Vissza a Földre

– És te? … Csak ülsz, s nem tudod, mit szólj. Erőlteted mondataid, látom rajtad a bizonytalanságot. Nem kell! Nem is kell mondanod, hogy mit érzel! Tudom. Csak azt akarod, hogy…
– Én tényleg nem is tudom…
„ Várhattam volna… ennyire vagy képes.”
– Nem kell folytatnod!
A lány úgy döntött, hogy mindkettőjüket megkíméli a magyarázkodástól:
– Bocsáss meg!
Felállt a férfi, és elment.

A labda alakú szőrmók ijedt szemekkel nézett.
– Helyes kis kiméra, gyere, vigasztalj meg!
A nőhöz gurult, felpattant ölébe, és ő megsimogatta bársonyos szőrzetét.
– Ne szomorkodj!- kezdte el monoton hangon a kis kiméra a vigasztalást. – Ő elment, te maradsz, nincs szükséged rá… egyedül is képes vagy bármire!
– Nem kellett volna csak úgy elengednem.
– Talán jobb is így… nem bízhattál benne, hiszen ellopta információidat a Transzgalaktika Járművek legújabb prototípusáról.
– Nem lopta el… én adtam oda- helyesbített a lány, és kiérződött hangjából, hogy csak védeni akarja a férfit.
– Kiszedte belőled… csak azért kellettél… te is tudod, hogy felhasznált…
– Jól van, igazad van… csak fejezd be már! Arra kértelek, hogy vigasztalj!
– Nyugi, Hentia… nincs semmi baj…
A kis szőrmók a földre ugrott és gurulni kezdett az ajtó felé, ahol az ő számára készített kijáraton távozott.

– Parón! Maradj, kérlek!
A kiméra nem hallhatta, messzire gurult.
Hentia összeszedte magát, felállt, és hangosan köszönt T2 komputerének:
– Hello! Mi újság? Meddig jutott Elt?
– Elt kellő információhoz jutott, hogy elkezdje a KRN-KAL gyártását.
– És van hozzá anyaga is?
– Beszerezte.
– Most mi fog történni velem?
– Ha rájönnek a telepesek, hogy te megszerkesztetted, és másnak adtad, kivégezhetnek. Azt tanácsolom, hogy távozz a prototípuson!
Zavartan állt a lány, dühöt érzett, hogy rászedték, kihasználták. Néhány perce nem is gondolta még, hogy mekkora zűrbe keveredett.

– Valahogy sürgősen beszélnem kellene Elttel!- mondta hangosan, hogy érzékelője memorizálja hollétét.
Kiszaladt és beült járgányába, amivel néhány perc alatt Elt házánál termett.
– Egy pillanat, Hentia….
Az ajtó kinyílt, s a lány belépett a házba, ahol apró diódák villogásai jelezték az irányt.
– Gyere be!- szólt kedvesen Elt.- Tudom, nem kellett volna eljönnöm csak úgy… – mentegetőzött.
– Nem szeretsz, ugye? – könnyes szemekkel nézett rá a lány.
– Nem arról van szó… nekem ezt nehéz megmondanom…
– Mondd, mi van!
– Hentia, én kiborg vagyok.

A lány meglepetten állt.
– Erre nem gondoltam.
– Sajnálom!
– Nem történt semmi… igazán semmi… de mondd, érzel te valamit, ha látsz engem?
– Igen! Téged megvédelek, mert hozzátartozol terveimhez. Te segítesz, én segítek neked!
Lehangoltan, kissé kiábrándultan ült le a lány az ágy sarkára, s csak akkor vette észre, hogy ott lapul Parón.
– Szia, Parón! Te aztán jól meglógtál!
– Veletek akarok utazni!
– Hová?- nézett csodálkozva a lány a kimérára.
– Arról van szó- vette át a magyarázkodást Elt-hogy elkészült az KRN- KAL , s a telepesek kezet akarnak tenni rá. De ugye, Hentia, te a mi szövetségesünk vagy?
– Én már semmit sem tudok…
– Az emberek nem győzhetnek a kiborgok felett!
– De hát én is ember vagyok…
– Igen, de te átadtad nekem a terveket, tehát mellettünk állsz.

Hentia karján csipogni kezdett az érzékelő.
– A komputerrendszer közölni akar valamit!- s már hangzott is T2 információja:
– A telepesek vadásznak rád!
– Jaj, Elt! Bajban vagyok! A telepesek biztosan lehallgatták, hogy nálad tartózkodom.
Elt abban a pillanatban felugrott, megfogta a lány kezét, és vonszolta maga után. Parón utánuk gurult.
A ház mögött nagy kiterjedésen feküdt a gyár. Ott volt a prototípus. Gyorsan beültek KRN-KAL-ba, s néhány másodperc múlva már az űrben haladtak tovább. Az űrsikló három utasával új célpont felé közeledett: vissza a Földre…

Értékeld az oldalt!