. Jobbra pedig Várpalota, a város. Nagyon jó volt. Mielőbb találkozom az unokatestvérekkel, a két hugicával újra. Mesés környéken élnek. Persze ők is jöhetnek felénk. Várpalotára még benézünk. Onnan vesszük az irányt haza.

9. A magyar tenger

Egy újabb nap. Balázs érkezik, Csodás órákat töltünk együtt. Végig fogja a kezem. Nézik is az emberek az utcán. Ki ez szép pár? Becserkészi a barlangomat. Isteni!
Délután van már és kisvártatva vendégeket kapunk. Enikő és ura. Valamint a kapuslány s szintén férj jelöltje (?). A Balaton felvidéki friss élményekről beszélgetnek. A hatása alá kerültek. Amíg az úr a fotóapparátusát vizsgálja, Balázs meghúzza Barbarát az egyik vendégszobában. Mondta, hogy a “szerelem” még nem múlt el. Megbízom benne. Tudom, hogy szeret. Hadd hancúrozzanak. Szemrevaló lány a Barby. Különben sem Balázs a “bűnös.” A kapuslány simogatta neki magát, mit szólna egy kis hancúrhoz a hosszú és szép út előtt? Attól még szereti a barátját.
Apa nyit be “süket még nem vagyok. Nagyon tetszett Boglárka a barátaidnak a Balaton? Mit szólnátok hozzá, ha eltöltenénk ott egy hétvégét? Péntek van.” Örömujjongás. “Anya, szendvicseket már bekészítettem mert számítottam erre. Készülj. Nyaralunk egyet a Balaton északi partján!” kiabál le innen az emeletről.
“Jó, apa. Mehetünk. Perceken belül szállhatunk is autóba.”
A délutáni napsütésben indul útnak a két autó. Most is van forgalom. Ajjaj, de még mekkora! Kamionnyi hosszú sorok! A keleti kapuhoz érkezve meg aztán lehet araszolni. De olyan szép!
Megérkezünk. Nappal teljesen más a Balaton északi partja. Egy pillanatra, amikor üres az út csodák csodájára: a két autó egymás mellé kerül. Ablakokat anya és apa lehúzza. Örömujjongás: GYÖNYÖRŰ!

Fürdéssel és a szállás elfoglalásával kezdjük. Dombon vagyunk. Alattunk a tó kéksége terül el. Közvetlenül is láthatjuk innen fentről a magyar nagy tavunk keleti csücskét.
Fürdés és pancsolás meg játék után megnézzük a löszfalat valamint a Tártorján ösvényt ami a kilátóhoz vezet.
Következő állomás: Legyen Balatonvilágos! Itt is akad egy kilátó. Legyen még kicsi Balatonalmádi. Hogy az milyen szép! Fagyizunk meg sétálunk. Dodgem – be ülünk és helyi étket is elfogyasztunk. Sétálunk a strandon. Itt a falvak és városok visszaadják a Balaton egész éterét, varázsát. Mintha Budapesten lennék. Olyan az érzésem, soha nem áll meg az élet. Itt elidőzünk. Ránk alkonyodik, mivel Balatonkenesével kezdtük. Az esti fények is magukkal ragadnak mindenkit. Ez aztán életérzés.
Zárásképpen séta otthon a kenesei strandon. Egészen más élmény itt a hegyek között. Balatonfüred, Akarattya és Kenese. Egymás után vannak kézen fogva. Az az út is szép, ami északra vezet ki innen a faluból.
Ahogyan megyünk vissza pihenni a további két nap előtt, ringatják az embert az aszfalt hegyre települt útjai. Turistaház, kicsi piac. A faluközpontban a Kulturális részleggel és a park. Egy kis kukszliban található a rendőrség. Mondja is Enikő: “Csak sikerült bepótolni vizsgád után Balatont, igaz? :)”

Fel a dombra, zenélnek a tücskök. Egy hosszú völgyszerűség tátong egyedi mámorával mellettünk. Az elején van csak kiírás. Ez a jó hosszú Móricz Zsigmond utca. A domb aljától felvisz egészen a tetejéig. Azt még megnézzük, utána térünk nyugovóra. Onnan is, hogy miket látunk… Fények kígyóznak az égbe. Anya mondja, ezek Siófok diszkófényei.

