Sötét lovas

Sötét Lovas

Indulj, paripám.
Hív az éjszaka.

Kalap a fejemen,
seprű alattam.

Villám cikázik az égen,
cirmosom otthon.
Hórihorgas az orrom,
számolom setét felhőimet.

Zeusz fegyvere előttem,
fellegekbe öltözik feketeségem.

Felveszem cirmos cicát lovamra,
kiszúrja nekem odalent a csibész lelkeket.
Aranyat villan pillantása,
valahányszor holdfény talál reája.

Itt van mindjárt a cirka pirkadat,
mi is pihenni térünk.

Ki emberfia idetalál,
ez a boszorkányos bűbáj.
Az én fellegváram.

Elvira cica és én, a két herceg lép be kastélyába.
Nyugvóban a Hold.
Nap simogatja tornyomat.

 

Seprű szárnyán – Sötét Lovas 2.

Süvít az éj.
Énekel a szél.

Tűz melege hatja át váramat.
Uram vár sötét palástomban.

Villámokkal sújtja úrnőjét,
haragszik rám?

Felrepülök hozzá várába,
csuklya fogadja látogatásom.

Régen jártam nála,
seprűmet parkoljam le bátran.

Hol van a ragadozó?
válaszolok: most nincs velem.
Miért a kérdés?

Felelet nincsen rá,
hazarepítem magam.

Csúcsíves sötétkék tornyom olvad taláromra,
Elvira mellettem az ágyon.

Célba veszi házát,
hadd találjon rám az álom.

Hold jő értem,
az uramat szeretem.

 

Egy negyed fordulat és tüzes bot – Sötét Lovas harmadik utazás

Udvar növekszik D-re,
ez éjjel kettő óra környéke.

Kalapomat hajam fogadja,
macska rágta.
Megdorgálom,
de nem pirongatom szét.

Tejutat rajzolok szikrákkal,
rá is téved pár házra.

Robban a nyíl és omlik a lak.
Célzóvíz nálam
és mégis cserben hagy.

Jelzőfény vadaknak
és látszanak világok ezrei.
Lángba borul pálcámtól mind,
merre lövésem suhint.

Jótéteményem függésbe kerül általam,
zuhanórepülő árny veti magát a mélységbe.
Őt követem seprűmről.

Szemem köríve adja a kérdést,
ez a férfi a csillagokból.
Parancsol keze ártó lángjaimnak?

Megvárom őt vétkes villámló botommal,
a hajnal hív hősies zugába.

Megbocsájtón nyílik magától uram ajtaja,
bűnbánó testemet keze simogatja.

Százezer sugár talpal arcomon lépteivel,
kettő negyed után a napfelkelte közel.

Ő az, ki mellém fekszik aranybíbor ágyában.
A vétkes asszonyt meleg takaróval ringatja álmába.

 

Negyedik éjszaka: A fehér démon tündöklése – Sötét Lovas

Újabb próbatétel, mert dagad a Hold.
Uramnál ébredek,
még rajtam a takaró.

Sistergések szisszenő moraja sétál fülembe,
magamra öltöm szurokfekete leplem.

Karimás kiskalapom találom meg,
csillagok varrták a hegeket.

A Hold táncol fejfedőmön,
tanul még a lány.
Ezer esztendő is eltelhet,
mire színre lép belőlem
a bájital tanár.

Annyi idő nincsen,
Ő fehéren világít.
Örök időktől a társam,
éj nője vagyok Én.

Hetek mutatják magukat,
negyedek váltják egymást.
Lészen belőlem valaha igazi boszorkány?

A végtelen világok felé fordul tekintetem,
menni fog ez nekem?
Mesterségek öröklődtek évezredek óta,
amióta lidérc a lidérc.

 

Én, Elvira cicám és a Kék Hold – Sötét Lovas V.: Holdfogyatkozás

Elvira van velem,
száját nyaldossa és engem néz.

Megvilágítja őnagysága, a nagy Fehér.
Arcomat.
Szemem világa felnéz rá
s tűz hagyja el e várat.

Tükör terem előttem,
villámlás veteti magát észre velem.
Piros szemek néznek vissza rám.

Próbáld, próbáld!

Uram megsimogat és biztat időnként
Ha nem vagyok elég ügyes,
a boszorkány Földre száll halandóként.

