Visszavágás

– Bocsáss meg, Frank, én nem tudok így élni!..
Mire a lány felé fordította a fejét, csak egy durranás hallatszott, és az élettelen test huppanása. Nem ugrott fel ülő helyzetéből, nem nyúlt érte. Csak bent ragadt a lélegzete, kikerekedett szemekkel, leesett állal, elszörnyedve nézett a vérrel átitatódott, felismerhetetlenségig roncsolódott fejre. Pár megdermedt pillanat után levegőt vett, és halkan motyogta:
– Istenem!- aztán összeroskadt, és hangos zokogásba tört ki, ami üvöltéssé torzult.

Az utolsó időszak mindkettőjüket megviselte, de bízott mindvégig abban, hogy jóra fordulnak a dolgok. Feltehetőleg, elérték volna az egészségesek táborát, de lépten – nyomon a halál követte őket. A lány elveszítette hitét, belefáradt, reménytelen és kilátástalan jövőkép furakodott tudatába, napról napra jobban- jobban. Hiába volt ott Frank, hiába próbált újra és újra bízni, összeroppant egyszerre, s már nem akart semmit az élettől.

Hirtelen támadt a kór, az utóbbi évtizedekben járvány járvány után tört ki, megtizedelte az emberiséget. Az új irányzatok, elméletek mind megbuktak sorra, és már egyetlen túlélési ösztön maradt az emberek félelemtől elborult agyában: menekülni. Hová? Miért? Ezeket a kérdések nem igazán firtatták- menni, futni, túlélni. Ezek az emberek már mindent tudtak a Világhatalomról, ismerték azok helyét és célját is, ami az emberiség kiirtása volt. Eleinte még hittek abban, hogy természetes úton fertőződnek meg az emberek, de később rájöttek, hogy ők fejlesztették ki, és ők fertőztek meg mindenkit. Ők oltották be őket és ők oltották ki életüket. Az utolsó nagy söprés túltett mindenen. Ez volt a „nagy dobás”, aminek a célja: az utolsó túlélők meggyilkolása. Valami rosszul sült el, mert a fertőzött emberek nem haltak meg, hanem hordákba verődve élelem után kutattak, levadászták egészséges társaikat. Így aztán nem csak az a veszély fenyegette őket, hogy megkapják a vírust, hanem az is, hogy életükre törnek. Hetek óta nem találkoztak egészséges emberrel, Frank és Sarah egyik helyről bujkált a másikra. Mindketten harmincas éveikben jártak, és legalább nyolc éve tartott kapcsolatuk. Eljegyezte Frank a lányt két év után, de nem vette feleségül… valami mindig közbejött.

Iszonyatos fájdalmat érzett, a barlang falának dőlt és zokogott. Folytak a könnyei. Most, hogy utolsó kötelékének szála elszakadt, szenvedésében már csak üvölteni tudott.
Amikor elcsendesedett, a lányhoz lépett, lehúzta ujjáról a jegygyűrűt, szájához emelte, csókot lehelt rá, és a zsebébe csúsztatta.

Nem tudni mennyi idő telt el, míg egy nap a barlang nyílásához lépkedett. Azt sem tudhatta senki, hogyan élte túl a napokat, mi járt a fejében… de megmutatta magát. A nap irányába nézett, kezét szeme fölé emelte, és valami elszánt határozottság bujkált borostás képén. Az is lehet, hogy bosszúvágy forrt benne, de lehet, hogy csak életösztön. Sejteni lehetett azt is, hogy nem menekülni akar, inkább szembeszállni.
Most, hogy erőre kapjon, élelmet kellett szereznie. Ez volt az első számú feladata.

Évekkel ezelőtt beszervezték a Világhatalom elleni Mozgalomba, de ő kiszállt belőle, nem akart bajt hozni kedvese fejére. Akkoriban nyomtalanul tűntek el a Mozgalom tagjai. Most viszont, ami eddig csak motoszkált benne, elhatározássá vált: csatlakozni hozzájuk, felderíteni a székhelyüket és megsemmisíteni azt. Egyelőre fogalma sem volt, hogyan talál fertőzésmentes emberi lényt, hogyan találhatja meg legjobb barátját, Billt.
A közeli erdőben elejtett egy vadat- azok még nem haltak ki, csak az emberekre hatott a vírus. Egymaga készített eledelt belőle, nyársra húzta, és megette. Aztán másnap nekilátott az útnak. Ameddig csend volt körülötte, nem fenyegette veszély, hiszen a fertőzöttek csoportosan, lármával közeledtek, de aki, vagy ami az útjukba került, azt könyörtelenül elpusztították.

