Sötét lovas

Sötét Lovas

Indulj, paripám.
Hív az éjszaka.

Kalap a fejemen,
seprű alattam.

Villám cikázik az égen,
cirmosom otthon.
Hórihorgas az orrom,
számolom setét felhőimet.

Zeusz fegyvere előttem,
fellegekbe öltözik feketeségem.

Felveszem cirmos cicát lovamra,
kiszúrja nekem odalent a csibész lelkeket.
Aranyat villan pillantása,
valahányszor holdfény talál reája.

Itt van mindjárt a cirka pirkadat,
mi is pihenni térünk.

Ki emberfia idetalál,
ez a boszorkányos bűbáj.
Az én fellegváram.

Elvira cica és én, a két herceg lép be kastélyába.
Nyugvóban a Hold.
Nap simogatja tornyomat.

 

Seprű szárnyán – Sötét Lovas 2.

Süvít az éj.
Énekel a szél.

Tűz melege hatja át váramat.
Uram vár sötét palástomban.

Villámokkal sújtja úrnőjét,
haragszik rám?

Felrepülök hozzá várába,
csuklya fogadja látogatásom.

Régen jártam nála,
seprűmet parkoljam le bátran.

Hol van a ragadozó?
válaszolok: most nincs velem.
Miért a kérdés?

Felelet nincsen rá,
hazarepítem magam.

Csúcsíves sötétkék tornyom olvad taláromra,
Elvira mellettem az ágyon.

Célba veszi házát,
hadd találjon rám az álom.

Hold jő értem,
az uramat szeretem.

 

Egy negyed fordulat és tüzes bot – Sötét Lovas harmadik utazás

Udvar növekszik D-re,
ez éjjel kettő óra környéke.

Kalapomat hajam fogadja,
macska rágta.
Megdorgálom,
de nem pirongatom szét.

Tejutat rajzolok szikrákkal,
rá is téved pár házra.

Robban a nyíl és omlik a lak.
Célzóvíz nálam
és mégis cserben hagy.

Jelzőfény vadaknak
és látszanak világok ezrei.
Lángba borul pálcámtól mind,
merre lövésem suhint.

Jótéteményem függésbe kerül általam,
zuhanórepülő árny veti magát a mélységbe.
Őt követem seprűmről.

Szemem köríve adja a kérdést,
ez a férfi a csillagokból.
Parancsol keze ártó lángjaimnak?

Megvárom őt vétkes villámló botommal,
a hajnal hív hősies zugába.

Megbocsájtón nyílik magától uram ajtaja,
bűnbánó testemet keze simogatja.

Százezer sugár talpal arcomon lépteivel,
kettő negyed után a napfelkelte közel.

Ő az, ki mellém fekszik aranybíbor ágyában.
A vétkes asszonyt meleg takaróval ringatja álmába.

 

Negyedik éjszaka: A fehér démon tündöklése – Sötét Lovas

Újabb próbatétel, mert dagad a Hold.
Uramnál ébredek,
még rajtam a takaró.

Sistergések szisszenő moraja sétál fülembe,
magamra öltöm szurokfekete leplem.

Karimás kiskalapom találom meg,
csillagok varrták a hegeket.

A Hold táncol fejfedőmön,
tanul még a lány.
Ezer esztendő is eltelhet,
mire színre lép belőlem
a bájital tanár.

Annyi idő nincsen,
Ő fehéren világít.
Örök időktől a társam,
éj nője vagyok Én.

Hetek mutatják magukat,
negyedek váltják egymást.
Lészen belőlem valaha igazi boszorkány?

A végtelen világok felé fordul tekintetem,
menni fog ez nekem?
Mesterségek öröklődtek évezredek óta,
amióta lidérc a lidérc.

 

Én, Elvira cicám és a Kék Hold – Sötét Lovas V.: Holdfogyatkozás

Elvira van velem,
száját nyaldossa és engem néz.

Megvilágítja őnagysága, a nagy Fehér.
Arcomat.
Szemem világa felnéz rá
s tűz hagyja el e várat.

Tükör terem előttem,
villámlás veteti magát észre velem.
Piros szemek néznek vissza rám.

Próbáld, próbáld!