Kezeim mozognak és agyam keveri a hullámokat,
az úr csak cserfet tapasztalva fogad el tőlem ajándékokat.
Szeretne apa lenni, oly mindegy neki fiú vagy lány.
Nemzedékről nemzedékre száll régóta e hagyomány.

Hang szól hozzám elmémben: Avatasya. Ez a nevem?
És mitévő legyek?
Válasz nem jő,
csak a villám verte csend.

Szemem izzik továbbra is,
akár egy magabiztos Istené.
Nem megy még a szikravetés.

Cicám mellettem
s nézi tenyerem.
Hold kíséri minden léptem.

 

Avatorya és Avatasya seprűn a Szuperholdhoz
– Sötét Lovas: Ismerkedés a Vérholdnál

Név a kezembe égve,
így üdvözöl az ég.

Fekete az éjszaka, mint a sorsom.
Gyertyák gyúltak nekem,
kacsóm előre nyújtom.

Uram rám néz, megjön közben odalentről.
Lehellete felszárította leégett falvak tetejét.

Tüzet merít a Holdból és tükörbe fakasztja azt,
kérdőn biztató pillantása, amely engem fogad.

Csillag kalap a fejére,
szemébe húzza.
Mire a Hold betölti végső cikkét,
másik asszony után néz.

Sírok és megvetem magam,
ez esélytelen.
Mi őneki neve?
Nem régóta ismerem.

Tűzcsókot éget rám csóvája, fáj.
Óva int, el kell viseljem a fájdalmat.
Mennek az órák és szállnak a napok,
kerget az utolsó alkalom.

Elvira keresi mosolyt a fekete testemen,
uramra lövök.
Harsány hang irányít és lángcsóva lövell,
férfim testén a szöveg.
Ez az ő neve.

Optimizmustól buzdulva a tükörre megy célzatom,
de Ő elkapja s azt a Hold felé továbbítja.
Avatorya szerint kell még a tanulás,
kezdetnek jó ez az apró tűztánc.

Patyolatpiros hullámokban szikrázó szemmel hajol le felém,
összeragadunk, mint két varázslóegyén.
A fehér testvérre ontja örömtüzét,
meghívó egy nászra az idén?

Magáévá kíván tenni az uram.
Rendben van, de csak óvatosan!

Édes ágy mámora virul csak a fekete hercegek kéjéből,
örömteli utódlás gondolata hagyja el elmémet innen,
a magas torony tetejéről.

Összebújik Avatasya és Avatorya a sötét erődítmény tetejében,
milyen jó is volt az a kör repülés az imént vele.
Ezt se mondta nekem már hosszú évek óta,
amióta találkozásunk megtörtént a Holdudvar elején:
Szeretlek!

Pentagramma a fejünk felett, mutat rá az én férjem.
Ugye, milyen szépen piroslik?

Avatorya seprűjére száll újra, és kéri újfent, kövessem.
Körberepüljük a bíborban pompázó holdat,
úgysem voltam még hosszabb úton sok esztendeje.

 

A Bűbájos Boszorkány – Sötét Lovas: Dacaria

Éjszaka köszön rám.
Szikrák körös körülöttem.

Fehér gömb fénye köröz rajtam,
körtáncát mutatja negyedik negyed.

Honom felé veszem az irányt,
Elvira bólint boldogan.
A kezdetekhez jó lesz.
Szikráim garmadáját félálomban én vetettem magam elé tüzes botommal.

Avatorya jön majd Avatasya-hoz legközelebb.
Ez az én hazám: Dacaria.
Űzöm tovább a családi hagyományt,
leleményes lidérc válik belőlem?

Holdra mutat a férfim, miközben tekintete kísér.
Letér hozzám mielőbb.

Valamikor a minap várjam érkeztét,
jő még nap a lidérclányra.

Tüzes korong araszol az éjszakában,
Elvira cicám a párnáján.

A Tüzes szekér nem érinthet,
Dacaria földjét az éj lepi.
Urammal talán megláthatom egyszer,
olyan szépen sugárzik.

Legendák zengik, hogy Ő melegít fel minket nap mint nap.
Egész életemben a Hold fényében nevelkedtem tüzes pálcámmal.

Értékeld az oldalt!

Comments are closed.