Frank és Sarah korábban az egészségesek táborához igyekezett, azt beszélték, ott normális feltételek vannak a túléléshez. de volt, aki nem akart hozzájuk csatlakozni, mert azt is rebesgették, hogy a világhatalom gyűjti ott össze a kísérleti alanyokat.
A férfi tudta, hogy Bill sosem sétálna csapdába, így eldöntötte, hogy megkeresi a régi helyet, az elhagyott bányát. Úgy két nap járóföldre volt az a hely, igyekezett észrevétlen maradni, óvatosan haladt a cél felé. Csak azt a stratégiát vetette be, amit eddig is: túlélni minden áron.
Viszont az idő fogyott. Tudta, hogy az események gyors lefolyást követelnek. Minden nap, minden óra, minden perc számított. Minél előbb Billnél akart lenni, csatlakozni a csoporthoz, bosszút állni a világhatalmon: elpusztítani őket mind!

Mivel már minden összeomlott, se internet, se telefonhálózat nem volt, csak megérzéseire hagyatkozhatott. A veszélyekkel teli út számára nem hozott kihívást. Egyetlen útitársa kísérte végig: a bosszúvágy.
Nem számolta a napokat, de egyik délután észrevette a város romjait. Innen már tudott tájékozódni, a bánya épp vele átellenben, a domb mögött állt. Erőt vett magán és eltökélte, hogy még aznap odaér. Sötétedésre érkezett. a bejárat zárva volt. csend honolt köröskörül. Bentről viszont hangfoszlányok szűrődtek át az ajtón.

Ő nekiesett, és teljes erőből döngetni kezdte:
– Bill! Én vagyok, Frank! Engedjetek be!
Nem kellett sokáig várakoznia, az ajtó kinyílt, és egy kar berántotta őt. Nehezen alkalmazkodott szeme a félhomályhoz, de még így is felismerte barátját:
– Bill, kedves cimborám!- ölelte át, kifújva magát.
– Mi szél hozott erre, Frank? Hol van Sarah?
A férfi elengedte a szó hallatán, és pillanatig dermedté vált.
– Meghalt, Bill. Sarah meghalt.
álltak egymással szemben, meredtek egymásra, és küszködtek a szavakkal.
Egy idő után megszólalt Bill:
– Gyerünk, haver- és elindultak a lépcsőn lefelé.

Egy erőltetett mosoly ült ki Frank szenvedéssel, fájdalommal telt arcára.
– Mondj valamit, Bill, mire jutottatok?
– Lényeg, a lényeg, támadásra készülünk.
Felcsillant a férfi szeme:
– Ugye csatlakozhatok, Bill?
– Hát… ami azt illeti…- magyarázkodott a jóbarát- van egy kiképzett csapatunk.
– Hogy érted?
– Nos, azt hiszem, lemaradtál pár dologról, kedves barátom… gyere, ülj le, közben elmesélek mindent.

Frank nem is nézett szét, a hatalmas terem közepén egy hatalmas gépezet állt, és sehogy sem jött rá, mi lehet. A helyiség szélein üregek voltak, ezek az oduk jelentették a családok számára az otthont.
– Nos, barátom- szólt Bill, miközben leültette Frank-et a neki szánt odú előtt. Egy edénybe meleg ételt tett elé, egy kanalat nyújtott oda, és mellé ült.- Ezek a senkiháziak, akik a búra alatt élnek, jól körbe vonták magukat mágneses erőtérrel is… még a leghatásosabb bomba, vagy ágyú sem tehet kárt bennük.
Frank-nek nem kellett sok biztatás, falta az ételt, alig bírta nyelni.
– És hogyan lehet mégis behatolni?- kérdezett, s közben pofazacskói kitágulnak a lenyeletlen élelemtől.
– Sokat tűnődtünk rajta… nézd, ez itt a teleportálásra szolgáló gépezet.- mutatott a középen fekvő szerkezetre.- Nincs más mód, ez az egyetlen esély a behatolásra. A gép viszont egyszerre csak hat embert tud áthelyezni a búra alá.

