Rossz álom – avagy a házmester különös esete a közös képviselővel

A lakó – Kirch Kálmán közös képviselő – éjjel háromkor ért haza. Kifizette a taxit, becsöngetett. A házmester nem jött. Fölmarkolt egy csomó havat és a homlokához nyomta. Be volt nyomva, mint az atom. Rátámaszkodott a csengőre, majd dörömbölni kezdett.
A házmesterben benne maradt a soron következő horkolás. Szájába, mint egy keserű íz, föltódult a düh. Gyűlölte az embereket. Gyűlölte a lakókat, kiváltképp a későn érkező közös képviselőt, imáiban gyakran kívánta fejére a rosszat. Sokat imádkozott, mert egy olyan szekta tagja volt, mely nem fogadott el mást, mint az evangéliumot, és a szombatot ülte meg a vasárnap helyett. Ezért szombaton lakógyűlést se tarthattak.
A közös képviselő nem ismerte a házmesterben dúló szenvedélyeket. Miután elkészítette az új társasházi SZMSZ-t és elkészítette az előző évi mérleget és beszámolót, beült egy kis büdös zenés helyre, és megpróbált felszedni valami ribancot. Nem sikerült, így megivott három dupla szatmári szilvát. Meghívta egy pezsgőre a Jolánt a másodikról – mondván elég tetemes a közös költség tartozása -, aki elmondta, hogy a következő közgyűlésen le akarják váltani, mint közös képviselőt. Ezen teljesen kiborult, a csaj lelépett, ő pedig szép lassan megnyugodott. Hazaérve három dupla után az ember már mindenkit így köszönt:
– Jó estét, aranyos Hornák úr.
– Dögölj meg, büdös, lábszagú disznó – válaszolta a házmester nem túl hangosan, úgyhogy elment köszönés helyett. – Az SZMSZ, Kirch úr – motyogta még halkan, magában. Tízkor kapuzárás, kérem ne dörömböljön! Egyszer valaki még feljelenti magát!
Ha éjfél előtt csöngették fel, még csak elaludt valahogy. Szerencsére itt, az új lakótelep legújabb házaiban, csupa korán kelő lakott, munkás- és állami alkalmazott családok. Csak ez a simlis verte őt fel minden hajnalban részegen. Ilyenkor már csak elkábulni tudott, elaludni nem.
Halkan párnájába dünnyögte, mint egy altatódalt: “Dögölj taknyos, szőke disznó, dögölj meg.”
A közös képviselő leküldte a liftet, bement a lakásába, és pizsamára vetkőzött. Állandóan mámoros volt egy kicsit. Kinyitotta az erkélyajtót. Kilépett az erkélyre. Nagyot lélegzett.
Nagyot nyújtózott. A levegőnek hó- és malterszaga volt, s a hónak meg a malternak még egy kis külön szatmári szilva szaga is. A szagkeverék olyan jól esett a közös képviselőnek, hogy egy lépést előrelépett.
A semmiben állt. Az erkélykorlátok még nem készültek el. Talán nem is fognak. A közös képviselő elsikkasztotta az árát. A haver szaki meg a cementet és sódert…
A kapualjban lógott ugyan egy cédula: “Az erkélyre kilépni szigorúan tilos” – amit még ő ragasztott ki a házmesterrel. A közös képviselő mindennap elolvasta ezt a cédulát – de belül ösztönösen irtózott minden tilalomtól. Egy közös képviselőnek csak ne tiltsanak meg semmit! Saját magának meg pláne nem! Csak azt vette tudomásul, ami jólesett.

Minthogy a téli szellő frissessége jólesett, még egy lépést tett előre.
Aztán még egyet. Aztán lezuhant.
Két emelet, plusz a magasföldszint. A közös képviselő sokáig és jólesően zuhant. A szél úgy átfújt a pizsamáján, hogy szinte meztelennek érezte magát.
Csinált egy szaltót, aztán belezuhant egy hókupacba. A hó magasra felkúszott pizsamája szárába. A közös képviselő csiklandós volt. Felnevetett. Aztán kievickélt a buckából, leverte lábszáráról a havat és újfent becsöngetett.
Hornák úr felrezzent, de még sokáig feküdt hasmánt, a sötétbe meredve. Dühe rögtön fellángolt, abban a hiszemben, hogy hátha a közös képviselő csönget, de mindjárt ki is aludt, mert eszébe jutott, hogy az a simlis gazember már hazajött. Kimászott vackából. Hálóingre nadrágot húzott, rá a télikabátot, arra a sált. Kicsoszogott. Mikor a kapuhoz ért, szeme kidudorodott, hideg állt a hátába, ereiben megaludt a vér.
– Jó estét aranyos Hornák úr – köszönt a közös képviselő.
Beszállt a liftbe. A lift búgásától nem hallotta, hogy Hornák úr eszelősen ordítozik az utcán, letépi magáról a sált, a kabátot, a nadrágot és végül a hálóinget. A mentők pokrócba csavarva vitték be az ideg és elmeklinikára, hol mély álomba merült, miközben erősen dobálózott és csikorgatta a fogát. Amikor e sorokat írom, még nincs eszméletén…

Értékeld az oldalt!
Secured By miniOrange