Stephanus király koronázása*

2670 június 4. szombat

Itt vagyok Budamegapesten, a Műegyetem mellett sétálgatok, nézem, vajon hová, melyik kocsmába járnak az egyetemisták? Néhány értelmes fizika-kémia szakost keresek, de közben ráérek bámészkodni. Sőt, eldöntöttem, hogy elmesélem ami velem történik. Fotózgatok – jobban szeretek mint videózni,  – miközben esteledik. Holnap lesz a nagy nap: Stephanus király koronázása és esküvője! Az osztálytársaim csak holnap jönnek, de nekem éjszaka egy annyira fantasztikus ötletem támadt, hogy először még én sem hittem el, hogy megvalósítható lenne. Az egész a tudatalattimban még lefekvés előtt kezdődött, mert még az okoswc-ből is az ünnepség és készülődés folyt – pontosabban az ajtóra vetítette… Csillagászati összegekért lehetett licitálni a Mátyás templomba az utolsó ülőhelyekért, majd a biztonsági figyelmeztetések jöttek: a templom egy kilométeres körzetében minden elektronikát blokkolnak, a Szentháromság térre is csak nanodetektoros kapukon lehet majd bemenni: nemhogy fegyvert vagy robbanószert nem vihet senki, de még a komokat is le kell adni a kapuknál. Térerő sem lesz, közölték előre, minden jelet zavarni fognak.

Közben betértem egy krimóba, ahol az elcsípett beszélgetésekből és az ottlévők életkorából kiindulva a többség egyértelműen egyetemistákból áll. Leültem egy szabad asztalhoz, rattacsínót kértem, majd kipakoltam magam elé az eredeti, közel 700 éves Zenitet, meg a Canon A1 replikát. Elővettem a jegyzetpapírokat, amiket nagy érdeklődéssel kezdtem tanulmányozni. Ekkor már egyre többen figyeltek, mert voltak akik életükben először láttak papírt! No jó, azok nem kémia szakra járnak. Nem is kellett sokat várnom, hogy  az első kíváncsiskodók odatelepedjenek és rákérdezzenek a fényképezőgépeimre. Amiket még délelőtt kunyoráltam ki a nagynénémtől, aki a pannoni Elektronikai múzeum igazgató helyettese. Vagyis a Canon-t nem adta, arról nyomtattunk egy másolatot, amit ránézésre nem lehet megkülönböztetni az igazitól.

Ja igen, csapongok, de ezt a napló beszélgetést még tanulnom kell. Azt még nem is említettem, hogy a fotózás nekem több mint hobbi: az életem. Persze bármelyik kom tökéletes képeket csinál, mondhatjuk bárkiből lehet fotós, de az érzelmek megörökítéséhez nem elég egy jó kütyü, ahhoz szem és érzék is kell. No meg néhány profi kiegészítő objektív és légy sem árt. Nekem négy van ezekből a mikrodrónokból.

De onnan kanyarodtam el, hogy ülök a lakás legkisebb helységében, nézem a híradót és az embereket, ahogy dühöngenek és szidják a kormányt. Persze mindig, mindenki csak panaszkodik: mert nem jut nekik hely, mert nem videózhatnak meg ki tudja még miért. Aztán éjszaka álmomban jött a megoldás, fantasztikus ötletem támadt. Kipattantam az ágyból, összepakoltam, majd az autónkkal behozattam magam Mari nénihez. A 17-es úton jöttünk, ott négy szál szupravezető van lefektetve a fűben, azon mennek az önvezető autók a föld felett pár centivel. A kocsit megérkezés után hazaküldtem, mire anyu dolgozni megy, addigra talán haza is ér.

Most meg itt cseverészek a műegyetemista srácokkal a fényképezőgépeimről.
– Segítsetek nekem és gazdagok leszünk! De legalábbis híresek! Itt van ez a gép, és film kell bele, hogy holnap fotózni tudjak! Így néz ki egy filmtekercs: mutattam kivetítve 3D-ben. Régen 36 kocka volt egy filmen, nekem legalább kétszáz, de inkább több ezer kellene – sóhajtottam. Néhány srácot már lekoptattam, nem az ágyukban akartam kikötni, a holnap reggel pedig nagyon közel volt.

A fiúk egymásra néztek, leesett nekik, mire készülök. – Húú, ez vagány! Egy analóg fotómasina! És erre eddig senki nem gondolt! Jóska, te keress rá, találd meg a filmkészítés technikáját, én hívom Éterpétert, hogy engedjen be a laborba!

 *                                  *                                    *

2670 június 5. vasárnap

A ceremóniára  plazmaíjászok sorfala között érkezett az ifjú pár.

– De jó,  hogy egyszerre tartjuk az esküvőnket és a koronázást, így biztos nem fogom elfelejteni az évfordulót! – súgta Rogerius  Zoltánnak, Emese bátyjának.

Az ünnepséget az állami holovízió közvetítette egyenes adásban minden médiumon, amit milliók néztek, de a több tízezer ember a helyszínen nem fotózhatott. Nem készíthettek selfit. Ó, így ott se voltunk! Hiába mentünk el! – mondogatták.
Én álmosan próbáltam előre furakodni (hajnalig a filmeken dolgoztunk), vagy legalább egy magaslati helyet találni, ahonnan minél többet láthatok. A látvány egyébként minden elképzelhetőt felülmúlt, száz fényéves körzetben nem volt olyan bolygó, ahol ne az esti híradó legfőbb látványossága lett volna.