Uram megsimogat és biztat időnként
Ha nem vagyok elég ügyes,
a boszorkány Földre száll halandóként.

Kezeim mozognak és agyam keveri a hullámokat,
az úr csak cserfet tapasztalva fogad el tőlem ajándékokat.
Szeretne apa lenni, oly mindegy neki fiú vagy lány.
Nemzedékről nemzedékre száll régóta e hagyomány.

Hang szól hozzám elmémben: Avatasya. Ez a nevem?
És mitévő legyek?
Válasz nem jő,
csak a villám verte csend.

Szemem izzik továbbra is,
akár egy magabiztos Istené.
Nem megy még a szikravetés.

Cicám mellettem
s nézi tenyerem.
Hold kíséri minden léptem.

 

Avatorya és Avatasya seprűn a Szuperholdhoz
– Sötét Lovas: Ismerkedés a Vérholdnál

Név a kezembe égve,
így üdvözöl az ég.

Fekete az éjszaka, mint a sorsom.
Gyertyák gyúltak nekem,
kacsóm előre nyújtom.

Uram rám néz, megjön közben odalentről.
Lehellete felszárította leégett falvak tetejét.

Tüzet merít a Holdból és tükörbe fakasztja azt,
kérdőn biztató pillantása, amely engem fogad.

Csillag kalap a fejére,
szemébe húzza.
Mire a Hold betölti végső cikkét,
másik asszony után néz.

Sírok és megvetem magam,
ez esélytelen.
Mi őneki neve?
Nem régóta ismerem.

Tűzcsókot éget rám csóvája, fáj.
Óva int, el kell viseljem a fájdalmat.
Mennek az órák és szállnak a napok,
kerget az utolsó alkalom.

Elvira keresi mosolyt a fekete testemen,
uramra lövök.
Harsány hang irányít és lángcsóva lövell,
férfim testén a szöveg.
Ez az ő neve.

Optimizmustól buzdulva a tükörre megy célzatom,
de Ő elkapja s azt a Hold felé továbbítja.
Avatorya szerint kell még a tanulás,
kezdetnek jó ez az apró tűztánc.

Patyolatpiros hullámokban szikrázó szemmel hajol le felém,
összeragadunk, mint két varázslóegyén.
A fehér testvérre ontja örömtüzét,
meghívó egy nászra az idén?

Magáévá kíván tenni az uram.
Rendben van, de csak óvatosan!

Édes ágy mámora virul csak a fekete hercegek kéjéből,
örömteli utódlás gondolata hagyja el elmémet innen,
a magas torony tetejéről.

Összebújik Avatasya és Avatorya a sötét erődítmény tetejében,
milyen jó is volt az a kör repülés az imént vele.
Ezt se mondta nekem már hosszú évek óta,
amióta találkozásunk megtörtént a Holdudvar elején:
Szeretlek!

Pentagramma a fejünk felett, mutat rá az én férjem.
Ugye, milyen szépen piroslik?

Avatorya seprűjére száll újra, és kéri újfent, kövessem.
Körberepüljük a bíborban pompázó holdat,
úgysem voltam még hosszabb úton sok esztendeje.

 

A Bűbájos Boszorkány – Sötét Lovas: Dacaria

Éjszaka köszön rám.
Szikrák körös körülöttem.

Fehér gömb fénye köröz rajtam,
körtáncát mutatja negyedik negyed.

Honom felé veszem az irányt,
Elvira bólint boldogan.
A kezdetekhez jó lesz.
Szikráim garmadáját félálomban én vetettem magam elé tüzes botommal.

Avatorya jön majd Avatasya-hoz legközelebb.
Ez az én hazám: Dacaria.
Űzöm tovább a családi hagyományt,
leleményes lidérc válik belőlem?

Holdra mutat a férfim, miközben tekintete kísér.
Letér hozzám mielőbb.

Valamikor a minap várjam érkeztét,
jő még nap a lidérclányra.

Tüzes korong araszol az éjszakában,
Elvira cicám a párnáján.

A Tüzes szekér nem érinthet,
Dacaria földjét az éj lepi.
Urammal talán megláthatom egyszer,
olyan szépen sugárzik.

Legendák zengik, hogy Ő melegít fel minket nap mint nap.
Egész életemben a Hold fényében nevelkedtem tüzes pálcámmal.