10. 2 szép nap a Balaton felvidéken

Sétált még egyet Polák Barbara ura az éjszakában. Elnyeri tetszését a napnyugta utáni Móricz Zsigmond utca. Balázs az alatt átlopózik. Én alszom. Visszajövetelére ébredek az éjszakában pillanatra. Helyre tette ismét a kapuslányt. Elmeséli: azért megkérdezte Barby-t, működik – e köztük a nemi élet. Annak hiánya ugyanis kinyírhatja a kapcsolatot. Megnyugtató választ kap, hogy IGEN.
Balatoni reggel virrad ránk itt. Hét óra van, ébredezem. Balázs simogat, ahogyan látja testemet mozogni s szemeimet pislogni. “Szerelmem, fent vagy? Most te jössz.” És alul kutakodik rajtam. “Ja persze, jöhet. Csak szép lassan.”

Megnézzük Kenese nevezetességeit. Jöjjön Balatonederics, az Afrika múzeummal. Nekem nagyon tetszik és Barbara urának is. Elkápráztató ez a régi idők szép természeti értékeit felvonultató, azaz bemutató tárlat.
A Tihanyi félsziget a soron következő látványözön. Szépen elmélázunk az itteni orgonakoncert játékán és kilátás is tárul elénk a tóra innen. Vendégül lát minket a tihanyi rév is.
Ezek után néznek minket a hegyek. Hegyestű, a tési szélmalom. Gyulafirátót, a zirci táj, Keszthely, Zánka. Veszprém! Ösküvel szemben itt olyan panoráma fogad minket: félelmetesen szép a szemközt emelkedő hegy ahogyan magasodik. Lejtős út viszi utunkat hozzá. Egyszerre pazar a látvány és derűre viszi mosolyunkat. Sokat haladunk azért a vízpart mellett és szintén van alkalom fürdésre is.

Enikő tetszését a Balatonkenesén fellelhető tatárlikak is elnyerik. Nézem Barbara hajában a gumit, amit unokatestvéreimtől kapott.
Vízibiciklizésben is van részünk, bár akad olyan perc; hogy: felkorbácsolja a tó vizét a szél.

Káli – medence, Keszthelyi hegység, Kis – Balaton, Nagyberek, Pécselyi – medence, Tapolcai – medence. Magunkhoz se tértünk még az élményekből, pedig átszeltük az északi partot. Bakonytól a Badacsonyon át az északnyugati part csücskéig.

Egy utolsó nagy fürdőzés Akarattyán, Füreden, Kenesén és Almádiban. Amíg szüleim nosztalgiáznak és sétálnak, mi még az autó Scooter-be is beleülünk. Balatonkenesén még hajtánnyal való “autós” üldözés kipróbálásra is van lehetőség. Igaz, hogy bele kell nyúlni érte cserébe a pénztárcába, dehát ez a nyár most a végén szóljon erről is. Nap, napok és napok s ránk köszönt a szeptember.
Kapolcson találjuk a Művészetek völgyét, de nem jutunk sokra. Látunk belőle amennyit látunk a forgalom miatt J
Megtudjuk még Balatonon no meg anyáéktól is, a Balaton szépe (Miss Balaton) Füreden van minden év augusztus elején. Azt már lekéstük J
Fürdünk újra, anyáék is. Na végre eltűnik egy fertályórára kapuslány Barbaránk és ura. Megy az a nemi élet! Igaz, hogy szuvenírrel térnek vissza. Van innen mit hazavinni a szép balatoni tájról! 🙂

VAYA CON DIOS, Balcsi. Köszönjük és örülünk, hogy láthattunk téged; az Északi partot. 🙂 😉

Értékeld az oldalt!

Comments are closed.