A koronázási menetet a frissen kinevezett koronaőrség tagjai vezették, a korona hologramja – amely lassan forgott körbe-körbe – mindenhonnan jól látható volt. Mögöttük Létay érsek és a püspökök jöttek, majd a leendő király és királyné – mindannyian gyönyörű paripákon.
A templomban az esztergomi érsek celebrálta a misét, de legalább még egy tucat püspök és főpap segédkezett körülötte. Mikor véget ért, a kanonokok lesegítették a király hófehér gyapjúmentéjét, majd az érsek imákban Isten áldását kérve jobbját a király fejére téve annak meztelen karját és a vállát megkente a szent olajjal. Ezután a vállára terítette a koronázó palástot, amely káprázatos arany színben ragyogott.

Gyönyörűen sütött a nap, miközben mindannyian kivonultak a templomból. Az érsek egymás után átnyújtotta Rogeriusnak a koronázási jelvényeket: a keresztet, mely az egyház feletti hatalmát mutatta, a jogart, az országalmát és a zászlót, ékesszólóan magyarázva jelentőségüket. Felszólította  a katolikus hit megtartására, az egyház és papjai iránti tiszteletre és azok védelmére, végül a rábízott ország védelmére, s annak törvényeinek betartására, melyek megtartására a király megesküdött**, mire pontban 10 órakor a fejére tette a koronát, amelyből a sztatikus feszültség következtében parányi kisülések csaptak le a hajára és a fülére. Ezzel Wilhelm Rogerius testvér I. Stephanus néven királlyá koronáztatott.

Ágyúdörgés hallatszott, majd egyszerre száz plazmanyíl szelte a levegőt, szemkápráztató tűzijátékot produkálva, amire a világűrből érkezett a válasz  és három vadászgép húzott el a tér felett piros-fehér-zöld csíkot húzva maga után.

Én pedig mindezt élőben fotóztam! Az állami holotévén kívül egyedül, a régi, muzeális analóg fényképezőgéppel! Nem győztem kattingatni, majd óvatosan filmet cseréltem, amikor elfogyott a szalag.

Néhány perc múlva a főpap egy hüvelyébe zárt kardot nyújtott a királynak, aki egy pajzson felemelkedett a levegőbe, kivonta a kardot és erősen megsuhintotta a négy égtáj felé annak jelzésére, hogy az országot bárhonnan jövő támadás ellen meg fogja védeni, majd visszadugta a hüvelyébe és visszaereszkedett a földre.

A Te Deum után pedig következett az esküvő: a király feleségül kérte Barkóczy Jánostól kisebbik leánya, Emese kezét, akinek (mármint az öreg Barkóczynak) a meghatottságtól könny szökött a szemébe (gyorsan letörölte, de elkaptam a pillanatot, ezt a fotómat nézték meg a legtöbben). A polgári szertartás szintén a téren zajlott, ahol egy kedves, csinos hölgy adta össze az ifjú párt. Láttam, ahogy csillog a szemük és elvesznek egymás pillantásában, amikor megcsókolják egymást (melyet több százezer ember tapsolt meg), majd az aláírások után visszamennek a templomba, ahol ősi magyar szokás szerint lezajlott az egyházi esküvői is. Frigyüket végül Ajtony, a főtáltos is megáldotta.
Amit tudtam, végig fotóztam. A szertartás után a királyi pár nyolclovas hintón díszkísérettel távozott.

Ekkor megpróbáltam én is minél hamarabb elhagyni a teret, ami a tömegtől nem volt egyszerű. Még hallottam, ahogy bemondják, hogy a Mátyás-templomban három napra közszemlére tétetik a korona – majd az esti programot kezdte el sorolni, de ezt már nem vártam meg, lóhalálában igyekeztem az egyetemre, ahol egy óra alatt a srácok elő is hívták a fotókat, amikért egy vagyont fizetett a pannon.tu híroldal és magazin. Szóval megcsináltam a szerencsém! Egyből elhalmoztak esküvői fotós és családi fotózás megbízásokkal. Gyorsan bejegyeztettem a Brigifotó nevet, miközben azért letettem a szóbeli érettségit. A nyáron workshopokra jártam és esküvői fotós tanfolyamot végeztem, hétvégéken pedig fotóztam. Őszre igazi profi kamerákat vettem, dehát ezt bárki megteheti: tényleg nem a fényképezőgép teszi a fotóst, hanem a látásmód. Kreatív képek készítéséhez elsősorban művészi érzék és látásmód kell. Nos, én már eléggé profi fotósnak éreztem magam ahhoz, hogy eldöntsem, ezentúl fotózásból akarok megélni!

*                                   *                                    *

2670 augusztus 31.

Most pedig itt állok a pannoni űrkikötőben, táskámban a legkorszerűbb kamerákkal, készen arra, hogy nekivágjak a galaxisnak. Igaz, csak turista osztályra szól a jegyem, de ez legyen a legkevesebb!
Ja, tegnap valami Burkustól kaptam üzit, hogy szívesen elvisz a fotonjahtján ahová csak kedvem tartja, de válasz nélkül töröltem. Keresgéljen máshol útitársat magának! Bezzeg az a két pacák nem hívott, akiket birodalmi díszegyenruhában szúrtam ki! Nem is tudtam, hogy még a császár is képviselteti magát, de miért is ne? Persze róluk is csináltam néhány képet, de ezeket egyből törölték mindenhonnan…
Aputól kaptam ajándékba egy mikro:testőr robotot, ami jelenleg a raktérben lévő bőröndömben lapul, hiszen fegyvert nem lehet az űrhajó utasterébe vinni.

 


* A novella a Harrison Fawcett: A korona hatalma című regény végén szereplő esküvő idején kezdődik, ajánlott annak elolvasása! / Mysterious Universe sorozat
** Az eskü magyarázza a Korona szövetsége cselekményében Stephanus cselekedetét – vagy épp annak hiányát.

 

Értékeld az oldalt!