 

A barna, a fehér és a fekete – Sötét lovas: A Szürke Boszorkány

Csillag nélküli az éj és búzatábla ég. Csapnak fel a láng nyelvek. Rémült emberek sietnek a rengeteghez.
Jobbra akad egy egérút, arra kerekezem tovább.

Be kíván jutni a fekete madár. Dehát ez egy hárpia.
Keresi a bejáratokat, de pálca nélkül? Azt meg hogy?
Fekete a palást és hozzá egy női arc.
Pedig így is az éjszaka takarja, úgy a felét!
Úgy tűnik azonban, ez nem lesz elég.
Szárnyai segítik? Semmit sem látni, meg aztán honnan jött?
Nemrégen még madárijesztőként lógott a búzatábla szélén,
mint egy trák rabszolga Spartacus idejéből.
Szájpadlásával jár már az utastérben és kezemet harapná.
Angyali ajkaival kíván bejutni, de be fog jutni?
Pedig zárva az ajtók, mégis áthatol az ablakon angyalian szép arca. Sikerül kint tartani.
Elsötétül az éjszaka és gyermek az autóban. Csak néz ránk és megvető tekintet.
Miért bántják ezen népet a fekete seregek?

Ifjú lány menekül az éjszakában, de ki vagy mi elől?
Szép arca van. Tizennyolc év körül lehet.
Azt állítja, üldözik a levegőben. Iskolába tart és fél.
Én semmit nem látok, csak valami szürkeséget.
Beleveszik a homályos háttérbe, de hiszek neki!
Az lohol a kislány nyomában?Kezemet kapja el.
Jó, jó, jó! Vele megyek!
Egy kolostorig kell csak menni. Legalábbis annál tovább nem iszkol.
A szép csarnokon kívánja, vágjak keresztül, amit egy szűk
mélyedésbe vájt lépcsősor tarkít,
de szép!
elhelyezkedésű
Ott beülök mögé és akkor megnyugszik,
barna pulóver simítja szabályos keblét.
Tanár még sehol,
de csendben beszélgetnek a tanulók
és fegyelmezettek.
A szürke madár sehol.
Én és a diákok is várjuk az óra kezdését.
Van még zsivaj, a szünet végére értünk ide.
Pontosabban, eme kis boszorkány lány.
Mosolya még nem tért vissza, ő maga szépségét nézve.
Szerintem még fél. Érthető!
Na, állj. Ha ez a diáklány boszorkány tanonc,
akkor én külsősként nem lehetek probléma?
Hiszen nem vagyok se varázsló, se boszorkány.
Alig ötvenkilenc másodperces késéssel tanárnő az ajtóban
és kezdődhet az óra.
Emelem a kezem, hogy én nem ide tartozom és zavarni sem szeretnék.
Hol vagyok most és milyen óra ez?
Hangzik fel kérdésem.

A tanárnő leint, képben van
és válaszol.
Maradhatok, mert hallott a barna kislányt üldöző szürke boszorkányról.
Az Aranyút boszorkány és varázslóképző iskolában vagyok
s mivel majdhogynem a lányok vannak többségben,
addig maradhatok, amíg kedvem tartja.
A mai nap veszélyes eseményeire való tekintettel
a kollégiumi szobák portás őrségét is megerősítik.
Kezdődik az óra érdembeni része.
A mai órán pedig a diákok,
tárgyakat változtatnak meg méretükben.
A naplóban létszám ellenőrzés
és pálcájáért nyúl. Bemutatja.
Most a diákokon a sor.
Pálcákat elő és gyakorolni,
rajta!
Akinek nem megye elsőre,
a tanárnő odamegy hozzájuk.

Fehér palást a nyomunkban és beéri a szekerünket. Földúton haladunk.
Bekerít minket, hogy nem kell bántani.
Beszél? De nem hívtuk őt. Átlátszó műanyag öltözék a fehér templomos vászonja alatt.
Meggyújtom narancs sárga égi szikrával és azonnal lángra kap,
de meg nem szűnik számunkra e nappali lovag.
Csak nézi, hogy tűz ütötte seb támadta meg.

 

Értékeld az oldalt!