Az utolsó háború

Nem igazán értette a fogalmakat a kamaszkorából kilépő fiú. Bár megbízhatónak és okosnak bizonyult, hiányzott belőle valami: tapasztalata. A hónapok óta tartó háború sem volt elég, hogy teljesen felkészült legyen. A számítógép társaságában viszont egészen jól érezte magát. Tudta, hogy lelkiismeretes munkáját értékelik, s örült annak, hogy mégiscsak felelős szerepet kapott a gép- ember háború utolsó felvonásában. Hiszen ez volt az utolsó, mindent eldöntő rész a háború forgatókönyvében, valamilyen megoldásnak kellett születnie a vég szükségszerű bekövetkezése érdekében. A harc következtében mindkét fél megcsappanva, egyenes arányban indulhatott az utolsó kihívásra. Egyik erő sem tudott győzedelmeskedni eddig. A katonák fáradtak és megtörtek voltak, a gépek kisebb- nagyobb műszaki hibával vették fel a harcot. Tudták ugyan a humanoidok, hogy a vereség: halál, de a győzelem sem sokkal több ennél. A háború kiaknázza az érzelmeket az emberekből, keménnyé, rideggé teszi őket, fakóvá égeti a színes érzelmeket.

Ed tekintete a képernyőre meredt, emberfeletti kihívással nézett szembe, már harmadik napja épphogy alapvető élettani szükségleteit végezte el. Nem fáradtságot, hanem szédülést, hányingert érzett. Két felettese kezeit tördelte, és hatalmas figyelemmel követték a fiú mozdulatait. Ed hozzáértése magas szinten állt, és segítségével végre beléphettek a Big Computer Cyborg rendszer hálózatába. A következő és végzetes csapda tervét leleplezték.
Ahogy bejutott a rendszerbe, egyszerre minden baja elmúlt, és rekedt, halk szavakkal, lassan közölte: MEGVAN…
Egyelőre néma csend uralkodott pár másodpercig, aztán amikor a fiú hangosabban és határozottabban ejtette ki a szót: -MEGVAN! – kitört az üdvrivalgás. Felettesei vállon veregették Edet, és sok hónap után először nevetni kezdtek.

– Nagy vagy, Ed!
Most már az információk bőven áramlottak a monitoron, s mindhárman falták a szöveget.
Odakint az emberek még semmit se tudtak. Remény-vesztve küzdöttek, egyre inkább látható volt a harc végkifejlete, miszerint a gépek győznek.

Lola vette a tudósítást- és ez épp kapóra jött. Azonnal értesítette a többieket is a terv módosulásáról. A feladat végrehajtása nem tűnt bonyolultnak, de a harc, mégiscsak harc! A humanoidok célba vették az egy helyre összegyűlt polialloid fémeket, és pusztítani kezdték őket. A küzdelem kemény volt, de az emberek a győzelem küszöbén álltak. Már csak egyetlen feladat maradt: a Cerebrális Központ megsemmisítése. Lola bátran vállalta be az akciót néhány társával együtt.
Az utolsó cselekménysorozat emlékezetes maradt számára: kihúzta a biztosítószeget, majd bedobta a gránátot, aztán állított a frekvenciamodulon, és plazmavetőjével becélozott a támaszpont belsejébe… Hatalmas durranás! Minden a levegőbe repült.
Diadalittasan tértek vissza a bázisra, ahol Ed és felettesei a győzelem harsonájával fogadták a bátor katonákat. Ed és Lola összeölelkezve örültek a sikernek.
Ed és Lola neve így vonult be a történelembe A 2063- as év az emberek tudatában megmaradt örökké, hisz ez a győzelem éve volt…

Értékeld az oldalt!