Most már összeállt a kép, Frank megértette, hogy a csapat már megvan.
– Mi a terv, Bill?
– A terv egyszerű: bejutni a laborba, a legutóbb szétszórt vírusból bejuttatni hozzájuk, és az ellenszerét megsemmisíteni. Így a TN 62 vírus teszi majd a dolgát, zárt légtérben hamarabb terjed és fertőz.
– És hogyan lehet bejuttatni a vírust hozzájuk?
– Nem nagy cucc. Elég, ha a soron következő új generációs egyedbe befecskendezzük, s átkerül a részlegükre. Perceken belül mindenkit megfertőz, s onnan- mint tudjuk, nincs út se ki, se be.
– Mikor lesz az akció?
– Holnap.
– Frank nehezen emelte fel szemhéjait:
– mindent értek, Bill, köszönöm a vacsorát.- megtörölte száját, s a pohárban levő bort egy hajtással leöntötte torkán.
– Egészségedre, haver, most menj, feküdj le, és pihend ki magad rendesen.
Frank az ágya szélére ült, elővette a jegygyűrűt zsebéből, ajkaihoz emelte, mintha Sarah homlokát csókolná.
Bill a bejáratnál ült még mindig, épp ránézett barátjára. Sóhajtott egyet, felállt, és elvonult ő is, nyugovóra tért.

– Ébredj, Frank! Támadt egy kis gondunk- rázta fel barátját Bill másnap délelőtt.
– Mi… mi van?- nézett rá álmosan a férfi.
– Az egyik… akinek ma az akcióban részt kellene vennie, megbetegedett. Be kellene ugrani helyette.
Frank szeméből egyből kiszökött az álom, hirtelen mozdulattal felült.
– I… igen, azt hiszem…
– Semmit nem kell tenned, csak beállsz a fakkba. Az ajtók becsukódnak, s mire felocsúdsz, már egy másik világban vagy. Mindvégig Samet követed. Pamella fogja befecskendezni a vírust az egyedbe. Utána az a dolgotok, hogy a lehető legrövidebb időn belül visszajussatok, és beszálljatok a gépbe. Ugyanúgy érkeztek, mint ahogyan indultok most. Nincs sok idő, gyerünk!
– Milyen géppel jövünk vissza?
– Azzal, amit ezzel teleportálunk…

Frank teljesen összezavarodott, semmit nem értett, de tudta, hogy sietős a dolog.
– Ő Sam- mutatta be csapattársát Bill, futtában
Már jelzett az előre beprogramozott gép, élénken villogott.
Frank belépett a szűk résbe, egy ajtó rácsukódott, aztán már csak arra emlékezett, hogy valahol van, egy másik helyen. Minden előre ki volt tervelve, belebújtak a szkafanderekbe, és egymás után haladtak sorban egy helyiségbe. Pár fekvőalkalmatosságon meztelen, öntudatlan egyedek feküdtek- az új generáció tagjai.
Pamella ügyesen mozgott, egy- kettőre feltalálta magát, és befecskendezte a vírust az 1-es számú egyed infúziójába, majd gyors léptekkel visszasiettek a laborba. Pamella, hüvelyujja felemelésével jelezte, hogy sikeres volt a művelet, és visszavonulhatnak. Megszabadultak védőruháiktól, és gyorsan mindenki beszállt a gépbe. Egy kattanás jelezte, hogy bezárultak az ajtók.
A bánya közepén landoltak nemsokára. Hatalmas tömeg vette körül őket.
Elsőként Pamella kiáltott fel:
-Sikerült!- s ahogy felemelte karját, karkötője kikapcsolódott és a földre esett.
Frank Billhez lépett, és átnyújtotta az ellenszert. Aztán lehajolt, és felemelte a lány ékszerét, de közben kicsúszott zsebéből a jegygyűrű. Pam észrevette, és felvette. Kérdőn nézett a férfira. Frank nem szólt, csak állt némán.
Miközben ujjongott a tömeg, ők ketten álltak és nézték egymást. Mindkettőjükben szétáradt valami különös, furcsa, és meleg érzés…

Értékeld az oldalt!